(ejtsd: mazaren) Gyula, olaszul Mazarini, francia államférfiu és bibornok, szül. Pescinában (az Abruzzókban) 1602 jul. 14., megh. Vincennesben 1661 márc. 9. Atyja olasz nemes volt, ki fiát Rómában a jezsuitáknál neveltette és azután Spanyolországba küldötte, hol M. Alcala és Salamanca egyetemein teologiai és bölcsészeti tanulmányait folytatta. Visszatérve Rómába, a pápai hadseregbe lépett és 1625. Veltlinben állomásozott mint kapitány. A mantovai örökösödési háboru kitörése után (1630) Pancirola bibornok titkáraként működött azoknál a tárgyalásoknál, melyek alapján azután Francia- és Spanyolország a cheraskói békét egymással kötötték (1631). E háboru folyamán ismerkedett meg Richelieuvel is (l. o.), ki nagy kedvet lelt a fiatal olasz diplomatában. A háboru befejezése után M. Rómába tért vissza, ahol a katonai egyenruhát a papi öltönnyel cserélte fel. Richelieunek köszönhette, hogy azonnal az avignoni legációhoz került, nemsokára pedig mint pápai nuncius Párisba küldetett. 1640. Richelieu sürgetésére végképen ott hagyta a pápai szolgálatot és francia állami szolgálatba lépett át. A gyöngélkedő Richelieu több fontos diplomáciai ügyet bizott rá és midőn M. ezekben kimutatta tehetségeit, Richelieu a bibornoki kalapot eszközölte ki számára, s őt halálos ágyán mint utódát XIII. Lajos király kegyeibe ajánlotta. A király államtanácsossá nevezte ki M.-t, ki azután lépésről lépésre magas rangra és befolyásra emelkedett második hazájában. Midőn XIII. Lajos néhány hónappal később Richelieut a halálba is követte (1643), halálos ágyán fia kiskoruságának idejére kormánytanácsot állított az ország élére, melynek M. is tagja volt. Anna királyné azonban a kormánytanácsot mellőzte és a hatalmat kedveltjére, M.-ra bizta. 1643 máj. 14. óta M. intézte, mint első miniszter, Franciaország sorsát és annyira megtudta nyerni a királyné bizalmát, sőt szeretetét, hogy hatalmát korlátlannak tekinthette. A közvélemény M.-t a királyné titkos férjének tartotta. Nagy hatalmával azonban magára zúdította a királyi vérből született főnemességnek és befolyásos családoknak irigységét és boszuját, kik benne olasz szerencsefit láttak s a gyülölt kegyelt ellen ismételten összeesküdtek. Ehhez járult, hogy a nép a 30 éves háboru okozta súlyos adók ellen zúgolódott. Végre a Fronde (l. o.) emelte föl dacos fejét. A királynénak és a kiskoru trónörökösnek Párisból menekülni kellett (1649 jan. elején). A parlament nagy díjat tűzött M. fejére, akit mint a haza ellenségét és a közrend megzavaróját Franciaországból örökre száműzött. Az ellenségeskedésnek a rueili fegyverszünet vetett egy időre véget, mely alatt M. visszatért Párisba; sőt 1650 jan. 18. a Frondenak több tagját, többi között Condé, Conti és Longueville hercegeket csellel letartóztatta. E hirre a polgárháboru újra kitört és M.-nak külföldre kellett menekülnie. Előbb Lüttichben, majd Brühlben (Kölnnél) tartózkodott családjával, az ország külügyeibe azonban innen is befolyt. 1651 végén 7000 zsoldos katonát toborzott és visszament Franciaországba, de a parlament 50 000 tallérnyi díjt tűzött ki fejére, ellenségei oly elkeseredett hangulatban fogadták és annyi gyalázó röpirat (Mazarinades) látott napvilágot, hogy a király célszerübbnek látta miniszterét újból elküldeni, mire M. 1652 aug. Bouillonba (Lüttichnél) vonult vissza. Csak a Fronde leveretése után szakadt vége M. számkivetésének, amidőn 1653 febr. 3. ugyszólván diadalmenetben vonult be Párisba. Ezentul még korlátlanabbul kormányozta Franciaorságot mint azelőtt, a tett engedményeket visszavonta és tovább fáradozott a Bourbonok abszolutisztikus királyi hatalmának megszilárdítása körül. A tudomány és művészetek terén is buzgólkodott;megalapította a Bibliotheque Mazarint, a szépművészetek akadémiáját, a College des quatre nationst és ő honosította meg az olasz operát francia földön.. Az ország nemzetgazdasági fejlődése, az ipar és kereskedelem emeléseért azonban keveset tett. Igazi érdemeket csak a külügyi politika terén szerzett, melyen a Richelieu által kijelölt úton haladt tovább. Ő kötötte meg a vesztfáli békét (1648), mely Franciaországnak tulsúlyát Közép-Európában megalapította és a Rajnáig tolta előre a francia határt; ő irta alá a pirenei békét is (1659 nov.), melyből kifolyólag Spanyolország egykori fölénye végképen Franciaországra szállott és M. eszközölte ki végre az olivai békét is (1660), mely Franciaország szövetségesének, Svédországnak juttatta ÉK.-Európában az első helyet. Ezeket a diadalokat egyébiránt már Richelieu készítette elő. A pirenei béke egyik föltétele XIV. Lajosnak Mária Terézia spanyol hercegnővel való eljegyzését is magában foglalta, ámábr a fiatal lajos M. szép unokahugába, Mancini Máriába (l. o.) volt szerelmes, akit nejévé is akart tenni. De M. véget vetett e szerelmi regénynek és Colonna tábornokhoz adta Máriát nőül. Midőn M. végét közelegni érezte, arra intette a királyt, hogy maga vegye át a kormányt és ne bizza azt többé első miniszterre, amit XIV. Lajos azután meg is tett. A M. név a de la Meilleraie marquisra szállott, Mancini Hortense (M. másik unokahuga) férjére, akik M. vagyonát is örökölték. Levelezéséből megjelent: Lettres ou l'on voit les négociations de la paix des Pyrénées (Páris 1745, 2 köt.); Lettres a la reine Anna (u. o. 1836); Lettres relatives a la Fronde (kiadta Tamizey 1861) és Lettres du cardinal M. pendant son ministere (kiadta d'Avenel és Chéruel, eddig 7 kötet).
(Almazarron), város Murcia spanyol tartományban, 28 km.-nyire Cartagenától és 4 km.-nyire a tengerparttól, ahol kikötője is van, (1887) 16 454 lak., közelében vas-, réz- és ezüsttartalmu ólómbányászattal.
(ejtsd: mazasz), a Páris közelében, M. abbé tervei (cella-rendszer szerint) épült börtön, melynek hivatalos neve egyébiránt Maison d'arret celulaire. Rendesen politikai foglyokat és hirlapirókat helyeznek el benne, újabban sikkasztókat és hirhedt kalandorokat is.
(chassis), a kéznyomásnál (l. Szinnyomás) igy nevezik azt a szekrényt, melyből a munkás a nyomóminta segítségével a festéket felveszi. A M.-ban sűrü gummioldat v. keményítőcsiriz van; ezen egy ráma úszik, melyet alul bőrrel, vagy sűrü szövettel bevontak; erre posztót szegeznek, melyet a festékkel bemázolnak. A hengergép-nyomásnál (rouleaux) ezt a szekrényt oly vályu helyettesíti, melyen egy henger forog s a festéket a vésett festékhengernek átadja.
város Guatemala közép-amerikai köztársaságban, a Tualate partján, 5000 lak., kávé-, kakao- és cukornádtermeléssel.
kikötőváros Sinaloa mexikói államban, a Kaliforniai-öböl bejáratánál, hosszu lagunasor kezdetén, 12 850 lak., sekély kikötője dacára kereskedelmi forgalma Angliával, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal jelentékeny. fő kiviteli cikkei: ezüstércek, állati bőrök, cedrus- és egyéb fák, réz, ólom és drágakövetk.
(török) a. m. rendelet v. engedélylevél, melyet vagy a kormánytanács, vagy pedig maga a szultán állít ki, illetőleg ir alá.
(ejtsd: mazó) Károly János Jakab, francia politikus, szül. Dijonban 1825 szept. 1. Szülővárosában jogot tanult és 1848. doktorrá lett. 1856. a semmítőszékhez került mint államügyész, később majd hasonló minőségben az államtanácshoz. 1871. beválsztották a nemzetgyülésbe. 1876-tól fogva szenátor volt és a Rouvier-féle minisztériumban 1887 máj. igazságügyi tárcát vállalt, de dec. az egész kabinettel együtt lemondott. 1890 a semmítőszék elnökének nevezték ki.
(Mazanderan is), tartomány Persia északi részében a Kaspi-tenger, Gilan, Irak Adsami és Asztrabád közt; körülbelül 350 km. hosszu lankás partvidék, jó kikötők nélkül, melyet hátul a lépcsőzetesen emelkedő meredek Elburz (l. o.) zár be. M. területét mintegy 20 kisebb, a Kaspi-tengerbe ömlő folyó öntözi; ezért klimája egészségtelen, de földje termékeny; gyapot- és selyemtermelés, ló-, juh- és szarvasmarhatenyésztés; kereskedik főleg Oroszországgal, mely selymet, gyapotot, rizst és kaviárt vesz innen. M. területe 27 090 km2; fő gazdasága az erdők;lakói (mintegy 300 000) nomádok; fővárosa Szari (20 000 lak.), mogorva, régi város a tartomány belsejében; fontos kereskedelmi kikötő Barferus (l. o.).
János (orosz. Iván Sztepanovics M.), kozák ataman, szül. Kijevben 1645 táján, megh. Benderben 1709 szept. 22. János Kázmér király apródja volt; Falibovszki lengyel nemes, midőn tetten érte M.-t, ki őt nejével megcsalta, mezítelenül egy ló hátára kötöztette M.-t, s a lovat szabadon eresztette. M. megmenekült s 1663 Ukrainába ment, hol a kozákok csakhamar megszerették testi ereje és bátorsága miatt. M. Iván Szamoilovics hadsegéde lett, s halála után (1687) annak örökébe is lépett. Nagy Péter kegyeit is megnyerte, aki őt 1698. titkos tanácsossá, azután pedig Ukraina fejedelmévé tette. Az altranstädti béke után M. ki akarta magát vonni a cár fenhatósága alól és Ukrainát Lengyelországhoz csatolni; terveit Kocsubej és Iszkra kozák ezredes fölfedezte a cárnak, de ez nem hitt nekik, s kiadta a két árulót M.-nek, ki ki is végeztette őket. De azután a cár is meggyőződött M. árulásáról s megtámadta várát, Baturint, honnan M. XII. Károlyhoz menekült, kinek ukrainai hadjáratában részt is vett. A poltavai csata után a svéd királlyal együtt. Benderbe menekült s itt állítólag megmérgezték. Byron gyönyörü költeményt, Bulgarin regényt, Gottschall drámát irt M.-ról, Horace Vernet pedig képeiben örökítette meg emlékezetét.