Antal, kat. hirlapiró, szül. Bocskón (Máramaros) 1827 szept. 12., megh. Balatonfürden 1888 aug. 29. Gimnáziumi tanulmányainak végeztével a kegyes tanítórendbe lépett. Mint növendékpap tanár volt Nagy-Becskereken. Itt találta őt a szabadságharc s ő is, mint számos társa, a reverendát karddal cserélte fel. Perczel Móric tábornoknak segédtisztje volt s mint ilyen a napi és hadi parancsokat fogalmazta. A temesvári csatában veszélyesen megsebesült. A szabadságharc lezajlása után sok üldöztetésnek lévén kitéve, hosszas rejtőzés után Pestre ment, ahol visszavonultan élt és irodalmi, pedagogiai és történelmi tanulmányokkal foglalkozott. Az időszaki sajtó sűrün hozott tőle ez időben szépirodalmi és tudományos dolgozatokat. A Religió hasábjain Aranysz. szt. János műveiből mutatványokat közölt (1852), Cantů Cézár világtörténetének jó részét ő fordította magyarar (1853), melyet a közoktatási minisztérium tankönyvül elfogadott, 1856. a Szt. István-társulat megbizásából Irodalomtörténet szemelvényekben c. művét irta 2 kötetben, mely több kiadásban jelent meg; u. e. évben indította meg a Tanodai Lapok c. pedagogiai szakközlönyt, melynek szerkesztésében jelszava volt: a keresztény és hazafias alapon álló haladás. Fennállott 1871-ig. 1860 jan. alapította az Idők tanuja kat. politikai napilapot. A kiegyezés után a budai egyetemi, majd a pesti kir. főgimnáziumban a magyar nyelv és irodalom tanára volt. 1870. napilapja összeoladt a Török János Pesti Hirnökével Magyar államcímen, melyet haláláig szerkesztett. 1870 máj.alapította a Hunyady Mátyás kat. irodalmi intézetet. 1887. a vágsellyei választó kerület képviselőjelöltje volt. Részt vett a Szt. István-társulat kebelében létesített tudományos és irodalmi osztály megalakításában, amelynek tagja is volt. A kat. ügy körül kifejtett buzgó tevékenységének elismeréseül a pápa a Szt. Gergely-rend lovagjává, a Szt. Szilveszter-rend kommendátorává és aranysarkantyus vitézzé nevezte ki. Egyéb művei: Az én első római utam (Budapest 1877); Az én második római utam (u. o. 1880, 2 köt.); Ébresztő szózat (1872) stb.
county Arkansas É.-amerikai államban, 1000 km2 területtel, 12 150 lak., L. székhellyel.
József (krivinai), csanádi püspök, kinevezett egri, kalocsai érsek, egyházi iró, szül. Miskolcon 1793 jan. 31., megh. 1867 márc. 13. Elvégezve iskoláit, az egri egyházmegye papnövendékei közé vétetett fel és a teologiát Egerben hallgatta. Pappá szentelték 1817. Nyolc esztendeig szentszéki jegyző, majd titkár volt Fischer István egri érsek oldala mellett. Ennek halála után 1825. sajóvárkonyi (Borsod) plébános lett. Itt szerény elvonultságban működött a lelkipásztorkodás terén, szorgalommal tanulmányozta a régi klasszikusokat és az újabb irodalom termékeit. Fényes tehetségei és gazdag tudományossága csak akkor lettek széles körben ismertekké, midőn 1826. Klobusitzky József borsodvármegyei főispán fölött a megye által rendezett gyász-isteni tiszteleten beszédet modott. Szónoki szépségekben és eszmékben gazdag, ragyogó beszéde megindította a jelenvoltakat, egyszersmind nevet szerzett a szerény falusi lelkésznek. Nem csekélyebb hatásu volt azon beszéde, melyet Reviczky Ádám főispáni beiktatásakor mondott. Ez időóta élénk részt vett a közéletben is, míg 1829. egri kanonok lett. Egerben a papnevelő kormányzója és a lelkipásztorkodás és erkölcstan tanára volt, egyúttal az érsek oldala mellett az egyházmegyei kormányzatba is befolyt. Az 1830. és 1832-36. országgyüléseken mint káptalani követ vett részt. 1833 febr. 20. a vallási sérelmek ügyében mondott fényes beszédjével általános figyelmet keltett, az egész ország beszélt róla. Ezen országgyülés tartama alatt 1834. csanádi püspökké neveztetett ki. Főpásztori kötelességeinek tudatában Temesvárt jogi és bölcsészeti tanfolyamu liceumot alapított, a tanyákon iskolákat, a városokban kisdedóvókat emelt, templomokat épített, az elaggott papok nyugdíjintézetének alapját vetette meg. Eközben titkos tanácsos lett és a Szt. István-rend középkeresztjét kapta a királytól, az akadémia pedig tiszteletbeli taggá választotta. 1841. a magyar püspöki kar Rómába küldte, hogy a vegyes házassági ügyek elintézést nyerjenek, mely megbizatásának sikeres eredménye volt. 1848-ban V. Ferdinánd egri érsekké nevezte ki, de székét a közbejött szabadságharc miatt nem foglalhatta el. L., mint a békés megoldás hive, aggódva nézte a sötét fellegeket, melyek hazánk fölött tornyosultak. Ragyogó ékesszólása meghallgatásra talált még a fegyverek zaja között is, főleg midőn kijelentette, hogy a magyar püspöki kar örökre lemond a tizedjogról a nemzet javára. A szabadságharc leverése után L.-ra is szomoru napok következtek. Jóllehet a szabadságharci eseményekben legkisebb része sem volt, elfogták és több hónapon át letartóztatva volt, anélkül hogy haditörvényszék elé állították volna. Végre arra kényszerítették, hogy ugy a csanádi püspökségről, mint az egri érsekségről lemondjon és hazáján kívűl válasszon magának tartózkodási helyet. Egy ideig a mölki bencések kolostorában, utóbb Bécsben tartózkodott, hol egészen a tudományoknak élt. Csak1860-ban térhetett vissza hazájába, amikor amasiai c. érsek és a hétszemélyes tábla ülnöke lett. 1866. kalocsai érsekké neveztetett ki, de veszélyes torokbaja miatt székét el nem foglalhatta. Megerősítése után néhány hónapra elhunyt. Ipolyi Arnold tartott fölötte emlékbeszédet az akadémiában 1868 máj. 18. Irodalmi munkássága: Halotti oratio (Klobusitzky fölött, Miskolc 1825); A protestans reformatio históriája Angliában és Irlandban (ford., Nagyvárad 1832); A josephinismus stb. (Bécs 1851); Az angol türelem (u. o. 1851); legnevezetesebb műve: Népszerü egyházi archaeologia (Pest 1857, 4. kiadás 1870) stb. V. ö. Koncz Á., Egri egyhm. papok az irod. téren.
Hollósi Kornélia, 1. Hollósi (3).
(ejtsd: - kimai), 2952 m. magas vulkán Chile és Argentina határán a D. sz. 38° 18' alatt.
(ejtsd: lon lö szouie), Jura francia département székhelye, a Valliére festői völgyében, 258 m. magasban, vasút mellett, (1891) 12 610 lak., szeszégetéssl, takaró- és szőnyegkészítéssel; bortermeléssel; sósfürdőkkel, környékén sófőzőkkel; archeológiai, természetrajzi muzeummal, nyilvános könyvtárral (közel 30 000 kötet); Lecourbe generálisnak és Rouget de l'Islenek, a város szülötteinek emlékével. A középkorban Ledo Salinarius volt a neve. 1815. Ney itt adta ki azon proklimációt, amelyben a Bourbonokat újból trónvesztettnek nyilvánította.
(növ.), 1. Borpálma.
(Nagy-), kisközség Bereg vmegye mezőkászonyij.-ban (1891) 1341 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral; Lónyay-féle birtok.
kisközség Nógrád vmegye gácsi j.-ban, (1891) 782 tót lakossal, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. Hajdan arany-, ezüst- és ólombányái is voltak, de ezek már megszűntek, azonban előfordul most is klór-palakő, kígyókő és zöldkő kevés arany- és ezüstjelekkel. Régi protestáns temploma nevezetesség, amennyiben a lónyabányaiak vették föl legelőbb Nógrád vmegyében a protestantizmust.
-család (nagylónyai és vásáros-naményi), a hagyomány szerint a Keme nemzetségből származó ősi magyar nemzetség. A Felső-Tisza táján több ilyen elsőszerzeményű, vagyis a honfoglalással letelepedett törzsörökös magyar család említtetik. A Lónyaiaknál annyi igazolható, hogy Gurg (György) de Lóna Béla herceggel 1032. évben Lengyelországba menekült s vele visszatérve 1061. I. Béla király által mindazon Magyar- és Erdélyországban fekvő, nagy terjedelmű birtokaiba, melyek azelőtt tulajdonát képezték, visszahelyeztetett. A XII. sz.-ban három L. említtetik: a következőkben IV. Béla király 1245. Lászlót a bécsújhelyi csatában tanúsított vitézségéért, hol atyja és testvére is elhullottak, az I. Béla adomnyozta birtokokban megerősíti (Fejér, Cod. dipl. T. 4. V. 1. 392. 393.). László fia, Nánes de Berencze s fia Jakab, Comes de Loinia, kit V. István 1271. Szatmár vmegye főispánjává nevezett ki, tekintetnek a család fejeinek, kiktől a későbbiek egyenes leszármazása okmányilag igazolható. Jakab Rusdi Mihály beregi főispán özvegyével szerezte vissza 1270 a család ősi birtokát, a lónyai uradalmat, melynek tulajdonában mai napig megmaradt.
[ÁBRA] Lónyay-család címere.
Hazai történetünkben számos L. szerepelt. Ezek közül a legnevezetesebbek: I. Albert, 1504. Magyarország követe Velencében, hol ő írta laá a szerződést, melyben a köztársaság évi 30 000 aranyat fizet a királynak a török háborúra. II. Ulászló francia menyasszonyát ő fogadta az ország határán. A mohácsi vész után a család Szapolyai János mellett küzd s tagjai közül számosan az erdélyi fejedelmek körül vitézkednek, mint vezérek, várkapitányok, udvari emberek és köztisztviselők. - VII. István, 1547 - 1615., híres törvénytudó s tokaji és szatmári várkapitány, Báthory Katalint vette nőül, kivel nagy birtokot kapott. Ennek fia volt: - I. Zsigmond, 1593-1652., Bethlen Gábor tanácsosa és vezére, kit követségbe küldött a császárhozs a fejedelem nevében a pozsonyi békét 1626. ő írta alá. Ugyanő alkudozott később Esterházy Miklós nádorral s nagy érdeme volt a linzi béke mgkövetésében 1645. Mint Kraszna és Bereg vmegyék főispánját a protestánsok nádori méltóságra jelölték. II. Ferdinánd király utódaival együtt bárói méltóságra emelte. Fiutódot nem hagyott maga után; három leánya közül: - Anna, Kemény János erdélyi fejedelem neje tűnt ki, ékszereit 116 000 tallérért zálogba vetette, hogy vőlegényét a tatár rabságból kiváltsa. Férje szerencsétlen halála után a kuruc hadjáratban élénk részt vett s birtokai elkoboztattak. Később I. Lipót azokat visszaadatta. - II. Ferenc, II. Rákóczi Ferenc ezredese és főhadbiztos, ennek bukása után Poroszországba menekült. - VII. Gábor, 1778 - 1824-ig, beregi és ungi főispán s ev. ref. főkurátor, Kazinczy kortársa és barátja, kortársai előtt nagy tekintélynek örvendett. - Fia: VIII. Gbor (l. o.). - XIII. János, 1796-1859. alispán, országgyűlési követ, helytartósági és udv. kancelláriai előadó, Bihar és később Bereg vmegyék főispáni helytartója, az 1838-iki pesti árvízkor király biztos, itt a mentés, élelmezés és rend körüli érdemei jutalmául a királytól v. b. t. tanácsosi méltóságot nyert. Felesége L. Florentine volt, kinek Emlékiratai 1891. 4 köt. Munkács-Budpesten jelentek meg. - Fiuk: V. Mennyhért, a grófi ág alapítója (l. o.) - III. Albert, Mennyhért öccse, szül. 1823. 1860. Ugocsa vmegye főispánja, a család történetírója. Fiai: a) IV. Albert, szül. 1850., alezredes, Ferenc József király Ő Felsége szárnységedje. b) Géza, szül. 1855., országos képviselő. - XVI János (l. o.). - Fia: III. Sándor, szül. 1857., volt képviselő, Bereg és Ugocsa vármegyék főispánja. V. ö. Doby Antal, L.-család stb. (Budapest 1895) és Lónyai Albert, Emlék a L.-család multjából (u. o.1890).
1. L. Gábor, szül Deregnyőn (Zemplén) 1805 okt. 4., megh. 1885 aug. 5. Iskoláit végezte Pozsonyban, törvényes gyakorlatát szülúő vmegyéjében és Pesten. Zemplénben kezdte közpályáját, hol kiterjedt jószágplat birt. 1826. mint aljegyző, 1827. mint szolgabíró, de már az 1836-iki országgyűlésre követül választották, s e kitüntetés ismételve érte 1844. s 1847. valamint 1848. is, midőn a pesti parlament tagja s 1875-ig, 40 éven át, folyvást az is maradt. Ez egy alkalommal kormányhivatalt is viselt a magyar minisztérium rövid fennállása idejében, midőn ugyanis a kultuszministtériumban protestáns osztályfőnök volt. A pozsonyi országgyűléseken az ellenzék hazafi-pártnak egyik fontos és jelentékeny vezértagja, s a legnagyobbak hű és biztos barátja volt, s a nemzet átalakításában, a szabad elvek védelmében, s érvényre juttatásában előkelő részt vett. Elvei diadalára írói tollal is dolgozott, jelesen a Pesti Hirlapba, főleg annak 1842-iki folyamába jeles értekezéséket írt a legfontlosabb közjogi és politikai kérdésekről, p. a képviselet és örökváltság tárgyában. A szabadelvű párt tanai egy részében, különösen a centralizáció kérdésében kifejlett meghasonlás alkalmával az új szerkesztés alatti Pesti Hírlap tanai felé hajlott. A mezőgazdasági irodalmat is művelte, és Pabst jeles munkáját ő fordította magyarra. A jószárendezésről Korizmics Lászlóhoz írt s a Gazdasági Lapok 1873. évf. megjelent leveleit 1884. önálló füzetben adta ki. Kossuth Lajosnak fiatal korában meleg pártfogója és szükség esetén családjának hű segítője volt. Országgyűlési írott tudósításai kiadását, melyek miatt Kossuth Lajos elitéltetett és fogságba került, első sorban ő tette lehetővé, s ő vezette be a fényes tehetségű, de szegénysorsú ufjat az országgyűlési körökbe s a nagybefolyású, tekintélyes hazafiak, szónokok társaságába. Kazinczy Gábornak sógora és hű barátja volt, ennek nővérét, Kazinczy Ottiliát bírván nőül. Ennek révén jött összeköttetésbe az irodalommal és ennek munkásaival, kiket gyakran látott vendégszerető asztalánál. 1830. ő volt az országos gazdasági egyesület 131 alapítójának egyike és ez időtől fogva 1867-ig eleinte mint egyes osztályok elnöke, majd mint az egylet alelnöke és végül első elnöke vett részt annak üdvös munkáiban, mely díszes székéről csak 1876. mondott le élemedett kora miatt, de azontul is teljes buzgalommal és kitartással viselte egyes osztályok elnökségét. 1860. az erdélyi gazdasági egylet is tiszteletbeli tagjává választotta. Nejét 1883. elvesztvén, ennek és egyetlen Ödön fiának kora halála megtörte nemes és hasznos életét. Fiunokái Gábor és Elemér cs. és kir. kamarások, illetőleg követségi titkár. 1860 után Ung vmegye főispánságával lett megkinálva, de ezt mint akkor nem teljesen törvényes és alkotmányos hivatalt, el nem fogadta, ebben is jelét adván puritán politikai jellemének. V. ö. Ország Tükre 1863, 5 arcképpel; Vasárnapi Ujság 1870. 14, arcképpel; L. G. és neje Kazinczy Ottilia 1878, 17, két arcképpel; a Galgóczy K. által szerkesztett, 1891-iki magyar gazdasági egyleti Emlékkönyvek VI-ik füzetét, hol működése részletesen előadatik.
2. L. János, kinevezett főrend, szül. Tuzséron 1828 jun. 29. Katonai pályára készült és szolgált is a lovasságnál, hol századosig vitte; 1856. visszavonult a magánéletbe és gazdálkodott. Az alkotmányos élet beköszöntével Bereg vmegye főispáni helytartójává nevezték ki, majd az északkeleti vasut-társaság elnöke lett s 1872. képviselőnek is megválasztották. 1878. Máramaros vármegye főispánja lett s ezt a méltóságot 1893. viselte; sokat tett megyéje közgazdasági érdekeinek előmozdítására. Érdemei elismeréseül a király 1887. a Szt. István-rend kis keresztjével tüntette ki; a főrendiháznak 1891 óta tagja.
3. L. Menyhért gróf, államférfi, miniszter, közgazdasági iró, szül. 1822 jan. 6. Nagy-Lónyán, megh. Budapesten1884 november 3. Tanulmányait otthon, azután a budai piaristáknál, s a pesti egyetemen végezvén, már 1839. a bölcselet doktora lett és Tanárky Gedeonnak,mint felkért mentorának és testvéreinek társaságában beutazta Magyarország nagy részét és Erdélyt, azután pedig nagyobb utazásokat tévén a külföldön, szakismereteit, különösen a közgazdasági téren, a legnagyobb szorgalommal és sikerrel öregbítette. A közélet és munkásság terére nagyon ifju korában lépett. Bereg vmegye már 21 éves korában egyhangúlag választotta meg egyik követévé az 1843-iki országgyülésre. Minden kérdésben a Széchenyi iskolájához tartozó szabadelvü párttal szavazott. Az országgyülés befejezése után házasságra lépett és hosszabb utazásaiból 1847. hazaérkezve, azonnal feltünést keltett Hazánk anyagi érdekeiről szóló munkájával. Az időszaki sajtót is szorgalmasan látta el dolgozataival és egyik hű munkatársa volt a Szalay László s majd Csengery szerkesztése alatt megjelenő Pesti Hirlapnak. Az 1847-iki pozsonyi országgyülésre Bereg vmegye ismét követté választotta s mint ilyen buzgó részt vett az 1848-iki halhatatlan törvények alkotásában. Az 1848 jul. megnyilt pesti parlamentnek is kezdettől végig tagja volt. E minőségében irta az akkori pénzügyi kérdésekkel foglalkozó Pénzügyi leveleit, melyekben Kossuth pénzügyi terveit birálgatá, s több pontra nézve ellenkező véleményt nyilvánított. A második magyar minisztérium alakulásával államtitkár lett a pénzügyi tárcánál. A világosi fegyverletételután ő is a külföldre menekült, s egy ideig Párisban tartózkodott. Királyi kegyelem útjánmár 1850. visszatérhetett hazájába, hol egyelőre mezei gazdaságbanfoglalkozott,s az irodalom akkori szűk korlátai közt és a lehetséges társdalmi téren fejtett ki hasznos munkásságot. Már e mostoha időkben kezdődött a gazdasági életünk terén állandó és elenyészhetetlen eredményeket teremtő s még ellenfeleiáltal is elismert roppant tevékenysége.Főfő része volt a legjelentékenyebb pénz- és hitelintézeteink létrehozásában, így ő is egyik alapítója volt a virágzó Első hazai biztosító társaságnak s az ebből keletkezett Pannónia magyar viszontbiztosító részvénytársaságoknak, s mindkettőnek elnöke is lett; ugyszintén a Magyar Földhitelintézetnek Dessewffy Emil gróffal együtt, kinek halála után az elnökségben helyére lépett, s azt husz éven át viselte. A Tisza-szabályozás ügyében mint a felső-szabolcsi társulat elnöke, s az ő indítványára összehívott 1857-58-iki nagy gyűléseken vitt vezérszerepet. Az országos gazdasági egyenletnél a közgazdasági szakosztály elnöki székén ült, s ezeken kívül is számos vidéki gazdasági egyenlet, takarékpénztár, iparegylet és más közhasznú vállalat köszöni az ő majdnem páratlan buzgalmának és ügyességének létrejövetelét. E mellett soha sem szünt meg az irodalom terén is terjeszteni eszméit és előmozdítani törekvései sikerét. 1857-től kezdve 1862-ig a Pesti Naplóban, Budapesti Szemlében (melyet egy ideig Csengeryvel együtt szerkesztett), az Akadémiai Értesítőben és Statisztikai Közleményekben megjelent nemzetgazdasági becses dolgozatait a Közügyekről címet viselő gyűjteményében adta ki és két emlékiratban terjesztett országos gazdasági egylet elé vasúthálózati terveket. Nagy becsüek a hitelintézetről és pénzügyekről írt tanulmányai és értekezése Magyarország szerepéről Európa élelmezésében, melyet Bontoux nyomán dolgozott ki. 1858 óta az akadémiának tiszteleti és igazgató tagja, majd másodelnökel, s Eötvös József báró halála után első elnöke volt. Kiváló szerepe volt a protestáns egyház ügyeinek vezetése s érdekeinek megóvása körül is. A hirhedt Thun-féle pátens idejében egyike volt a legelsőknek, kik bátor szót emeltek a protestáns hitfelekezetek önkormányzati jogai érdekében, s az akkor rendőrfőnök, Prottmann, az ez ügyben küzdő egyházi lapot éppen a L. cikke miatt foglalta le. E buzgalmáért tisztelő hitsorsosai 1860. a békés-bánáti református egyházmegye gondnokává, 1870. pedig a dunamelléki (pesti) szuperintendencia főgondnokává választották. Az 1865-67-iki, az országot újjá teremtő országgyűlésen már a nagy tényezők sorába lépett, s Andrássy Gyula gróffal együtt működött Bécsben a kiegyezés nehéz munkájában.
Az Andrássy-minisztériumban ő nyerte el a pénzügyminiszteri tárcát, melyet 1870-ig viselt s e minőségében sikerült a kitünő szakembernek a korszerű pénzügyi kezelés rendszerét meghonosítani, pénzügyünket Ausztriáétól elkülöníteni, az államháztartás alapjait lerakni. Ekkor közös pénzügyminiszterré neveztetvén ki, kénytelen volt Bécsbe tenni át lakását, hol az uralkodó kegyeit nagy mérvben megnyerve, 1871. grófi rangra emeltetett. A királyi ház feltétlen bizodalmát bírta ez időben, s a királyné is kiválóan kedvelte. Fedinánd király végrendelete végrehajtójául őt szemelték ki szemelték ki; a gödöllői kir. kastély berendezését ő reá bízták, ugyszintén az olasz-osztrák határviszály kiegyenlítését is, s ő mind e megbizatásokban az udvar legteljesebb megelégedésére járt el. 1871. év végén a közös külügyi tárcát átvevő Andrássy Gyula gróf helyére jött le Budára, a miniszterelnöki palotába; de itt töltött két éve gazdagabb volt keserüségekben, mint kivívott jó sikerek örömeiben, s a kormányra jutni akaró balközépnek mindinkább élesedő támadási folytán 1872 dec. 2. kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről. Parlamenti helyét megtartotta a fuzió után a Tisza-kormány idejében is, véleménye függetlenségét a fuzionált pártok ellenében megőrizve. Többször tett kisérletet Sennyey báróval szövetkezve Tisza Kálmán megbuktatására, s 1877. budgettárgyalás alkalmával tartotta utolsó nagy parlamenti beszédét, melyben ebbeli programmját kifejtette.
De bonyolódó családi ügyei mindinkább szükségessé tették, hogy elvonja figyelmét a politikától. Sikerült is, hogy vagyoni viszonyait rendbe hozza és sokféle bonyodalomból meneküljön. Kiköltözött a budai vár lejtőjén épített, fényesen berendezett s vendéglátó palotájából Budapest melletti szent-lőrinci birtokára, hol azután haláláig lakott, szabolcsvmegyei, zempléni, beregi és erdélyi birtokait rendezte, gazdaságát javította, háztartásában takarékosabb rendszert hozott be, és szabad idejét az elnöklete alatt virágzó akadémiának, földhitelintézetnek és a tudományoknak szentelte s újabb közgazdasági művek megírásával töltötte, mlyek közt nevezetes az 1867. kiegyezésre vonatkozó igen érdekes részleteket tartalmazó nagyszabású munkája a Bankügyről. Maradtak utána naplók, melyekben napról napra, lefekvés előtt papirra tette a lefolyt nap eseményeit és észleleteit. Ez érdekes naplók, melyek 1881. Már hét ezernél több irott lapra gyültek, ez idő szerint még nem tehetők közzé. Kiváló kedvvel foglalkozott az általa rajongva tisztelt Széchenyi István gróf szellemi hagyatékának rendezésével is, mely célra kieszközölte a magyar akadémiánál, ogy ez a grófnak összes kézirati hagyatékát megvegye Tasner Antalnak, volt titkárának örököseitől. Az alku létrejött 20 000 forintban, s L. kedvvel buvárkodott e kéziratokban, s ki is adott róluk egy száz oldalra terjedő érdekes füzetet. Szent-lőrinci kastélyában terjedelmesebb munkákat irt az Adóreformról, s a Regale-megváltásról, melyeket azonban elbetegedése miatt be nem végezhetett. Halála percéig folyvást dolgozott és a tervezett s az azt megelőző évben is nagyszabásu közgazdasági tervekkel foglalkozott. Angol pénzemberekkel egyesülve magyar tengerészeti bankot akart alapítani. Egy másik konzorciumot arra a célra szándékozott létrehozni, hogy Magyarország összes lápjait és mocsarait kiszáríttassa és mivelés alá vehetőkké tegye. Erdélyi hunyadvmegyei regényes birtokán, a Nopcsa-családtól szerzett Farkadin nagy terjedelmü vastelepeket fedezvén fel, azok kiaknázására tett nagyszerü előkészületeket, mind ebben a halál gátolta meg. A gyanusítások és rágalmak, melyekkel ellenségei, főleg miniszter korában, a nagy erélyü és kiméletet sokszor nem ismerő férfiut gyakran megtámadták, koporsója felett elnémultak; temetése az ország és főváros általános meleg érdeklődése mellett a magyar akadémia palotájának előcsarnokából történt, az uralkodó képviselőjének jelenlétében. Az akadémiában 1885 máj. 31. Tartott felette emlékbeszédet az elnöki széken utóda, Trefort Ágost. (Arcképe az akadémia képes termében s a földhitelintézet üléstermében.) V. ö. Vasárnapi Ujság 1860 18 és 1871 48, arcképpel; Magyarország és a Nagyvilág 1866 és 1871 47, arcképpel; Hazánk és a Külföld 1866 és 1871, arcképpel; Ország Tükre 1862 5, arcékppel; Hajnik, Országgyülési Emlékkönyv 1866; Lónyai Menyhért önéletrajza, közölte Kónyi Manó a Budapesti Szemle 1886 jun.; Doby Antal, Lónyay-család, Budapest 1895; nekrologok, élet- és jellemrajzok halála után az összes nagy hazai lapokban és azok tárcáiban.
L. Menyhért gróf neje, szül. Kappel Emilia, szül. 1824 jun. 4., megh. 1888. Kappel Frigyes gazdag pesti bankár leánya volt; ugyanaz, kit a költő Petőfi is ifjukori hóbortjában egyszeri szinházi látás után rögtönözve feleségül kért. Férje halála utánsokat utazott és tartózkodott a külföldön, s vagyoni viszonyait gondosan rendezte. Gyermekeik: Gábor gróf, szül. 1851., mint jeles gazda ismeretes; János gróf, szül. 1861., követségi titkár, több külföldi rendjel birtokosa.