A tőzsde hivatalos helyiségein kivül és a hivatalosan megállapított üzleti órákon tul v. előtt tartott összejövetelek tőzsdei üzletkötések céljából. Miután a M. kötései és árjegyzései hivatalos ellenőrzés alá nem eshetnek, azok a legtöbb tőzsdéken, igy nálunk is, szigoruan tiltják ezen összejöveteleket és igy a M.-ból származó peres ügyek nem részesülnek abban a jogi védelemben, mint a hivatalos tőzsdén kötött ügyletek. Miután a M. legtöbb helyen az utcán (l. Boulevard-forgalom) szokott lebonyolulni, a rendőrség is tiltja ez összejöveteleket.
l. Hangok.
(jus privatum), tárgyi értelemben a személyeknek magánjellegü jogviszonyait szabályozó jogtételeknek összessége. Magánviszonyok Verbőczynk a római jogra támaszkodófogalommeghatározása szerint azok, melyek az egyes emberek hasznára tartoznak (quae ad singulorum utilitatem pertinent). Az osztrák polgári törvénykönyv 1. §-ának fogalommeghatározása, mely szerint a M. a honlakosok egymás között való jogaikat és kötelességeiket szabályozó törvényeknek összessége, a mi fogalommeghatározásunktól az által különbözik, hogy a súlypontot a jogéletből a törvényhozásba teszi át. Alanyi értelemben M. alatt a magánjogviszonyokból keletkező jogosítványokat értjük. A M. általános és különös (jus generale et speciale), mely utóbbi a jogviszonyoknak csak bizonyos nemére vonatkozik. Ilyen a kereskedelmi, a váltó-, a bányajog. Hazánkban fontos a közös és a különös jog (jus commune et particulare) közötti különbség, melyek között amaz az országnak közös, az utóbbi az ország egyes vidékeinek különös joga. Igy a kunok és jászok; a szabad királyi városoknak; Erdélyben a székely, a szász nemzetnek különös (municipalis) joga. L. Magyar magánjog.
l. Bántalom.
Ellentétbena jegybankok által időről időre megállapított hivatalos kamatlábbal a magánosok (escompteurök) vagy más bankintézetek által a nyilt piacon, vagyis a tőzsdéken történő váltóleszámítolásban érvényes kamatláb. Ugyanis elismertelsőrendü cégek váltói a tőzsdén is adás-vétel tárgyát képezik és a kamatláb, melyen ez történik, rendesen alacsonyabb, mint a jegybank hivatalos kamatlábja. Ez az alacsonyabb kamatláb a M.
a magyar büntetőtörvénykönyv szerint hol bűntett, hol vétség. Bűntett miatt büntetendő az, aki másnak a lakásába, üzleti helyiségébe, azokkal összeköttetésben levő v. azokhoz tartozó helyiségbe v. kerített helyre a jogosítottnak beleegyezése nélkül jogtalanul, erőszakkal, fenyegetéssel v. hamis kulcs használásával behatol. A büntetés, amennyiben a cselekmény súlyosabb bűntett tényálladékát meg nem állapítja, két évig, bizonyos súlyosabb esetekben 3 évig terjedhető börtön, jelesül akkor, ha a bűnös a M.-t közhivatalnoki minőség szinlelése v. hatósági rendelet ürügye alatt v. éjjel v. fegyveresen követi el v. annak elkövetésében együttesen több személy vesz részt. A M. enyhébb esete az, ha a tettes másnak lakásába vagy annak fennemlített helyiségeibe jogos indok nélkül cselszövénnyel v. a jogosítottnak akarata ellenére bemegy v. ott a jogosult akarata ellenére benmarad. Ez mint vétség a sértett fél indítványára 3 hónapig terjedhető fogházzal és 100 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. L. még Egyéni szabadságjogok.
l. Okirathamisítás.
e bűncímen a magyar büntetőtörvénykönyv a közrendnek következő megsértéseit érti: a) ha valamely csoport valakinek lakába, üzleti helyiségébe v. bekerített birtokába betör oly célból, hogy személyeken v. dolgokon erőszakot kövessen el; b) havalamely csoport nyilt helyen személyeken v. dolgokon erőszakot követ el; c) az u. n. strike jelesül: a munkaadó v. a munkás ellen elkövetett erőszak, erőszakkal való fenyegetés, szóbeli v. tettleges bántalmazás a munkabér felemelése v.leszállítása céljából, másrészt a munka megkezdésének vagy folytatásának megakadályozása céljából történt csoportosulás. Hány ember szükséges a csoporthoz v. csoportosuláshoz? ezt a törvény meg nem határozza. A büntetés az első esetben 2 évig, a 2-ik esetben 3 évig terjedhető börtön; a strike-nak büntetése 6 hónapig terjedhető fogház.
Posták felállítása és fentartása majdnem mindenütt az állam kizárólagos jogát képezi és ezért magánposták csakis a legszűkebb körben működnek ott és oly mérvben, ahol és ameddig azt a posta-regale megengedi. Igy p. Németországban a helyi forgalom nem tartozván a postamonopolium körébe, számos nagyobb német városban magánposták működtek és részben működnek, de a nagyobb anyagi és erkölcsi erővel rendelkező állami postával szemben sikert nem igen mutathatnak fel. Nálunk ilyen városi magánposta nem létesülhet, mert a fennálló posta-törvény - habár a helyi levelet a posta-regale alól szintén kiveszi - ily levelek iparszerü gyüjtésére és kézbesítésére szolgáló magán intézet felállítását egyenesen megtiltja. A távirdák is majdnem mindenütt állami kézben vannak, kivéve Nagy-Britanniát (kabeltársulatok) és az északamerikai Uniót (Western Union Telegraph Company) stb.; a távbeszélő azonban sok helyt magánkezekben van. Nálunka z 1888. évi XXXI. t.-c. értelmében távirda, távbeszélő és egyéb villamos berendezések felállítása és üzemben tartása kizárólagos állami jog, és azért másnak, ha ily berendezést létesíteni akar, a törvényben erre megállapított engedélyt kell kérnie. Ily engedéllyel létezik magyar területen számos, tisztán magánhasználatra szánt távirda, távbeszélő, az egyet. villamos berendezés, többnyire nagyobb ipari vállalatok vagy földbirtokok saját használatára. A régebben magánvállalkozásban létesült városi távbeszélőket a magyar állam rendre megváltja (Budapest, Temesvár stb.). A budapesti Telefon Hirmondó magánvállalat. Kizárólag magán házban, vagy más területe által el nem választott magántelken v. birtokon létesítendő távirda, távbeszélő v. egyéb villamos berendezésre nem kell állami engedély.
v. műkedvelőszinház, régebben a nyilvános szinházak kisebb száma és bizonyos társas szokások által előmozdított intézmény, melynek értelmében a családok állottak össze és azok rendeztek zártkörü előadásokat kisebb-nagyobb zártkörü társaság részére. Különösen a mult század második felében kapott ez jobban lábra, de jelenleg már csak műkedvelői előadásoknál, jótékony célra használtatik. Szinműirók közül kivált Goethe, Kotzebue, Lessing és Steigentesch szolgáltattak alkalmas darabokat.