l. Dinamoelektromos gépek.
(gör.), a földmágnesség körébe tartozó mérések rögzítésére szolgáló önjelző (regisztráló) készülék. Célja az, hogy általa a mérőkészülékek gyakori leolvasása elkerültessék s hogy a pontozatos adatok többé-kevésbbé sűrü sorozata helyett folytonos s ennélfogva a mérendő mennyiségnek változását jobban szemléltető grafikai görbék nyeressenek. A regisztrálás többnyire olyformán történik, hogy egy fényforrásnak az illető készülék mágnesére alkalmazott tükörkéről visszaverődő sugara a grafikai vonalat egy óramű által lassan és egyenletesen forgatott hengerre vetíti, mely hengerre fényérzékeny papirlemez van felfeszítve. Az érzékeny lemezre rajzolt görbe ismert fotográfiai eljárás szerint rögzíthető. L. még Földmágnesség.
(gör.). A vizszintes síkban lengő iránytű nyugvó helyzetének, tehát a deklinációnak, meghatározására szolgáló műszer, melyen ez a meghatározás lehetőleg nagy pontosság elérésére tükör- és távcsőleolvasással történik. L. Földmágnesség.
l. Magnéziumkarbonát.
Ha égetett magnéziát híg aranykloridoldattal leöntünk és a folyadékot leszűrjük, a kiszárított magnézia égetéskor biborszinüvé lesz. Ez a M. a Cassius-féle bibor helyett kerámiai festékül szolgálhat, l. Aranybibor.
l. Csillám.
(magnesia alba), l. Magnézium-karbonát.
A magnéziumoxid teljesen tűzálló test, melyből jelenleg aképen készítenek tűzálló téglákat, hogy az égetett magnézitet kevés híg sósavval megnedvesítik és téglákat préselnek belőle, melyeket igen erősen égetnek. A M. igen tűzálló, ha csak fémekkel és bázikus salakkal érintkezik, de u. n. savanyu salaknak, mely sok kovasavat tartalmaz, nem állhat ellen, mert ez a magnéziát feloldja. Azért a M.-kat főképen a vasolvasztók és az acélolvasztó-kemencék kibélelésére használják az u. n. bázikus eljárásnál.
(ásv.), szénsavas magnézium (MgCO3). Romboéderekben sem ritka, avagy leveles halmazokban, de leggyakoribb tömötten, avagy szemcsében, néha szálas, rostos, szintelen, fehér, sárgás, barna vagy fekete. K. 4-4,5, fs. 2,9-3,1. Jól hasad. Nálunk nincs. Nagy tömegekben találni Stájerországban (Kraubat), Sziléziában (Frankenstein), Morvaországban (Hrubschitz), Piemontban (Baldissero), ahol tömött és szerpentinben tölt ki hasadékokat. Mint melléktermék akkor képződhetett, amikor az olivinkőzetből a szerpentin képződött. Norvégiában (Suarum) és az Alpokban (Zillerthal, Pfitschthal, Ultenthal) kristályokban terem. hall mellett (Trol) levelesen. Némelyek M.-nek csakis a tömöttet, földeset nevezik, a kristályosat megkülönböztetésül M.-pátnak, sőt talkpátnak magnézia tartalma miatt. A breunerit nem egyéb, mint vastartalmu M., a pinolit agyagpalába ágyalt laposan romboéderes kristályhalmazok Stájerországból (Trieben), a baudisterit tömött M. Piemontból, a kovamagnezit kovasavval kevert M. Szódaviz és általában szénsavas italok gyártására veszik, keserüsót is gyártanak belőle. Stájerországban tűzálló téglákat is készítenek M.-ből.
(magnesium). fémes elem, mely vegyületeiben mint kétvegyértékü pozitiv gyök szerepel; jele Mg, atomsúlya 24. A természetben szinállapotban nem fordul elő, de vegyületei nagyon el vannak terjedve, de ezek sem találhatók oly nagy mennyiségben, mint a kalciumvegyületek. Fontosabb ásványai: a magnezit a. m. M.-karbonát, a dolomit a. m. M.-kalcium-karbonát, mely egész hegységeket alkot (budai hegyek), továbbá az olivin, tajtékkő, azbeszt, melyek különféle összetételü M.-szilikátok stb. A M.-vegyületek sohasem hiányoznak a természetes vizekben, különösen az u. n. kemény vizekben, melyekben kalciumhidrokarbonát mellett mindig M.-hidrokarbonát is van. Az ásványvizekben is találhatók egyes M.-sók, p. a M.-szulfát a budai keserüvizekben. A talajnak is fontos alkatrésze, honnan a növények is felveszik; ezeknek, valamint a csontoknak, a vérnek, a tejnek hamujában mindig találhatók M.-vegyületek. A szinképelemzés révén kimutatták a napban és más állócsillagokban is. Szinállapotban először Davy állította elő; nagyobb mennyiségben tisztábban Bunsen (1852) a M.-kloridnak, Matthiessen pedig a M.-klorid-káliumklorid kettős sónak elektrolizise révén kapta. Gyári előállítását Sainte-Claire-Deville és Caron állapította meg. Gyárilag ugy készül, hogy előre izzóvá tett tégelybe részletekben egészben száraz M.-klorid és nátriumfém keverékét vetik bele és folypátot is kevernek hozzá, hogy a tömeg könnyebben összeolvadjon. E magas hőmérsékleten a nátrium redukálja a M.-kloridot, minek folytán nátriumklorid és M. képződik, mely utóbbi golyóvá olvad össze. Az igy kapott tisztátalan M.-ot konyhasó és káliumklorid keverékével összeolvasztva tisztítják meg, vagy hidrogén áramban ledesztillálják. Újabban karnalitból (MgCl2.KCl) is gyártják dinamogépek áramának segítségével. A M. ezüstfehér, erősen fénylő, kalapálható, sodronnyá és lemezzé nyujtható fém, összetartása csekély. Fs. 1,75 500° körül megolvad és 1000°-on felül el is párolog. Nedves levegőn oxidálódik és e miatt fényét veszti de felületén képződött oxidréteg megvédi a levegő további behatásától. Magas hőmérsékre hevítve, a levegőn vakító fehér fénnyel M.-oxiddá ég el. E tulajdonsága miatt barlangok és olyan helyek megvilágítására használják, hová a napfény nem juthat be. A M.-fényt erélyes kémiai hatása miatt sötét helyek lefotografálásánál alkalmazzák. Közönséges hőmérsékleten a tiszta vizet nem bontja el, magasabb hőmérsékleten azonban hidrogént fejleszt abból. Hígított savak igen hevesen hatnak a M.-ra és azt hidrogénfejlődés közben oldják. A negatív elemekkel sokszor már közönséges hőmérsékleten egyesül. Sói többnyire vizben oldhatók és keserü ízüek, ezek közül egyesek igen fontos gyógyszerek (keserü só, égetett magnézia stb.). A vizben oldható M.-vegyületeknek ammoniumkloriddal és ammoniával elegyített igen híg oldatai is dinátriumhidrofoszfáttal fehér kristályos csapadékot adnak; e csapadék M.-ammoniumfoszfátból áll és izzításkor M.-pirofoszfáttá változik. A M.-nak mennyiségi meghatározása az utóbbi vegyület alakjában történik. A M.-t szalag vagy drót alakban főleg világítási célokra, a fotografálásban és szinházakban nagyobb fényhatások előidézésére, gyántával kevert porát pedig lángba fúva jelző fényül (chatham-fény) használják.