l. Mikeás.
1. Adolf Rivadar Frigyes, német archeologus, szül. Kielben 1835 jul. 22. Filologiát tanult, majd 1857-61. Olasz-, Görög-, Francia- és Angolországot utazta be s Kielbe visszatérve, habilitáltatta magát. A következő évben egyetemi tanár lett s 1872 óta Strassburgban működik. Munkái: Der Parthenon (Lipcse 1871); Gesch. des deutsch archaeol. Institt. in Rom (Berlin 1879); Ancien marbles in Great Britain (Cambridge 1882); közrebocsátotta továbbá: Tacitus, De oratoribus kritikai kiadását (Lipcse 1871) és befejezte Jahn, Griech. Bilderchroniken címü könyvét Bonn 1873).
2. M. János Dávid, prot. teologus, szül. Halléban 1717 febr. 27., megh. 1791 aug. 22. Halléban tanult s 1745. Göttingába hivatván, az ószövetség tört.-kritikai tárgyalásának alapját vetett meg; 1753-70. a Göttinger Gelehrten Anzeigen főszerkesztője volt. Irta: Gründl. Erklärung des Mosaischen Rechts (Frankfurt 1776;80); Einleit. in die Schriften des Neuen Bundes (Göttinga 1788); Moral (u. o. 1792-1823). V. ö. Önéletrajzát (kiadta Hassencamp, Rinteln 1793).
3. M. Karolina, l. Schelling.
4. M. Karolina, l. Vasconcellos.
Manó, kat. áldozópap, egyházi iró, szül. Jánosiban (Gömör) 1838 dec. 29. Iskoláit Rimaszombatban, Rozsnyón és Egerben végezte. Pappá szentelték 1862. Több helyütt való káplánkodás után 1870. egri karkáplán, 1878. liceumi alkönyvtáros, 1881. tanítónőképző intézeti tanár, 1884. az egri jogakadémián a világtörténelem és a művelődéstörténelem tanára. Irodalmi munkássága: Számos különféle lapokban (M. Állam, Elemi Tanügy, Egri Egyhm. Közlöny, Irodalmi Szemle stb.) megjelent szakcikkein kivül önálló művei: Az ember származása (Pest 1872); Tanulmányok aquinói szent Tamás bölcsészetéről (3 kötet, Szt. István-társulat 1883-85); Nala, a Mahá-Bhráta c. szanszkrit költemény epizódja (Eger 1886) stb. V. ö. Köncz Á., Egri egyhm. papok az irodalmi téren.
(ejtsd: misó) József Ferenc, francia történetiró, szül. Albensben (Szavója) 1767 jun. 19., megh. Passyban 1839 szept. 30. Midőn 1791. Párisba ment. La Quotidienne c. lapjában oly határozott állást foglalt a királyság mellett, hogy Chartresben 1795. elfogták és halálra itélték. De sikerült Svájcba menekülnie, ahol a Le printemps d'un proscrit c. gúnyverset irta a forradalom ellen (Páris 1804, 2. kiadásban 1827). Brumaire 18. után visszatért Párisba és ezidőtől fogva ugyszólván kizárólag történeti tanulmányainak élt. Ekkor jelentek meg egymásután: Histoire des progres et de la chute de l'empire de Mysore (Páris 1801, 2 köt); Histoire des croisades (u. o. 1812-22, 7 köt.; újabb átdolgoásban Huillard-Bréhollestól 1856-tól; ném. Quedlinburg 1827-32, 7 köt.); Bibliotheque des croisades (u. o. 1822; 2. kiad. 1829, 3 köt.); Biographie moderne (u. o. 1802, 4 köt.); Histoire des XV semaines címü műve (1815), melyet I. Napoleon ellen intézett, rövid idő alatt 27 kiadást ért. 1813. a francia akadémiának lett tagja, 1815. pedig az u. n. chambre introuvabel-ba (l. Chambre) választották. 1814. cenzor és XVIII. Lajos fölolvasója lőn; ezt az állást azonban, mint a szabad sajtó hive, csakhamar elvesztette. A Correspondance d'Orient c. műve (1833-35, 7 köt.) keleti utazásának gyümölcse. Poujoulat barátjának közreműködésével kiadta a Collection de mémoires pour servir a l'histoire de France depuis le XIII. siecle c. becses emlékirat-sorozatot (1836-39. 32 köt.).
(ejtsd: misel) Lujza, francia anarkista, szül. Vroucourt kastélyban 1836. Jó nevelést kapott s tanítónő lett, majd Párisban intézetet is nyitott. M. mellettük izgatott, miért később Új-Caledoniába deportálták; csak az általános amnesztia után, 1880. tért vissza Párisba. 1883 jun. 23. az üzletek kirablására lázította a tömeget, amiért öt évi börtönre itélték; 1885. a kormány kegyelmet adott neki, de M. ezt visszautasította. 1886. kiadta emlékiratait. Midőn 1890. a francia anakisták május elsejére vonatkozólag fölhivást bocsátottak ki, M. Lyonban izgató beszédeket tartott; Párisban ezért elfogták s miután az orvosszakértők elmebajosnak nyilvánították, a viennei őrültek házába zárták.
(ejtsd: mikelandselo; Michelagnolo, Michelangiolo), tkp. M. Buonarroti-Simoni, olasz szobrász, festő és építész, szül. Capreseben (Toscana) 1475 márc. 6., megh. Rómában 1564 febr. 18. Atyja, lodovico, nemes családból származott és fia születésekor Castello di Chiuri és Caprese birája volt, de szolgálati ideje letelvén, 1476. visszatért Firenzébe, fiát azonban Settignanóban, egy kőfaragó feleségénél hagyta dajkaságban, miért is M. tréfásan szokta volt emlegetni, hogy a szobrászmesterséget már dajkája tejével szítta magába. Utóbb Firenzébe került, hol atyja ki akarta taníttatni, de utóbb engedett fia hajlamának és 1488. ápr. 1. Domenico és Dávid Ghirlandajo firenzei festők műhelyébe szegődtette. Már itt figyelmet keltett rajzaival. Többet tanult azonban az öreg Bertoldo di Giovanni szobrásznál, Donatello tanítványánál, ki gondnoka volt a Mediciek ókori szoborgyüjteményének a S. Marco mögött levő kertben és egyúttal oktatója a fiatal szobrászoknak. Az ő vezetése alatt, a gyüjtemény egyes darabjainak hatása alatt készültek első kisérletei a szobrászat terén. Ezek közül fönmaradt az u. n. Madonna a lépcső mellett (Firenze, Casa Buonarroti). Nem készült el egészen, mert 1492. pártfogója, Lorenzo il Magnifico halála után, kinek művelt háznépe között olyan jól érezte magát, visszatért atyja házába. Itt készített egy nagy Herakles-szobrot, mely eleinte a Strozzi-palotában állott, utóbb Franciaországba került és ott elveszett. Minthogy Piero de'Medicitől semmi jót sem várhatott, éjnek idején távozik Firenzéből, 1494 dec. hónapban Bolognában van és az ottani S. Domenico-templom számára elkészíti szt. Prokulus és Petroinus márványszobrait (csak az utóbbi maradt fönn), valamint egy gyertyatartót hordó angyal erőteljes, eleven alakját. 1495 jul. ismét Firenzében találjuk. Itt készülhetett a fiatal Ker. János márványszobra (berlini muzeum), melyet neki tulajdonítanak; itt készült az az alvó Cupido is, melyet Riario bibornok ókori remekmű gyanánt vett meg (elveszett). 1496. Rómába ment. Sokat foglalkozott az ókori szobrászat emlékeivel, egyetmást restaurált is közülök és éppen azok hatása alatt készítette a római Jacopo Galli számára egy Cupido- vagy Apollo-alakján kivül (London, South-Kensington-muzeum) a hires Bacchus-szobrot (1497, firenzei nemzeti muzeum). Tárgyra és fölfogásra nézve valamennyi eddigi művet fölülmulta a római Szt. Péter-templom Pietájával (1499). 1500. visszatért Firenzébe. Megpróbálkozott a festéssel is, mint azt az u. n. Machesteri Madonna (londoni nemzeti képtár) és a firenzei Uffizi-képtárbaan levő Madonna bizonyítja. Ebben az időben keletkezett a Madonnának a brüggei Boldogasszony-templomban levő márványszobra is, a régi tárgy eredeti, költői változata. 1501-4. készítette egy megkezdett márványtömbből az ifju Dávid Óriási szobrát (firenzei akadémia), mely eddigi törekvéseinek leghatalmasabb, legtisztább, legművésziebb kifejezése és egyúttal befejezése fejlődése első korszakánk. 1503. a firenzei székesegyház számára 12 szobrot rendeltek meg nála. de ez munka abban maradt, mert a kormány a tanácsterem egyik falának befestésével bizta meg, ugyanakkor, mikor Leonardo da Vinci a másik fal számára készítette a maga kartonját. M. a pisai háborunak egy epizódját ábrázolta, amint az Arnóban fürdő katonákat meglepi az ellenség. Ugy mint Leonardo, ő is csak a kartont készítette el, mely a korabeli művészeknek sokáig csudált mintául szolgált a mezítelen test ábrázolásához, de utóbb elkallódott és ma már csak kevéssé hiteles rajzokból és metszetekből ismerjük. 105. II. Gyula pápa meghivására Rómába ment, elkészítette a pápa síremlékének tervét, el is utazott Carrarába, hogy a sok szoborral ékes emlék számára a márványt kiválassza, de a pápa időközben a Szt. Péter-templomban fölállítandó síremlék helyett az egész templom újjáépítését tervezte. M. 1506 tavaszán elkeseredve Firenzébe szökik. A pápa, ki a Sixtus-kápolna mennyezetét akarja vele kifestetni, hiába akarja visszatérésre birni, de ugyanazon év nov. a győzedelmes pápához megy Bolognába és 11/2 évi munka után elkészíti annak nagy bronz szobrát, melyet a bolognaiak néhány év mulva elpusztítanak. 1508 tavaszán mégis elkezdi a Sixtus-kápolna festményeit, eleinte a freskófestésben ügyes festők segítségét veszi igénybe, de utóbb elküldi őket és 1512 őszéig maga fejezi be a terjedelmére nézve is óriási művet. Ezen időben keletkezett a síremlék számára készített szobrainak nagy része. A leghiresebb közülök Mózes óriási márványszobra. Ez az emberfölötti alkotásu hatalmas alak, a zsidóknak valódi hadvezére, benső összefüggésben áll a Sixtus-kápolna izgatott, ellenállhatatlan alakjaival. Az u. n. két lebilincselt rabszolga szobrait 1544. egy barátjának ajándékozta és ez vitte őket Franciaországba. Most Párisban, a Louvreban vannak. A pápa (X. Leo) parancsára 1516. a firenzei S. Lorenzo-templom homlokzatának fölépítéséhez készített terveket. 1518. őt bizták meg a gyönyörü, számos szoborral ékesített tervezet kivitelével, de a dolog annyi üggyel-bajjal járt, ellenségei annyit fondorkodtak ellene, hogy örült, mikor a munka 1520. végleg abban maradt és újra Gyula pápa síremlékén tovább dolgozhatott. 1521. végezte el a föltámadott Krisztus életnagyságu, egészen mezítelen, megható egyszerüségü és komolyságu alakját (Róma, S. Maria sopra Minerva). 1529. a mediciek járma alól fölszabadult köztársaság erődítvényeinek fő intézője lett, Arezzo bevétele után Velencébe szökött, de 1530. ismét a pápa (VIII. Kelemen) szolgálatába állott, egy Apollo-szobron dolgozott (Firenze, nemzeti muzeum) és egy Ledát ábrázoló képet festett, mely azonban csak utánzatokban maradt fönn. Kelemen pápa halála után (1534) végleg Rómában maradt és a Mediciek síremlékének hátralevő szobrain dolgozott, de a művet nem készítette el. III. Pál pápa 1535. a Vatikán fő építészévé, szobrává és festőjévé nevezte ki. Ugyanazon évben kezdte el, engedve a pápa unszolásának, az Utolsó itélet festését s Sixtus-kápolna oltárfalán; 1541. készült el. Ezt a művészek sokáig M. legtökéletesebb művének tartottak, de az egyházi vélemény megbotránkozott a sok mezítelen alakon és azért V. Pius pápa parancsára Daniel da Volterra lehetőleg kiméletesen változtatott rajtuk. A XVIII. sz.-ban is átfestették. Rongált állapotban van. A következő években festette a Vatikán Pál-kápolnájának freskóképeit; Pál fordulását és Péter keresztre feszítését. 1545. végre elkészült Gyula pápa síremléke is, életének legnagyobb gondja. A római S. Pietro in Vincoli-templomban áll; csekély maradványa a nagyszerü tervnek. Az elrendezés, az építészeti rész szerencsétlen, nem is az ő munkája. Alul, a középen áll Mózes szobra, mellette, a fülkékben Lea és Ráhel (a tevékeny és szemlélődő élet) szobrai. Fönn a pápa nyugvó alakja és a többi szobor másodrendü szobrászok munkája. A 30-as években ismerkedett meg a nemes és művelt Vitoria Colonnával. Az ő kivánságára készítette utolsó, hibái és befejezetlensége mellett is megrendítő szoborművét, a Krisztus siratását ábrázoló csoportot (firenzei székesegyház). Életének utolsó két évtizedét munkássággal töltötte. Az ő tervei szerint készült a firenzei Laurenziana-könyvtár lépcsőháza, a 40-es évek végén elkészítette a római Farnese-palota gyönyörü fő párkányát és a udvar felé tekintő rész második emeletének loggiáit. De a legnagyobb föladat akkor várt reá, mikor a pápa 1547. a Szt. Péter-templom építkezésének korlátlan hatalmu vezetősévé nevezte ki. Fő érdeme, hogy ismét érvényre juttatta az eredeti, Bramante-féle elrendezés mintáját. Egyéb építészeti művei közül legfontosabbak a Kapitolium rendezése és a Diocletianus-féle fürdők egyik termének átalakítása a Sta Maria degli Angeli-templommá. E fáradhatatlan tevékenysége közben lepte meg a halál. Holtestét titokban Firenzébe szállították és a Sta Croce-templomban temették el. M. költő is volt. Számos fönnmaradt szonettje és madrigálja lelkének ugyanazt a folytonos, szenvedélyes küzdelmét adja vissza, mint festett és faragott művei.
(ejtsd: mislé), 1. Gyula, francia történetiró és bölcsész, szül. Párisban 1798 aug. 21., megh. a hyeresi szigeteken 1874 febr. 9. Már 23 éves korában működött mint a történelem tanára a College Rollinban. 1826. jelent meg első irodalmi műve: Tableaau chronologique de l'histoire moderne. A juliusi forradalom után a nemzeti levéltárban a történelmi osztály főnökévé tették, majd egyidejüleg Guizot helyettesének hivták meg a Sorbonnehoz; Lajos Fülöp pedig Klementina hercegnő (a mai bolgár fejedelem édes anyja) történelmi tanárává nevezte ki. Ezen időtől kezdve egymást követték történelmi művei: igy Histoire Romaine: République (Páris 1831); Prévis de l'histoire de France, jusqu'a la Révolution françise (u. o. 1833 és 1841); Précis de l'histoire moderne (u. o. 1828 és 1876); Histoire de France (jusqu'an XVI. siecle, 3 köt.); Mémoires de Luther (u. o. 1845, 2 köt.); Origines du droit français sherchées dans les symboles et formules du droit universel (u. o. 1837); Des Jésuites (u. o. 1843); Le pretre, la femme et la famille (u. o. 1845); Le peuple (u. o. 1846). 1838-ban az akadémiába választották és egyúttal a történelem tanár lett a College de Franceban. Erős demokratikus és köztársasági hajlamai miatt sok kellemetlenségnek és üldöztetésnek volt kitéve; 1850-ban elveszté tanszékét; később, miután vonakodott az 1852 január 14-iki alkotmányra megesküdni, felmentetett ama hivatalától is, melyet a levéltárban viselt. Ettől kezdve többnyire a Bretagneban élt visszavonultan és nagyobb műveinek kidolgozásával elfoglalva. Itt rendezte sajtó alá kiváltképen két nagy művét: Hstoire de France és Histoire de la Révolution française (Páris 1853, 7 köt., és 1879, 9 köt.). Még felsoroljuk M. kisebb dolgozatai közül: L'oiseau, L'insecte, L'amour, La femme, La mer (ford. Lővei Klára, Pest 1868), La sorciere stb. 1870. Olaszországba utazott és a német háboru lesujtó hatása alatt pesszimisztikus érzéssel szemlélte hazája megaláztatását. Akkor irta a La France devant l'Europe (Firenze 1871) és a Histoire du XIX siecle (1815-ig) c. műveket (Páris 1872-75, 3 köt.). A Histoire de la Révolution française címü nagy művét, melyben lelkesedéssel szól a szemében magasztos istenitéletről, és még a jakobinusok vérengző vezéreit is bálványozza, valamint Jean d'Arcját, De Gerando Antonina fordította le magyar nyelvre (megjelent Kolozsvárt). V. ö. Monod G., J. M. (Páris 1875); Noël, J. M. et ses enfants (u. o. 1878); Corréard, J. M., sa vie et son oeuvre historique (u. o. 1886); Monod G., Les maîtres de l'histoire: Rénan, Taine, Michelet (u. o. 1894) és a Revue des Deux Mondes (1894).
2. M. Károly Lajos, német filozofus Hegel iskolájából, szül. Berlinben 1801 dec. 4., megh. u. o. 1893 dec. 16. 1829 óta élte végéig a berlini egyetemen a filozofia tanára. Mint személyes tanítványa Hegelnek, leghivebb követői közé tartozik, a mester halála után az iskola liberális (baloldali) ágának egyik kiváló képviselője. Számos munkát irt, tanársága első idejében az ókori és újkori filozofia történetére vonatkozókat (1835. a francia Académie des sciences mor. et pol. megjutalmazta Aristoteles metafizikájáról irt művét), később a filozofiának majdnem minden ágát művelte irodalmilag is. Fő műve: Das System der Philosophie, als exacter Wissenschaft (4 rész 5 kötetben, Berlinben 1876-81). 1860-68. szerkesztette a Gedanke c. folyóiratot, a tőle alapított berlini filozofiai társaság közlönyét. V. ö. autobiografikus művét: Wahrheit aus meinem Leben (Berlin 1885).
l. Hahn (11).
Frigyes, német kat. teologus és bölcselő, később pedig egyik vezére az ó-kat. mozgalmaknak, szül. Münstergen 1815., megh. a breisgaui Freiburgban 1886 május 28. 1838. lett pappá, 1853. átvette a paderborni Collegium Borromäum igazgatását, 1855. megkapta az albachteni plébániát s 1864. elfoglalta a bölcselet tanszékét a braunsbergi liceumban. A vatikáni zsinatot követő mozgalmak őt is magukkal ragadták s miután az infallibilitás hitágazatának nyiltan, szóban és irásban ellene szegült, 1871. az egyházból kizárták. Ekkor teljesen az ó-katolikusoknak szentelte életét, akiknek freiburgi gyülekezetében haláláig lelkészök is volt. Művei: Die Philosophie Platons in ihrer innern Beziehung zur geoffenbarten Wahrheit (Münster 1859-60); Geschichte der Philosophie (Braunsberg 1865); Kant vor u. ach dem Jahr 1770 (Münster 1871); Antidarwinistische Beobachtungen (Bonn 1877); Die Philosophie des Bewusstseins (u. o. 1877); Katholische Dogmatik (u. o. 1881); Das Gesammtergebnis der Naturforschung, denkend erasst (Freiburg 1885); Die katholische Reformbewegung und das Vatikanische Konzil (Giessen 1887).
(ejtsd: mikelodzi, Michelozzo), olasz építész és szobrász, szül. Firenzében 1391., megh. u. o. 1471. Mint építész Brunellesco követője volt és rendkivüli ízléssel dolgozott a renaissance-palota stilusának kifejlesztésén. Tőle való Firenzében a hatalmas Riccardi- (akkor Medici-) palota (1440 körül). 1464. Ragusában dolgozott. Mint ügyes ércöntő, ifju korában Ghiberti és Luca della Robbia számára dolgozott, 1425-től fogva több mint tiz éven át Donatellóval együtt dolgozik. Önálló művei: Ker. szt. János ezüstszobra (1452) a firenzei székesegyház muzeumában, a montepulcianói S. Agostio-templom kapuja fölött levő alakok, a milanói S. Eustorgio-templom Postinari kápolnájának díszítése stb. Szobrászati műveiben Donatello hatásán kivül főleg Luca della Robbia befolyása és az ókori szobrászati emlékek tanulmányozása nyilatkozik.