Hossza 32,5 km. Első rendü alépítménnyel, kő- és vashidakkal; 23,6 kg. nehéz acélsínnel. Engedélyezett tényleges építési tőkéje 680000 frt, kilométerenként 20949 frt. Ezt megszerezték: 365000 törzsrészvény és 425000 elsőbbség kibocsátásával. Az üzemet az engedélyidő egész tartamára a m. királyi államvasutak kezelik. Az igazgatóság székhelye Maros-Vásárhely.
(caustica), l. Étető szerek és Forrasztószerek.
l. Mén-Marót
(ejtsd: maró) Kelemen, francia költő, szül. Cahorsban 1495., megh. Torinóban 1544. Atyja, M. János (szül. 1463., megh. 1523.), szintén költő volt és nevét különösen a Doctrinal des princesses c. műve tette ismertté. M. előbb Valois Margit apródja, majd I. Ferenc komornyikja volt, kinek kegyeit Le temple de Cupidon c. művével nyerte meg. 1525. urával együtt elfogták a paviai csatában; visszatérve Franciaországba, protestáns érzelmekkel vádolták és fogságba vetették, melyből csak I. Ferenc közbenjárására szabadult ki 1526. Börtönében irta L'enfer c. allegorikus szatiráját, mely egyes részleteiben nagyon megkapó és vádlói meg birái ellen irányul. Hogy a protestánsüldözést kikerülje, Navarrai Margithoz menekült, majd Ferrarába szökött, hol Kálvinnal is találkozott. 1535. visszajött a francia udvarhoz s a zsoltárok költői átdolgozásához fogott, mit I. Ferencnek ajánlott; de az újabb zaklatások elől ismét Genfbe menekült, honnan kiutasítva, Torinóban telepedett meg. M. számos dalt, balladát, elegiát, epigrammot és alkalmi költeményt irt, de legjobbak mindenesetre zsoltárfordításai, melyeket Franciaországban Goudimel és Bourgeois melodiáira énekeltek. A magyarországi ev. ref. egyház közhasználatban levő énekeskönyvében a zsoltárok fölött C. M. (Clemens Marot) és T. B. (Theodor Beza) nevét jelentik. Műveinek legjobb kiadásait Jannet (Páris 1874) és Guiffrey (u. o. 1876, 1881) rendezte sajtó alá. Fia, M. Mihály, ki 1534. Margit királynő apródja volt, szintén mint költő ismeretes. V. ö. Colletet, Not. biogr. sur les trois M. (Páris 1871); Douen, Cl. M. et le Psautier huguenot (u. o. 1878-79).
1. György, a számtanítás első magyar metodikusa s a legkiválóbb iskolaszervezők egyike, szül. Debrecenben 1715., megh. 1744 okt. 16. Atyja Debrecen tudós tanácsosa, fiát saját tudós hiréhez mért kitünő neveltetésben részeltette. Iskoláit Debrecenben 1731. végezte, azután sorra látogatta a zürichi, berni, baseli egyetemeket, majd a hollandi akadémiákat. 23 éves korában hazahivták, hogy szülővárosa főiskoláján az ékesszólás, történet s mértan tanítását vegye át. M. mint kiképzett tudós, a régibb s újabb nyelvek alapos ismerője jött vissza. Egyenlő ékesszóló volt a zsidó, görög, latin, angol, francia, német, olasz és hollandi nyelvekben. 1738. A tudományoknak a keresztények közötti viszontagságairól tartott értekezéssel elfoglalta tanári székét s azonnal munkához fogott. A főiskola tanügyén sok javítani való volt. A humanizmus alig engedett tért a realiáknak s még az annyi kedvvel művelt klasszikai tanulmányokban sem volt célszerü rend. M. Szilágyi Sámuel tanártársával helyesebbé tette az arányt, nagyobb tért nyitott a realiáknak, jobb kézikönyveket hozott be és a klasszikusok tanulmányozását is az eszközök jobb megválasztása által (egyes klasszikusokat újra nyomatott) biztosabbá tette. Az összes tanszakok közt legelhanyagoltabb volt az ő korában a számtan. M. az elemi iskolázásnál kezdte a dolgot. Hirdette, hogy számolni mindenkinek tudni kell, a gyermekek a számtanulásra már 5-6 éves korukban érettek (amit Pestalozzi majdnem egy fél századdal később hangoztatott) s hogy ne maradjon csak a beszédnél, részint tanítványai használatára, kikből a protestánsok szokása szerint előbb tanítók s azután papok lettek, részint pedig polgártársainak használatára számtant készített. Hogy művét megirhassa, előbb átvizsgálta az egész akkori magyar számtani irodalmat s ennek gyarlóságáról meggyőződve, új módszerrel s új alapon irta: Arithmetion vagy számvetésnek mestersége (Debrecen 1743) cimü könyvét. Munkája mindenfelé elterjedt, a tanítók abból tanítottak, a gyermekek a szerint tanultak. E könyvet a szerző halála után 1763. és 1782. is újból kiadták s annyira átmenet a közhasználatba s szabályai a köztudásba, hogy a magyar ember, ha jól számított, ma is azt mondja: igy van ez Maróthy szerint! A klasszikusok fentebb említett kiadásain s az aritmetikán kivül megjelentek még tőle Osterwald: Szent történeteinek franciából való fordítása, továbbá 1743 egy énektanítási mű, címe: A zsoltároknak négyes nótájik, függeléke az összhangzatos éneklésről szóló Rövid tanítás. A XVIII. sz.-ban 4 kiadást irt Debrecenben, melyben a négy hangu éneklésre s az énektanításra ad útmutatást. Ő volt a debreceni ref. kollégiumi énekkar (népies néven kantus) alapítója s szervezője 1739., ennek számára adta ki négy hangra a zsoltárokat, s e könyv az egész században tankönyve maradt az énekkarnak. Mint hatalmas rendező tehetség kiterjeszté figyelmét a kollégium összes ügyeire. Földgömböket, kótákat, tudományos könyveket hozat, a rendezetlen könyvtárt szerbe-számba szedeti s 1741 elején egyházi és iskolai reformtervezetet (Opiniones) nyujt be Domokosnak. Debrecen főbirájának, melyben korát legalább is egy századdal megelőzi s amely tervezet hatásának nyomai utána a XVIII. sz. tanügyi mozgalmaiban és reformjaiban mindenütt feltalálhatók. (Debreceni ev. ref. főgimnázium Értesítője 1894-95, melyben az Opiniones s M. többi előterjesztései is jellemezve és ismertetve vannak.) E reformtervezetekben különösen nevezetes a «nemzeti iskolák» állításának sürgetése, a gimnázium és a felső oktatás elkülönítésére törekvés, a metodikai utasítások felkarolása s a tankönyvek reviziója, melynek Comenius könyvei is nehézségük s a köz- (latin) beszédhez közeledő nyelvezetük miatt áldozatul estek. A gimnáziumi tantervben nevezetes továbbá a magyar nyelvi olvasás és irás gyakorlásának s a magyar nyelven való levélirásnak és számtannak bevitele az összes osztályokba s ezenkivül a história, geográfia s a művészi éneklés tanitása. V. ö. Szilágyi Sámuel (Piskárkosi) felette tartott beszédét (Museum helveticum II. köt.).
2. M. János, hires hadvezér. A Gütkeled-nemzetségből származott 1366 körül; atyja János volt. Szülei házánál kapott jó nevelése, a királyi udvarnál töltött apródévei alapították meg jellemét. Hosszu élete harcban, háboruban telt s ezek sokszoros babért fontak feje köré. 1386. a királynék védelmében sebeket kapott, fogságba is esett, de innen hamar, megszabadult. 1391. kevesed-magával, mindössze hozzátartozóival egymás után kétszer nyert csatát a törökkel szemben. Zsigmond király igyekezett is a nagyreményü ifjut minél szorosabban füzni trónjához. Testőrévé tette, 1392. Pálülése (ma Paulis) nevü aradvármegyei falut adta neki. A király saját szemeivel győződött meg bátorságáról 1395. Kis-, a következő évben Nagy-Nikápolynál, honnan súlyos sebbel is csak nagynehezen menekülhetett. Alig heverte ki sebét, már Pozsega vármegyében útját állta a török és bosnyák csapatoknak. Ez volt kezdete nehéz új állásának: a mácsói bánoskodásnak 1397. Egy évig Perényi Péterrel, háromig Bebek Ferenccel osztotta meg gondjait, később, a legnehezebb időkben egyedül is helyt állott. Valkó, Baranya, Tolna, a székhelyek és Brassó főispánságát egymás után viselte.Nápolyi László trónkövetelése idején is hive maradt Zsigmond királynak s hadvezéri ügyességével ő gátolta meg az ellenség Magyarországba való bejutását s a magyar és dalmát fölelkelők egyesülését. ez időtől kezdve hullott rá a kitüntetés és jutalom. 1403. kapta Gyulát 43 faluból álló uradalmával, 1408. a sárkány-rend tagja lett, 1414. pedig friauli kormányzó. 1415. már mint hatalmas főúr, fényes kisérettel ment Konstanzba, az egyetemes zsinaton tárgyaló királyát látogatni. Innen hamarosan haza kellett sietnie, hogy a déli határt Hervoja és török segítsége ellen védelmezze. Hervoja ravaszsága tuljárt hadvezéri nagy tehetségén, csatát vesztett s három évi fogságba esett, honnan 40 ezer aranyért bocsátották szabadon. 1426., több mint hatvan éves korában, kemény tél idején indult utolsónak ismert hadjáratára, hogy a Havasalföldön visszaállítsa a magyar fönhatóságot. Hogy harcaiba, kemény hadjáratokra a törökök és eretnekek ellen nemcsak a hiu dicsőség vágya vitte, hanem vallásos lelke is, azt erre valló más tettei állitják. A keresztény harcosok védőszentje: szt. György tiszteletére emelt a szerémvármegyei dombai apátságnak Szt. Márton és Várfalva adóit ajánlja fel; Gyulán ferencrendieket telepít meg; Maróth plébánosát kérelmére pápa préposttá nevezte ki. Tettekben gazdag életét körülbelül 70 éves korában fejezte be. Neje, Orosolya tulélte. Gyermekei László és Anna voltak; László a mácsói bánságra, atyja örökébe is eljutott s egy időben 1442-44. Békés, Zaránd és Arad vmegyék főispánja volt. Anna volt azon hires kisasszony, kinek kezéért véres harcok folytak a Maróthyak és Kórógyiak között. Ennek következtében a pápa 1437. M. Annának Kórógyi Jánossal kötött házasságát (mivel még ugy sem laktak együtt) fölbontotta. M. Anna utóbb Csáky Ferenc biharvármegyei főispánhoz ment férjhez és szép birtokkal gyarapította a Csákyak kőrösszegi uradalmát. V. ö. Békés vmegye Rég. és Tört. Évkönyv XIII. 1-29. old.
l. Maróthy (1).
(Morlaka), kisközség Kolozs vármegye bánffyhunyadi j.-ban, (1891) 1252 oláh lak.
(franc.), eredetileg a bolondok csörgő sipkája, aztán különcködés.
(Marozzia), Theodora római befolyásos nőnek nagyravágyó és erkölcstelen leánya, aki a X. század első felében Rómában és egész Itáliában nagy hatalomra emelkedett M. második férje Guido, harmadik férje Hugo (l. Hugo 3.) volt, aki romlottság tekintetében mindenképen hozzá illett. A 932-ik évben tartották meg az esküvőt az Angyalvárban. Nemsokára azonban Hugo levetette álcáját és a rómaiakkal, sőt M. első házasságából született fiával, Alberichhal, zsarnok módjára kezdett bánni. Alberich emiatt a római néppel összeesküdött és Hugót meg anyját az Angyalvárban ostrom alá fogta. Amaz szerencsésen elmenekült, emez börtönbe került, hol meg is halt. Luitprand szerint M. szeretője lett volna III. Sergius pápának, akitől János nevü fia (XI. János) született. A Rómában lábrakapott erkölcsi elvadulást pedig, melynek id. Theodora és ennek leányai ifj. Theodora s M. tipikus képviselői, az irók a pornokrácia szóval szokták jelölni. V. ö. Gregorovius, Gesch. der Stadt Rom (III.).
nagyközség Szeben vmegye újegyházi j.-ban, (1891) 1206 német és oláh lak.