(gör.), veleszületett fejlődési rendellenesség, amidőn a fej agyi része, a koponya, a rendesnél kisebb. Az ilyen fejlődési rendellenességgel biró egyéneket egyszerüen mikrokefaloknak nevezik. Vogt annak idején a M.-ban atavizmust, azaz korábbi fejlődési fokozatra (majom) való visszaverődést gondolt látni; ma főképen Aeby, Jensen, Binswanger, Virchow stb. vizsgálataiból tudjuk, hogy a M. az akadályozott fejlődésben (agenesia) találja magyarázatát. E fejlődési rendellenességnek lehetnek belső, általunk közelebbről, az embriót ért kártékony behatások. Némely esetekben valószinü, hogy a M. a varratok, illetőleg kutacskák idő előtti csontosodása idézte elő (Virchow). A M.-nál a koponya rendszerint minden átmérőjében kisebb s kisebb természetesen egyszersmind tartalma is, az agyvelő. Az agy súlya ilyen esetekben Vogt és Jensen összeállítása szerint a rendes súlynak 1/3-1/4-ére sülyedhet (Ziegler). Az agynak ezen fejletlensége magyarázza, hogy mikrokefalok egyszersmind többnyire hülyék, idioták is (l. Hülyeség). A. M. már a születéskor is felismerhető, kifejezettebbé válik azonban későbben, amikor az arc fejlődésével szemben a koponya fejlődése visszamaradt; nem ritkán más fejlődési rendellenességekkel társulva jő elő (p. a végtagokon). M.-n alapuló idiotizmusnál újabb időben, különösen francia sebészek, operativ beavatkozást kiséreltek meg olyformán, hogy a koponya boltozatából lécet lékeltek ki s igy az agyat kedvezőbb táplálkozási és fejlődési viszonyok közé juttatták, mely beavatkozásra némely esetben a szellemi élet felélénkülése is bekövetkezett.
(gör.), az a tan, mely oly anyagrészek felismerését és meghatározását tanítja, melyek csupán mikroszkóp segélyével vehetők észre. A M. fontos segédeszköze a fiziologiai, hisztologiai és kőzettani vizsgálódásoknak. L. Kőzet.
(ásv.), a földpát, nevezetesen pedig az ortoklasz-földpát egyik faja, amely mimetikusan egyhajlásu. Alakja egészen megegyezik az egyhajlásu rendszerbeli ortoklaszéval, de számtalan, vékony lemezkékből tevődik össze, mely lemezkék mind háromhajlásu jellemüek. Csupán optikai tulajdonságaira nézve tér el az ortoklasztól, egyéb fizikai meg kémiai sajátságaiban nincs eltérés, ugy hogy az ortoklasz meg a M. heteromorf ásványnak tekinthető. Vékony csiszolatban mikroszkóp alatt poláros fényben igen jellemző a M.-ra nézve különösen a hasadási lapokon a rácsszerü szerkezet, ami onnan van, mert két irányban szövődtek össze vékony lemezkéi; gyakran még ortoklasz és albit-földpát lemezkéi is keverednek hozzá. Szép M.-kristályok ismeretesek Norvégiából (Arendal), Arkansasból (Magnet Cove) stb. Egyik drágakőnek is használt változata a M.-nek a szép réz-zöld szinü amazonkő (amazonit). L. még Földpát.
l. Baktériumok.
l. Makrokozmosz.
a kőzetek, nevezetesen pedig porfirok alapanyagának ama szerkezete, amidőn a mikroszkóp alatt egészen határozottan felismerhető, hogy minő ásványelegyrészek járultak az alapanyag képzéséhez.
(állat), l. Aprólepkék.
(ásv.), a vulkáni kőzetek alapanyagában vagy elegyrészeiben ama mikroszkópos kicsinységü kristályegyének, melyeknek lapjai nem mutatnak egészen éles határvonalakat, de meg gyakran nagyon nehéz annak meghatározása, hogy mely ásványi anyag alkotja őket. A kristályképződésnek ugyszólván első stádiumai, a továbbképzésben megakadályozta őket az anyagnak gyors megmerevedése. Leggyakrabban találni őket vulkáni üregekben és pedig a legkülönfélébb alakokban és viszonyok között. Majd egészen rendetlenül helyezkedtek el, majd pedig egyenes vonalakban, majd követve a megmerevedés előtt izzón folyós anyag hullámzását, mely esetben az illető anyag egykori folyóssága ismerhető fel. Néha az ásványi elegyrészekben egészen szabályos övekben helyezkednek el és az illető ásványi elegyrész öves, héjas szerkezetének lehetnek okozói. Alakjukat illetőleg majd tű-, majd pálcika-, tüske-, csillag-, fonal-, csavar- stb. alakuak, ami szerint azután más-más a nevük. Belonit, krisztallit, trichit, longulit, globulit, margarit, mind megannyi nevei egyes különös alaku M.-nak (l. az egyes neveknél).
(gör.) a. m. szőrszálhasogatás.
(gör.) a. m. kis nagy ember; a szó eredete Voltaire Micromégas címü filozofiai regénye (1752), melyben nyilván Fontenellet (l. o.) gúnyolja.