1. Lipót gróf, a Biesterfeld-Weissenfeld ágból, porosz igazságügyminiszter, szül. Seeben, Görlitz mellett, 1815 márc. 19., megh. Berlinben 1889 dec. 8. Berlinben jogot tanult, s aztán államügyész volt Neumarktban, később Potsdamban. Egy ideig a fellebbezési törvényszékhez volt beosztva, de ismét kinevezték államügyésznek Berlinbe, s ezt a hivatalát 1862 márc. 17-ig viselte, amikor Bernuth igazságügyminiszter visszalépése után átvette annak tárcáját a Hohenlohe-minisztériumban. Az alkotmány fölötti vita alkalmából a vezetése alatti minisztériumban minden szabadelvü mozgalmat elfojtott a hivatalnokok közt, sőt még a biróságok itéleteit is politikai pártszempontokból akarta befolyásolni. Ezért az ellenzék folyton a leghevesebben támadta L.-t, ki végre 1867 dec. 5. kénytelen volt tárcájáról lemondani. Helyébe Leonhardt lépett, L. pedig ez óta Bismarck ellen foglalt állást, kinek politikáját az urak házában, a partikularisták és az ultramontánok élén támadta meg.
2. L. Vilmos Frigyes Ernő, Schaumburg-Lippe grófja, l. Vilmos.
grófi és nemes család, a Lippe-Detmold ház két mellékága, mely Jobst Herman gróf (megh. 1678) utódaiból sarjadt és kezdetben a Lippe-Strenberg-Schwallenberg nevet viselte. Az elsőszülöttségi jognál fogva e két család a detmoldi és bückeburgi uralkodóházak közé tartozik. A két most is élő ág alapítói Jobst Herman unokái, Frigyes Károly Ágost és Ferdinánd János Lajos voltak, akik nagyatyai örökségükről bizonyos évjáradékért lemondtak, s 1762 óta biesterfeldi, illetőleg weissenfeldi birtokaik után nevezték el magukat. A biesterfeldi ág mostani feje Ernő gróf, szül. 1842. jun.; a weissenfeldi ág feje pedig Ferdinánd gróf, szül. 1844. okt. 6-án. Ebből az ágból született Lippe Lipót gróf (l. o.), továbbá egy másik, Ausztriában élő katolikus vallásu oldalág is, melynek jelenlegi feje Lippe Egmont gróf, szül 1841 máj. 10.
Ármin gróf, német gazda és tanár, szül. Oberlösnitzben (Szászország) 1825 okt. 15. Felsőbb tanulmányait a jenai egyetemen végezte, azután több jószágot kezelt és 1861. a szász Érchegységben birtokot vett, ezt azonban eladta és 1872. gazd. tanári állást fogadott el. Új hivatása közben kiváló figyelemmel kisérte a mecklenburgi kisbirtokosok viszonyait és teljes buzgósággal fáradozott, hogy azok helyzete javítassék. E végből közösségi gazd. körök alakítását szorgalmazta, milyen rövid idő alatt 29 keletkezett és egyesületi közlönyt szerkesztett, mely működését kiváló siker koszorúzta s a nagyherceg elismerésében is részsült. 1877. Porosz-Sziléziában, Ober-Schönfeldben vett birtokára vonult vissza. Élénk irodalmi működése általános elismerésben részesült. Főbb művei: Die Landw. Buchführung (Lipcse 1860); Derlandw. Ertragsanschlag (u. o. 1860); Der Landwirth in Bezug auf Familie, Gemeinde, Kirche u. Staat (u. o. 1863); Lehrbuch d. allg. Landwirtschaft; Landwirtschaft. Lehrbuch nach Fr. Schulze's System (u. o. 1863, 2 köt.): Die rationelle Ernährung des Volkes (u. o. 1866); Nährstofftabelle (Ehrenfriedersdorf 1869); Die Grundsätze der Züchtung zusammenegefasst (u. o. 1869); Landw. lehrbuch (Drezda 1871-73, 2 köt.); Landw. Herbarium (Rostock 1876). Azonkívül több gazd. szaklapot szerkesztett.
József, (aradi) műépitész, szül. Aradon 1826. Hamburgban elvégezve a műegyetemet és Németalföld kitünőbb műiskoláit látogatta. Bejárta továbbá a külföld nevezetesebb városait is, ahol mindig előkelő építészeknél kapott alkalmazást. A bécsi szt. István hires gótstilü dom csúcsműveinek kiegészítési munkálatait reá bizták, egyúttal pedig beválasztották a műemlékek vizsgálatára és fentartására Ausztriában éppen akkor szervezett központi bizottmányba. L. legnevezetesebb alkotásai: az olmützi érsekségnek tiszta román (XII. sz.) ízlésben épült szemináriuma Kremsierben: a győri püspöki vár csúcsíves (XV. sz.) kápolnájának restaurálása; a kalocsai székesegyház újjáépítése, a soproni régi gót dom stilszerű helyreállítása stb. L. sokat utazott Ipolyival is, s felvette a honi műemlékeket az akadémia kiadványai számára. (aradi) műépitész, szül. Aradon 1826. Hamburgban elvégezve a műegyetemet és Németalföld kitünőbb műiskoláit látogatta. Bejárta továbbá a külföld nevezetesebb városait is, ahol mindig előkelő építészeknél kapott alkalmazást. A bécsi szt. István hires gótstilü dom csúcsműveinek kiegészítési munkálatait reá bizták, egyúttal pedig beválasztották a műemlékek vizsgálatára és fentartására Ausztriában éppen akkor szervezett központi bizottmányba. L. legnevezetesebb alkotásai: az olmützi érsekségnek tiszta román (XII. sz.) ízlésben épült szemináriuma Kremsierben: a győri püspöki vár csúcsíves (XV. sz.) kápolnájának restaurálása; a kalocsai székesegyház újjáépítése, a soproni régi gót dom stilszerű helyreállítása stb. L. sokat utazott Ipolyival is, s felvette a honi műemlékeket az akadémia kiadványai számára.
1. Fülöp Dániel, német rajzoló, szül. Meissenben 1702., megh. Drezdában 1785. Eleinte a meisseni, azután a drezdai porcellángyárban volt rajzoló. Egy olyan porcelánanyagot állított elő, mely kiválóan alkalmas volt a régi pecsétgyűrűk utánzására. 3149 lenyomatot készített (a hires Dactyliotheca), ezek rajzait lajstrommal együtt Lipcsében közzétette 1755-től fogva.
2. L. Gyula, német műveltségtörténetiró, szül. Braunauban 1839 április 12. Prágában tanult, 1864. a leitmeritzi felső reáliskola tanára lett, 1874. vándortanító. 1875. pedig a berlini népnevelők szövetségének titkárává választották meg. 1885. óta kizárólag mint iró működött, 1887 óta az osztrák birodalmi és a cseh tartományi gyülés s egyúttal a cseh királyság kormányzó bizottságának is tagja. Művei: Der Seelenkult in seinen Bezieh, zur althebr. Religion (Berlin 1881): Die Religionen der europ. Kulturvölker (u. o. 1881); Christentum, Volksglaube und Volksbrauch (u. o. 1883); Die Gesch. der familie (Stuttgart 1884); Kulturgeschichte de mencschheit in ihrem organ. Aufbau (u. o. 1886-87).
1. Fra Filippo, olasz festő, szül. Firenzében 1406., megh. Spoletóban 1469 okt. 9. A firenzei karmelita kolostorban nevelkedett, majd tizenöt éves korában tagja lett a szerzetnek és alkalma volt a Brancacci-kápolna nagyszerű festményeivel megismerkedni. Már a kolostorban festegetett, 1432 körül pedig elment onnan, hogy a művészetben kiképezze magát. Medici Péter közbenjárására a Santa Margarita in Prato apácakolostor káplánja lett, onnan megszöktette Buti Lukrécia apácát és, bár 1458. vissza kellett térniök a kolostorba, Medici Cosimo közbenjárására II. Pius pápa föloldta őket szerzetesi fogadalmuk alól és igy törvényesen egybekelhettek. Művészete Masaccio művészetének folytatása, továbbfejlesztése volt. Folytatta az ő naturalizmusát, de több érzékkel birt a szépség, női báj, a szinezés finomságai iránt. Legkitünőbb freskóképei a pratói plébánia-templom karkápolnájának festményei, melyeket 1452. kezdett meg és csak 1464. fejezhetett be. A boltozaton a nagy evangelistát ábrázolta, a két főfalon ker. János és szt. István életéből vett 3-3 jelenetet. Különösen bájos a Herodiás táncát ábrázoló kép, komoly, ünnepélyes a szt. István halotti ünnepe. A spoletói székesegyház freskóképei közül, melyeket tanítványa, Fra Diamante fejezett be, különösen nagyszerű a Mária megkoronázását ábrázoló festmény. A firenzei akadémiában van a Mária megkoronázását ábrázoló hires három szárnyu képe; a londoni nemzeti képtárban az a kép, melyen a Madonna megjelenik szt. Bernátnak; a berlini muzeumban legszebb képeinek egyike, a Madonna az erdőben. Különösen kisebb Madonna-képein tünik föl, hogy szakít a régi hieratikus fölfogással és a Madonnát mint igazi nőt, szerető anyát, a kis Jézust mint játszó gyermeket állítja elénk. Ilyenek főleg a firenzei Uffizi-képtár és a Pitti-palota hires Madonna-képei. 2. L. Filippino, olasz festő, az előbbinek fia, szül Pratóban 1457 körül, megh. Firenzében 1504. Fra Diamanténak és Sandro Botticellinek volt tanítványa, de kezdettől fogva atyja műveinek és a Brancacci-kápolna freskóképeinek hatása alatt állott. Alig 23 éves korában megbizták, hogy fejezze be a Brancacci-kápolna kifestését. Először befejezte a fiatal ember föltámasztását ábrázoló jelenetet, melyet Masaccio félbehagyott, azután megfestette a szt. Péter és Pál Nero császár előtt, szt. Péter keresztrefeszítése, szt. Péter kiszabadulása a börtönből, szt. Pál vigasztalja a bebörtönzött szt. Pétert freskóképeket. Mindezekben meglátszik a nagy haladás az ábrázolás eszközeire nézve; különösen feltünő az igazi képmások nagy száma. Gyönyörü a szt. Bernát látomását ábrázoló tempera képe (1480, Firenze, Badia-képtár), az olasz festészet egyik remeke. Az 1488., a római Sta Maria Sopra Minerva-templomban az aquinói szt. Tamás legendájából vett freskóképek festésével Ghirlandajó vetélytársa lett. A Csudálatos kereszt és Aquinói szt. Tamás diadala a klasszikus ókor szobrászati és építészeti emlékeinek erős hatását tüntetik föl; még inkább a firenzei Santa Maria Novella-templom Strozzi-kápolnájában festett képei, melyek szt. János apostol és szt. Fülöp legendáját ábrázolják.
3. L. Lorenzo, olasz festő és költő, szül. Firenzében 1606., megh. 1664. Mint festő Rosseli tanítványa volt. Leghiresebb képei Krisztus a keresztfán; Dávid diadala; szt. Xavér stb. Nevezetesb mint költő. Egyetlen művében, Il Malmantile riacquistato c. komikus eposzában az van elmondva, hogy a szép Celidora miként hódítja vissza Malmantile nevü várát Bertinellától, aki azt csellel foglalta el tőle, leitatva a várőrséget. A hősköltemény 12 énekében az eféle ostromokkal járó viszontagságok, párbajok, követségek vannak leirva, igazi jó kedvvel és leleményességgel. Különösen az a figyelemreméltó ez eposzban, hogy L. bőven kiaknázta benne a legelső olasz népmesegyüjteményt, a Cunto dei Cunti-t, amiben egészen új nyomokon járt. A Malmantile nem lett népszerű könyvvé, mert a költő tulságosan sok firenzevidéki tájszólással töltötte meg, elannyira, hogy más vidékről való olasz csak bú kommentárral birja élvezni. Legjobb kiadása a Barbiera-féle, L.-nek Baldinuccitól való életrajzával.
L. (növ.), l. Aloysia.
helyesebben filippovánok (oroszul Filippovci), igy neveznek egy vallási szektát ama temérdek közül, amely Oroszországban gombamódra szaporodik mai napig is. A L. eredetileg a Krimben verődtek össze, de onnan a tatárok kiszorították őket. II. József osztrák császár uralkodása idejében egy részök Bukovinába, más részök Oláhországba, sőt egy töredékök II. Frigyes alatt Dél-Poroszországba költözött, a szekta főrésze azonban (számszerint 10-12 000) Oroszországban maradt, hol jelenleg is meglehetősen el van terjedve a nyugati tartományokban és orosz Lengyelországban. Szorgalmas, tisztességes nép, de a szentirás téves magyarázása és a babonák folytán megvetik a földi életet, ezért gyakori köztük az öngyilkosság. Hitvallásuk tételeire nézve hasonlítanak a mi nazarénusainkhoz.
a falu és fürdőhely Minden porosz kerületben, a Lippe egyik forrásánál, a Teutoburgi-erdő DNy-i lejtőjén, (1890) 2430 lak., ásványvizforrásokkal, amelyek közül különösen az Arminius-forrást (21°) tüdőbajok ellen használják és fürdőintézettel (1893. 3000 fürdővendég). V. ö. Dammann, Der Kurort L. (1891).
az ugyanily nevü járás székhelye Arnsberg porosz kerületben, a Lippe és vasút mellett, (190) 10 406 lak., nagy vasművekkel, sör- és dohánygyárral, kefekészítéssel. L. hanzaváros volt. 1666. Mark grófsággal együtt Brandenburghoz került az egyik fele, míg a másik fele Lippenél maradt; ezt csak 1850. szerezte meg Poroszország.