tulajdonképen a festészet a XIX. sz.-ban. Megkezdői az angol festők, Hogarth, Reynolds, Gainsborough a XVIII. sz.-ban. A szárazföldön a spanyol Goya, a francia Watteau, Greuze és Chardin és a német Chodowiecki törtek utat a nemzeti festészetnek az elfajult álklasszicizmus romjain. A század végén azonban Franciaországban a forradalom (David), Németországban Winckelmann tanainak hatása alatt (Mengs, Carstens, Genelli) a klasszicizmus ismét fölülkerekedett. Az új század első felében különféle utakon iparkodtak a M. célját elérni, nagyrészt még a régi remekművek befolyása alatt. A német nazarénusok a romantikus irodalom nyomán középkori vallásos érzést és egyszerüséget akartak kifejezni (Overbeck, Veit, Führich stb.); Münchenben az ünnepelt Cornelius és Kaulbach nagyobb súlyt fektettek műveik eszmei tartalmára, mint festőiségére. Düsseldorfban részben szentimentális irány virágzott (Rendemann). Leginkább még Rethel és Schwind közelítették meg a nemzeti irányt. Nagyobb és fontosabb volt a küzdelem Franciaországban, hol a festészet technikai hagyományait sohasem felejtették el egészen. Prudhon szakít az ókorral, de főleg Correggio hatása alatt áll. A 30-as években a francia romantikusok kolorisztikus iránya, élükön Géricaultval, de főleg a hatalmas Delacroixval harcot folytat az Ingres személyében föltámadt klasszikus rajzoló iskolával. Egyik sem arat végleges diadalt, de a technika nagyot fejlődött. Delaroche tetszetős, de üres történeti képeivel meghódítja Európát. Belgiumban is történeti festészeti iskola keletkezik (Wappers, Keyzer, Gallait, Biefve), mig Németországban a történeti festészet együtt jár a kolorista irány megalapításával (Feuerbach, Piloty, Makart). Idővel ráuntak a történelem hatásos jeleneteinek ábrázolására és egyelőre még a mult időkből vett, de mindennapi tárgyak élethű ábrázolására törekedtek: Franciaországban Meissonier, Belgiumban Leys, Németországban Menzel korábbi képeiben.
A mai élet közönséges jelenségeinek ábrázolását a rajzolók kezdték meg, bár az angol genre- és állatkép-festők ezen a téren is megelőzték Európát. Franciaországban Vernet, Raffet, Meissonier, Németországban az Adam-család és Hess katona- és csataképeikkel közeledtek a cél felé, majd az olasz népért (Robert, Hébert, Riedel) és Keletet (már Delacroix, Decamps, Marilhat, Fromentin) választották művészetük tárgyául. Végre a parasztok festésére került a sor, nagyrészt humoros irányban. Ezt követték a társadalmi irányzatu festők és a novellaszerü irány annyira kedvelt hivei (Knaus, Vautier, Defregger). A tájképfestésben Németország sokáig, eleinte a klasszikus, utóbb a romantikus irány hive volt; az ábrázolt tárgy még nagy szerepet játszik. Franciaországban ellenben, az angol Constable és Turner hatása alatt kifejlődik a paysage intime, melynek nagymesterei a hatalmas Rousseau, a költői Corot, Dupré, Diaz, Daubigny, mig Millet a parasztok életének hű ábrázolásával megalapítója a modern realizmusnak, melyet Courbet a városi munkásokra alkalmazott. Németországban Menzel a realizmus vezére, mig az angolok más úton törekedtek a természethűségéhez, egyszerüséghez jutni: Rossetti, Hunt, Brown és Millias, az u. n. perafaeliták, a XV. sz.-beli olasz festőkhöz fordultak. A 70-es években a francia Manet, az impresszionizmus alapítója, megszabadította a festészetet a régi festők modorától és a plein air által magasabb fokra emelte a természethűséget. Követői közül említendők: Bastien-Lepage, L'Hermitte, Roll, Rafaelli, Dagnan-Bouveret. Angolországban mind a mai napig kedvelik a klasszikus tárgyakat. Művelői közül leghiresebbek Leighton és Alma Tadema, a modern fölfogásu Briton Riviere. a genrefestészetben Mason és Walker jelezik az új irányt; fölvirágzik a tájképfestés is és a képmásfestésnek olyan művelői akadnak, mint Ouless, Harkomer. Németországban is a fontainebleaui festőiskola hatása alá kerül, majd megismerkedvén Manet és Bastien-Lepage törekvéseivel, számos festőiskolájában hasonló elveket vall (Liebermann, Skarbina, Kallmorgen, Piglhein, Firle stb.). Idővel a többi nemzeteknél is kifejlődik a M. Spanyolországra Fortuny ragyogó festészetének volt döntő befolyása. Az újabbak közül legkiválóbbak: Predilla, Moreno Carbonero, Viniegra y Lasso, Checa, Benliure y Gil, Villegas, Fabres. Olaszországban is főleg Fortuny hatása nyilatkozik, főleg Favretto, Conti, Vinea kosztümképeiben, mig mások (Chierici, Monteverde, Tito) még a régi modoru genregestést művelik. Segantini egyedül önálló, egész modern. Belgium a francia festészet vívmányainak hatása alatt áll és különösen a tengeri tájképek meg az állatfestészet terén alkot kiválóbbat. Hollandiában főleg Israels volt az, aki érvényre juttatván a régi mesterek elveit, megalapítója a M.-nek. A tengeri képfestők közül legkiválóbb Mesdag. Dánországban már a század első tizedei óta (Eckersberg, Marstrand) folyik a haladás. Egy időben Olaszország gyakorolta a legnagyobb vonzóerőt, utóbb visszatértek a régi igénytelen tárgyakhoz. Helsted, Zahrtmann már eltanulták a modern törekvéseket, melyek Kröyerben, Johansenben aratnak diadalt, de a nemzeti elem megmarad. A svédek eleinte a német genrefestészet hatása alatt állottak, de csakhamar Párisba mentek tanulni és most a legmodernebb irány hivei (Larsson, Siljefors, Zorn). Norvégiából sokáig Düsseldorfba jártak a festők tanulni (Tidemand, Normann, Dahl), de miután megismerkedtek a francia festészettel, nemzeti irányban fejlődnek (Wermskiold, Edelfeldt). Az orosz festészet eredete a XVIII. sz.-ra megy vissza. Sokáig a klasszicizmus uralkodott (Brülow, Siemiradzky), majd a realizmus (Iwanow), a genrefestés, a politikai irányu festészet (Verescsagin), végre Repin képviseli a M.-et. A kultura roppant fejlődésével É.-Amerikában is kifejlődik a M. Már század elején működnek Angolországban amerikai festők (West, Conley, Leslie stb.), azután majd Londonban, majd Párisban és Münchenben tanulnak, különösen a skót festők hatása alatt állanak, de most már hazájuk önálló törzset alkotnak, mely, miután átment a genre-, az indián- és négerfestés fokain, főleg finom, sajátságos tájképekkel lett Európában is ismertté (Pridgmann, Wecks, Stewart, Harrison stb.).
Miután a festészet lassankint annyira kifejlődött, hogy a jelenségek legfinomabb árnyalatait is a maguk valóságában képes visszaadni, kifejlődik az u. n. új idealista irány is, midőn a M. nemcsak a külvilágot, hanem a művészek költői, raffinált, modernségükben meglepő gondolatait, érzéseit akarja kifejezni. Angolországban ez a mozgalom kapcsolatban van a prerafaeliták törekvéseivel. A költői Rossetti, a titokzatos Burne-Jones, Stanhope, Strudwick, Holiday, Crane, a hatalmas Watts az új irány megalapítói, mig a skótok, élükön Whistlerrel a tájképfestés terén addig hallatlan finomságu hatásokat érnek el. Franciaországban Moreau, Puvis de Chavannes, a jelenkori francia festők legnagyobbika, a tájképfestő Carin, a fantasztikus Besnard törekednek hasonló célok felé. Németországban, hol az új iránnyal a vallásos festészet átalakulása jár karöltve, Böcklin a mozgalom vezére. Mellette különösen Maréesnak van mint úttörőnek nagyobb jelentősége, mig követői közül Stuck és Thoma a legkiválóbbak. A vallásos tárgyu festészet terén Uhde a legmerészebb reformátor. Nagy szerepe jutott a modern eszmék kifejezésében a rézkarcnak is. A német Klinger és belga Rops tettek a legtöbbet e tekintetben. Bizonyos, hogy a M. fejlődése még nem fejeződött be. Értékéről alig lehet határozott itéletet mondani, de tény az, hogy sikerült neki a modern kor világnézetének, eszméinek új, sokoldalu, megkapó, bár még fejlődésre nagyon is képes kifejezést adni.
(lat.) a. m. szerény.
l. Határozók.
a IX-XI. sz.-ban latin költemények, a sequentia (l. o.) formájára, amelyek tehát egyenlőtlen verssorokban, de nem egyházi használatra készültek. V. ö. Müllenhoff és Scherer, Denkmäler deutscher Poesie und Prosa (Berlin 1892).
város Siracusa olasz sziciliai tartományban, 28 km.-nyire Notótól, a Magro melletti sziklán, vasút mellett, (1881) 41 231 lak., akik nagyobbára földmiveléssel foglalkoznak; régi kastéllyal. Közelében van a Ispica-völgy, amelyet barlangjaiért számos turista látogat.
(lat.) a. m. mérsékelten.
(lat.) a. m. módosítás. - Modifikál, módosít.
(ejtsd: modillyana), város és püspöki székhely Firenze olasz tartományban, 12 km.-nyire Rocca San Cascianótól, a Tramazzo mindkét partján, (1881) 6929 lak., faiencegyárral és selyemfonással.
(franc., ejtsd: -diszt) a. m. divatárus, piperekészítő; a XV. és XVI. sz.-ban igy hivták az irás mestereit is akik a modi scribendi vagy formandi (lettres de forme) szabályait ismerték; ez volt a nevük ama művészetnek is, kiknek zenéje különösen virtuóz (modi) volt.
(lat.), ó-római ürmérték = 8, 754 literrel, fel volt osztva 16 sextariusra. 6 M. = 1 attiki medimnosz.