tűvel varrott csipke.
(ejtsd: miladzo), város Messina (ettől 28 km.-nyire) sziciliai tartományba, a M.-i-öböl Ny-i partján egy félszigeten, vasút mellett, (1881) 8554, mint község 13 699 lak., élénk halászattal, olaj-, bor-, narancs-, füge-exporttal és kéntartalmu ásványvizforrással. M. az antik Mylae, amelynél C Duilius Kr. e. 260. a karthagóiakat, Agrippa Kr. e. 36. Sextus Pompejust és 1860 jul. 20. Garibaldi a nápolyiakat győzte le.
Paulina Anna, német operaénekesnő, szül. Konstantinápolyban 1785 dec. 13., megh. Berlinben 1838 máj. 29. Előbb (1803) a bécsi, majd 1816-29. a berlini udvari opera tagja volt, s kora legkiválóbb énekesnőjének tartották; maga Beethoven M. számára irta Fidelio c. operáját.
(ang., ejtsd: májl) a. m. mérföld (l. o.), a szárazföldi törvényes M. = 1609,3 m., a tengeri M. = 1855 m., M. of land, terület-mérték = 25,9 hektár.
(lat.) a. m. katona; M. gloriosus a. m. dicsekvő katona, Plautus egyik vígjátékának közmondásossá lett címe.
Mátyás, tanácsos, Nagyszebenben élt 1639-86. Kezdetben a medgyesi gimnázium igazgatója, később Kemény János fejedelemnek titkára, végre tanácsos Nagyszebenben. 1670. irta Siebenbürgischer Würg-Engel oder chronikalischer Anhang des 15. seculi.
(lat.), l. Aristeides (2).
Béla, ifjusági iró, szül. Mező-Túron 1844. Tanult Karcagon és Sárospatakon. 1865. a tiszafüredi ref. egyház egyik tanítói állomására hivta meg s azóta ott működik, hivatala mellett mint iró, hirlapiró s az ottani régészeti muzeum és közkönyvtár gondozója; élénk részt vesz az ottani egyházmegyei tanítóegylet bizottsági működésében is. Önálló munkái: Zádor és Ágota, régi kuntörténet (Budapest 1867); A fösvény, népies regény (u. o. 1869); Uj kis Regélő, ifjusági olvasmányok (u. o. 1874); tündérregék az ifjuság számára (Karcag 1889). Sok szépirodalmi és ismeretterjesztő közleménye jelent meg hirlapokban, folyóiratokban. 1888. megalapította a Tiszafüred és Vidéke lapot s azt ma is szerkeszti.
Szvetozár, a magyarországi szerbek egyik vezére, szül. Mossorinban (Bács) 1826. Mint szülőhelyének egész környéke, a titeli kerület, ő is részt vett 1848-49. a magyarok elleni harcban. A szabadságharcot követő osztrák kormány azonban őt is elkeserítette, ugy hogy - Deák Ferenc kifejezése szerint - bár tüzes szerb, jó magyar hazafi lett; az országgyülésen, melyen 1865 óta a basahidi kerületet képviselte, a nemzetiségeknek, különösen a délszlávoknak különállása érdekében szólalt fel. Programmját az 1869. válaszfelirat alkalmával foglalta össze. A federativ rendszer hivének vallotta magát s mint ilyen elvetette az 1867-es alapot, az erdélyi uniót, a horvát egyezséget, sőt az 1868. XLIV., a nemzetiségek jogairól szóló törvénycikket is, melyet elégtelennek tartott. Bár mértéktelen követeléseivel gyakran megbotránkoztatta nyilt ülésben a hazafias érzületet, erős demokrata meggyőződései bizonyos rokonszenvet keltettek iránta a ház szélső elemei közt. De mindnyájan elfordultak tőle, midőn kihivó módon tiltakozott a nemzeti szinházak adandó kamattalan előleg ellen (1875 ápr.). Ugyanez évben visszavonult a szerb nemzeti egyházi kongresszustól, melyen addig az ellenzék vezére volt. E két forumon kivül más téren is küzdött a nagy szerb eszme érdekében, kevésbbé törvényes módon. A nagyon elterjedt Omladina-egyesület az ő vezetése alatt csak rosszul takarta irodalmi cégérével a politikai agitációt, mely aztán feloszlatását vonta maga után. Az 1866. Újvidéken alapított Zastavában (zászló) közlött izgató cikkei miatt több ízben állíttatott törvény elé. Midőn izgatása a szerb-török háboru idején veszedelmes arányokat öltött, M. arra a gyanura, hogy Kaszapinoviccsal 20-30 000 magyarországi szerb önkéntes toborzására szövetkezett, a minisztertanács rendeletére 1876 aug. 5. Újvidéken a képviselő immunitás és nagy érdeket keltő végtárgyalás után 1878 jan. 18. öt évi börtönre itélték. A fogházból kikerülve, lelkileg teljesen megtört s azóta éppen nem vesz részt a közéletben.
ókori város Kis-Ázsiában, melynek eredetét a hagyomány Miletosra, Apollónak és krétai Areiának, másként Deionának fiára vezette vissza. Tényleg a jónok gyarmata volt, melyet Neleus vezetése alatt alapítottak, még pedig a Maiandros torkolatával szemben a latmoszi tengeröböl egyik kiszögellő sarkában. Fénykorában kér részből állott: belső és külső városból; amaz külön erődítménnyel birt, mindkettőt egy közös nagy fal övezte körül. Négy kikötője közül három az előttük fekvő tragasaei szigetekkel (Lade, Dromiskos, Perne) volt megerősítve. Délre a várostól feküdt a didymei Apollo hires szentélye, melyet a Branchidák papi családja gondozott. A persák Kr. e. 494. elfoglalták. Szülöttei mély nyomokat hagytak a bölcseletben (Thales, Anaximander, Anaximenes) és történelemben (Kadmos, Hekataios és Dionysios logografusok), sőt a róla elnevezett mondás elbeszélések révén (Milesiaka) lényegesen hozzájárult a görög regény kialakulásához. A persa pusztulást alig heverte ki, midőn Nagy Sándor idejében újra elhamvadt, s azóta lassan, de biztosan hanyatlott, noha fontos iparcikkei (gyapju, rózsák és tajtkő) az egész ókoron által megtartották jelentőségüket. Az egykori M. helyén, melyet a kisázsiai vasutak Balandsik állomásáról szokás felkeresni, ma már csak a római kori szinház látható (140 m.-nyi homlokzattal és a efezusi szinházéra emlékeztető berendezéssel). Aránylag sokkal több maradt meg a didymaei Apollo fent említett szentélyéből (Jeronda közelében), melyben még Julianus császár idejében megtartották a hagyományos istentiszteletet. V. ö. Rayet-Thomas, Milet et le Golfe Latmique (Páris 1877, befejezetlenül maradt); a didymaei szentélyről; Newton C. F., A history of discoveries at Halicarnassus, Cnidus and Brandchidae (London 1862-63, 2 köt.).