(Mombasza, Moita), város, 1888 óta az angol K.-afrikai társaság székhelye és a zanzibari partvidék legjobb kikötője a D. sz. 4° 4' alatt, egy alacsony, 5 km. hosszu, 3 km. széles korállszigeten, 20 000 lak., néhány kőépülettel. A várost a kontinenssel vasút, Zanzibar-szigettel kábel köti össze. A bevitel cikkei: pamutkelmék, sárgaréz, drót, üveggyöngy, rozs; a kivitelé: elefántcsont, kopra, kopál, gummi, kukorica és köles. M. már virágzó város volt, midőn Francisco d'Almeida 1505. fölégette. A romjából kikelt várost 1528. Nuno elfoglalta a portugálok részére és Cabrera 1635. védelmére erősséget is épített. A maszkati imam 1698. először és 1740. végleg elfoglalta. Ezután 1888-ig a zanzibari szultán fenhatósága alatt maradt.
l. Montebello.
(növ., Spondias L.), a szömörce-félék faja, 5 fajjal mind a két földségnek forró vidékein. A Sp. Mombin L. (Sp. purpurea Mill.) Dél-Afrika és Nyugat-India fája. Gyümölcse, a M. v. otahaiti alma a mi almánkhoz hasonló, kellemes ízü, eszik. lekvárja orvosság, a mi szilvánkéhoz hasonló. Gyántája (arura v. amragyánta) füstölőszer. A Sp. lutea L. szintén ott terem. Ez a sárga M. Gyümölcse fanyar, de orvosság. A Sp. mangifera Pers. (Sp. amara Lam., amrafa) Malabar és Coromandel vidékén terem, de ültetik is. Gyümölcse kellemes szagu és ízü, kedvelik, fáját mint az előbbiekért is feldolgozzák. A Sp. dulcis Forst. (Sp. cytherea Sonner, citera-almafa, édes M. v. aranyalma), a déli szigeteken nő; gyümölcsét fogyasztják, fája mézgát izzad.
Caldas de, l. Caldas.
(lat.) a. m. mozzanat, meghatározott időköz; momentán, pillanatnyi. Momentán igék, l. Mozzanatos igék; momentán tengely, l. Kinematika; momentán képek, l. Fotográfia.
(franc., ejtsd: momjé), gúnyos neve a francia svájci reformátusok körében keletkezett hitbuzgó s a kálvinista hitvalláshoz szigoruan ragaszkodó pártnak; rokon gúnynév ez a német mucker (l. o.) elnevezéssel. Fő vezetőik: Malan, Gaussen, Vinet genfi lelkészek, tanárok voltak, fő támogatóik pedig - erkölcsileg és anyagilag - az angolok. A M.-ek köréből kinőtte magát Genfben az evangeliumi társaság 1831., mely ugyanitt 1832. ortodox irányu lelkészképző intézetet alapított; 1848. az államegyházzal meghasonlásban volt különféle református pártok, felekezetek a szabad evangeliumi egyházat (église libre) alapították, mely azóta az államegyházzal (église nationale) szemben lelkes tevékenységet fejt ki. V. ö. Goltz, Die reformierte Kirche Genfs im 19. Jahrhundert (1862).
mérték, l. Monmeh.
1. Ágost, német filologus, M. Tivadar öccse, szül. Oldesloeban 1821 jul. 25. A tanári pályára lépett és jelenleg (1864 óta) Schleswigben gimnáziumi igazgató. Munkái. Römische Daten (Parchim 1855); Beiträge zur griechischen Zeitrechnung (Lipcse 1856); Pótlék az előbbihez (u. o. 1859); Heortologie. Antiquarische Untersuchungen über die städtischen Feste der Athener (1864); Athenae christianae (1868); Mittelzeiten. Beitrag zur Geschichte des Griedhischen Klimas (1870); Griechische Jahreszeiten (1873); Delphika (1878); Chronologie, Untersuchungen über das Kalenderwesen der Griechen (1883); Attische Skirabräuche (Philologus 50. köt.); Über de Zeit der Olympien (Lipcse 1891).
2. M. Tivadar, német archeologus és történetiró, szül. Gardinban (Schleswig) 1817 nov. 30. A gimnáziumot Altonában végezte, az egyetemet, ahol különösen filologiával és jogtudománnyal foglalkozott, Kielben. Azután (1844-47) a berlini akadémia támogatása mellett tanulmányi utat tett Francia- és Olaszországban. Visszatérése után a Rendsburgban megjelenő Schleswig-holsteinische Zeitungot szerkesztette német-nemzeti és szabadelvü szellemben, de még ugyanabban az évben a lipcsei egyetem jogi tanszékére kapott meghivást. Élén részt vett az 1848-49. év mozgalmaiban, amiért a beköszöntő reakció (1850) tanszékétől megfosztotta. M. erre Németországot elhagyta s újabb tanulmányi útra kelt, 1852. pedig a római jog tanára lett a zürichi egyetemen. 1854. ugyanebben a minőségben a boroszlói egyetemhez került, 1858. pedig a berlini egyetemen lett az ókori történet tanára, mely állásban, némi megszakítással, most is működik. A politikai élettől sem zárkózott el, melyben mint a porosz országgyülés tagja (1873-82) a szabadelvü eszméket hangoztatta és újabban is Virchow jelöltsége érdekében erős ellenzéki beszédet mondott, amiért Bismarck kancellársága beszédet mondott, amiért Bismarck kancellársága idején pört is indítottak ellene. Fontosabb munkái: De collegiis et sodaliciis Romanorum (Kiel 1843); Die römischen Tribus in administtrativer Beziehung (Altona 1844); Oskische Studien (Berlin 1845, pótlék 1846); Die unteritalienischen Dialecte (Lipcset 1850); Corpus inscriptionum neapolitanarum (u. o. 1851); Inscrioptiones helveticae (Zürich 1854); Inscriptiones regni neapolitani latinae (Lipcse 1852); Über den Chronographen vom J. 354 (u. o. 1850); Das Edict Diocletians de pretiis rerum venalium vom J. 301 (u. o. 1851, póttlék 1852); Die Stadtrechte der latinischen Gemeinden Salpensa und Malaca (u. o. 1855); Römische Chronologie bis auf Cäsar (Berlin 1858., II. kiad. 1859); Geschischte des römischen Münzwesens (u. o. 1860); Die Chronik des Cassiodorus Senator (Lipcse 1861) és mások. Egyik fő műve a Römische Geschichte (Lipcse 1854-55, 3 köt., 8. kiad. 1888. Magyarra fordította Toldy István, Budapest, akadémia 1874-77, 8 kötetben), melyet csak később (3. kiad. 1886) toldotta meg az V. kötettel; a IV.-et most irja. A Rómaiak története merész föltevései és eleven stilusa révén az egész művelt világon ismertté tette szerzője nevét, bár a kritika M.-nak egy Pompeius, egy Cicero v. Catóval szemben nagyon is kirívó ellenszenvét tulzottnak itélte és a modern párhuzamokat sem találta a maguk helyén. M. másik fő munkája a Corpus inscriptionum latinarum, melyet a berlini akadémia megbizásából (1863. s köv.) Henzennel együtt szerkeszt. Újabb munkái: Die Vatikanischen Fragmente des vorjustinianischen Rechts (Berlin 1863, újabb kiad. Krügertől 1890); Res gestae divi Augusti ex monumentis Ancyrano et Apolloniensi (u. o. 1865., 2. kiad. 1883); Digesta Justiniani Augusti (u. o. 1866-70, új kiad. 1893); Analecta Liviana (1873). 1871-88. jelent meg harmadik főmunkája, a Römisches Staatsrecht (3 köt., 3. kiadás 1887-88) s ennek kivonata: Abriss des röm. Staatsrechts (u. o. 1893); Die Örtlichkeit der Varusschlacht (Berlin 1885); Die scriptores historiae Augustae (Hermes XXV. köt. 1890); Gai institutiones (Krüger és Studemunddal, Berlin 1892); Solini C. Julii Collectanea rerum memora bilium (Berlin 1895). Befejezésül említjük, hogy M. buvárlatait hazánkra is kiterjesztette, hogy Pannonia és Dácia egyik legjobb ismerője és hogy több ízben fordult meg hazánk fontosabb római lelhelyein és muzeumainkban. Újabban is foglakozott hazánk leleteivel (Ein Goldbarren aus Sirmium, Zeitschrift für Numismatik 1888, XVI). Ismételten fejtett meg hazánk területén talált feliratokat, melyeket mások nem birtak megfejteni. Igy újabban a trencséni váron lelt feliratot. (V. ö. Archeol. Ért. 1893., XIII. köt., 38. old.) És hazai archeologusainknak is volt alkalmuk meggyőződniök M. föltevéseinek helyességéről. Fröhlich Róbert p. Pilis-Maróth közelében éppen ott bukkant az Ad Herculem castra nevü római tábor nyomára, mely helyen M. azt inspirációval határos biztonsággal évekkel azelőtt megjósolta.
3. M. Tycho, német filologus, M. Tivadar öccse, szül. Gardingban 1819 máj. 23. Kielben tanult, azután beutazta Olaszországot és Görögországot; 1848. tanár lett a husumi gimnáziumon és végre M. m. Frankfurtban működött mint gimnáziumi igazgató, 1885. nyugalomba vonult. Munkái: Pindar kritikai kiadása (Berlin 1864); Pindar (Szövegkiadás, 1866); Scholia Germani in Pindari Olympia (Kiel 1861); Pindar német fordítása (Lipcse, II. kiad. 1853); Pindaros. Zur Zeitgeschichte des Dichters und der Parteikämpfe jener Zeit (Kiel 1854); Parerga Pindarica (Frankfurt 1877); Pindaroson kivül még Shakspere-rel is foglalkozott irodalmilag, igy: Der Perkins-Shakespeare (Berlin 1854); Romeo és Julia (kritikai kiadás 1859). Végül: Die Kunst des Übersetzens fremdsprachlicher Dichtungen ins Deutsche (2. kiad. Frankfurtt 1886); Beiträge zu der Lehre von den griechisen Präpositionen, 4. rész (Berlin 1895).
Tourn. (növ.), l. Balzsamuborka.
(lat. Momus), a görög mitologiában (Hesiodos szerint) az éjnek egyik fia, a gúnynak és a gáncsoskodásnak megszemélyesítője volt; gyakrabban csak a későbbi korban fordul elő.