1. János Henrik, svájci festő és rézmetsző, szül. Klotenben 1758 ápr. 29., meghalt Zürichben 1817 máj. 5. Lavater tanítványa volt, azután Mannheimban, Düsseldorfban és Rómában tanult. Metszeteket készített Van Dyck Szt. Sebestyéne és egy Poursin-féle Bacchanál után; mintegy 1500 arcképmetszetet és aquarell-képeket is készített. 1789-94. a weimari rajzakadémia tanára volt.
2. L. János Jakab, svájci rézmetsző, az előbbinek fia, szül. Zürichben 1790., öngyilkos lett u. o. 1833 máj. 3. Atyjának volt a tanítványa, azután Münchenben képezte magát, 1818. pedig szülővárosában telepedett le. Sikerült metszetei: Lajos bajor király és Hebel költő arcképei és Szt. János képe Giulio Romano után.
3. L. Joest, l. Lipsius (2).
Lipcse új-latin neve.
Pál, 1596. vette át Csáktornyai Jánosnak virágzó debreceni nyomdáját, melyet 1618. bekövetkezett haláláig vezetett. Halála után egy éven át örökösei neve alatt működött a nyomda, 1620. azonban már fia Péter önállóan vezette azt 1630-ig, mikor is ezen ismert nyomda Fodorik Menyhárt tulajdonába ment át. E nyomdának ismertebb termékei: Szikszai Fabricius Basilius, Nomenclatura seu Dictionarium Latino-Ungaricum címen 1597. megjelent műve; majd Derecskei Ambrus, Az Zeent Pal apostol leueleynek 1603-iki és Verbőczi István, Decretvm Juris consuetudinary 1611-iki kiadása; ugyszintén Margitai Péter, Az apostoli Credonak az Szent Irás szerint való igaz magyarázattya (1624). Ugyan e nyomda adta ki Ujfalvi Imre, Ó és Új Kalendariumának évfolyamait is felül 30 éven át, melyek közkedveltségnek és nagy elterjedettségnek örvendettek.
Mihály, jezsuita fizikus, szül. M.-Óvárt 1703 szept. 19., megh. Győrött 1766 aug. 23. Tanár volt a grazi kollégiumon, később pedig Kolozsvárt, Nagyszombaton, Kassán, Budán és Zágrábban. Utolsó időben a győri konviktus vezetője volt. Nevezetesebb munkái: Algebra seu Analysis speciosa (Kassa 1739); Statica de varietate, ac proprietabiuzs motus naturalis et arteficialis, cum methodo erigendi machinas, eisque utande (u. o. 1740); Hungaria coelestis astromiam et chronologiam in synopsi complectens (u. o. 1741).
1. Ida Mária, L. Jusutus Hermann és Konstantin nővére, német irónő, szül. Lipcsében 1837 dec. 30. Igen népszerű zenetörténeti és kritikai műveit La Mara néven adta ki. Művei: Musikalische Studienköpfe (5 kötet, 1868); Musikalische Gedanken-Polyphonie, Aussprüche berühmter Tonsetzer über die Kunst (1873); Musikerbriefe aus fünf Jahrhunderten (1886); Klassisches und Romantisches aus der Tonwelt (1892); Franz Liszt's Briefe (1893-94) stb.
2. L. Justus, valódi nevén Lips Joest, németalföldi filologus, szül. Overisscheben, Brüsszel mellett 1547 okt. 18., megh. 1606 márc. 23. Tanulmányait Kölnben és Löwenben végezte, 1567. Rómában Granvella biboros titkára lett, 1569. visszatért Löwenbe, utóbb 1572., rövid bécsi tartózkodás után, Jenában az ékesszólás és történelem tanára, 1579. pedig, miután reformátussá lett, a lejdai egyetem tanára lett; 1591. katolicizmus felé hajló elvei folytán, melyeket különösen a de una religione c. művében hangoztatott, ez állását el kellett hagynia; 1592. visszatért a katolikus egyházba és Löwenben nyert tanszéket. Kevéssel halála előtt spanyol királyi történetiró címet kapott. Nagy érdemei vannak a latin irók szövegkritikája és tárgyi magyarázata, különösen pedig Tacitus körül (1574). Filologiai munkássága még kiterjedt Plautusra, Noniusra, Vellejusra, Valerius Maximusra és Senecara. Stílusa bizonyos vegyülése az archaistikus latinságnak az Apuleius- és Tertullianus korabelivel. Művei közül még fontosabbak: Variarum lectionum libri III. (1569); Antiquarum lectionum libri V. (1575); De constantia in publicis malis, a stoikus filozofia szellemében irt szép munka; leveleit ő maga adta ki Epistolae selectae c. alatt 1586-1590.; Opera omnia c. alatt összegyüjtött munkái 1585. és 1675. jelentek meg, később Burmann kiadásában 1727.
3. L. Jusutus Herman, L. Konstantin testvére, német klasszikus filologus, szül. Lipcsében 1834 máj. 9. tanulmányait szülővárosában végezte, 1857. Meissenben, 1860. Grimmában gimnáziumi tanár, 1866. a lipcsei Nikolaischule igazgatója, 1877 óta lipcsei egyetemi rendes tanár és az egyetemmel kapcsolatos filologiai orosz szeminárium igazgatója. Értekezései jobbára a lipcsei Berichte der Kön. Gesellschaft der Wissenschaften és a Curtius, Lange és Ribbeck társaságában kiadott Leipziger Studienden jelentek meg; kiadta Demosthenes De corona c. beszédét (1876); átdolgozta Meier és Schömann Der attische Process c. művét (1883-87); végül; Von der Bedeutung des griechischen Rechts.
4. L. Konstantin, német építész, szül. Lipcsében 1832 okt. 20., megh. Drezdában 1894 ápr. 11. Szülővárosában tanult, s 1851-54. elvégezte a drezdai akadémiát is. Ezután tanulmányutat tett Német-, Francia- és Olaszországban, majd Lipcsében telepedett meg mint építész. Miután bevégezte a szt. János-kórházat, szász kir. építészeti tanácsos lett 1876. és egyúttal a lipcsei építészeti akadémia igazgatójává is kinevezték; Nicolais halála után pedig 1881. a drezdai művészeti akadémiai igazgatója lett. Építette továbbá: a lipcsei Péter-templomot, s Hartellel együtt a gerai szt. János-templomot, meg a drezdai akadémia új épületeit. Megírta Semper Gottfried életrajzát is (1881).
5. L. Rikárd Albert, német protestáns teologus szül. Gerában 1830 febr. 14., megh. Jenában 1892. aug. 19. Tanult Lipcsében, hol 1855. magántanár. 1859. rendkivüli tanár, majd Bécsben a protestáns teologiai fakultáson 1861. rendes tanár lett, honnan 1865. Kielbe, innen meg 1871. Jenába hivták meg tanárul, hol egyszersmind titkos egyházi tanácsosi állást is viselt. Mint bölcsész Kantnak, mint teologus pedig Schleiermachernek volt a hive s dogmatikájában visszavetvén a metafizikai tanokat, azt a keresztény község és az egyéni hivő vallásos tapasztalatára építi föl. 1875. alapította s azóta haláláig vezette a jahrbücher für protestantische Theologie és 1886 óta szerkesztette a Theologischer Jahresbericht című egyházi folyóiratokat. Számtalan cikke mellett több dogmatikai, történeti s vallásbölcsészeti irányú könyvet is irt, melyek közül fölemlíthetők: Lehrbuch der evangelisch-protestantischen Dogmatik (Braunschweig 1876. 2. kiad. 1879); Die apokryphen Apostelgeschichten und Apostellegenden (2 köt. 1883-1886); Philosophie und Religion (Lipcse 1885).
János, térképész, született Szedlicsnán (Trencsén) 1766 ápr. 10., megh. u. o. 1826 máj. 2. Korán katonává lett s magyar lovaskapitány volt. 1798. Boddanich csillagásszal felmérte Magyarország határát s a benső terület egy részét, később József nádor hadsegédje lett. Térképei a következők: Mappa generalis regnis Hungariae (Pest 1806, 12 lap); Tabella generalis regni Hungariae (u. o. 1810, egy lapon); Plan der beyden königl. freyen Haupstädte Ungarns Ofen-Pesth (Bécs és Pest 1810, 4 lapon). Ezenkívül nevezetes a Schedius-féle Zeitschrift von und für Ungarn c. folyóirat második kötetében közlött dolgozata több mint 50 magyarországi hely fekvésének pontos meghatározásával. V. ö. Janovszky László értekezését a Trencsén vmegyei természettudományi egyesület XV. évkönyvében, 1892. és a Hadtörténelmi Közleményekben, 1895. 411-12. l.
1. Antal (kisfaludi) báró, altábornagy, szül. Szécsényben 1745., megh. Padovában 1800 febr. 17. Mint 19 éves ifju a magyar nemes testőrségbe lépett, honnan 1768 jun. alhadnagyi ranggal a Pálffy-gyalogezredbe ment át. A bajor örökösödési háboru elején már kapitány, a török háboru kezdetén pedig már őrnagy volt. Első nevezetesebb hadműveletét a török háboru elején, Új-Palánkánál hajtotta végre, hol ezrede négy századával 1788 szept. az ellenség patraszállását és hegyi útját megakadályozta. Nov. 5., már mint alezredes zsákmányul ejtette egy török hadosztály összes élelmi készleteit és podgyászát, miért jutalmul a lovagkeresztet kapta, 1790 jan. 6. fényes győzelmet vett a törökön Negotinnál; nemsokára ezután ezredesi rangot kapott. 1795-ben már mint tábornok Olaszországban harcolt s 1796 augusztus 6-án Castiglionenál nehéz sebet kapott; részt vett az 1799-iki olasz hadjáratban is és ekkor már egy hadosztály fölött parancsnokolt; de a veronai véres harcban nehéz sebeket kapott, melyekbe bele is halt. L. szerezte családjának a bánsági adományos birtokot és a kisfaludi L.-család bárói ágának alapítója lett.
2. L. Béla (kisfaludi) báró, volt orsz. képviselő és főispán, szül. Budapesten 1827 jan. 27. Temesváron, Szegeden és Budapesten tanult, hol a jogi fakultást is elvégezte. Itt érte a szabadságharc, melynek kitörésekor beállt honvédnek és mint tiszt harcolt egész a télig; ekkor beteg lett és csak 1849 májusban lépett újra tényleges szolgálatba: jelen volt a világosi fegyverletételnél is. A szabadságharc után egyelőre teljesen visszavonulva élt torontálvármegyei birtokán, de 1860. s még azután is többször a kiegyezés előtt, részt vett az országgyűlésben. 1867. az első választott képviselők közt volt, de még ugyanezen évben Baranya, 1868. pedig Pest vármegye főispánjává nevezték ki, de már a következő év végével lemondott, mivel Wenckheim belügyminiszter rendeletei ellenére semmiféle hivatalos pressziót nem akart gyakorolni a választásokra. 1870 óta több ízben tagja volt az országgyülésnek s mindig a Deák-párthoz tartozott, de 1875., midőn Tisza a Deák-párttal fuzionált, kilépett s azóta az ellenzékhez tartozott. Mint politikus mindig liberális gondokozású és demokrata érzelmű volt, részt vett a halotthamvasztás mozgalmaiban is s általában mindenütt a szabad eszmék képviselője.
3. L. István (kisfaludi), miniszteri tanácsos, szül. Nagy-Endréden (bars) 1834. Iskoláit Budapesten végezte, hol a jogi és államtudományi vizsgákat is letette, s már 1865. közpályára lépett. 1867. a földmivelési, ipar és kereskedelmi minisztériumban fogalmazó lett, 1869. pedig Gorove miniszter az állategészségügy rendezésével bizta meg s néhány hónapra Németországba is kiküldötte az ottani viszonyok tanulmányozására. L. érdeme, hogy az 1874. XX. t.-c. létrejött s a keleti marhavész behurcolását megakadályozta; ő szervezte a kereskedelmi minisztérium kebelében az állategészségügyi osztályt, s a budapesti m. kir. állatorvosi tanintézetet is. Mind a kormány kiküldöttje részt vett 1883. a brüsszeli állategészségügyi kongresszuson s 1884. a berlini higienikus kiállításban. L. eszméje volt továbbá a soproni és a kőbányai sertésveszteglő hivatal fölállítása, meg a pozsonyi marhavásár létesítése is. Érdemei elismeréséül 1888. a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta.
4. L. Sándor (kisfaludi), mérnök-tanár, szül. Tatán (Komárom) 1847. Középiskoláit Esztergomban és Budapesten, mérnöki tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. Tanulmányai befejeztével mint vállalati mérnök Ausztriában, a Standlautól Laaig terjedő pályaszakaszon, majd Budapesten a m. kis. vasútépítési igazgatóságnál, később az Union-bank felszólítására újra mint vállalati mérnök az északkeleti vasút máramarosi vonalának építésénél volt alkalmazva. 1873. a m. kir. államvasutak budapesti osztálymérnöke lett és ez állásából hivták meg 1875. a kir. József-műegyetemre a vasútépítési tanszék helyettes tanárául. Rendes tanárrá 1876. nevezték ki. 1882-től 1884. a kis. József-műegyetem mérnöki és építészi szakosztályainak dékánja, 1885-től 1888-ig a műegyetem rektora volt. A m. mérnök- és építészegyletnek több éven át titkára és közlönyének szerkesztője; majd alelnöke és elnöke volt. 1891. a m. t. akadémia levelező tagjául választották. A szakirodalomnak 1874. óta, amikor a m. t. akadémia a Keskenypályákról irt pályaművét dicséretével kitüntette, állandó munkása. Számos kisebb és nagyobb dolgozata jelent meg; jobbára a m. mérnök- és építész-egylet Közlönyében. A műszaki kar érdekeit szolgáló több cikke a napilapok hasábjain jelent meg, ezekre vonatkozott rektori székfoglaló beszéde is (1885). Főműve a mérnök-, és építész-egylet könyvkiadó-vállalatától kiadott Vasútépítéstana, amelynek eddig következő négy kötete jelent meg: Általános rész (1885); A vágány (1886); Kereszteződések és kitérők (1891); Fordító korongok és tolópadok (1892). A harmadik kötet egyik rész Die Berechnung der Weichen in Geleisanlagen címen német fordításban is megjelent (1892). Egyéb művek: A vasutak jövedelmezőségéről, kapcsolatban a tarifák kérdésével. Székfoglaló értekezés, a m. t. akadémia kiadásában (1892); Gróf Széchenyi István Műszaki alkotásai. A m. t. akadémia 1895. évi nov. 2. tartott Széchenyi-ünnepen előadott ünnepi beszéd (Akadémiai Értesítő 1895. évf.). Ugyanezen tárgyu és címü részletes tanulmánya az akadémia kiadásában megjelenőben van. Vasútépítéstanának ötödik kötetét most rendezi a sajtó alá.
(l. a mellékelt térképet), hazánk duna balparti részének egyik vármegyéje; határai É-on Árva vármegye és Galicia, K-en Szepes, D-en Gömör és Zólyom, Ny-on Turóc vármegye; határai majdnem kivétel nélkül természetesek. Területe 2257,54 km2. L. vármegye hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozik, melyet három nagy hegység hálóz be, u. m. a Központi Kárpátok az Alacsony-Tátra és a Nagy-Fátra. E hegységek közt a Vág tágas völgye terül el, mely K-ről Ny-felé húzódva, a vármegyét egy É-i és egy D-i részre osztja; a Vág ezen lapálya Csorbától Rózsahegyig mintegy 60 km. hosszban 8-15 km. szélességet ér el s tengerfeletti magasága 500 és 950 méter közt váltakozik.
Rózsahegynél a lapály hirtelen véget érve, keskeny völgybe megy át, melyen át a Vág a turóci lapály felé rohan. A Vág jobboldalán emelkedő Központi Kárpátok hatalmas láncolatából L. vármegye területére három főcsoport esik, u. m. az Árva-Liptói mészhegység (l. o.), a Liptói havasok (l. o.) és a Magas-Tátra (l. o.). Az Árva-Liptói mészhegység az Árva völgyétől a kvacsáni v. hutii völgyig húzódik, de főgerince már a vármegye határán kivül esvén, L. vármegyébe csak a mély völgyek által elválasztott D-i mellékágak sziklás ereszkedői nyulnak át; főbb csúcsai itt az árvai határon emelkedő Síp (1169 m.), a Chocs (1613 m.) és a Prószéki hegy (1373 m.). Jóval magasabb és zordabb jellegű a Liptói havasok (l. o.) hatalmas gerince, mely a hutii hágótól kezdve egészen a Magas-Tátra határpontjának tekintett Liliove-hágóig (1977 m.) légvonalban 35 km. hosszban a vármegye határbástyáját képezi s főbb csúcsaival (Banikov 2178 m., Velki vrch 2184 m., Jakubina 2189 m., Bisztra 2250 m.) a Magas-Tátra magasságát közelíti meg. Magának a Magas-Tátrának csak Ny-i része esik a vármegye területére, névszerint a Kriván (2496 m.), Furkota (2437 m.), Szoliszko és Bástya csúcsok s a völgyek közül a Tycha, Koprova, Furkota és Mlinica völgyek. A Központi Kárpátok ezen hatalmas láncolatával szemben s vele párhuzamosan a Vág lapályától D-re az Alacsony-Tátra hegység terül el, a Királyhegy (1943 m.), Vapenica (1692 m.), Gyömbér (2045 m.) és Prassiva (1754 m.) csoportjaival; e nagy hegységet a Stureci-hágó (1010 m.) választja el a Revuca völgyétől Ny-ra emelkedő hegyektől, melyek már a Nagy-Fátra rendszeréhez tartoznak s a vármegye területén 1568 m. magasságig (Rakitov) emelkednek. E hegységek a vármegyét minden oldal felől annyira körülzárják, hogy szabad közlekedés csak a Vág völgyében (a lubochna-kralováni szoroson át) Turóc vármegye felé van. A hegységeken keresztül csak néhány helyen lehetséges a közlekedés: a Központi Kárpátokon keresztül a bresztovai nyergen át (730 méter) vezet az út Rózsahegyről Alsó-Kubinba, ezenkivül néhány hegyi őt s turistaösvényen lehet még a gerincen átszállni. Az Alacsony-Tátrát is csak két országút hágja át, az egyik Rózsahegyről a Sturecen (1010 m.) át Besztercebányára, a másik a bocai völgyön az Ördög lakodalma (Csertovica 1238 m.) nevü hágón át a Garam-völgybe. L. vármegyében több nevezetes barlang is van, mint deménfalvi (l. o.) jégbarlang s a Lászlófalu mellett baráthegyi (l. o.) barlang.
[ÁBRA] Liptó vármegye címere.
Folyóvizei kevés kivétellel mind a Vág adózói: magát a Vágot két folyó, a Magas-Tátrában eredő Fehér-Vág és a Királyhegy alatt fakadó Fekete-Vág alkotja; a Király-Lehotka község mellett egyesülő s már tutajozásra alkalmas folyó egészben véve Ny-i irányt vesz s a liptói lapályt egész hosszában öntözvén, Rózsahegyen alul szűk völgyszorosban folytatja útját a turóci lapály felé. Mellékvizei nagy számmal vannak s különösen a Központi kárpátokból eredők igen bővizüek; ilyenek a Hibbica, Béla (mely a Tycha-völgyben ered). Szmrecsanka, Jalovecki, Kvacsanka; a baloldali mellékvizek közül az Ipoltica, Boca, Styavnice, Demenova, Krizsjanka, Lupcsianka, Revuca és Lubochna a legnagyobbak. Egyedül a Mlinica-patak veszi útját a Poprád (s ezzel a Visztula és Keleti-tenger) felé. Tavak a L.-vármegyei hegységekben nagyobb számmal fordulnak elő: a Magas-Tátra tavai közül ide esik a Csorbai-tó (20,4 ha.), a Furkota- és Wahlenberg-tavak, a Kriván alatti Zöld-tó 2,13 ha.), a Szmrecsini tó (12,2 ha.) s a Terianszko-tavak. Néhány apró tó van a Liptói havasokban is. Ásványos forrásai nagy számmal vannak: ezek közül legjelentékenyebbek a koritnicai és zseleznói földes vasas savanyuvizek, s a lucskii vasas hévviz, mely utóbbi rendkivüli ritkaság; ásványos vizek fakadnak ezenkivül még Boca, Maluzsina, Szmrecsán, Oszada, Luzsna, Pribilina, Szent-Iván, Lubochna, Rózsahegy, Liszkova, Nagy-Selmec és több más község mellett. Itt említendő meg a Csorbai-tó is, mint klimatikus gyógyhely és hidegvizgyógyintézet.
Éghajlata meglehetősen zord, de egészséges: az évi közepes hőmérséklet a Vág lapályán 6-7 °C, a hegyek közt sokkal csekélyebb; a tél igen hosszú, közmondássá vált, hogy L. vmegyében 8 hónapig van tél, 4 hónapig hideg. A nyár csak néhány hétig tart, legszebb évszaka az ősz. A hőmérséklet legnagyobb foka rendszerint augusztus elejére, legalacsonyabb állása január utolsó harmadára esik. A csapadék évi összege Liptó-Újvárt 712 mm., a hegységben ezer mm.-ig is emelkedik. A hóvonal magassága 2180-2200 m. közt volna de a nagy meredeksége folytán a hó állandóan legfeljebb néhány katlanszerű mélyedésben marad meg.
Terményei az ásványország köréből nem nagyon számosak; a vármegyében igen elterjedve vannak turfaképződmények (Kokova), több helyütt kőszén is található (Huti, Brove, Csoba, Kvacsán, Szmrecsán), mely azonban nem műveltetik; Boca (l. o.) mellett arany, ezüst, réz és antimonra folyik bányászat, ugyancsak antimont bányásznak Király-Lubella és Dubrava határában és aranyat és antimont Magurka mellett, azonban a bányászat egyik helyen sem nagy jelentőségü. Liptó-Újvár mellett hatalmas sziderittelepek vannak. A Kriván csúcsa közelében arany- és antimonerek vannak, melyek valaha bányászatra szolgáltattak okot. Kis-Bobróc, Kvacsán és Huti közelében kitünő minőségü márvány található, a Béla völgyében rézércek fordulnak elő. Növényzete az éghajlat zordságának bélyegét viseli magán; a vármegye termőterülete 208 355 ha., miből szántóföld csak 36 383, kert 921 ha., ellenben rét 24 852, legelő 36 405 (ebből mint egy 14 000 ha. havasi legelő) és erdő 109 794 ha.; a nem termőterület 11 249 ha. A földmivelés tehát aránylag csekély területre szorul s itt is ritka a nemes gabonafajok művelése: búzával csak (1894) 192 ha. van bevetve, rozzsal 3016 ha., ellenben árpával 7345 ha. (termése 116 486 hl.), zabbal 8237 ha. (termése 157 658 hl.). Termelnek még kendert és lent, mely utóbbit a liptószentmiklósi vászon- és damasztszövőgyár és a takácsok dolgozzák fel, továbbá nagymennyiségű burgonyát (9856 ha. területen 437 486 q termet) és takarmánynemüeket. A középbirtoku osztály helyzete, bár az utolsó évtizedben némileg javult, a mezőgazdasági termények árhanyatlása folytán ma is igen súlyos; a kisbirtokosok már a háromnyomású rendszert tartják fenne, egészben véve a nagyobb mezőbirtokok okszerübben s jobban műveltetnek, mint a kis parasztbirtokok. A gyümölcstenyésztés igen jelentéktelen, a szőllő egyáltalán nem terem meg. Az erdőségek a vármegye területének felét foglalják el, közülök 25 527 ha. véderdő s 8978 ha. lomberdő kivételével fenyves. Nem kevesebb mint 52 954 ha. kincstári erdő, melynek kezelése kifogástalan, de jövedelme mindamellett csekély; a községi erdők nagy része ki van már pusztítva s a kisbirtokosok kezén levő erdőkben még ma is folyik a pusztítás, mivel a zsengébb állatok letarolásának a törvény sem vet gátat. Az állattenyésztés, bár L. vármegyére nézve ugy a mezőtermények értékestése, mint a trágyaprodukció miatt nagyon fontos, minőségre való tekintetben nem mondható kielégítőnek. A szarvasmarhatenyésztésben az erdélyi magyar faj mellett a piros-tarka hegyi faj tenyésztése is gyakori, az algaui fajta, melyet régebben a földmivelési minisztérium importált, az éghajlat zordsága miatt nem vált be; nemesebb fajta tehenészet L. vármegyében nincs, igásökör többnyire magyar fajta importáltatik s azután szeszfőzdékben kihízlalva, a bécsi vásárra vitetik. A lóállomány a kincstári hágómének folytán javult, a lótenyésztés azonban alkalmas legelő hiján nagy lendületét nem vehet; fedeztetési állomás Andrásfalván van. A juhtenyésztés legjobban virágzik s a juhturó előállítása meglehetős arányokat öltött, némi kivitel is tapasztalható. A sertéstenyésztés nem jelentéktelen, újabban azonban a jobb tenyészanyag terjedése folytán némi haladást mutat. Az összes állatlétszám volt az utolsó (1884. évi) összeirás szerint: 14 846 magyar és 13 036 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 5880 ló, 10 szamár, 11 999 sertés, 44 153 juh és birka és 421 kecske; ezenkivül összeiratott 18 014 tyúk, 369 pulyka, 8265 lúd, 1691 kacsa és 1509 galamb. A méhészet igen jelentéktelen. A vadállomány gazdag; medve, zerge, őz, nyul, süket- és nyirfajd, császármadár és fogoly elég gyakori, a vaddisznó újabban nagyon elszaporodott; a hegyi patakokban a pisztrángok s más halak gyakoriak, Oszadán és Kis-Selmecen jeles pisztráng-tenyésztések vannak. Lakóinak száma 1870. 79 273 volt, 1891. csak 76 850; a csökkenést az Amerika felé irányuló kivándorlás okozza. Egy km2-re 34 lakos esik s igy L. vármegye a ritka népességű vármegyék közé tartozik. Lakói között van (1891) 1771 2,3%) magyar, 2568 német s 72 067 tót (93,8%); a nem magyar ajkuak közül csak 3663 (4,9%) beszéli a magyar nyelvet. A magyarság tiz évi szaporulata csak 281 lélek. Hitfelekezet szerint van 40 149 római kat. (52,2%), 33,408 ág. evang. (43,5%) és 3137 izr. L. vármegye lakossága szorgalmas, békeszerető s az adott viszonyokhoz könnyel alkalmazkodó; bár bizonyos fatalizmus félre nem ismerhető s a pálinka káros hatása is szembeötlő; egészben véve L. vármegye népe józan s szorgalmas, kiben a pánszláv agitációk sem tudtak eddig gyökeret verni. Foglalkozásra nézve a lakosság ekként oszlik meg: értelmiségi kereset 555, őstermelés 21 169, bányászat 130, ipar 8346, kereskedelem 583, hitel 17, közlekedés 524, járadékból élők 380, napszámosok 3850, házi cselédek 2122, háztartásban 15 764, egyéb foglalkozás 91, foglalkozás nélküli 14 éven alul 25 171, 14 éven felül 1910, letartóztatott 85. Az őstermelés a népesség fő kereseti forrása; a mezőgazdasággal együtt a mezőgazdasági ipar egyes ágai is kifejlődtek, legvirágzóbb a szeszipar, a fennálló 32 mezőgazdasági szeszgyár évi termelése mintegy 15 000 hl.; a kiterjedt erdőségek faanyaga nagyobb fürésztelepekben dolgoztatik fel, a liptó-újvári tannin- és cserzúzógyár pedig a fák kérgét értékesíti. A hajdan virágzó kádáripar, melyet számos timáron kivül Liptó-Szent-Miklóson 8 nagyobb gyár művel, melyeknek évi bőrtermelése a 2 millió frt értéke haladja meg (1867-ben csak 60 000 frt). Nevezetesebb gyári vállalatok még a liptószentmiklósi szövőgyár, a kispalugyai spódium- és csontlisztgyár, az ugyanottani papirgyár, a rózsahegyi papirgyár s a lubochnai gyufagyár. Említést érdemel még a vándoripar, helyett Huti és Borove összes férfi lakói mint üvegesek messze földön (egészen a Keleti-tengerig) űznek. A kereskedelem főbb termékei a fa, szesz, sajt, gabona és liszt. Az állatvásárok Liptó-Szt.-Miklóson legélénkebbek. A vármegye területén összesen 8 hitelintézet áll fenn, u. m. 2 bank (Liptó-Szt.-Miklós, Rózsahegy), 3 takarékpénztár (Liptó-Szt.-Miklós, Rózsahegy, Német-lipcse) és szövetkezet. A gazdasági érdekek ápolására a liptóvármegyei gazdasági egyesület alakult. A közlekedés főere a kassa-oderbergi vasút, mely a vármegye területét 85 km. hosszban szeli. Az állami utak hossza 35 km., a törvényhatósági utaké 126 km. A vág folyón ezenkívül jelentékeny tutajozás folyik; a tutajozás kiinduló pontja Liptó-Újvár, ezenfelül, valamint a Vág mellékvizein csak faúsztatás folyik.
Közművelődés tekintetében a viszonyok meglehetős kedvezők; a vármegye 6 éven felüli népességéből a férfiak közül 75,8 a nők közül 58,5% irni, olvasni tud; a 1893) 13 505 tanköteles gyermek közül 1922, vagyis 14,3% nem jár iskolába. A vármegye területén összesen 118 iskola van, és pedig 1 gimnázium (Rózsahegy), 1 erdőőri szakiskola (Liptó-Szt.-Miklós), 2 ipari és kereskedelmi iskola, 3 polgári iskola (Liptó-Szt. Miklós 2, Rózsahegy), 102 elemi iskola, 8 kisdedóvó és 1 börtöniskola. A szellemi élet központja Liptó-Szent-Miklós és Rózsahegy.
A vármegyében van 6 nagyközség, 103 kisközség és 93 puszta és telep. A községek általában kicsinyek, 2000-nél több lakosa csak 6-nak van. Legnépesebb Rózsahegy 6879 és Liptó-Szt.-Miklós 2940 lakossal. Székhelye Liptó-Szt.-Miklós. Az országgyülésbe L. vmegye 2 képviselőt küld. Egyházi tekintetben L. vármegye 37. r. kat. egyházközsége a szepesi püspöki egyházmegyében, 16 evang. községe a dunáninneni, 3 helvét fiókegyháza a dunántuli egyházkerülethez tartozik; izr. anyakönyvvezetőségek Rózsahegyen és Liptó-Szt.-Miklóson vannak. Törvénykezési szempontokból L. vármegye a rózsahegyi törvényszék területének részét teszi; kir. járásbiróságok u. o., továbbá Liptó-Újvárt és Liptó-Szt.-Miklóson vannak, utóbbi telekkönyvi ügyekben birói hatáskörrel van felruházva; illetékes királyi főügyészsége Pozsonyban, bányabirósága Lőcsén, sajtóbirósága Kassán és pénzügyi birósága Besztercebányán székel; kir. közjegyzőség Liptó-Szt.-Miklóson van. Hadügyi tekintetben az egész vármegye a kassai hadtestparancsnokság s az eperjesi 76. számu hadkiegészítési parancsnokság, valamint a trencséni 15 számu honvédgyalogezred s a Rózsahegyen állomásozó 3. számu honvédzászlóalj területéhez tartozik, képezi a 49. számu népfölkelési járást, alakítja a 49. számu I. és a 145. számu II. osztályu népfölkelő zászlóaljat. Csendőrparancsnoksága Liptó-Szt.-Miklóson van. - Illetékes pénzügyigazgatósága Alzó-Kubinban (Árva vármegyében) székel, adóhivatala Rózsahegyen, pénzügyőrbiztosi állomása u. o. és Liptó-Újvárt van. Ipari és kereskedelmi ügyekben a besztercebányai kamara kerületébe van beosztva; államépítészeti hivatala Liptó-Szt.-Miklóson, illetékes közúti kerületi felügyelője Lőcsén, posta- és táviróigazgatósága Pozsonyban székel. Kulturmérnöki ügyekben a kassai IV. sz.. kulturmérnöki hivatal működési területéhez van csatolva. A vármegyében 6 gyógyszertár van.
Története. A vmegye területén levő őskori pogányvárak, kő- és bronz-korszakbeli őstelepek és temetők kétségen kivülivé teszik L. vmegyének a magyar honfoglalást megelőzőleg régi idők óta lakott voltát. A bányaművelés, ércolvasztás kezdetleges korának nyomai a kelta időben vezetnek vissza. A honfoglalás idejében leghihetőbben más szláv lakói voltak, akik az akkor legnagyobbára őserdőkkel borított vidéken álattenyésztéssel, vadászattal, halászattal foglalkozva éltek. Iróinknak véleménye egybehangzik arra nézve, hogy L. vm. a honfoglalás keretében csak a XI. sz. táján került. Mint önálló vármegye az egész Árpádkorszakon át nem szerepel, hanem Zólyom vmegyének tartozéka, mint «territorium, predium regale», királyi birtok. Mint ilyenen tesznek adományokat királyaink magyar uraknak és szász vendégeknek. A XII. és XIII-ik században már sok magyar hely- és családnévvel találkozunk: Magyarfalu, Hódos, Hadáz, Zemche, Boda, Kevély, Pethew stb. A Szent-Iványi, Okolicsányi, Pongrácz, Lehoczky, Bobrovnyiczky, Kiszely, Mattyasovszky stb. ma is élő családok, noha nevök részben eltótosodott, azon ősrégi magyar adományos nemes uraknak utódai. A szász telepítés: Bóca, Lipcse, Rózsahegy stb. némelyek szerint már a XI-ik századból való. Valószinübb azonban, hogy a tömeges telepítés ott is a XII. sz.-ban történt. Erre mutat az, hogy a liptói szászok is, ugy mint a szepesiek, V. István királytól 1271. kapták szabadalomlevelüket, melynek egyes kifejezései a szepesiekével szószerint egyezik. Ezen szász vendégek Bócán (Király-N., Szent-Iványi-B.), Liptó-Újvár környékén és a Revuca völgyében már a XIII. sz.-ban kiterjedt aranybányászatot folytattak. Szabadalmaikat Róbert Károly, Nagy Lajos, Zsigmond, I. Mátyás több ízben megerősítették. Ezek és a XVI. sz. uralkodói mindig védték őket a magyar urak, különösen a bányászatot szintén nagyban űző Szent-Iványi család elnyomó törekvései ellen. A vármegye nevezetesebb várai Ó-vár, Új-vár, Likava megelőzik a tatárjárást, ugyanazt megelőzőleg már több templomról és plébániáról van szó. A tatárok 1241. L. vmegyében is betörve, ott is szokott módon pusztítottak, de a bányaszabadalmaknak már IV. Béla által megújításából és abból, hogy több mai templom eredete a XIII. sz.-ig visszavihető, látjuk, hogy a rekonstrukció ottan gyorsan ment. A tatárok elől menekült IV. Béla egy ideig L. vmegyében talált menedéket, utódai közül IV. László többször megfordult ott kunjaival a hires birtokos Bogomer comesnél, akinek a vendéglátás fejében különféle kiváltságokat osztogatott. A vármegye történetei eseményei a két nevezetesebb vár: Liptó-Újvár és Likava köré csoportosulnak. Legkiválóbb szereplése volt L. vármegyének a cseh világban, mikor Prokop Liptó-Újvárt már 1398. elfoglalta, ahonnan csak nehezen lehetett kiszorítani. Majd a XV. sz. elején Bubek Detrének, Likava urának Nápolyi Lászlóhoz pártolása hozott háborut L. vármegyére. Nem sokkal rá a husziták ütik fel állandó tanyáikat; Komorovszky, az Uderszkyak L. Váraiból űzik rabló kalandjaikat, amig Rozgonyi és az 1474. itt személyesen megjelent Mátyás király ki nem zavarták őket onnan. (A liptói várak vidéke szinhelye Jósika M. A hat uderszky leány c. regényének.) A husziták kiűzése után L. vmegyét Korvin János kapta hercegi címmel. Birtokából kizavarták a hálátlan Szapolyaiak, kiknek a vmegyei nemeseket zaklató uralma addig tartott, amig 1527. I. Ferdinánd hadai Katzianer alatt a várakat tőlük el nem foglalták. A XVI. sz. pártviszályai közben a két ellenkirály párthivei kölcsönösen dúlták egymás birtokait. A thurzók, Bebekek, Pekryek, Balassák, Báthoryak, Illésháziak váltakoznak a várak s ezzel a vmegye nagyrészének birtokában, nyomoruságot hozva arra. 1610. Liptó vármegyében Rózsahegyen tartotta Thurzó György a hazánkban első egyetemes protestáns zsinatot. A XVII. sz. nemzeti felkelései közben az erdélyi fejedelmek hadainak a nyugati határok felé rendes útja L. vmegyén a Vág völgyén át vezetett, mely éppen úgy megérezte Básta, mint Kemény János hadainak súlyát. A század vége felé Likava, mint a Thököly család birtoka, L. vmegyét egyik támaszpontjává tette a Thököly Imre-féle felkelésnek. Spork tábornok sietett is oda hadával, mig Thököly viszont igyekezett a fontos pontot megtartani, ami a kuruc-labanc hadakat csaknem állandóvá tették ott. II. Rákóczi Ferenc felkelése is sok bajt hozott a vmegyére. Rákóczi hadai 1703. Likavát, 1706. Újvárt bevették, ahonnan aztán Heister, Löffelholz stb. német generálisok szorították ki. A szatmári békekötés nyugalmasabb időket hozott a vármegyére. A kincstári birtokká lett várterületek a nyugodt munka helyeivé váltak. Csak egyszer zavarta azt meg azóta a fegyverek zaja, amikor 1849 telén honvédeink végrehajtották a Revuca- és Vág-völgyén át a Szepesség felé tett hires hadi átvonulást. A békés idők és az egyes nemes családok kegyeleteinek emlékeiként több régi, a XIII-XIV. sz.-ból való templom van: Bobróc, Német-Lipcse, Szt.-Iván, Szt.-Miklós, Rózsahegy, Okolicsno stb. egyik másik műtörténeti becsű falfestményekkel, L.-Turóc, L.-Mindszent. A hajdani szász telepek kiváltságaikat elveszítve, beolvadtak a vmegyébe és ma már a némi városi jelleggel még biró Rózsahegyet és Szt.-Miklóst kivéve, teljesen eltótosodott községekké lettek. A nevezett két város: Rózsa-hegy kat. főgimnáziumával, Szt.-Miklós állami polgári iskolájával fontos missziót vannak hivatva teljesíteni a magyarosodás érdekében.
a Központi Kárpátok középső tagja, mely Árva s Liptó vmegyék és Galicia határán emelkedve, egészben véve Ny-ról K-felé csap. A L. a kvacsáni völgy, illetve hutii hágó mellett kezdődnek s innen erősen kanyargó főgerinccel húzódnak a felső Tycha-völgy fölötti Lilijove-hágóig (1977 m.), mely a Magas-Tátrától választja el. E gerincnek főbb csúcsai a következők: Sivo vrch (1806 m.), Szalatin (2050 m.), Banikov (2178 m.) Placslivo (2126 m.), Rohács (2072 m.), Volovec (2065 m.), Hruby (2142 m.), Viszoki vrch (Klin, 2170 m.), Kamenistye (2128 m.), Tomanowa polske (1979 m.) és Czerwony wierch (2128 m.), A L., melyek magasságuknál fogva hazánk legjelentékenyebb hegységei közé tartoznak, sok tekintetben hasonlítanak a Magas-Tátrához s főleg a Rohács körüli szakaszuk (melyet Rohács-csoportnak is szoktak nevezni) hű mása a Tátrának, csak a zordsága csekélyebb. De a havasok többi része mégis annyiban eltér a Tátrától, hogy gerinceik szélesebbek, kevésbé meredekek s könnyebben megmászhatók, mint a Tátráéi; völgyei tágabbak nem oly zárkózottak, az erdők gyakoribbak, a legelők kiterjedtebbek s a sziklás gerincek kevésbé szakgatottak mint amott. Megegyező vonása azonban, hogy a legmagasabb csúcsok itt is nem a főgerincen, hanem a mellékágakon ülnek, így a Velki vrch (2184 m.), a Jakubina (2189 m.) s a legmagasabb emelkedő Bisztra (2250 m.). Több helyen mély nyergek rovátkolják a főgerincet, ilyen a Palenica (1574 m.), a Viszoki vrch melletti hágó (1946 m.), a Fekete Dunajec és Kamenisti völgye közti nyereg (1789 m.) és a Tycha-hágó (1689 m.). A mellékágak a D-i oldalon magasabbak, mint az É-in, a völgyek azonban mindkét oldalon elég zordak. Helyenként kisebb hegyi tavak is vannak, így a Rohács és Bisztra alatt, a Tycha-hágó mellett stb. A hegység tulnyomóan gránitból van felépítve, csak a D-i lejtőkön lép fel a gnájsz nagyobb kiterjedésében, reá pedig fiatal üledékes kőzetek települnek. A Sztudena völgyében dolomit is fordul elő. A L. gerincén keresztül csak kevés turista-völgy vezet. Turistai tekintetben az egész hegység még nagyon van hanyagolva. V. ö. Thirring Gusztáv, A L. (Magy. Kárpátegyesület Évkönyve XIV: 1887); Gebauer Alajos, A L. Rohács nevü csoportja (u. o. XXII. évf. 1895).
l. Túró.