(lat.) a. m. nagy; uralkodók címe is, p. Alexander M. a. m. Nagy Sándor.
nemcsak a Pozsonyi Krónikában, hanem 2-3 oklevélben, sőt egy érmen is, I. Géza magyar király neve. (L. Géza 2.) Egy M. a bikács nemzetségből származott főtárnokmester volt; 1145. II. Géza engedelmével családja temetkező helyéül ő alapította a szt. Miklósról nevezett madocsai apátságot. - Deákosan a közép- és újkorban gyakran irták M.-nak a különböző Nagycsaládok egyik-másik tagját.
Ordulf szász herceg és Whulfhild norvég hercegnő fia, 1043 táján született. 1071-ben, atyja halálával, őt vette át Szászország kormányát s azonnal nőül vette Zsófiát, I. Béla magyar király leányát, kit Ulrik isztriai őrgróf özvegyen hagyott, kitől két leánya született: Wulfhild (Fekete Henrik bajor herceg neje) és Eilika (Ottó anhalti hercegneje). M. 1071-1106. volt Szászország hercege.
1. Eduárd, német festő, szül. Berlinben 1799 jan. 7., megh. u. o. 1872 aug. 8. Berlinben tanult, azután Párisban és Olaszországban tartózkodott; 1829-ben hazatért, 1831-35. ismét Olasz-, Francia- és Angolországban utazott, 1850-53. pedig Francia- és Spanyolországban járt. 1837. a berlini akadémia tagja, 1844. tanár lett. Sikerült művei: Albanói leány (1830); A palikár hazatérése (1836, berlini nemzeti képtár); Játszó fiuk, parasztleány, Nizzai halászfiu; de főleg képmásai, mint Thorwaldsen, Wrangel gróf, Mendelsoh-Bartholdy, Sontag Henriette, Lind Jenny (berlini nemzeti képtár) stb. képmásai, melyek finom, szemfényvesztő szinezésük, előkelőségük, kissé romantikus fölfogásuk által az előkelő világ kedvelt festőjévé tették.
2. M. Henrik Gusztáv, német fizikus és kémikus, szül. Berlinben 1802 máj. 2., meghalt u. o. 1870 ápr. 4. M. Stockholmban Berzelius tanítványa volt, ezután Párisban foglalkozott kémiai dolgozatokkal. 1831. a berlini egyetemen a fizika és technologia magántanára, 1834. annak rendkivüli, 1845. pedig rendes tanára lett. 1840. a porosz kir. tud. akadémiának tagjává választották. M. néhány gáznak határozta meg hőtágulását. Különösen fontosak vizsgálatai, melyek a telített vizgőzök feszültségére vonatkoznak. Foglalkozott továbbá elektromossági, mágnességi és hidraulikus, valamint a sugárzó hőre vonatkozó vizsgálatokkal. Ezeken kivül számos kémiai tartalmu művet irt.
1. Arni, izlandi tudós, született Koenabrekkában 1663 nov. 13., meghalt Kopenhágában 1730 jan. 7. Kopenhágában tanult filozofiát és teologiát, de leginkább az északi népek régiségtanával foglalkozott. 1701. tanár lett, 1702. az izlandi népszámlálás biztosa, s e szigeten 1712-ig szorgalmasan gyüjtögette a kéziratokat. Több százra menő kódexgyüjteményt vitt Kopenhágába; ezek egy része elpusztult az 1728. nagy tűzvészben, a többit halála után az egyetem könyvtárára hagyta. V. Ö. Samling of Bestemmelser vedkommende det Arnamagnoeauske Legat (Kopenhága 1892).
2. M. Finnur, izlandi archeologus, szül. Skalboltban 1781 aug. 27., megh. Kopenhágában 1847 dec. 24. Kopenhágában tanult, aztán ügyvéd volt Izlandban, majd ismét visszament Kopenhágába, hol 1815. tanár lett. Miután a régi Edda (l. o.) 1818-iki kiadásának II. részéhez több glossariumot és indexet késztett, annak III. részéhez egy külön is megjelent mitologiai Laxicont és ó-szaki kalendáriumot irt. Szorgalmas kutatásainak eredményeit két becse munkájában tette közzé: Den oeldre Edda oversat og forklaret (Kopenhága 1821-23) és Eddaloeren og dens Oprindelse (u. o. 1824-26.) 1841. közzé tette egy tanulmányát a Rúnákról (Runamo og Runerne), melyben egy állítólag Blekingen környékén levő Rúna-irást értelmezett és fejtett meg, noha az újabb kutatások kiderítették, hogy azok a kövek és sziklák természetes úton kerültek oda.
több jeles karthagói hadvezérnek neve, kik közül említendők: 1. Nagy-M., 550-500. ő tette le az alapot hazájának későbbi nagyságához; épp annyira nevezetes hadi tetteiről, mint egy munkájáról, melyet pún nyelven a mezőgazdaságról irt és melyet a római szenátus hivatalból lefordíttatott. Egyes töredékek Columella és Plinius hasonlótárgyu műveiben maradtak ránk. - 2. M., Hannibal fivére, kinek Itáliában kitünő hasznára volt. Később őt küldték Hasdrubalhoz Hispániába, hol 10 évig dicsőségesen hadakozott és korának legelső hadvezérei közé emelkedett. 206-ban parancsot kapott, hogy támadja meg Itáliát; e parancshoz képest ki is kötött Liguriában és elfoglalta Genovát, melyet gallus segédcsapatokkal megerősödve két római sereg ellen kitartóan védett, mig végre 203. megverték, ugy hogy Itáliát el kellett hagynia és a tengeren útközben belehalt egy sebbe, melyet még a szárazföldön kapott volt.
-család. Nevét a baranyavármegyei Mágocs helységtől vette. Eredete még nincs eléggé tisztázva. Első ismert törzse az 1514 körül szereplő M. (v. Porkoláb) Márton. Kiválóbb tagjai: M. Gáspár, vitéz katona, 1556. Gyula várának kapitánya. 1562. török fogságba jutott, melyből csak nagy váltságdíjjal tudott szabadulni. 1564. Eger várának kapitánya, Heves és Külső-Szolnok vmegye főispánja lett, 1574. Bereg, 1579 körül Torna vmegye főispánságát is betöltötte. Valószinüleg 1579. halt meg. A M.-család utolsó sarja M. Ferenc, szül. 1680., megh. 1611. Bereg és Torna vármegye főispánja, továbbá Felső-Magyarország főkapitánya volt. Özvegye, Dersffy Sarolta, Esterházy Miklóshoz ment férjhez, aki eképen megszerezte a M.-nak nagy birtokait.
1. M., nagyközség Baranya vmegye hegyháti j.-ban, (1891) 3711 német és magyar lak., van állami agyagipariskolája, ipartestülete, gőzmalma, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Apátságát először 1251. említik, mikor Apsa comes felesége végrendeletben gondoskodott róla. A bencéseké volt. - 2. M., nagyközség Csongrád vmegye tiszántúli j.-ban (1891) 3761 magyar lakossal, posta- és táviróhivatallal.
Sándor, botanikus, szül. Ungvárt 1855 dec. 7. A gimnáziumot 1866-74. végezte az eperjesi evang. kollégiumban, hol Hazslinszky Frigyes nagybátyja házában kezdett a botanikával foglalkozni. Ezután néhány évig Andrássy Manó gróf családjában nevelősködött. 1876-1879. a budapesti egyetemen a természetrajzi, vegytani és földrajzi tárgyai közül legtöbb időt a növénytannak szentelt. Az 1879-80-iki tanévben a selmesbányai erdész-akadémiának, 1880-88-ig a budapesti tud,-egyetem növénytani tanszékének segédje volt. Selmecbányán a növénytannal rokon erdészeti tárgyakból vizsgálatot állított ki. 1880. középiskolai tanárvizsgálatát a termékrajzból meg a vegytanból, 1883. a földrajzból egészítette ki, ugyanekkor bölcsészetdoktor lett a budapesti tud. egyetemen. 1885. tevékeny része volt a kertészeti egyesület megállapításában s az országos kiállítás kertészeti juryjében. 1866. a Typha-ról és Sparganium-ról szóló művével a Természettudományi társulatnak Bugát-díját nyerte el. Az 1886-87-iki tanévben Svájcot és Németországot utazta be, s Tübingában Pfeffer W. mellett a növényélettant tanulmányozta. 1887. örökbefogadás alapján a Mágócsy nevet vette fel. 1888. Fekete Lajos, M. és Rejtő Adolf az Erdészeti növénytannal az Orsz. Erd. Egyesület Deák Ferenc 200 arany pályadíját nyerték el. 1888-92. az állam budapesti felsőbb leányiskolájában, azóta a VI. kerületi főreáliskolában a termékrajztanára; 1889 óta a növénybiologia meg a gombák természetrajzának egyetemi magántanára, 1893 óta a budapesti szőllő- és borgazdasági felsőbb tanfolyamon a növénytan és növénykórtan előadója, 1895. a szőllő újabb betegségeinek tanulmányozása végett a földmivelési minisztérium megbizásából Franciaországot s Felső-Olaszországot utazta be. Növénytani kisebb cikkei leginkább a Természettudományi Közlönyben meg az Erdészeti Lapokban jelentek meg. Jelentősebb művei: Rügy- és levélkulcs a magyar birodalomban honos és honosított fás növények meghatározására (különnyomás az Erdészeti Lapokból, Budapest 1882); Adatok a növények különösen az Euphorbiaceák tejnedvének ismeretéhez (Értekezések a természettudományok köréből, XII. köt., 1882); A Sparganium és Typha virág- és termésfejlődése (u. o. XVII. köt., németül Cassel 1887); A növények talajálló irányának okairól (u. o. XVIII. köt., németül Pfeffer, Untersuch. aus d. botan. Institut in Tübingen folyóiratban); Uti levelek Németország kertészetéről (különnyomás a Kertészeti Lapok II-V. évf.-ból, Budapest 1890); John Lubbock, A virág, termés és levél (fordította angolból, Term.-tud. társulat 1894).
l. Góg és Magóg.