Magyar népmesei alak: a bűnbánó és vezeklése útján üdvözülő rablógyilkos (többnyire egyúttal szülőgyilkos) eléggé elterjedt meséjének székelyföldi változatában (Kriza, Vadrózsák 18. m.) hivják igy a megtérő haramiavezért. További magyar változatok: Merényi, Dunamelléki népm. II., 127. Nyelvőr VI, 469 s egy délmagyarországi cigánymese. A dunántuli meséhez igen hasonló egy stájerföldi párhuzam, melyet Rosegger beszél el (Sittenbilder).
(növ., lombpirosodás), a levelek szinének őszi szinváltozása. Okozója a levél pirja, vagyis eritrofillon (l. o.).
(commotio), a külső mekanikus erőnek az a hatása a szervezetre, mely az erő hatása helyétől távol jelentkezik a nagyobb testüregekben levő szerveken. Leginkább az agyvelőn érvényesül ütődések, esések v. ütések után, mint agyvelőrázkódás (l. Agyvelő). Ha ezen hatás mellett a szerveken anatomia változások is keletkeztek, akkor zúzódásnak mondják (agyvelőzúzódás, l. Agyvelő).
l. Kereskedelmi levél.
tágabb értelemben minden olyan közeledés az ellenséghez, amelynek célja a fegyverek hathatós használata. A gyalogság, ha lövéstávolságba jut az ellenséghez, már megrohanta azt, s ha közelebb megy, hogy a szuronyt használhassa, szuronytámadást hajt végre. A lovasság M.-a (roham) a lehető leggyorsabb járómódban történik, mert mentől nagyobb a löket (choc), annál valószinübb a siker. A M. sikere vagy a meglepő, észrevétlen végrehajtástól, v. a fokozott önbizalomtól függ.
a hajó, midőn a hajó középrésze meggörbed, lesüpped.
l. Semmisítés és Értékpapirok megsemmisítése.
utas embernek valahol megállapodása éjjelre, meghálás; valahol pihenés végett megtelepedés; valamely vár vagy erődített hely ostromlása v. körülzárolása, l. Háboru.
A tárgyak (elemek) valamely sokaságát megszámlálhatónak mondjuk, ha ezek ugy vonatkoztathatók a természetes egész számok sorára, hogy minden egyes tárgyhoz egy és csak egy meghatározott szám tartozzék, más-más tárgyhoz pedig más-más szám. M.-ot alkotnak egy végtelen sor tagjai. Az algebrai számok összessége szintén M., ellenben a valós számoké már nem.
(gör. prosopopoiia, lat. personificatio) a naiv szemléletnek és a költői képzeletnek az az eljárása, hogy élő személyekül tekint élettelen tárgyakat, természeti erőket, elvont fogalmakat. A természeti tüneményeket létrehozó erők ily M.-éből támadnak a mitoszok és az egész mitologiák, isteneikkel, nimfáikkal, manóikkal, törpéikkel, tündéreikkel stb. E M.-ek a naiv szemlélet fokán alakultak, de tovább képzésükön a szabadon alakító költői fantázia dolgozott. A költő minduntalan élőül tüntet föl egy-egy élettelen tárgyat vagy elvont fogalmat, minő p. a Megelégedés (Berzsenyi), a Halál, az Erény stb. A M. ugy történik, hogy az illető dolgot személyes tulajdonságokkal ruházzuk fel, p. azzal, hogy cselekvést tulajdonítunk neki, vagy azzal, hogy beszéltetjük, vagy azzal, hogy megszólítjuk. A M. mint a költői nyelv tropusa, leginkább a metafora egyik fajtájául tekinthető, még pedig annak legköltőibb fajtája, amennyiben az elvont fogalmat, illetőleg élettelen tárgyat meg is érzékíti, a testiség képzetét fűzvén hozzá, másrészt meg is lelkesíti, amennyiben értelmet, akaratot, érzést tulajdonít neki. Ha a M. csak egy mozzanatra terjed, lehet egyszerü M., ha pedig egész gondolaton vagy gondolatsoron át folytatjuk, lehet allegorikus M.