l. Liutprand.
franciául Louise, a Louis (Lajos) névnek nőnemü alakja. E név kiválóbb viselői:
1. L. (szavójai), angoulęmei hercegnő, Fülöp szavójai herceg leánya, szül. 1476., megh. 1531. Férjét, Orleansi Károlyt, Angoulęme grófját (I. Ferenc király atyját), már 1495. veszté el. Midőn fia, Ferenc, XII. Lajos halála után (1515 jan. 1.) Franciaország királya lett s Olaszországba, Milano elfoglalására indult, L. és Duprat kancellár vette át az ország kormányát. Tékozlásaiért Selmblançay intendást tette felelőssé, akit le is fejeztetett. 1523. a dúsgazdag, vitéz és szép Károlynak, Bourbon hercegének ajánlá föl kezét, aki azonban ajánlatát visszautasította; ezóta engesztelhetetlen gyülölséggel viselkedett iránta; megfosztá őt neje birtokaitól és elvégre Franciaországtól való elszakadásra birta. Fiának, a királynak Paviánál történt elfogatása után viszont erélyt és eszélyt tanusított (1525); létrehozta a cognaci ligát és osztrák Margittal egyetértve az u. n. cambrai hölgybékét. Pártolója volt a tudományoknak, de nem tűrte a hugenottákat. Naplója a Mémoires relatifs á l'histoire de France gyüjteményes munkában jelent meg. V. ö. Paris p., Etudes sur François I. (2 köt., 1885); Jacqueton, La politique extérieur de L. Savoie (Páris 1892) és az I. Ferencről szóló monográfiákat, Maulde de la Claviére, L. de Savoie et François I. (Páris 1895).
2. L. hercegnő, Koburg Fülöp herceg neje, l. Koburg (X. köt. 656. oldal 1. hasáb).
3. L. Antónia Mária, osztrák főhercegnő, szül. Salzburgban 1870 szept. 2., mint IV. Ferdinánd toscanai nagyhercegnek és Bourbon Palma Alice kir. hercegnőnek leánya. 1891 nov. 22. Frigyes Ágost szász kir. herceg (szül. 1865 máj. 25.) neje lett.
4. L. Auguszta Vilma Amália, Poroszország királynője, Károly Lajos Frigyes, Mecklenburg-Strelitz hercegének leánya, szül. Hannoverában 1776 márc. 10., ahol atyja akkor tájban kormányzó vala, megh. 1810 jul 19. 1793 dec. 24. kelt össze Frigyes Vilmos porosz trónörökössel. Midőn férje 1797-ben Poroszország királya lőn, L. fejedelmi kötelességeit az anya s a hitves erényeivel tudta párosítani. Az 1806. háboru kitörésekor Naumburgba s a szerencsétlen jenai csata után Königsbergbe és Memelbe kisérte férjét. Hiába könyörgött térden állva I. Napoleonnak (1807 jul. 6.), aki őt azelőtt piszkos rágalmazásokkal megsértette, kedvezőbb békefeltételeket mégsem tudott a könyörtelen győzőtől kieszközölni. Ez időtől fogva Königsbergben élt a királyi család s L. főképen a történelemmel s a német irodalommal foglalkozott. A charlottenburgi várkertjében temették el; sírja fölött mauzoleum díszlik, melyben Rauchnak remek szobra van elhelyezve. 1879. a berlini állatkertben leleplezett szobrát Encke készítette. Emlékét örökíti a Lujza-alapítvány (fiatal lányok nevelőintézete) és a Lujza-rend (l. o.). Életét számosan irták meg: Adami (12. kiad., Gütersloh 1888); Kluckhohn (Berlin 1876); Engel (u. o. 1876); Mommsen és Treitschke, K. L. (1876); Horn (u. o. 1883).
5. L. Henriette, Frigyes Vilmos brandenburgi választó-fejedelem neje, Frigyes Henrik orániai herceg leánya, szül. 1627 nov. 27., megh. 1667 jun. 18. Férjhez ment a «nagy» választó-fejedelemhez 1646 dec. 7., kinek öt fiut és egy leányt szült. Kiváló tehetségü fejedelemasszony volt, aki férjét minden útjában, minden hadjáratában követte; ő alapította Oranienburgot is és az ottani árvaházat. A neki tulajdonított dalokat ellenben: Jesus, meine Zuversicht, stb. nem ő, hanem Schwerin O., gyermekeinek nevelője irta. Életét Wegführer (Lipcse 1838) és Knauth (Halle 1867) irták meg.
Ágost Vilmos (l. Ágost 4) poosz herceg felesége, szül. 1722 jan. 29., megh. 1780 jan. 13. Anyja volt II. Frigyes Vilmos királynak s igy ősanyja a mostani német császári háznak.
szász-gothai és altenburgi hercegnő, szül. Koburgban 1710 augusztus 10-én, meghalt 1767 október 22-én, Ernő Lajos szászmeiningeni herceg leánya. 1729. nőül ment Frigyes trónörököshez, aki utóbb III. Frigyes néven herceggé lett, és férje trónralépte után nagy befolyást gyakorolt a kormányra. Felvilágosodott türelmes, tudós nő volt, ki Voltaire-, Diderot-, Grimm- és II. Katalin cárnővel levelezést folytatott. V. ö. Jenny von der Osten, L. D. Herzogin von Sachsen-Gotha (Lipcse 1893).
Porosz királyi női érdemrend, melyet III. Frigyes Vilmos király 1814 augusztus 3-án alapított a harctéri betegápolásban szerzett érdemek jutalmazására. Jelvénye feketezománcos arany kereszt volt, égszinkék kerek középpajzzsal, előlapján csillagkoszoru közt arany L. betü, hátlapján 1813-1814. Szalagja feketeszegélyü fehér habos selyem volt, melyen a rendet a balmellen hordták. 1850 jul. 15. IV. Frigyes Vilmos király megújította a rendet, tekintettel azon érdemekre, melyeket a nők az 1848-49-iki hadjáratban szereztek. A jelvény ugyanaz maradt, de hátlapján 1848-1849. évszámokkal. 1865 okt. 30. I. Vilmos király (később I. Vilmos császár) a rendet ismét felújította.
Svédország királynője, Nagy Frigyes huga, szül. 1720 jul. 24., megh. 1782 jul. 16. Ifjukorát kiváló férfiak társaságában töltötte s széleskörü ismeretekre tett szert. 1744 aug. 29. férjhez ment Adolf Frigyeshez, Svédország trónörököséhez, ki 1751-ben királlyá koronáztatott. Meggondolatlansága, gőgje s cselszövő természete sok bajt hozott a királyra és Svédországra. Érdeme, hogy a tudományokat és művészeteket felkarolta, miről az 1753. saját költségén megalapított svéd tudományos akadémia, a könyvtár és a Drottningholmban létesített muzeum is tanuskodnak. Linnét különös pártfogásában részesítette. Sokat áldozott jótékonysági célokra is. 1771. jutott özvegységre, s azóta Stockholm mellett visszavonultságban tölté napjait. V. ö. Arnheim, Die Memoiren der Königin von Schweden, Ulrike L. (Halle 1888).
Károlyvárostól Fiuméig vezető út, mellékvonalaival együtt 22 mértföld hosszu. Az 1820. évben 50 évi időtartamra nyert szabadalom alapján a L.-társulatnak tulajdona volt. A m. kir. államkincstár 1877 nov. 26. kelt szerződéssel 325 000 frton megváltotta (1879. XVII. t.-c.).
község Zágráb vármegye károlyvárosi j.-ban, (1891) 1256 horvát lak.
szent, a hagyomány szerint a 3-ik evangelium és az apostoli cselekedetek címü kánonikus könyv irója. Sziriai Antiochiában született. Szt. Pál apostol térítette meg. Kedvelte a gyógyászatot, a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Szt. Pált követte apostoli útjában. Szt. Péter és szt. Pál apostolok halála után, szt. Epiphanius állítása szerint bejárta Olaszországot, Franciaországot, Dalmáciát, Macedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Libiában, Tebaiszban. Szigoru bújttel s más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanui halált szenvedett. Achájában temettetett el. Teste Achájából a IV. sz.-ban Konstantinápolyba vitetett és ott az apostolokról nevezett templomban helyeztetett el szt. András és szt. Timót mellé. Fejét Nagy szt. Gergely pápa Rómába vitette szt. András templomába. Testének többi részei több más templomnak osztattak szét. Áldozati ökörrel oldalán festik, mert a zsidók áldozatával kezdi meg evangeliumát. Rómában Maria maggiore bazilikában és Loretóban is szt. Mária képét őrzik, melyet a hagyomány szt. Lukács festményeinek mond. Emléknapja okt. 18. A középkorban a festők védőszentjökül választották, azért sok helyen a festők és rokon művészek céhét Lukács-céhnek nevezték. Némely város L.-céhébe tartoztak a fafaragók, az aranyverők, az ötvösök, a vésnökök és egyéb ágai az iparnak; Delftben a faiencefestők és gyárosok szintén a L.-céh tagjai voltak.
esztergomi érsek, l, Bánffy Lukács (II. 578).