Magisztrálvonal

(ném. Magistrale v.Magistrallinie), váraknál és erődöknél a fővédőgát alatti vár- v. erődfal kőpárkányzata által képezett vonal, melyet a tervezésnél mindenekelőtt megállapítottak s e szerint szerkesztették azután az alaprajz többi részleteit. Jelenleg azt a vonalat veszik M.-nak, melynek hosszában a lövőfegyvereket (ágyukat, puskákat) akarják működtetni.

Magkereskedés

részint belföldi, részint nemzetközi kereskedelmi ág, mely zöldségmagvak, virágmagvak és (a gabona-félék kivételével) mezőgazdasági magvak forgalomba hozatalával foglalkozik. A M. igen szoros kapcsolatban áll a magtermeléssel, sőtsok magkereskedő maga foglalkozik a forgalomba hozottmagvak termelésével is. A M. terén ez idő szerint első helyen áll ugy mennyiségre, valamint a fajták sokféleségére nézve Németország M.-e; különösen az erfurti és quedlinburgi kiterjedt és intenziv magtermeléssel van ez szoros kapcsolatban. Nevezetes magkereskedő állomások még Hollandiában Harlem, Belgiumban Gand, Franciaországban Orleans, Vitry és Angers, Olaszországban Nápoly és Milano. Mint fogyasztók nagyobb mennyiségekkel szerepelnek a forgalomban Oroszország, Magyarország, Anglia, Dánia, Svéd- és Norvégország, É.-Amerika és Ausztrália. A nagy forgalomban is szereplő magvakat az említett országok némely börzéin rendesen jegyzik s azok ugy a szállítási, mint a különbözeti ügyleteknek tárgyai gyanánt is szerepelnek. Hazai M.-ünk 1894. évi áruforgalma: behozatal 2 781 291 frt értékben, kivitel 4 907 858 frt.

Magköldök

(növ., hilum), a magnak az a foltja, hol a magkötő (a petekötőből alakult fonálka, mely a magot a termés belsejéhez erősíti) eredetileg a maggal összeköttetésben volt.

Magkötő

(növ.), l. Mag.

Magkupak

(növ., Operculum seminis), némely mag héján levő vánkoska- v. fedőforma képződmény,mely a növekedő pete szálnyilását szokta eltakarni.

Mágla

cseber, bor s egyéb hignak mértéke, mintegy 30 ejtel v. 30 itce. V. ö. Nyelvtörténeti szótár.

Maglaj

az ugyanily nevü járás székhelye Dolnja Tuzla bosnyák kerületben, a Boszna szűk völgyében, ahol a Lisnica belé torkollik, vasút mellett, (1885) 3210 nagyobbára mohammedán lak., mecsettel és régi várral; a Boszna két partját 300 lépés hosszu híd köti össze. 1697-ben Szavójai Jenő foglalta el. Az okkupáció alkalmával 1878 aug. 3. és 5. a magyar huszárok itt az inszurgensek részéről súlyos vereséget szenvedtek.

Maglepel

(növ.), l. Mag.

Magliabecchi

(ejtsd: maljabekki) Antal, olasz tudós és bibliografus, szül. Firenzében 1633 okt. 28., meghalt u. o. 1714 junius 2. Már 1673 óta III. Cosimo de' Medici nagyherceg könyvtárosa volt, s halála után urára hagyta 30 000 kötetnél gazdagabb, ritka kéziratokkal és kiadványokkal becses könyvtárát. Ennek jegyzékét Fossi adta ki: Catalogus Codicum stb. (Firenze 1793-95). E könyvtár, miután 1859. a toscanai nagyherceg magánkönyvtárát is hozzácsatolták, Biblioteca Nazionale néven ismeretes. M. számos ritka könyvet újból kiadott; a hozzá intézett levelek közül több gyüjteményt (Firenze 1745) Targioni adott ki, életrajzát pedig Salvini irta meg.

Magló

igy nevezik az ivarértett és tenyésztésre alkalmas sertést. Az egy nyájban őrzött M.-k összességét M.-kondának hivják.


Kezdőlap

˙