(lat.) a. m. tengerhez tartozó, tengerre vonatkozó.
eredetileg egy Cervantes (l. o.) Don Quixote c. regényében előforduló aszturiai szolgáló, a fertelmes, utálatos nő személyesítője.
az ugyanily nevü járás székhelye és kikötőváros Jekaterinoszlav orosz kormányzóságban, az Azovi-tenger É-i partján, a Kalmiusz torkolatánál, vasút mellett, (1893) 19926 lak., szappan-, bőr- és téglagyártással. A kivitel fő cikkei: gabona, lenmag és bőrök. A várost 1779. Krimből jövő görögök a régi Adamakha helyén alapították.
Gajus, római hadvezér, szül. Cereatae faluban, Arpinum mellett (most Casamare vagyis Marius otthona) Kr. e. 156. Hispaniában kezdett szolgálni Scipio alatt és egyszerre későbbi ellenfelével Jugurthával. 119. már néptribun. Mint ilyen törvényt hoz a választásoknál elharapózott vesztegetések ellen (de suffragiis ferendis). Ekkor már kilátszott jellemének két sarkalatos vonása: erőszakosság és hevesség. de bár a patriciusoknak imponált, magasabb méltóságra mindaddig nem bocsátották, mig közéjük nem házasodott, feleségül vevén Juliát, Julius Caesar nagynénjét. Ettől fogva gyorsan emelkedik: 116 pretor és Hispania helytartója, mely állásában erős jellemünek és tiszta kezünek bizonyulván, mintaszerü közigazgatása által megkedveltette a római uramat e fontos provinciában. De katonai hirnevét a Jugurtha elleni háboruban állapította meg, melyben mint Metellus főhadsegéde lényegesen hozzájárult a győzelem biztosításához. Jugurthát félig megtörvén, szabadságot kért és kapott, és Rómába sietett (109), hol épp akkor volt küszöbön a konzulválasztás, 107. konzul lett, egyúttal a Jugurtha ellen elhatározott döntő háboru fővezére. Jugurtha bukása után M. volt a helyzet ura, s midőn a germán és kelta népvándorlás rémei remegtették meg Itáliát, Róma belé helyezte minden reménységét. 104. a távollevőt ismét konzullá választották, reá ruházván a konzulságot még négyszer, ami hallatlan eset Róma történetében. A rómaiak azonban annyira megrémültek a népvándorlástól, hogy egyes-egyedül M.-tól vártak mindent. Aquae Sextia emellett (Aix) megverte a teutonokat. A csatatéren üdvözölték őt, mint ötödízben megválasztott konzult. Azután Felső-Itáliába ment (101) és Catullus prokonzul seregével egyesülvén, Vercellaenél a cimbereket is megsemmisítette. Ezzel a veszély el volt hárítva és az egész nép (kezdve a hatalmasoktól) versenyzett a hódolatban a győztes iránt. 100. ismét megválasztották konzulnak. Midőn a Mithridates elleni háboru kitört (88), ismét megkivánta a főparancsnokságot és vele együtt a hetedik konzulátust, melyet neki megjósoltak volt. De ezúttal Sulla volt az, aki az aggastyánkor felé közeledő M. elől elragadta a konzulátust, ami végre megadta a jelszót a nyilt szakításra, nyilt ellenségeskedésre. Sulla jóformán M.-tól lesvén el a hadi sikerek titkát, most már megküzdött vele a politikai hatalomért is. Midőn Sulla Róma ellen indult és a várost elfoglalta, M.-nak fiával együtt menekülnie kellett. Minturnaeban elfogták, halálra is itélték, de nem akadt ember, aki ezt végrehajtsa. ekkor Minturnae lakói megemlékezvén M. érdemeiről, szabadon bocsátották őt és igy hosszas bolyongások után szerencsésen kikötött Afrika partjain, az akkor már romjaiban heverő Karthago területén. Épp a romokon ülve pihent, midőn a római helytartó küldöttsége jött azon izenettel, hogy hagyja el rögtön Karthagót. M. felelete ennyiből állott:«Mondd meg uradnak, hogy láttad M.-t Karthago romjain!» M. Karthagóban maradt mindaddig, amig fia meg nem érkezett. Időközben Rómából kedvező hirek érkeztek, M. pártja összeszedte magát és kivánkozott a nagy száműzött után, ki lázas gyorsasággal összeszedett sereggel közeledett a város felé. Róma felé jöttében egyesült Cinnával (l. o.) és mig emez bevonult, megkövetelte a szenátustól, hogy a reá mért száműzetést vonja vissza. Ez megtörténvén, (87) boszuszomjasan bevonult. Fegyveres rabszolgák kisérték, akik mindenkit kivégeztek, kinek üdvözletét M. nem viszonozta. Különösen Sullának személyes barátai estek el ezen vérfürdőben, vagyonát elkobozták, őt magát kiátkozták. Azután M. és Cinna minden választás nélkül egyszerüen átvették a konzulátust, de M. azt nem sokáig viselhette, mert alig pár napra a méltóság elfoglalása után meghalt (86 jan. 13.). Sulla gyülölete még a halott M.-t sem kimélte: hamvait a sírból kiszedette és az Anióba szóratta. A képzőművészet különösen életének két kiválóbb mozzanatát vette fel motivumai közé: M. Minturnaeban (Drouet képe a Louvreban) és M. Karthago romjain (Leon Cogniet festménye a Palais Luxembourgban).
(az antik Mareotis), laguna Alsó-Egyiptomban Alexandria mellett. Területe 530-750 km2, mélysége legfölebb 2,5 m. Mehemed Ali ki akarta száríttatni, de nem sikerült.
l. Marivaux.
(ejtsd: -vó) Péter Carlet de Chamblain de, francia regény- és szinműiró, szül. Párisban 1688 febr. 4., megh. u. o. 1763 febr. 12. Összesen 28 vígjátékot, 1 tragédiát, 4 regényt, továbbá számos travesztiát és erkölcsi irányu dolgozatot irt, melyekben a gyöngédebb érzelmek és hangulatok finom árnyalatait költőileg is szép, bár sokszor erőltetett és modoros nyelven tudta megszólaltatni; stilusát kortársai marivaudage-nak nevezték. Legsikerültebb vigjátékai: Les jeux de l'amour et du hasard (1730); Les fausses confidences (1738); Le legs (1736) és La mere confidente (1735). Kalandos szerelmi regényei (Vie de Marianne, 1731-36; Le paysan parvenu, 1735 stb.) és Homer travesztálása jelentéktelenek; az angol mintára készült Spectateur francais kritikai folyóirat sem közelíti meg a mintát. Összes műveit (10 köt., Páris 1827-30) Duviquet adta ki. V. ö. Larroumet, M., sa vie et ses oeuvres (u. o. 1894); Brunetiere (Rev. d. d. Mond., 1881 ápr. és 1883 dec. füz.).
(Kis-, Kis-Mária), nagyközség Bihar vmegye szalárdi j.-ban, (1891) 2209 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral, Kis-M. egszen szabad volt már 1848 előtt, utolsó földesura Bocskay István volt s ennek, valamint Báthory Gábornak, Rákóczi Zsigmondnak, Bethlen Gábornak adománylevelei eredetiben a község levéltárában őriztetnek. É-i részén látható még egy régi földvár maradványa is.
az izületben találkozó csontvégeknek a rendestől eltérő helyzetváltozása. Ugyanazonos a ficamodással (l. o.).
egykori grófság (2200 km2) a német birodalom vesztfáliai kerületében, körülbelül azon területen, amelyet Arnsberg porosz kerület foglal el. A legrégibb időben a vesztfáliai hercegséghez tartozott, a XII. sz. vége felé önálló grófsággá lett, a XIV. sz.-ban Clevéhez, 1614. ideiglenesen, 1666. pedig véglegesen Brandenburghoz került. 1807. Napoleon kapta meg, de 1813. Poroszország ismét visszanyerte. V. ö. Natorp, Die Grafschaft M. (Iserlohn 1859).