(ejtsd: livingsztn), kikötőváros Guatemala közép-amerikai köztársaságban, 60 km.-nyire Izabaltól, a Rio Dulce torkolatánál, 1000 lak., kávé-, cukor- és banána-kivitellel.
(ejtsd: livingsztn), több county az É.-amerikai Egyesült-Államokban és pedig Illinoisban (2600 km2 ter., 38 450 lak., Pontiac székhellyel); Kentuckyban (730 km2 ter., 9160 lak., Smithland székh.); Louisianában (2340 km2 ter., 5260 lak., Port-Vincent székh.); Michiganban (1500 km2 ter., 22 250 lak., Howell székh.); Misszuriban (1380 km2 ter., 20 200 lak., Chillicothe székh.); New-Yorkban (1500 km2 ter., 39 560 lak., Geneseo székh.).
(ejtsd: livingsztn) Dávid, angol hittérítő és utazó, szül. Blantyreben (Glasgownál) 1813 márc. 19., megh. Italában, a Bangveolo-tónál 1873 máj. 1. A londoni hittérítő-társaság küldte ki 1840. a Fokföldre, 1849. a Becsuánaföldön levő térítőállomásától a Ngami-tóig jutott, 1853- pedig a Zambézi felső folyásáig. 1853-56. keresztül-kasul utazta Dél-Afrikát a Zambézitől Loandáig és vissza Quilimaneig. Ezen útjában fedezte föl a Victoria-vizesést. 1858. Károly testvérével és még öt európai kiséretében Quilimaneba és a Zambézi vidékére utazott. A folyó mentén fölhatolt Nyassza-tóig, ahova 1859 szept. 16. érkezett meg. Fölfedezte a Sirva-tavat és kétszer messzire fölhatolt a Rovuma mentén. Minthogy a rabszolga-kereskedés elleni törekvései meghiusultak, 1864. visszatért Angliába. De már 1866 jan. újra Zanzibárban találjuk. Csakhamar eljutott a Nyasszához, azt délről megkerülte, átkelt a Csambézin, 1867 ápr. elérte a Tanganyikát, 1868. a Moero-tavat. jul. 18. fölfedezte a Bangveolo-tavat. Onnan a Tanganyikához utazott vissza Udzsidzsiba, ahonnan 1869 jul. indult el Manyemaország kikutatására. 1871 okt. 23-án ért vissza Udzsidzsiba. Ott találta őt betegen és nagy szorultságban Stanley, kit Bennett J. G. küldött ki New-Yorkból L. fölkeresésére. Ugyanakkor L. fölkeresésére az angolok Cameront küldték ki, aki nem találta ugyan meg L.-t, de átutazta egész Dél-Afrikát. L. Stanleyvel 1871. a Tanganyika északi végéig ment, azután 1872 aug. egyedül tovább utazott Cazembeországig és a Bangveolóig hol megbetegedett és meghalt. Útleirásai: Missionary travels and researches in South-Africa (London 1857, 2 kötet, új kiadás 1875; németül Lipcse 1859, 2 köt.); Narrative of an expedition to the Zambesi and its tributaries (London 1865, németül Jena 1856-66, 2 köt.). Utolsó utazásának megmentett naplóit és térképeit Waller H. adta ki: The last journals of David L. in Central-Africa from 1865 to his death (London 1874). Útleirásait kivonatosan ismertette magyarul Sámi Lajos. V. ö. Stanley, How I found L. (u. o. 1872); Roberts, Life of D. L. (u. o. 1874); Blaikie dr., L. (u. o. 1881. németül Gütersloh 1881); Plieninger, David L. (Stuttgart 1885).
3 egyközü hegyláncból álló hegység Német-Kelet-AFrikában, a Nyassza-tó ÉK-i oldalán; 3000-3100 m. magas.
1875. alapított hittérítő-állomás a Nyassza-tó D-i partján. 1883. Bandanéval cserélték föl.
R. Br. (növ.), legyezőslevelü pálma Livistone báró botanikusról nevezve. 14 faja Ázsia keleti részének tropikus vidékein és szigetein meg Ausztráliában terem. Virága pároséltü, apró fehér, csonthéjas gyümölcse fénylő kék, gyakran ferde. A L. australis Mart. (Corypha australis R. Br., l. a Díszlomb 2-ik képén) egész 30 m. magas, átmérője 3 dm., levele csaknem kerekded, ujjasan hasadozott, hasítékai szálas-kardalakuak. Leginkább Ausztrália K-i partján nő. Fiatal levelét eszik s kalapot készítenek belőle. Emez lesz a L. Jenkinsiana Griff. fájából is, mely vadon már alig terem, de Assam minden módosabb lakosa háza köré ülteti. A L. rotundifolia mart. (Saribus rotundifolius Blume), jávai és celebesi; fáját és leveleit házi célokra fordítják. Különben a L.-kat csak szépségök kedvéért ültetik. Ilyen kiváltképen a L. Chinensis Mart. (Latania Chinensis Jacq., L. Borbonica Lam., l. a Díszlomb 2-ik képén). Hazája Khina meg a Bourbon-szigetek. Sokáig alacsony. törzstelen marad, törzse csak vénebb korában nő meg. Levele nagy, élénk zöld, majdnem félköralaku, hasítéka mélyen kétmetszetü, a csúcsa csinosan visszahajlik. Üvegházban ez a pálma meg a L. australis a leggyakoribb. Szobában is szépen díszlik, különösen az utóbbi csaknem elpusztíthatatlan. A L. chinensis gyümölcsét latania-almának hivják, vékony és könnyen lefejthető héja alatt jóizü húsa van.
-család, ókori plebejus-nemzetség Rómában, melynek tagjai közül említendők:
1. Cajus L. Drusus, hires szónok és törvénytudós, kihez mint jogi tekintélyhez világtalan állapotában nagyon sokan fordultak.
2. A két M. Livius Drusus az arisztokraták pártjának oszlopai (l. Drusus) és az utóbbinak nővére Livia, Marcus Porcius Cato (l. o.) felesége és uticai Cato anyja, később második házasságban Servilius Caepio neje.
3. Marcus L. Macatus, a Hannibal ellen való küzdelemben Tarentum városának és ennek elesete után a várnak védője (214-212), szerencsésen megtartotta a várat mindaddig, amig Quintus Fabius Maximus a várost ismét elfoglalta.
4. Marcus L. Salinator (gúnynév az általa behozott sóadóról), Kr. e. 219. konzul; társával, Aemiliusszal leverte az illireket, de visszajövet sikkasztás miatt mindkettőjöket vád alá helyezték és ugy látszik el is itélték. Ekkor mogorva visszavonultságban élt 207-ig amikor konzullá választották, még pedig esküdt ellenségével, Cajus Claudius Neróval együtt, akivel ez alkalomra ki is békült. A nagy veszély pillanatában, midőn Hannibal már az ország szivében volt, Hasdrubal pedig Galliából közeledett, megosztoztak az ellenségen: Nerónak amaz jutott, emez L.-nak. De mikor Hadrubal már Felső-Itáliát pusztította, mindkét konzul váratlanul egyesült ellene és a Metaurus mellett (Umbriában) legyőzték. Fényes diadalmenet után, 205. Mago ellen küzdött Liguriában, 204. cenzor, később pretor lett.
5. Cajus L. Salinator, Kr. e. 191. a hajórajnak parancsnoka Antiochos ellen. 188. konzul.
6. L. Drusus, a szenátus tagja. Brutus és Cassius hive, elvérzett Philippi síkján.
Titus, római történetiró, szül. Padovában Kr. e. 59., megh. u. o. Kr. u. 17. Augustus uralkodása alatt ment Rómába, s mindvégig megmaradt a császár kegyeiben. Nagy műveltségü és tudományu férfiu volt, de egyéb iratainál sokkal fontosabbak a római történelemről ab urbe condita (a város alapításától kezdve) irott könyvei, melyek a Drusus haláláig (Kr. e. 9.) terjedő eseményeket ölelték fel s L.-nak 40 évi munkájába kerültek. Ezen mű, noha mélyebb kritikai szellem nélkül van s adatainak pontossága is sokszor kétséges, mégis remek külső alakja s a benne nyilatkozó erkölcsi fönség miatt a római irodalom egyik legbecsesebb gyöngye. Eredetileg 142 könyvből állott, melyeket már maga L. dekadokra (10 könyv) osztott, s ma is még ezt az elnevezést használják; de csak 35 könyv (a 10 első s a 21-45) maradt ránk, meg néhány töredék (Periochae v. Epitome is), mely kivonatosan ad egyet-mást az elveszett részekből. Legmegbizhatóbb kiadásokat készített Drakenborch nyomán Klaiber (15 köt., Stuttgart 1820-28). Alschefski (1-3 köt., Berlin 1841-46); Madwig és Ussing (Koppenhága 1886 s köv.) és Luchs (3-4 köt., Berlin 1888-89); továbbá zsebkiadásokat Weissenborn (Lipcse 1860) és Hertz (u. o. 1857-64). - Nálunk L.-szal csak a latin nyelv tanítása szempontjából foglalkoztak, s teljes fordítása magyarban még nincs is. Az iskolák számára magyarázatos kiadást készítettek: Iványi (Budapest 1870 és 1875); Szénássy (u. o. 1867 és 1870); szemelvényeket adtak; Szegedi S., Pirachala J., Bartal és Malmosi stb.; részben lefordították: Dávid István (XXI. könyv, Pozsony 1884), meg ifj. Schiefner G. és Vajdafy G., a Lampel-féle Római remekirók magyar fordításban c. vállalatban.
az epikai és drámai költésnek megalapítója Rómában. Egy alsó-itáliai görög helyiségből származott, s Tarentumnak 272. történt elfoglalása után L. Salinator rabszolgaként Rómába vitte, ahol urától csakhamar szabadlábra helyezve, fölvette urának nevét s tanítgatással kereste kenyerét. Elsőben is Homeros Odisszeiáját fordítá latinra s ez a kezdetleges fordítás szolgált jó sokáig iskolai könyvül Rómában. 240. adta elő (maga is szinészkedve) egy görögből fordított darabját Róma szinpadán, melynek oly nagy volt a hatása, hogy vele megállapította a dráma kedveltségét Rómában. Drámái (tragédiák és vígjátékok) egytől-egyig pusztán görögből összetákolt darabok voltak. Úgy látszik, a lirai kötésben is szerepelt; amennyiben tudjuk, hogy egy körmeneti ének készítésével is őt bizták meg hivatalosan Juno királyné tiszteletére. Műveiből csak töredékek maradtak fenn, amelyeket Ribbeck adott ki (Lipcse, Teubner 1871). V. ö. Ribbeck-Csiky, A róm. költészet tört. (I. köt.)
l. Livonia.