(lat.), anyagi, anyagból való; kettős jelentésü; vagy a formainak ellentéte (a jogban is: anyagi jog) vagy a szellemié. Materialista, a materializmus (l. o.) hive.
(lat.) a. m. anyagiság, testiség, hogy valami anyagból áll, vagy anyagi testet ölt.
(lat.) az az elvi filozofiai fölfogás, hogy a világ mivolta anyagi, hogy minden anyag, illetőleg erő, mely azonban az anyaggal válhatatlan kapcsolatban van. A M. tehát, habár főleg újabb képviselői a filozofia tudományos jellegét kétségbe vonják, maga is filozofiai, metafizikai nézet, mely minden jelenségét a világnak az anyag elvéből származtatja; ennyiben egységes (monisztikus) felfogás. A M.- pozitiv tartalmánál élesebb és határozottabb negativ oldala. A M. nevezetesen tagadja a léleknek mint külön valónak a létét; a lelki jelenségek az agyvelő működéséből erednek, az agyvelő a lélek, a gondolat az agyvelőnek - mint számos materialista iró mondja - váladéka (secretuma). Hasonlókép tagadja a következetes M. isten létét is; ha semmi sincsen, csak az anyag, akkor külön isten nem képzelhető. Az anyag mindöröktől fogva van; minden, ami van: anyagi; minden, ami történik; az anyag módosulása. Magának az anyagnak a fogalmát a materialista irók nem igen elemzik bővebben; rendesen az érzékeink által észlelhető valót értik rajta, ámbár e kérdésben, valamint az erő fogalmában, nevezetesebb eltérések is vannak köztük. Némelyek az anyagot visszavezetik az erő fogalmára: csak erők vannak; mások az erőt az anyag tulajdonságának tartják; vannak, akik az anyag ily benrejlő erejének tekintik a gondolkodás, az élet tulajdonságát; mások az életet, a gondolkodást az anyag részeinek különös találkozásából hajlandók leszármaztatni. A legtöbben továbbá az anyagot diszkrét, oszthatatlan részekből, atomokból állónak tekintik; ismét mások az anyagot folytonosnak (continuum) fogják fel. A M. nem is mint rendszeres, kikerekített, egyetemes világnézet lép föl, hanem mint negációja teologiai és általában spiritualisztikus meggyőződéseknek, vagy pedig mint természettudósoknak ama jogosult vezérelve, hogy a részletes természetmagyarázatban a jelenségek sorát ne tekintsük különnemü tagok által megszakítottnak. Azért többnyire oly korszakokban terjed, melyekben a természettudományok föllendülése s az egyház ellen forduló ellenzés egyrészt a spiritualisztikus elvek hitelét megingatja, másrészt a materialisztikus magyarázat diadalait hirdeti. Az elméleti M.-on kivül van gyakorlati, erkölcsi M. is. Az erkölcstan terén ide tartozik az a felfogás, mely tagadja, hogy az erkölcsiségnek abszolut mértéke volna, mely voltakép az erkölcsinek még fogalmát is tagadja, hanem minden cselekedet értékét attól teszi függővé, hogy mily hasznot, élvezetet meritünk belőle; ettől a nézettől azonban különbözik az, mely nem az egyén, hanem a társadalom hasznát, javát tekinti cselekedetünk erkölcsi zsinórmértékeül. A közéletben pedig M.-nak bélyegezzük azt a felfogást, mely a féktelen egoizmust, az anyagi haszon és élvezet hajhászását tekinti minden további filozofiai elmélkedés nélkül egyedül okosnak és helyesnek. Az elméleti M. sokszor együtt jár az erkölcsivel, de voltkép a kettő nem függ szükségkép össze.
A M. történetében négy korszakot különböztetünk meg. A görög filozofiában Leukippos és Demokritos fejtik ki az első következetes M.-rendszert az atomisztika alapján és ennek ád, keveset térvén el tőle, Lucretius oly érdekes kifejezést szép költeményében: De rerum natura. Az ókori atomizmust az újkorban Gassendi éleszti fel és utána Hobbes; közel állanak a M.-hoz az angol empiristák. A harmadik korszak a francia enciklopedistáké, kik majdnem mind hajlanak a M.-hoz, de főleg La Mettrie fejti ki rendszeresen, széles orvosi és fiziologiai ismeretek alapján, utána pedig Holbach báró a Systeme de la nature c. nagy rendszeres műben, mely a M.-nak első nagy kodifikálása az újkorban. Újabb lendületet vesz a M. Németországban a mi századunk ötvenes éveiben, erős ellentétbe helyezkedvén a spekulativ filozofia tulkapásaival. Főleg három szóvivője emelkedik itt ki: Moleschott (Kreislauf d. Lebens), Vogt K. (Köhlerglauben u. Wissenschaft és számos munkában) és Büchner L. (Kraftu. Stoff, mely magyar fordításban is megjelent 1872.), különösen az utóbbi szóval és irásban terjeszti a M.-t, széles természettudományi tudás alapján, nagy irói erővel, mely egészen a tudomány népszerüsítése szolgálatában áll. Kitünő művet hozott létre az újabbkori materialisztikus harc: Lange Albert, Geschichte des M. und Kritik seiner Bedeutung in der Gegenwart (folyton új kiadásban, az utolsó 1895.), aki Kant-féle elvek alapján erősen birálja, de méltányolni is tudja a M.-t.
(lat.), régibb elnevezése a gyógyszertannak, jobban mondva a gyógyszerismének.
(lat.), a régi orvosi művekben a betegség elnevezése, melyet a szervezetből gyógyszerekkel kellett kihajtani.
a. m. Kybele (l. o.).
l. Matuta.
(lat.) a. m. anyai, anyához tartozó.
(lat.) a. m. az anyára vonatkozó anyai. L. még Matriarkátus.
1. Firmicus, l. Firmicus Maternus. 2. M., stendal (Brandenburg) származásu pap. Zsigmondnak nagy embere. 1397. egyike ama három férfiunak, kiknek a temesvári országgyülés megengedte, hogy idegen létükre is megtarthatják hivatalaikat. 1392-95. veszprémi, majd 1309-ig erdélyi püspök.