l. Kenotikusok és Kriptikusok. (poenae mutilantes) egyik neme. Hazánkban Szt. László törvénye (II. 14.) a tetten kapott tolvajra rendelé, akinek sikerült valamely szentegyházba menekülnie, miáltal a cselekményre különben megállapított halálbüntetést kikerülte. Lúdnak v. tyúknak ellopása miatt csak egy szemnek kivájása járt. Ugyanannak a szent királynak III. dekretuma némikép eltérőleg intézkedik. Egy szemnek kivájása jár, ha a lopott tárgy értéke 10 denárnál kisebb és a tolvaj szabad ember; mig rabszolga tolvajnál egy szem kivájásával csak akkor elégszik meg a törvény, ha a lopott tárgy értéke 6 denárnál kisebb; nagyobb érték esetében a rabszolga tolvaj mindkét szemevilágától megfosztandó (III. 8.); egyik szemének elvesztésével bűnhődik a lopásban bűnö özvegynő, mig a férjes nőre más szabály áll (III. 6.). M.-t általában rendel a tolvajra Kálmán törvénye (I. 56.). A szemkivájásnál enyhébb módja a M.-nak izzó ércmedencének (olaszul bacino, innen abbacinare) a szem elé tartása, mi a látóképességet nem teljesen semmisíti meg. A M. a Keleten most is szokásban van.
az emberi nemnek Krisztus által bevégzett és a Szentlélek által egyesek tekintetében a világ végeig folytatott kiengesztelése s megszentelése; azért az először a bűntől s következményeitől való megszabadítás, azután az emberi természet megszentelése, aminek végcélja: az embernek öntudatos szabad és élő közössége istennel (Efez. 1, 3, 4). Isten az embert természetfölötti állapotra emelve, akarta végcéljára vezetni a földön; de ős bűne folytán ezen eredeti állapotából mélyebben esett a természeti állapotnál; megváltót igért neki az Isten, ki az idők teljében megjelent Jézus Krisztus személyében, aki mivel embereket jött megváltani, nem angyali, nem is légi v. káprázatos testet vett föl némely eretnekek hite szerint, hanem Szűz Máriából valóságos emberi testet vett föl, egyesült benne az Isten és ember, volt emberi teste, lelke egy isteni személyben. Emberi testben szenvedett, de mivel ez a természet személyes hiposztatikai egység által volt kapcslva a Szentháromság második személyéhez, a Krisztus által mint egy isteni személy által végrehajtott tények s igy szenvedése és halála is végtelen érdemü, ilyen végtelen elégtétel s érdem volt szükséges a M.-ra. A bűn által ugyanis az ember istent, a teremtőt a teremtmény után helyezte, őt legfőbb méltatalansággal, sértéssel bántotta meg, azért a bűn súlya és a büntetés is végtelen, nem ugyan önmagában, hanem azon végtelen lény tekintetében, kire irányul; hisz a méltatlanság és sértés s igy a bűn is annál nagyobb, minél nagyobb a megsértett személy méltósága. Ámde Isten fölsége végtelen; végtelen tiszteletet, engedelmességet érdemel, tehát a méltatlanság és sérelem is, mellyel a búnös vétke által illeti, a kellő tiszteletet megtagadva a megsértett végtelen Fölség iránt, végtelen. Az ész szava szerint is az isteni parancsot büntetlenül megsérteni nem lehet, Isten levén annak szerzője és legszentebb igazságos szentestője, akinek szentséges igazsága kivánja, hogy az értelmi szabadakaratu ember törvényét tisztelje, megtartsa: áthágását közömbösen nem nézheti, mint végrehajtó a búnöst kárhoztataja, s bünteti; a bűnt büntetlenül nem hagyhatja s meg nem bocsáthatja, ha csak az okozott sértésnek megfelelő v. más egyenértékü büntetés kiállása által az a méltatlanság mintegy pótolva, s a megsértett tisztelet helyre állítva s igy az isteni szentségnek s igazságnak vagyis az isteni törvény sérthetetlen tekintélyének nincs elég téve. Azért nehogy a bűn miatt, ami által az emberi nem fejében Ádámban istentől elszakadtunk, s más egyesek által elkövetett bűnök miatt a megérdemlett örök büntetést ne kelljen szenvednünk, hanem bűneinktől szabaduljunk, szükséges volt oly elégtétel, amit ugyan az ember, aki vétkezett, rójjon le, de egyúttal végtelen értékü legyen a bűn végtelen súlya megbocsátására s igy végtelen érdemü személy által nyujtassék. Mert az elégtételnek, mint minden egyéb ténynek, külső értéke, amely a belsőhöz járul, nem becsültetik önmaga természetéből, amitől a műnek csupán a belső értéke függ, hanem az eleget tevő személynek állapotától s amint a sérelem nagysága a sértett személy méltóságához arányos, ugy az elégtétel értéke is az eleget tevő személy méltóságától függ. Ez ugy történhetett csak, hogy Jézus Krisztus megtestesült, értünk szenvedett, meghalt; aki mindkét természetet, istenis s emberit, magába foglalta; emberi természetében nemcsak a szabadon elvállalt szenvedés és halál által bűneinkért a büntetést kiállhatta, hanem szenvedése mint a mi nemünk igaz tagjának s fejének szenvedése, a mi szenvedésünk, az isteni természetnél fogva pedig szenvedésének s halálának végtelen érdemet tulajdonított. A megváltás mind a bűntől s ennek büntetésétől való megszabadítás, mind pedig megszenteltetés lévén: világos, hogy üdvözítőnk nemcsak eleget tett értünk, hanemérdemelt is, vagyis isteni kegyelmet is szerzett s viszont nemcsak érdemelt, hanem eleget is tett, mivel sem az isteni malaszt nem adható elégtéttel nélkül, sem pedig a bún s büntetés elengedése nem lehetséges elégtéttel nélkül.
a közgazdaságban, l. Földtehermentesítés, Járadékbankok.
v. üdvözítő, l. Krisztus, Megváltás.
Görögország rendjele, melyet 1829 jul. 31. (aug. 12.) a negyedik görög nemzetgyülés Argoszban alapított. A rend eredetileg a szövetséges királyok admirálisai, a francia expedició vezére és kisérői és az 1821 óta a szabadságharcban részt vett vagy azt segített görögöknek volt szánva. 1834 máj. 20. (jun. 1.) nyerte a rend I. Ottó királytól mai nevét, valamint alapszabályait. Öt osztályra oszlik. A rendet bel- és külföldiek nyerhetik. Jelvénye az 1863 jul. 26. (aug. 7-iki) törvény szerint nyolcágu fehérzománcos kereszt, arany szegéllyel, fölötte arany korona. Sarkain átvonuló zöld babér- és tölgykoszoru. Középpajzsa kerek, előlapján aranyszegélyü kék karikagyűrün belül a Megváltó mellképe, balkezében evangeliumos könyv. Szalagja világoskék, fehér szegéllyel.
a felsőbb birónak itélete, mely felebbezés (l. o.) folytán az alsóbbfoku biróságnak itéletét egészben v. részben megváltoztatja. Általános elv, hogy a felebbező fél hátrányára az itéletet megváltoztatni nem lehet, vagyis a «reformatio in pejus» tilos, ha az ellenfél nem felebbezett, s megfordítva: nem lehet megváltoztatni az itéletet annak javára (reformatio in melius), aki az itéletben megnyugodott. A büntető per az anyagi igazság érdekében a vádlott javára az elvek alól két kivételt állapít meg, amennyiben először: a vádló által bejelentett felebbezés a vádlott érdekében is használtnak tekintendő; a vádló felebbezése alapján tehát az itéletet a vádlott javára akkor is meg lehet változtatni, ha a vádlott az itéletbben megnyugodott; másodszor: több vádlott-társ esetében a felebbező vádlott javára szolgáló körülmény alapján, ha az más vádlottra nézve is fenforog, az itélet az utóbbi javára is megváltoztatandó, habár felebbezéssel nem élt is. A M. továbbá annyiban is bir perjogi jelentőséggel, amennyiben bizonyos esetekben a másodfokban hozott itélet ellen csak annyiban van további perorvoslatnak helye, amennyiben az az alsóbb foknak itéletét megváltoztatta.
(crimen repetundarum, baratteria, corruptio). A magyar btkv az alany szempontjából: a) az u. n. aktiv és b) passziv M.-t különböztet meg. Amazt az követi el, aki a közhivatalnokot megvesztegeti; emezt a közhivatalnok, aki magát megvesztegetteti. Az aktiv M. tehát önálló büntetendő cselekmény s nem bűnrészesség a közhivatalnoknak cselekményében. Aktiv M. miatt büntetendő az, aki közhivatalnoknak a végett, hogy a kötelességét megszegje, ajándékot v. jutalmat ad v. igér. A kötelesség teljesítéseért adott v. igért ajándék v. jutalom tehát büntetés alá nem esik, s ebben az aktiv M. lényegesen különbözik a passziv M.-től. Jutalom általános fogalom, melyen tehát nemcsak pénzbeli jutalmat v. vagyoni előnyt, hanem minden előnyt kell érteni.A büntetés egy évig terjedhető fogház és 1000 frtig terjedhető pénzbüntetés; biróra, vizsgáló biróra v. esküdszéki tagra nézve elkövetett M. azonban 5 évig terjedhető fogházzal és 2000 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Sokkal szigorubb és méltán a törvény a passziv M.-sel szemben. Az elkövetési cselekmény általában abban áll, hogy a közhivatalnok hiatalánál fogva teljesítendő cselekményeért v. annak mulasztásaért ajándékot, jutalmat követel, elfogad v. az ez iránt neki tett igéretet nem utasítja vissza, sőt a bűnösség megállapítására elegendő már az is, ha az ajándék v. jutalom az ő beleegyezésével harmadik személynek adatott v. igértetett. A cselekvő alany szempontjából a törvény különbséget tesz a) közhivatalnok általában és b) biró között, ahova az esküdtszéki tag is tartozik. A közhivatalnoknál a törvény a büntetés szempontjából különbséget tesz aszerint amint: 1. a teljesítendő cselekmény v. annak elmulasztása nem járna a hivatali kötelesség megszegésével, v. 2. azzal járna, v. 3. a közhivatalnok az adott v. igért ajándékért vagy jutalomért hivatali kötelességét tényleg meg is szegte. Az első két esetben a M. csak vétség, a harmadik esetben bűntett, s az első esetben egy évig, a másik esetben két évig terjedhető fogházzal büntetendő. A harmadik esetben a rendes büntetés öt évig, s csak kivételesen (árverés, szerződéskötés, szállítás, közmunkára vonatkozó esetekben) 5-10 évig terjedhető fegyház. A biróra ellenben az itt említett megkülönböztetések nem állnak; a biró minden esetben 5 évig terjedhető fegyház a büntetés akkor, ha a) a megvesztegetett biró törvényellenesen itélt v. határozott; v. b) a vizsgálóbiró kötelességét megszegte. Bűntett esetében hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése; vétség esetében a viselt hivatal elvesztése is jár. A felek érdekében tett rendkivüli munkálatokért a hivatali szabályok által megengedett jutalmazás, a szolgáknak adatni szokott csekély ajándék nem megvesztegetés.
l. Fintorosság.
nagyközség Zemplén vmegye szerencsi j.-ban, (1891) 2786 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
ősi intézmény, melynek mintáját a honfoglaló magyarok már a szláv zsupánságokban megtalálták. A honfoglaló nemzetségek rendesen egy-egy megerősített hely körül telepedtek le, és mint p. Somogyban, egy vidéki központot ismertek el. A vezérek korában a nép hullámzása kétségkivül megzavarta a régi birtokviszonyokat s még jobban megzavarta azokat Szt. István, ki az idáig közöseknek tekintett nemzetségi területekből magánbirtokokat hasított ki, vagyis a közlegelőket egyéni birtokokká aprózta fel. Botka Tivadar szerint Szt. Istvántól IV. Béláig kétféle területi felosztás volt: 1. megyei, vagy ősmegyei, mely alatt közigazgatási, és 2. vármegyei, mely alatt ezen megyék területein belül eső katonai területeket értettek, különösen a géyrebben népesített részekben. Egy másik történeti iskola egyáltalán nem különbözteti meg a M.-t a várispánságtól. A M. Balássy Ferenc szerint (A megye és a várispánság, Budapest 1893) «nagyobb kiterjedésü és szabadabb szerkezetü nemzeti vagy polgári területet jelenthet, melyen a vár területén kivül a nemesség és egyház praediumai vagy birtokai és más szabad részektelkei terültek el.Ezek alkották azt a szabadabb polgári területet, melyet mi M.-nek nevezünk, mely nem volt bekebelezve a várispánságba és kezdetben nem is állott a várispánság hatósága alatt, hanem attól egészen külön álló és független területet jelentett. De (némely kivétellel) maga a várispánság is földiratilag a M.-hez tartozott, amennyiben a M. területén feküdt s többnyire a M. nevéről volt elnevezve is». A M.-t régibb okleveleink a comitatusoktól vagyis várispánságoktól megkülönböztetve, provincia, parochia és mega néven említik. Újabban a M. szót rendesen egyházi szempontból használják s értik rajta azt a kerületet, melynek élén püspök vagy érsek áll. Politikai értelemben vármegyét (l. o.) használnak.