(Marlecker), l. Konkréció.
József, az első szász újságiró, szül. Szászsebesen 1824. aug. 27., megh. Pozsonyban 1849 máj. 30. A gimnáziumot Nagyszebenben végezte, ahol már költői kisérletekkel foglalkozott. Mint nevelő Pesten 1847. több szomorujátékot irt, melyek közül az egyik már el volt fogadva előadásra, midőn a pesti német szinház égése a kéziratot is megsemmisítette. Mint a Pester Zeitung munkatársa irta a Briefe aus Siebenbürgen c. leveleit, melyekben kiméletlenül birálta a honi viszonyokat, különösen az irodalmiakat. Itt közzétett két regényt is Attila és Sulamith címen, mint a Geschichten des Ostens regényciklusnak kezdetét. Az 1848. évi mozgalmakban tevékeny részt vett, a magyar nemzetőrségbe belépvén és a nemzetiségét felszólítván a magyar felkeléshez való csatlakozásra. Később pedig kivált a mozgalomból és a pozsonyi táborba ment mint az Augsburger Allgemeine Zeitung tudósítója. Életrajzát megirta Wittstock O. az Archiv für Siebenbürgische Landeskunde 26. kötetében.
l. Besztuser.
fürdőhely, l. Aix.
E. John Eugenia álneve, l. John (1).
(Great-M.), város Buckingham angol grófságban, a Themze balpartján Windsor fölött, (1891) 6097 lak., papirgyártással és csipkekészítéssel. M. kedvelt kiránduló helye a londoniaknak.
(Marlov is; ejtsd: -ló) Kristóf, angol drámairó, szül. Canterburyben 1564 febr., megh. Londonban 1593 jun. 1. Cambridgeben tanult s 1587. magister lett; már előbb megirta tamburlaine the Great (nyomtatott London 1590) c. szomorujátékát, melyet nagy tetszéssel adtak. Ezután Londonba ment, hol maga is szinész lett, de nemsokára lelépett a szinpadról és kevéssel rá egy verekedésben leszúrják. A frankfurti Faust-könyv 1587. készült angol fordítása nyomán irta meg Life and death of Dr. Faustus (magyarul is, Londesz Elek fordításában, Arad 1894) c. drámáját, mely a Shakspere korabeli szinpadnak egyik legkedveltebb darabja volt. Legkiválóbb alkotási: Edward II. (1593; új kiad. Wagner, Hamburg 1871) és Te massacre at Paris (1593); egyéb művei: The Jew of Malta (1588) és Hero and Leander (nyomtatott 1596). Összes műveinek legjobb kiadásai: A. H. Bullen (London 1885); Breymann és Wagner (Heilbronn 1885 s köv.). Szülővárosa 1891. szobrot emelt M. emlékének. V. ö. Verity, The influence on C. M. on Shakespeare's eariler style (london 1886); Lewis C. M. life and works (u. o. 1891).
(ejtsd: marli lö roá), város Seineet-Oise francia départementban 8 km.-nyire Versaillestől, a Szajnak balpartján, vasút mellett, (1891) 1491 lak., XIV. Lajos által épített fafaragványokban gazdag temlommal. Mellette egy domb alján láthatók ama palotának csekély romjai, amelyet XIV. Lajos Mansard által építtetett magának és amelyet a nagy forradalom idejében leromboltak. V. ö. Guillaumot, Mongraphie du château de M. (1882). Hasonlóképen ismeretes azon gép, amelynek segélyével XIV. Lajos korában Versaillest látták el ivóvizzel.
az ily nevü járás székhelye Lotet-Garonne francia départementban, a Garonne jobbpartján, vasút mellett, (1891) 10341 lak., vászonszö9véssel, kötél- és kalapgyártással, szeszégetéssel; élénk gabona-, gyümölcs-, bor- és szeszkereskedéssel; XIII-XV. sz.-beli templommal. Az albiai háboruban jelentékeny szerepet játszott.
(olaszul Mar di Marmara, a régieknél Propomtisz, törökül Mermer-denisz, magyarul hibásan Márvány-tenger), kis tenger európai és ázsiai Törökország közt; a Fekete-tengerrel a Boszporusz, az Egei-tengerrel a Dardanellák kötik össze. Partjainak hossza 870 km., területe 11472 km2, mélysége a partok mellett 50, belebb 100-1338 m. Az európai parton a Rodostói- és Szilivrii-, az ázsiai parton az Iszmidi-, a Geruliki-, a Panormoszi- és Artakij-öböl a jelentékenyebbek. Vizividékéhez tartoznak a Szuszurlu, a Khodsa-csai és a hires Granicus. Az ázsiai parton a magaslatok szeliden emelkednek, az európai parton ellenben, különösen Ny-on, meglehetősen meredekek, bár nem nagyok. Szigetei közül a Boszporusz bejáratánál a Herceg-szigetek terülnek el; az ázsiai partoktól Ény-ra vannak a M. szigetek: Marmara, Afszia és Liman Pasa, amelyek között az első legnagyobb (130 km2), 6 kis helységgel és mintegy 10000 lak., hires márványbányákkal. Hasonlóképen nagy márványbányák vannak az Artakii-félszigeten (az ókori Kyzikuson) a 80 m. magas Kapu-daghban.