a görög hadseregekben 100-300 gyalogharcosból álló csapatosztag, melynek élén a lochagos (százados) állott.
(lat., a locus-nak többese) a. m. helyek. L. communes, közhelyek; oly helyek, amelyek általánosságban sok irónál és sok munkában szoktak előfordulni és ezáltal már egészen elvesztették eredetiségöket. Ezt a címet adta Melanchton is dogmatikai munkájának (1521).
(növ., Sabina Hall., ciprusfenyő, néhol bécsi rozmaring), a borókával egyenlő rangu génusz v. alája rendelt algénusz. Tűje apró, átellenes, pikkelynemü, a hátán mirigye van, ritkán hosszabb. A nehézszagu L. v. boróka (Juniperus Sabina L. v. Sabina offininalis Garcke) heverő cserje, zömöknövésü, mellékágai felgyenesednek, tűje 4-soros. Álbogyója kékesfekete. Közép- és Dél-Európa magasabb hegyein (itt-ott hazánkban is) s a havasaljai magasságban, kiváltképen száraz mésztalajon nő v. ritkás fenyves aljnövénye, gyakran kertbe ültetik. Ágainak hegyében (herba v. summitates Sabinae) meg a gyümölcsében undorító, bódítószagu és mérges éteres olaj képződik. Ezt elő is állítják v. tinkturát csinálnak vele (oleum et tinctura Sabinae). Belsőleg vérhevítő, kivált az anyaméhre hat hevesen, terhesség esetén majd mindig magvesztést, több belőle halált is okoz. Az olaj külsőleg ugy hat, mint a mustár. Ma csak ritkán rendelik, leginkább külsőleg a condyloma acuminatumra. Használják azonban a J. Sabinát magzathajtónak, azért itt-ott a szabadba ültetni tiltják. A németeknek babonás növénye, fáját feloldozzák. A J. phoenicea L. faalaku, a ciprusfához hasonlít, tűje széles-lándsás, többnyire hatsoros, bogyója gömbölyded, rozsdaszinü, végre sötétszinü. Európa déli, Afrika északi részén, Moreán meg az Archipelaguson terem, Görögországban tüzelnek is vele, bogyóját a háztartásban valamint orvosságnak használják, fájából Palesztinában állítólag koporsót csinálnak. A Junipa v. S. excelsa M. Bieb. szintén a ciprushoz hasonló fa, tűje kerekded rombforma, bogyója végre kékfekete. Keleten nagyon elterjedt, a régiek cédrusfának hítták és finom munkára s koporsóra feldolgozták. A J. v. S. religiosa L. nagyon magas fa, levele 4-soros, a vén fáé rombforma, a fiatalé hosszas-lándsás. Bogyója meglehetős nagy, kékfekete. A Himálaján nő, mint szent fát a templom mellé ültetik, azután az ágát füstölőnek égetik. A virginiai L. v. piros cédrus (J. Virginiana L.) 15. m. magas, koronája tornyos, nagyon alulról kezdődik. Tűje az elsődrangu ágakon váltakozó hármastagu örvekből alakul, csak a felső része szabad, csaknem szétálló, kihegyezett, a másodrangu ágakon keresztes-átellenesen 4-soros, pikkelynemü, lesimuló tojásdad-rombforma v. tojásdad lándsás, csaknem szálkahegyü; bogyója apró, többnyire szabálytalan, fekete-kék. É.-Amerikában Floridáig és Új-Mexikóig terem, 1664 óta több fajtáját dísznek ültetik. A leghidegebb telek kiállja. Fája pirosbarna, virginiai v. piros cédrus néven hajódeszkának, szivarládának, különösen pedig ceruzahüvelynek használják. T. i. csekély nehézsége ellenére is tartós, a féreg nem igen bántja. Dongának és sindelynek is nagyra becsülik. A Mexikói-öböl környékén nagyra nő. Neer ab Esenbeck szerint azonban a ceruhahüvelynek nagyobb része a J. Bermundiana L. fajból való, melyet szintén vörös cédrusfának neveznek. Ága hegyén a cédrus gubacs (galla guniperi Virginianae v. fungus columbinus) képződik, féreg ellen használatos. Ága csúcsát Amerikában épp ugy használják, mint nálunk a J. Sabinaét. Fajtája a barbadoscedrus. A tömjénes L. (J. thurifera L.) meg a J. Lycia L. Európa déli részén nő, belőle, sőt a J. oxycedrus L. meg a J. Phoenicea L. fajokból is van a borókaolaj v. kadeolaj (oleum cadinum), melyet régen az állatorvosok használtak. A J. thurifera gyantáját arab tömjén (olibanum Arabicum) néven árulják. A J. horizontalis L. (J. prostrata Pars.) észak-amerikai egészen heverő cserje, a J. squamata Ham. a Himálajáról, a J. excelsa M. Bieb., J. sphaerica Lindl. Khina északi részéről, ezeket valamint más csinostermetü L.-fajokat is kertbe ültetik. A J. Sabinanak kertben tarka levelü fajtája is van.
(ejtsd: lok) János, angol filozofus, szül. Wringtonban, Bristol mellett, 1632 aug. 29., megh. Oatesban (Essex grófság) 1704 okt. 28. Tanulmányait a westminsteri kollégiumban, később Oxfordban a Christchurch Collegeban végezte. Természettudományi, orvosi tanulmányokkal, de Descartes filozofiai munkáival is foglalkozott. Oxfordban ismerkedett meg lord Ashleyval, a későbbi Earl of Shaftesburyval, kinek barátja és orvosa, később a fiatal gróf nevelője lett. Midőn Shaftesbury Anglia lordkancellárja lett, L. is nagy hivatalt kapott, de amannak kegyvesztése után Franciaországba ment, ahol négy évig (1675-1679) tartózkodott. Ezentul is követte Shaftesbury változatos sorsát, az újra kegyvesztettel együtt elment Hollandiába, s csak a nagy forradalom után 1688. élhetett nyugodtan hazájában, magas állami hivatalban. Nagy munkájának: Értekezés az emberi értelemről (Essay concerning human understanding), első kidolgozása már 1670. készült, de többször átdolgozta s az egész mű végleges alakjában csak 1689-90. jelent meg, miután egy belőle készült kivonat francia fordításban már 1688. látott volt napvilágot. Már előtt 1685. tette volt közzé, névtelenül, első hires levelét a toleranciáról, 1689-ben a másodikat és harmadikat. 1689. ugyancsak névtelenül megjelent tőle két értekezés a polgári kormányzatról, mely a politikai liberalizmus alapvető műve. Ugyanabban az évben három kis műve jelent meg az éremügyről. 1693. kiadta korszakos művét: Néhány gondolat a nevelésről (Some thoughts concerning education), mely az újabb pedagogia fejlődését indítja meg, melynek főgondolatait Rousseau előadásában hódítják meg a világot (magyarra fordította borosjenői Székely Ádám 1769., 2. kiad. 1829). A kereszténység észszerüsége című műve 1695. jelent meg s azt a toleranciát hirdeti, melyet később Voltaire ragyogó tolla tett nagy kulturai hatalommá. Habár igy mind a politika, mind a nevelés, mind a türelmesség terén mély nyomokat hagyott L., legfőbb dicsősége mégis az Értelemről szóló műve, mely a filozofia történetében egyike a legjelentősebb, a legnagyobb hatást tett műveknek. Az emberi értelemről szóló mű mélyreható lélektani elemzések útján új ismerettani elveket állapít meg s Descartes-tal, valamint azokkal szemben, kik az ő rendszeréből indulnak, az ismerettan terén is a tapasztalati elvet juttatja érvényre; csak most nyer Bacon és Hobbes empirizmusa szilárd alapot, hogy a tapasztalati ismerettan a racinalisztikusnak nemcsak méltó, hanem győzelmes ellenfele; L. művét folytatta Hume, s Hume meg L. indítják Kantot ama korszakos kutatásokra, melyekben L. elvei csak mintegy kiegészítésüket nyerik. L. mindjárt műve elején kifejti, hogy hallván barátjai metafizikai vitatkozásait, melyek rendszerint semmi eredményre nem vezetnek, az a gondolata támadt, hogy előbb «az emberi ismeret eredetét, bizonyosságát és körét, a hit, vélemény és helyeslés okait» akarta kutatni; előbb tudnunk kell, meddig ér az emberi értelem, mely tárgyakról szerezhet egyáltalán tudást. Mindenekelőtt azt a kérdést akarja eldönteni, vannak-e velünk született ismereteink, eszméink? Ezzel foglalkozik a mű első könyve, mely a legélesebb kritikával illeti a velünk született eszmék, képzetek (az angolban eszme, idea annyi mint a magyar képzet, a német Vorstellung) tanát. Az eredmény az, hogy ily eszméink nincsenek, hogy minden képzetünk a tapasztalatból származik. Sem elméleti igazságok, sem erkölcsi elvek nem lehetnek velünk születettek, még Isten fogalma sem az. E cáfoló rész után következik L. pozitiv nézeteinek kifejtése. A második könyvben L. kifejti, hogy a lélek olyan, mint a tiszta fehér lap, minden képzete a tapasztalatból ered.
Műve harmadik részében a nyelvvel foglalkozik, a negyedikben a megismeréssel és véleménnyel. A szók csak jelek, a tárgyak képzetének jelei. A megismerés nem egyéb mint saját képzeteink megegyezésének, vagy meg nem egyezésének, kapcsolatának vagy elkülönítettségének fölfogása. A megismerés lehet szemléletes vagy intuitiv, midőn képzeletünk megegyezését vagy összeegyeztethetetlenségét más képzetek közvetítése nélkül fogjuk föl; lehet demonstráció, amidőn közvetítve következtetünk; végül érzéki, mely rajtunk kivül levő tárgyak létére vonatkozik. Az utóbbi nem oly fontos, mint a két előbbi. Saját magunkat intuitive ismerjük meg, Istent demonstrative, a többi dolgokat érzéki módon. Igen valószinü, hogy külső dolgok vannak, de ez abszolut módon nem bizonyítható. Az igazságot ne keressük rajtunk kivül, hanem saját magunkban, nem a képzeteknek tárgyakkal, hanem a képzeteknek egymással való megegyzésében. Az észbeli megismerés körén tul fekszik az isteni kinyilatkoztatásba vetett hit, amelynek azonban nem szabad ellenkeznie az ésszel. Kinyilatkoztatásra, ugymond L., van szükség, de a kinyilatkoztatás is ugyanattól az istentől származván, ki észt adott az embernek, nem lehet észellenes. Igy akarja L. a dogmát a tudománnyal megegyeztetni. Neveléstani eszméi közt a legfőbb a természeti egyéniség szabad fejlődése; követeli, hogy az öntevékenységet fejlesszük a gyermekben, tanítsuk játszva tanulni, testi erejét és ügyességét is fejlesszük, szemléleti alapot vessünk oktatásának, legyünk tekintettel a növendék egyéni sajátságaira, fejlesszük az ifju jellemét, egyszóval Rousseau előtt hirdeti azokat az eszméket, melyeknek azután Rousseau előadása és alkalmazása adott oly nagy erőt. Az államelméletben is megelőzi Montesquieut, s az alkotmányos királynak ő adja első elméletét. Ő választja szét a politikai és egyházi hatalmat elméletében, ő fejti ki a képviseleti rendszer alapvonalait, külön választván az exekutiv hatalmat a törvényhozótól és a törvényhozó testületben helyet biztosítván a nemzet minden rendje érdeke, történeti joga képviselőjének. A XVIII. sz. mozgalmas szellemi életének majdnem minden vezéreszméje L. műveiben talált először kifejezést. A nagy fölvilágosító áramlatnak ő igazi szellemi vezére, illetőleg ő adja meg neki a főbb eszméket. Kant művét is senki más nem készítette elő ugy, mint L. Munkáit sokszor adták ki, 1801. és 1812. tíz kötetben, 1853. kilenc kötetben. Filozofiai munkáit kiadta St. John (London 1854, 2 köt.). Az Essay concerning human understandingból Fraser C. rendezett új kritikai kiadást (u. o. 1894, 2 köt.). Életét megirta Lord King (új kiad. 1858) és Fox Bourne (1876, 2 köt.). V. ö. Fowler T., Locke (London 1883); Küppers, W., J. L. und die Scholastik (Berlin 1895); Martinac Ed., Die Logik L.-s (Halles 1894). Bővebb irodalmi útmutatás a nagy Locke-irodalomban Ueberweg F., Geschichte der Philosophie (III. 115-116).
(ejtsd: lokkörbi), város Dumfries (ettől 16 km.-nyire) skót grófságban, az Annan és vasút mellett, (1891) 2491 lak., nagy marha- és juhvásárokkal.
(ejtsd: lokkert) János Gibson, angol iró, szül. Cambusnethanban (SKócia) 1794 jul. 14., megh. Abbotsfordban 1854 nov. 25. Glasgowban és Oxfordban jogot tanult, majd Edinburgban ügyvédkedett. Első műve volt: Peter's letters to his kinsfolk (Edinburg 1819), melyben Edinburg társadalmát szatirikus alakokban persziflálta. 1818. megismerkedett Scott Walterrel, kinek legidősebb leányát, Zsófiát (megh. 1837) 1820. nőül vette. Ezután több regényt adott ki, amelyek azonban korántsem értek oly sikert, mint az ó-spanyol balladák műfordításai (Ancient Spanish ballads, 1823). 1826. átvette a quarterly Review szerkesztését, s a Peel-minisztérium alatt Lancaster tartomány auditorja lett. Legnevezetesebb munkája: Life of Sir Walter Scott (Edinburg és London 1836-38); megirta továbbá: Life of Robert Burns (London 1847).
(ejtsd: lokkhevn), Clinton county székhelye Pennsylvania É.-amerikai államban, 109 km.-nyire Harrisburgtől a Ny-i Susquehannah jobbpartján, ahol a Bald Eagle beletorkollik, hajózó csatorna és vasút mellett, (1890) 7358 lak., fürészmalmokkal, szén- és fakereskedéssel.
(ang., ejtsd: lokaut), a munkások kizárása a gyárból a gyáros által, a bér vagy más ok miatt támadt viszály felmerülése esetében. L. Strike.
Niagara county székhelye New-York E.-amerikai államban, az Erie-tótól 18 km.-nyire, a Hudson-Erie-csatorna és vasút mellett, (1890) 16 038 lak., nagy őrlő- és fűrészmalmokkal, vasöntéssel, pamut- és gyapjufonókkal; nagy kőbányákkal; a gépekhez a mozgató erőt a csatorna vize adja.
(ejtsd: lokroá) Eduárd István Antal Simon, francia politikus, szül. Párisban 1838 jul. 18. Kezdetben festészetre adta magát, majd az Unitá Italia s a szabadság eszménye Olaszországba vitte, hol 1860. részt vett Garibaldi oldalán Szicilia felszabadításában; azután 1864-ig Rénan titkára volt, akit régészeti tanulmányai alkalmával Palesztinába elkisért. Miután Párisba visszatért, az ellenzéki lapokba irogatott köztársasági szellemben, amiért III. Napoleon birái négy havi fogságra itélték. Rokoni összeköttetése Hugo Viktorral politikai irányát véglegesen megállapította. A császárság bukásával (1871 febr.) a nemzetgyülésbe beválasztatván, a legszélsőbb balpárt árnyalatához csatlakozott s kezdetben támogatni látszott a kommün-felkelést. Miután már az ostrom alatt a nemzetőrség egy zászlóaljának parancsnoka volt, Versaillesben a felkelők követelései mellett buzgólkodott, amiért rövid fogságot kelle szenvednie. Minthogy az események hatása alatt képviselői tisztéről lemondott, belépett a párisi községtanácsba, hol a szélső elemek érvényesülése mellett kardoskodott; időközben több radikális lapot alapított, melyek közül azonban egy sem volt hosszu életü. 1873. a Rappel szerkesztőségébe lépet s egyidejüleg újból választott a nemzetgyülésbe. Ebben, valamint a képviselőkamarában, melynek 1876 óta tagja, egyike volt a szélső balpárt vezéreinek s mint ilyen 1886-87. a közmunkák minisztere, 1888. pedig a közoktatás minisztere lőn, mely kettős minőségében sem szakított szélső politikai hitvallásával. Az 1893. évi képviselőválasztások után a ház nov. 18. alelnökévé választotta, szintugy 1895 jan. 8. - Goblet - és Pelletannal jelenleg is a radikális párt egyik vezére. 1895 okt. 31. a tengerészeti tárcát vállalta el a Bourgeois-kabinetben. Ismeretesebb művei közül felemlítjük a következőket: Les aigles du capitole (Páris 18699; a bas les progres (u. o. 1870); La commune et l'assemblée (u. o. 1871); és L'cle révoltée (u. o. 1877). Végül kiadta nagyanyja naplójegyzeteit: Journal d'une bourgeoise pendant la révolution 1791-93 (u. o. 1881). V. ö. Vasárnapi Ujság 1886. évfolyam 65. oldal.