(ejtsd: millmen) Henry Hart, angol hisztorikus, szül. Londonban 1791 febr. 10., megh. Sunninghillben 1868 szept. 24. Etonban és Oxfordban tanult, 1817. pap lett és nemsokára readingi plébános. 1811- 26. a költészet tanára volt Oxfordban, 1849. a londoni Szt. Pál-templom dékánja lett. Sajtó alá rendezte Gibbon, A római birodalom hanyatlásának és megdőlésének története c. kritikai kiadását (1838); irta: History of the Jews (1883); History of Latin Christianity (1883). Irt több szomorujátékot is: Fuzio (1815); Fall of Jerusalem (1820); Anne Boleyn (1826) stb.
kikötőhely Brazza (l. o.) szigetén.
(ejtsd: miln-edvár) Henrik, francia természetbuvár, szül. Brüggében 1800 okt. 23., megh. Párisban 1885 jul. 28. Párisban tanult s a Colle Henry IV. intézetben a természetrajz tanára volt; 1841. a muzeumhoz került, 1862. a zoologia tanára, 1864. a muzeum helyettes igazgatója lett; 1858 óta a m. tud. akadémia tagja volt. Irta: Éléments de zoologie (Páris 1840-43, Állattan címen magyarra fordította Nagy Péter, Kolozsvár 1847); Histoire naturelle des crustacés (Páris 1834-41); Audoinnel: Recherches pour servir a l'histoire naturelle du littoral de la France (u. o. 1832-45); fiával Alfonzzal: Recherches pour servir a l'histoire naturelle des mammiféres (u. o. 1868-74) és Leçons sur la physiologie et l'anatomie comparée de l'home et des animaux (u. o. 1857-83, 14 köt.).
mély öböl Új-Guinea DK-i végében, az angol birtokokon.
Monckton lord, l. Houghton.
(ejtsd: milnró), gyárváros Lancaster angol grófságban, Rochdaletől 3 km.-nyire, a Roch és vasút mellett, (1891) 8046 lak.
teljes nevén Titus Annius M. Papianus, Kr. e. 57. néptribun volt P. Clodiusszal együtt, kivel folytatott viszályát s Clodius megölését l. Clodius alatt. Az eset Rómában nagy visszatetszést szült, M.-t vád alá helyezték és Cicero hires védőbeszédje dacára (pro Milone) elitélték, Massiliába száműzték, birtokait pedig jelentékeny adósságainak rendezése végett elárverezték. Caesar jutván hatalomra, M.-ról megfeledkezett, aki azonban saját felelősségére Campaniában egy csapat kalandort szedett össze, de nyomtalanul eltünt a polgárháboru hullámaiban.
l. Milozs és Aphrodite.
Mihály Andrejevics gróf, orosz tábornok, szül. Szt. Pétervárt 1770., megh. 1825 dec. 26. (14.). Szuvarov alatt a törökök és lengyelek ellen harcolt, részt vett az olasz hadjáratban s 1805 Enns, Krems és Austerlity mellett kitünt, 1810. pedig gyalogsági tábornok lett. Az orosz-francia háboruban is harcolt, Tarutino mellett (1812 okt. 18.) megverte a nápolyi királyt, és Vjasma, Dorogobus meg Krasznoj mellett ismét győzött; 1813. megszállta Varsót. A lützeni csatában Zeitz alatt tétlenül vesztegelt, majd az orosz utócsapatot vezényelte és részt vett a bautzeni csatában. Érdemeiért grófi rangot kapott s az orosz-porosz gárda főparancsnoka lett, melynek élén a kulmi, lipcsei és párisi csatákban küzdött. 1818. Szt. Pétervár katonai főparancsnoka lett s az 1818-iki zendülésben esett el. L. Dekabristák.
Obrenovics, Szerbia fejedelme, szül. Dobrinje szerb faluban 1780 körül, megh. Belgrádban 1860 szept. 26. Atyja Toso (Tivadar), aki Brusznicai Obren özvegyét birta nőül, Dobrinjében közönséges földmives volt és M. is ifjuságában, testvéreivel, Jovánnal (szül. 1787., megh. Újvidéken 1850.) és Jefremmel (szül. 1790.) együtt idősebb féltestvérénél, Obrenovics Milánnál mint földmives szolgált, 1804 óta Karagyorgye harcaiban a törökök ellen részt vett. Midőn mostoha bátyja Milán, ki akkor a rudniki, pozsegai és uzsicei járások katonai parancsnoka volt, 1810. meghalt, M. lett az örököse és felvette az Obrenovics nevet. 1813. a törökök kinevezték a pozsegai, kragujeváci és rudniki járások főnökévé, de 1815. fellázadt a török járom ellen. Hosszas harcok után kivívta, hogy a törökök 1816. Szerbia fejének elismerték. Miután erre Karagyorgyét megölette volt, 1817 nov. 6. a kenézek és a főpapság által Szerbia örökös fejedelmének választatott, mely választást 1827. a kragujeváci népgyülés megújította és 1830 aug. 15. a szultán is megerősítette. Erélyesen és okosan, de zsarnokilag és kegyetlenül uralkodott, azért több kisebb lázadás után a szerbek őt 1839 jun. 13. kényszerítették fia, Milán javára lemondani. M. lemondása után 1848-ig Bécsben internálva élt, aztán oláhországi jószágaira vonult vissza s különböző kisérletek után, hogy trónját ismét visszaszerezze, 1858 dec. 23-án, Karagyorgyevics Sándor fejedelem bukása után ismét meghivatott Szerbia trónjára, de már két év mulva meghalt.