helység Kordofanban, l. Obeid.
L. (növ.), a róla nevezett család füve több mint 200 s többnyire amerikai fajjal. Szirma kétajaku, az alsó ajak nagydob és 3-sallangu v. fogu. Fajaiban többnyire csípős tej van. Ilyen a L. Dortmanna L., mely Németország vizeiben is nő, a L. inflata L. v. indiai dohány, a L. syphitica L. A L. v. Syphocampylus coutschouc Humb. 4-6 m. magas fa Columbia Andesén. Ebből való az újgranadai kaucsuk. A L. Erinus L. (L. erinoides v. azurea Hort.) D.-afrikai apró növény, 12-15 cm.-nél alig magasabb; szép azurszinü virága kedvéért cserépben, valamint a virágágy szélén díszlik. A L. splendens W., L. fulgens W. és L. cardinalis L. többnyaras, eltérő termetü és pirosvirágu, 8 dm v. magasabb, carolinai és mexikói. Kerti csoportban nagyon szép.
A L. inflata L. füvét (Herba lobeliae) kiterjedten használják, különösen asztmában szenvedők nehéz lélekzése ellen, s mint ilyen a magyar gyógyszerkönyv hivatalos drógjai közé is fel van véve. Rendesen lapot, téglaalakokba préselve jut a kereskedésbe. Hatóanyaga egy folyékony, könnyen bomló növényi bázis, a lobelin, mely vizben, alkoholban és éterben oldható s a növényben a kristályos lobeliasavhoz van kötve. A lobelin hatalmasan ingerli a nyultvelő hányási és lélekzési gócait; ezenfölül a kiköpést is elősegíti s izzadást okoz; nagyobb dózisban heves méreg, mely (különösen Amerikában és Angliában) már ismételve okozott halálos mérgezést.
(növ.) kétszikű növénycsalád a forttszirmuak rendjében. Tejelő füvek, ritkábban félcserjék, egyszerü, éppen nem v. kevéssé hasított levelekkel. Virága a levél tövéből ered, v. füzérvirágzattá egyesül. Legközelebbről a csengetyükefélékkel rokonok, melyektől a virágnyél csavarodása következtében megfordult, kétoldalas virág, a felfelé csővé nőtt himszál s a bibének szőrgyürüje különbözteti meg. Gyümölcsük tok v. csonthéjas. Mintegy 480 faj, leginkább a tropusok alatt Amerikában nő, a mérsékeltebb égalj déli vidékein elvétve tenyészik. Mérges és officinális növények; némelyikből kaucsuk készül. Több faj kerti virág.
(növ.), l. Ezüsttövis.
város és 1824-ig székhelye a Reuss- L. hercegeknek, az ifjabb Reuss hercegségben, 18 km.-nyire Schleiztől, a Lemnitz szép völgyében, (1890) 2603 lak., vasas-, iszap-, fenyüfürdőkkel és hideg vizgyógyintézettel. V. ö. Aschenbach, Das Stahlbad L. (1880); u. a., Bad L. (1881).
(Babiza), a Bangveolo-tótól K-re fekvő vidék D.-Afrika középső részében a Csembezi-folyó és a Musinga-hegység közt. 1866-67. Livingstone járta be.
ősrégi cseh nemes család, melynek eredeti neve Ujezd volt, s csak 1410 óta vette fel a L. nevet az ilyen nevü várkastély után. A család 1459. kapta a német bárói rangot Popel Miklós és János személyében és e kettő lett a két főágnak törzsatyjává: a Hassenstein-ág 1789. kihalt, a Popel-ág ellenben ismét két ágra oszlott: a Biblinire (kihalt 1722) és a Chlumetzire, melynek II. Miksa a birodalmi hercegi címet adományozta; 1715. ez a család is idősebb és ifjabb oldalágra szakadt, de 1807 óta mindkettő a Raudnitzi herceg (Herzog) és L. herceg (Fürst) címet viseli. Mind a két család katolikus; az idősebb ág jelenlegi feje L. Móric herceg, szül 1831 jun. 2., a cseh királyság főkincstárnoka, aranygyapja lovag, az osztrák urak házának örökös tagja; az ifjabbé L. György (l. o.). A L.-család történelmileg nevezetes tagjai: L. Bohuslav, a hassensteini ágból, szül. 1462., meghal. 1510., korának legtanultabb férfia volt és sokat tett a cseh irodalom és művészet fölvirágoztatására. Iratainak egy részét Winaricky adta ki Prágában 1832. (V. ö. Cornowa, Der grosse Böhme Bohusl. L., Prága 1808). L Vencel Ferenc Eusebius (l. o.), L. János György Keresztély (l. o.), L. Ágost Longin (l. o.).
1. L. Ágost Longin, Raudnitz hercege, szül. 1797 márc. 15., megh. Bécsben 1842 márc. 17. Eleinte Csehországban működött, miglen 1826. Galicia kormányzója lőn. Nagy érdemeket szerzett e tartomány szellemi s anyagi jóllétének emelése körül; de miután 1831. a Galiciába menekült oroszországi lengyelek iránt nagyon is kiméletesen viselkedett, állásáról 1832. elmozdították. Erre udvari kancellárrá, 1834. pedig a pénzverés és bányászat igazgatójává lőn. Neki köszönhető a bécsi pénzverő intézet mintaszerü berendezése.
2. L György, Raudnitz hercege, osztrák politikus, szül. 1835 május 14. Mint a cseh tartománygyülés tagja korán kezdett szerepelni a cseh érzelmü feudális nemesség vezéreként. Hohenwart alatt 1871. Csehország tartomány-marsalja lőn, mire Schönborn Károly gróffal a kat. politikai egyesületet hozta létre. 1879. a képviselőház tagja, 1881-ben a képviselőház alelnöke, 1883. pedig az urak-házának örökös tagja lett, 1884 óta ismét Csehország tartományi marsalja és mint ilyen a csehországi németek elnyomatására irányuló törekvések főembere. V. ö. Vasárnapi Ujság 1883-ik évf. 739. oldal.
3. L. János György Keresztély herceg, osztrák tábornok, szül. 1686 aug. 10., megh. Bécsben 1755 okt. 4. 1707. a császári hadseregbe lépett, mire 1732. Szicilia kormányzójává nevezték ki. 1733. megkötötte a messinai kapitulációt s 1739. Erdély főkormányzója lőn. Az osztrák örökösödési háboru kitörése után Csehországban harcolt; de 1742. Sahay mellett, Broglie és Belleisle tulnyomó haderejével szemben vereséget szenvedett. Mihelyt azonban Károly főherceggel egyesült, visszaszorította a franciákat a Moldva folyó mellékéről, Belleislét pedig és 16 ezer emberét Prágában zárta körül. Azonban Belleislének sikerült dec. 16. éjjel hadának legnagyobb részével Prágából Egerbe menekülni, mig a francia őrség hátramaradt része 1743 jan. 2. megadta magát. Még ugyanabban az esztendőben L.-t Olaszországban találjuk, ahol a spanyolok Riminiből kiverte. 1746 aug. havában ismét visszatért a németországi hadsereghez.
4. L. Rudolf Nándor herceg, osztrák tábornok és a IV. hadtest parancsnoka, szül. Frischauban (Morvaország) 1840 aug. 16., mint L. Lajos hercegnek fia. A katonai pályára lépett és 1858. tüzérhadnagy lett. Részt vett az 1859. olasz, szintugy az 1866. porosz háboruban. 1870. elnyerte az őrnagyi rangot és egyúttal a császár és király szárnysegéde lett. 1875. Budapestre helyezték át, mint az 5. tüzérezred parancsnokát és akkor szerezte meg a honfiusítást; egyúttal birtokot vásárolt Magyarországban és tagja lett a nemzeti kaszinónak. 1876. ezredes lett, 1878. részt vett mint a IV. hadtest tüzérségének parancsnoka a boszniai okkupációban; 1881. gyalogsági dandár-parancsnok, 1882. altábornagy, 1886. a Kolozsvárott állomásozó 35. gyalogsági hadosztály parancsnoka, 1887. táborszernagy lett. 1890. pedig mint a IV. hadtest parancsnoka Budapestre helyeztetett át. L. a főrendiház örökös tagja, számos rendjel birtokosa és 1889 óta a 13. tüzérezred tulajdonosa. 1891. v. b. t. tanácsossá neveztetett ki; 1894. megkapta az I. oszt. vaskorona-rendet, 1895. pedig a porosz királyi vörös sas-rend nagykeresztjét.
5. L. Vencel Ferenc Eusebius herceg, I. Lipót király minisztere, Zdenko herceg és Pernsteini Polyxena fia, szül. 1609 jan. 30., megh. 1677 ápr. 22. Ifjuságában nagy utazásokat tett Német-, Angol-, Olaszországban, Hollandiában stb. Hazatérve katonai pályára lépett és a harmincéves háboru folyamán, mint a császári hadsereg tagja, csakhamar nagy hirnévre tett szert. 1632. ezredes; 1637. a bécsi udvari haditanács (Hofkriegsrath) tagja; 1639. jelentékeny részt vesz Prágának a svédek elleni védelmében; 1640. táborszernagy; 1644-ben a haditanács másodelnöke; 1646. titkos tanácsos; 1647. tábornagyé 1652. végre a haditanács elnöke s mint ilyen igen nagy befolyással volt a katonai és a törökországi diplomáciai ügyek vitelére. III. Ferdinánd király 1646. átengedte neki az előbb Wallenstein birtokában volt sagani hercegséget (Sziléziában), 1647. pedig megerősítette német-római szent birodalmi hercegi rangjában. 1657. I. Lipót lépett trónra, ki eleinte némi idegenkedéssel viseltetett L. iránt, de utóbb nagyon megkedvelte. L. 1657-58. nagy tevékenységet fejtett ki I. Lipótnak német-római császárrá való választása érdekében, pénzzel, szóval és nagy befolyásának felhasználásával. 1664. főudvarmester, 1669 dec. pedig, Auersperg bukása után, első titkos tanácsos, csupán a császár akaratához és a saját meggyőződéséhez kötött vezető miniszter lett. Mint ilyen jó ideig függésben tartotta az egész udvart, ide értve magát I. Lipótot is. A belpolitikában az egységes és katolikus, abszolutisztikus szellemben kormányzott, Ausztriáért rajongott. Ennélfogva ellenséges indulattal volt a magyar alkotmánnyal szemben is, melyet a wesselényi-féle összeesküvésnek kegyetlen elfojtása után (1671) Magyarország részéről eljátszottnak tekintett. Ezért teljesen jogosultnak vélte, hogy az ősi alkotmány erőszakos felforgatásával a korona abszolut jogát az osztrák örökös tartományok módjára érvényesítse hazánkban is. Ezen központosító elvek kifolyása volt Ampringen (l. o.) kormányzóságának életbeléptetése (1673). Sokat buzgólkodott a bomladozó államháztartás rendbehozatalában, de az áldatlan viszonyok közepette alig tudott sikereket felmutatni. Külpolitikája a franciák iránti barátság jellegét mutatja. L. igen nagy tisztelője volt az erélyes és hatalmas tettekre törekvő XIV. Lajos francia királynak, akiben az abszolutizmus lángelméjü megtestesülőjét bámulta. Másfelől határozottan károsnak vallotta Ausztriának Spanyolországgal való összeköttetését és Franciaországgal való békés szövetkezést szeretett volna létesíteni, mely e két hatalmas államnak érdekközösségét és világuralmát biztosította volna. Ennélfogva sokáig visszatartotta Lipótot, nehogy - a többi hatalmak szövetségéhez csatlakozva - véget vessen a XIV. Lajossal való békének. L. ezen politikája, mely homlokegyenest ellenkezett a régi habsburgi hagyományokkal, nagy ellenszenvet kötött. Többen azzal is vádolták, hogy látszólagos önzetlensége mögött a franciáktól való megvesztegettetése lappang. 1673-ban már maga is érezte, hogy állása bizonytalanná vált és elbocsáttatását kérte, melyet azonban nem kapott meg. 1674. ellenségeinek kezébe került több, XIV. Lajosra vonatkozó, némileg kompromittáló irata, melyek miatt azzal vádolták, hogy I. Lipót és Ausztria érdekeinek elárulásával franciaország zsoldjába lépett. 1674 okt. 17. királyi leirattal raudnitzi birtokára száműzetett, hol visszavonultan élte le napjait. Vagyonát nem kobozták el és megmaradt az aranygyapjas-rend lovagjának is. L. kétszer nősült meg. Második felesége: Zsófia Auguszta, sulzbachi grófnő (megh. 1682 ápr. 30.) Öt gyermeke volt, kik közül két fia tulélte. V. ö. Wolf Ádám, Fürst W. L. (Bécs 1869); Pauler Gyula, Wesselényi összeesküvése (I. köt.).
1514-ből való magyar nyelvemlék, 8r. papir-kódex. Leirói valószinüleg Klarissza-apácák voltak. Imádságok, példák és legendák vannak benne. A Lobkowitz-hercegek csehországi raudnitzi könyvtárában van. Kiadta Volf Gy. a Nyelvemléktárban.
nagy tó Közép-Ázsiában az Altintagtól É-ra K.-Turkesztánban, 672 m. magasban. Két részből áll: Kara-Buran és a keletibb Kara-Kurcsinból, amely utóbbi az igazi L. Ennek felülete legfölebb 2000 km2, közepes mélysége azonban legfölebb 2 m. Benne elvész a Tarim és ennek vizmennyiségétől függ a L. vizmennyisége is. Partjai laposak és sós agyagból állanak, mig a L. vize édes és nagy részében növényzet takarja. Benne egy kis sziget is van, amelyen halászok laknak. A viz nov. közepén rendesen befagy és csak márciusban olvad föl ismét. Európai utazók közül Marco Polo után csak Prsevalszkij látta.
l. Lótetü.