versláb az ókori metrikában, mely három hosszu szótagból áll.
Sw. (állat), az éneklő verébalkatuak rendjébe, az Icteridák családjába tartozó madárnem. Aránylag rövid, de egyenes csőrrel; igen hegyes, hosszu szárnyakkal, amelyben az első három evezőtoll egyforma, lemetszett, középhosszuságu farkkal, középnagyságu lábakkal, vékony ujjakkal és alig hajlott karmokkal. 8 faja el Amerikában a La-Platától az Egyesült-Államokig. Legközönségesebb faja a közönséges M. (M. pecoris Svanis), feje és nyaka barna, különben feketebarna, háta zöldes fénylő. Hossza 19 szárnyhossza 11, farkhossza 8 cm. Vetésekben nagy károkat tesz, mert a bogarakkal együtt a magokat is kiszedi. Tojásait mint a mi kakukunk, más madarak fészkeiben rakja.
Staphylos (l. o.) leánya.
az ugyanily nevü járás székhelye Alsó-Elzász német birodalmi kerületben, a Breusch balpartján, vasút mellett, (1890) 3101 lak., vasárukészítéssel, késő gót ízlésben épített kat. bazilikával.
Benedetta Emilia, énekesnő, l. Agricola.
mecklenburgi nemesi család, melynek neve már 1220. évi oklevelekben előfordul. Jelenleg 3 fő ágra oszlik, ugymint: a württembergi, a kihaló félben levő dán és annak oldalágára, mely megint 5 mellékágra oszlik és a poroszágra, mely csak 1870 okt. 28. nyerte el a grófi rangot. (v. ö. Langhorn, Hist. Nachrichten über die dänischen M., Kiel 1871.) A család nevezetesebb tagjai: Ádám Gottlob, az ifjabb ág megalapítója, szül. 1710 nov. 10., megh. 1792. Bizalmas barátja volt V. Frigyesnek, a dán királynak és Klopstocknak. 22 fia volt, kik magas állami és részben katonai hivatalokat nyertek. - Jachim Godske, dán államférfiu, az előbbiek fia, szül. 1746 jul. 27., megh. 1818 okt. 5. 1775-84-ig pénzügyminiszter, 1813-18-ig pedig államminiszter volt. - Ádám Gottlob Detlev von M., szül. 1765 jan. 15., megh. 1843 jun. 17. A francia forradalom kitörése után grófi rangját letette és Citoyen Molkenak nevezte magát. Több munkát irt, ilyen az Einiges über die Verfassung Schleswig-Holsteins (Lübeck 1883) és mint költő is szerzett hirt. - Magnus von M., az előbbinek öccse, szül. 1783 aug. 20., megh. Kielben 1864 márc. 12. Jogot végzett és mint a konzervativ párt előharcosa vonta magára a figyelmet. Már első művében: Über den Adel u. dessen Verhältniss zum Bürgerstand (Hambrug 1830) is e szellemben nyilatkozott, amelyre azután Kahldorf válaszolt (Über den Adel, u. o. 1831). Későbbi dolgozataiban M. lassacskán a liberalizmushoz közeledett, igy az Über das Wahlgesetz u. die Kammer mit Rücksicht auf Schleswig-Holstein (u. o. 1834) és Über die Einnahmenquellen des Staates (1846) c. munkáiban. Utolsó munkája a Die schleswig-holsteinische Frage (Hamburg 1849) c. röpirat volt. - Ádám Vilmos von M., Joachim Godske fia volt, szül. 1785 aug. 25., megh. Kopenhágában 1864 febr. 15. Bizalmas tanácsosa volt VI. Frigyes és VIII. Keresztély dán királyoknak, kik alatt mint pénzügyminiszter, majd mint francia követ működött. A tudomány és művészetek terén érdemet szerzett. - Károly, Ádám Gottlob fia, szül. 1800 nov. 15., megh. 1866 ápr. 12., 1848 jan. 21. államminiszterré lett. Aztán Szt. Pétervárra ment mint követ, 1851 jul.-nov. tárca nélküli miniszter volt, 1852. jan.-dec. pedig Schleswig ügyeit vezette, mely állásban reakcionárius gondolkozásának és a német nemzeti párt ellen táplált ellenszenvének ismételten jelét adta. - M. Hellmuth gróf, a porosz ág megalapítója (l. alább). - Vilmos József Bernát gróf, a porosz ág jelenlegi feje, szül. Kopenhágában 1845 szept. 11., M. Adolf gróf dán kamarás és porosz tanácsos fia. Nagy bátyja, Hellmuth gróf és tábornagy halála után (1891 ápr. 24.) a creisaui hitbizomány ura lett. Az 1. sz. vasas testőrezred ezredese. Neje Ella, szül. Bethusy-Huc grófnő. Legidősebb fia Hellmuth (szül. 1876). - Leon Gebhard gróf, a dán ágból, szül. 1829 ápr. 23. Jelenleg dán követ Párisban. - Hellmuth gróf, a porosz ágból, szül. 1876., porosz őrnagy és II. Vilmos császár szárnysegéde.
M. Hellmuth Károly Bernát gróf, porosz vezénylő tábornagy, született Parchimban (Mecklenburg-Schwerin) 1800 okt. 26., megh. Berlinben 1891 ápr. 24., M. Frigyes Fülöp dán tábornok (1768-1845) és nejének, Paschen Henriettenek fia, a M.-család sannowi ágának sarja. Katonai tanulmányait a kopenhágai hadapródiskolában végezte és mint dán hadnagy kezdte 1819 márc. katonai pályáját de 1822 márc. 12. a porosz hadsereg kötelékébe lépett. Eleintén a 8. sz. gyalogezredben szolgált, 1823-26. a hadi iskolát látogatta, 1828-31. térképrajzolással foglalkozott, 1832. a táborkarhoz került és 1835. kapitány lett. Még ugyanabban az évben szabadságot kért és Keletre indult; beutazta Törökországot és hosszabb ideig tartózkodott Konstantinápolyban, hol Mehemet Khozrev pasa (a hadügyminiszter) maradása késztette. II. Mahmud szultánnal is megismerkedett, kinek kérésére a török hadsereg újjászervezésében is közreműködött és jó tanáccsal szolgálta a mérnöki kart. Várna, Ruszcsuk, Szilisztria és Sumla várak, valamint a Dardanellák megerősítésében. Miután a porosz kormány a szultán kérelmére további három évre szabadságolta, M. a kis-ázsiai hadtest újjászervezésével foglalkozott és ezen idő alatt keresztül-kasul bejárta ezt a néprajzi tekintetben érdekes országot. (Utazásainak eredményeiről v. ö. Ritter Erdkunde-jét és alább említett leveleit.) 1838. résztvett a kurdok ellen indított expedicióban, 1839. pedig Sziriába kisérte Hafiz pasát Mehemed Ali ellen, csakhogy Ahfiz nem hallgatván M. tanácsára, Nisibis mellett csatába bocsátkozott és megveretett. II: Mahmud szultán halála után M. visszatért Poroszországba és a IV. hadtest táborkarában kapott alkalmazást. 1845. őrnaggyá tették, s újra a táborkar kötelékébe lépett, az év végén pedig Henrik herceget mint szárnysegéd Romába kisérte, hol tanulmányokkal foglalkozott. Henrik herceg halála után (1846) visszatért és a VIII. hadtest táborkarához került; 1848. osztályfőnök lett a nagy táborkarban, aug. 22. pedig a IV. hadtest táborkarának főnökévé tették. Ebben az állásban alezredes és 1851. ezredes rangjára emelkedett, 1855. pedig Frigyes Vilmos (a későbbi III. frigyes császár) első szárnysegéde lett. A következő években Szt. Pétervárra, Moszkvába, Londonba és Párisba kisérte a trónörököst, mindenütt éles szemmel és nagy figyelemmel tanulmányozván a külföldi udvarokat és viszonyokat. 1857. a nagy törzskar ideiglenes, 1858. pedig annak végleges főnöke lett és 1859. altábornaggyá lépett elő. A dán háboru küszöbén (1863 dec.) kidolgozta első nagyobb hadi tervét, mire Vilmos király 1864 ápril 30. a porosz hadsereg táborkarának főnökévé kinevezte. Ebben az állásban vezette a hadi műveleteket és az Alsen szigetre való átkeléskor (jun. 29.) személyesen is kitüntette magát. A béke megkötése után (dec. 18.) újra elfoglalta helyét a nagy táborkar élén. 1866 tavaszán újra alkalma nyilt sztrategiai tehetségeinek érvényesítésére: kidolgozta az osztrákok elleni háboru tervét. Jun. 8. a gyalogsági tábornok rangját kapta és azutána főhadiszállásba indult. Jelen volt nevezetesen a königgrätzi csatában és ő vezette azokat az alkudozásokat, melyek alapján azután a nikolsburgi fegyverszünet létesült. A prágai béke megkötése után a király nagy érdemü fővezérének a fekete sasrendet és azonfölül nagy pénzdotációt adományozott, mely összeg árán M. a kreisaui uradalmi birtokot vette, melyet azután 1868 ápr. 4. hitbizománnyá alakított. Az 1866-70. békés időben M. a hadsereget az előrelátott francia háborura előkészítette és különösen a tüzérséget és lovasságot reformálta. A mozgósítás tervét is elkészítette és ebből a körülményből fejthető meg az a tény, hogy a háboru kitörése után (1870) a németek 14 nap alatt felvonulásukat befejezték; midőn pedig a késedelmező franciák még mindig késtek a támadással, M. vállalkozott a támadó szerepére. A háboru fényes eredményeire való tekintetből Vilmos király M.-t 1870 okt. 28. grófi rangra emelte és a vaskereszt nagy keresztjével is kitüntette; a béke megkötése után, 1871 jun. 16. pedig vezénylő tábornaggyá (General-Feldmarschall) tette. A porosz urak házának tagjává is kinevezte s újabb nagy dotációt adományozott neki. Más német és több külföldi fejedelem, köztük az orosz cár is, rendjelekkel tüntették ki M.-t, melyekkel azonban a szerény férfiu nem igen kérkedett. 1871-1888. nemcsak mint a nagy táborkar főnöke őrködött a hadsereg haladása fölött, hanem a birodalmi gyülésen is védelmezte annak érdekeit. Ritkán szólalt föl (amiért a «nagy hallgatónak» nevezték), de ha fontos katonai reformok avagy a hadsereg létszámának felemelése került napirendre, mesterkéletlen és mégis nyomós beszédben indokolta a követelt pénzáldozatokat. A 80-as években agg korára való hivatkozással ismételten folyamodott nyugdíjazásáért, de I. Vilmos császár és III: Frigyes mindannyiszor marasztalták. II. Vilmos azonban hajlott M. kérelmére és 1888 aug. 3. a nagy táborkar főnökségétől érdemeinek hangsúlyozása mellett felmentette, egyúttal azonban a honvédelmi bizottság elnökévé tette. 1890 okt. 26. egész Németországban ülték meg M. 90. születésnapját. 1891 ápr. az aggastyán Kielbe indult az É.-nyugati csatorna megtekintésére, visszatérése után azonban ereje elhagyta és ápr. 4. csöndesen elhunyt. Hőn szeretett nejét, Burt Marit (szül. 1825.), kit 1841. vett volt nőül, már 1868 dec. 24. elvesztette. gyermekei nem maradtak. Nagyobb munkái közül említendők: Briefe über Zustände und Begebenheiten in der Türkei aus den J. 1835-39 (Berlin 1841, 6. kiad. 1893); Der russisch-türkische Feldzug in der europäischen Türkei 1828-29 (u. o. 1845, 2. kiad. 1877); Karte von Konstantinopel és Karte der Umgegend von Rom; Das Wanderbuch (4. kiad. 1879). Részt vett továbbá a nagy táborkar ama munkáinak kidolgozásában, melyek az 1859. osztrák-olasz háboru történetét felölelik. Nejéhez intézett levelei közül megjelentek: Briefe aus Russland (I. kiad. Berlin 1887, IV. kiad. 1894). A Vom Fels zum Meer c. lapban Lengyelországról értekezett (1884). Halla után jelentek meg: Gesammelte Schriften und Denkwürdigkeiten des General-Feldmarschalls Graf von M. (Berlin 1891-93, 8 köt.), mely munka másutt nem közlött levelezését is tartalmazza. A nagy táborkar pedig hadtörténeti munkáit bocsátotta közre (Militärische Werke M.-s, 3 köt. 1891-93). Már életében is elhalmozták mindazon kegyekkel és kitüntetésekkel, melyekkel fejedelmek győztes hadvezéreknek kedveskedni szoktak. De polgártársai is lerótták hálájukat és még életében emeltek neki szobrokat (Parchimban és Kölnben), és a Lipcse mellett vívott «Völkerschlacht» emlékére emelt szobor-csoportozatban is megörökítették M. alakját.
(ol.) a. m. sok.
(a franc molleton-tól), vászonkötésü (l. Alapkötés) gyapjuszövet, amelyet igen kis mértékben kallóznak, s hogy gyapjas külsőt nyerjen, bogácsolják (l. Csinozás). Hazánkban e szövetfaj Zólyom-Radványban készül.
(Phissolophus molluccensis Gm.), a kúszók rendjébe, a papagájok csoportjába és a Cacatuidák családjába tartozó madárfaj. Viaszhártyája sárga, csőre fekete, tollazata fehér, rózsaszinbe játszó, fejbóbita hosszabb tolla kasmirpiros, szem körül kékes szürke. Lábai feketék. Hossza 55, szárnyhossza 33, farkhossza 20 cm. Hazája a Molukki-szigetek, ahol a kókuszültetvények veszedelmes ellensége. Állatkertekben gyakori, fogságban jól tartható.
(Limulus Müll), a Poecilopoda vagy Xiphosura-rák rendnek a képviselői. Testüket két hátpajzs takarja, melyek közül egyik a fejtoron terül el, félholdforma és a két összetett, valamint az egyszerü szemeket is viseli. A második ezzel egyenes vonalban érintkezik. A szájnyilás körül hat pár, ollóban végződő végtagpár sorakozik, melyek közül az első a csáppárnak felel meg és csáprágót alkot; a következő három párnak a csipőíze rágásra szolgál. A potroh lemezszerü, evezésre és lélekzésre szolgál; öt pár lábát egy nagy lemez takarja. Ezek közvetítő alakok a rákok és pókok között. Egyes fajai 1 m. nagyra is megnőnek és kizárólag az indiai szigettenger meleg partjain tenyésznek. Ügyetlenül úsznak, lassan mászkálnak, az iszapba ássák magukat és főleg gyűrüs férgeket esznek. Egyik faja a Limulus moluccanus Zatr., melynek húsa és petéi ehetők. Az amerikai fajokat disznóeledelül használják. Kardfarkuaknak azért nevezik, mert potrohjuk egy lándsaforma erős nyujtványt visel a csúcsán.