(lat.), az antik építészetben használatos mértékegység, mely megegyezik az oszlop alsó átmérőjével v. annak felével (a sugárral). Minthogy a különböző épületeken alkalmazott oszlopok méretei nagyon is eltérők, következésképen a M. is csaknem minden épületnél más-más. A klasszikus ókori építészet építményeinek párkányait, oszlopmagasságait és egyéb méreteit az épületen levő oszlop szerinti M.-okban fejezték ki. A M.-t percekre (partes) osztották fel, amelyeknek száma meglehetős változatosságot mutat. Igy p. Vignola az oszlopfél alsó átmérőjével egyező M.-t a toscan és a dór oszloprendben tizenkét perc, a többi oszloprendben pedig tizennyolc percre osztja fel. Ellenben Palladio, Scamozi és Le Clerc szerint valamennyi oszloprend M.-a 30 partest foglal magában. Ez utóbbi felosztás a legelterjedtebb. A modern építészetben a M.-szal való mérést, illetve arányítást csaknem teljesen figyelmen kivül szokás hagyni. - M. a számelméletbe, l. Kongruencia.
(lat.) a. m. mód; M. procedendi, eljárási mód; M. vivendi, az a mód, melyben két fél p. az egyház és az állam, egymás mellett tűrhetően megélhet. - M. a zenében a. m. hangnem. - M. a nyelvtanban, l. Igemód.
(Alsó-), kisközség Fogaras vmegye törcsvári j.-ban, (1891) 1495 oláh lak.
a Majna (l. o.) latin neve.
(Mörisz), ismeretes ókori tó Közép-Egyiptomban, Ny-ra a Nilustól, Arsinoë városnak közelében, melyet a monda szerint az ilyennevü mesés király készíttetett, s amely újabb kutatások szerint a Nilus fölös vizének befogadására szolgált. Kerülete 3000 stadium volt, mélysége 50 öl; közepében két 400 láb magas piramis volt, két oldalt óriási szobrokkal. Romjai Birket-el-Kerun közelében mai napig láthatók. V. ö. Lepsius, Briefe aus Aegypten (1852).
(Moeru-tó), közép-afrikai tó a D. sz. 8° 30' és 10° közt. 880 m.-nyire a tenger szine fölött, 5230 km2 területtel. A tó hajózható; a Luapula folyik rajta keresztül, DK-i partjai mocsárosak É-on a festői Rua- és Kakoma-hegyek, Ny-on és K-en 1080 és 1020 m. magas hegyek szegélyezik. 1867 nov. 8. Livingstone fedezte föl.
1. a Mesocco (l. o.) völgy folyója. - 2. M., Graubünden svájci kanton egyik járása 494 km2 területtel, (1888) 6065 lak., Roveredo székh.
Lukács, matematikus, a magyar kegyesrend főkormányzói helyettese, szül. Mainzban 1651., megh. Nikolsburgban 1701 márc. 25. 1668-ban a lengyel piaristarendbe lépett. Tanulmányai végeztével előkelő családoknál tanított. Pálffy János Károly altábornagy fiait matematikára, Lubomirski herceg és Sobieski János lengyel király gyermekeit pedig németre oktatta. Buda ostroma alkalmával Pálffy magával hozta a hadsereghez. Mint jeles hadi mérnök tényleges részt vett az ostromban, s a tábor első elhelyezésében az ő sikerrel bevált tervét fogadták el. 1692. a magyar piaristarend főkormányzói helyettesének választották. Mint ilyen hadi mérnök tényleges részt vett az ostromban, s a tábor első elhelyezésében az ő sikerrel bevált tervét fogadták el. 1692. a magyar piaristarend főkormányzói helyettesének választották. Mint ilyen sokat fáradozott a tanárképzés javításán. 1695 nov. 29. adta ki e tárgyban a 18 szakaszból álló: Ordo studiorum in Vice-Provincia nostra Hungarica c. szabályzatot, mely a magyar tanárképzés multjának egyik legérdekesebb emléke. Ő vitte keresztül a magyar piaristarend elszakadását a lengyeltől. Az e miatt kitört viszálykodásoktól elkeseredve, elhagyta Magyarországot, s 1700. Privigyéről Nikolsburgba költözött. Nyomtatásban megjelent művei közül említésre méltók az 1686. megjelent gyászbeszédei, a Széchenyi György esztergomi érsek tiszteletére kiadott füzete, továbbá az 1693. megjelent és széltében olvasott: Vita Poetica per omnes aetatum gradus deducta etc. Az Arithmetica practica c. műve 1697. jelent meg. Számos művet hagyott maga után kéziratban, melyek jobbára Nikolsburgban lappanganak. A budapesti kegyesrendi levéltárban őrzik a Bibliothecae Mathematicae Patris Lucae a S. Edmundo (1684) c. hatalmas, kétkötetes és gazdagon illusztrált kézirati munkáját.
(Mösia), ókori tartomány, mely eredetileg Trákiához tartozott és annak egyik részét alkotta, de a rómaiak alatt M. néven szerepet. Főhatárai a Haemos-hegység és az Ister (Duna) voltak. Kr. u. az I. sz.-ban a rómaiak hódították meg és Vespasianus óta két részre oszlott: M. superior (nyugaton) és M. inferior (keleten); a kettő közt a Kibros volt a határ (Macibrica). Diocletianus óta M. 5 részre oszlott: M. prima (nyugaton), fővárosa Viminasium; Dardania, a nyugati résznek déli tagja a Skardos mellett (főhelye Scopi); Dacia Ripensis, az ország északi közepe Ratiara fővárossal (most Arcser); Dacia interior, az ország déli közepe Serdicával (ma Szófia) és Praevalitana (fővárosa Scodra, a mai Skutari). Ellenben M. Secundát, az országnak a Danubius és Haemos közt fekvő részét (főváros Marcianopolis) és Scythia minort a Pontos Euxeinos mellett fekvő északkeleti vidéket (főváros Tomi) a szűkebb értelemben vett Trákiához csatolták. A hegyek a Haemos (Balkán) folytatólagos kiágazásai; a folyók közül főbbek a (Moesi) több törzsre oszlottak, melyek közül nevezetesebbek: a triballok (nyugaton), a peukinok (a Duna torkolatai körül) és a krotyzok (délen). A fentebb említett fővárosokon kivül említendő helyek: Singidunum (Belgrád), Naissus (most Nis), Oescus (most Oresovica), Durostorus (Szilisztira), Noviodunum (Isakcsa), Tomis (Tomisvar v. Jegni Pangola) Odessos.
vulkáni vidékeken a szénsavkiömlés mint a vulkáni erupció utóhatása (l. Fumarola).