történeti vonatkozásu, de költői elemekkel vegyült népi eredetü elbeszélés. A történeti események emléke nem marad meg a maga hiteles volta szerint a nép emlékezetében, hanem előbb-utóbb megkezdi rajta munkáját a szabadon alakító képzelet, mely az események közt a maga szükségletei szerint keres és teremt összefüggést, s az igy alkotott mese szervezetébe nem illeszthető elemeket eldobja. Igy minden nép története mondákkal kezdődik (az eredet-mondák, a hőskor mondái). Róma történetének a királyról szóló része mondákból áll. Nálunk a hunn népről (l. Hunn-mondák) és a honfoglalás eseményeiről, helyeiről, személyeiről alakultak M.-k. A nép szellemében költészetté alakult történet a M. Minden népnek van egy bizonyos M.-kincse, melynek gazdasága a nép költői szellemével arányos. E M.-k mindenütt a naiv eposz forrásai. Ezekből alakulnak a nagy népeposzok, melyek akkor is nemzeti tulajdonná válnak, ha egy bizonyos műköltő alkotja őket egy egésszé, mert alkatrészeik a nép köztudatában élnek. A M. képződésének természetesen legjobban kedvez az a kor, midőn valamely nép nagy fontosságu eseményeken ment át, melyek hatalmasan foglalkoztatták képzeletét, s továbbá az a naiv fok, mikor még az egész nemzet egy osztatlan műveltség közösségében él, a nemzet irástudói nem jegyzik fel történetét, mely a szájhagyományban marad fenn s a nemzet tudósai nem ellenőrzik költőit, tudomány és költészet ugy szólván egy. A műveltség munkafelosztásának kezdődtével és a kritika ébredésével mindenütt megakad a M.-költés. Nagy és gazdagon tagozott M.-körök nem alakulnak többé, de új és új egyes M.-k folyton támadnak. A mi ős-M.-ink a kereszténység elterjedése után s az irástudás beköszöntése után lassankint elhaltak, de egy pár M.-nak viszont azóta keletkezett, igy a Toldi-M., melynek motivumául egy Nagy Lajos korában élt erős ember szolgált. Legszervesebb és legköltőibb minden népnél az ős-M., megy egyszersmind össze is foly az illető nép mitologiájával. Általán a M.-nak többféle fajtáját különböztetik meg. Ilyen a történeti M., s ha ez a történet kezdetének félig mitikus alakjairól szól, a hős-M., továbbá a helyi M., mely bizonyos nevezetes helyhez fűződik. Különösen nagy befolyása volt a mitikus elemeknek a hős-M.-k alakulására. L. Mitologia.
(ang. corn-flour), kereskedelmi neve egy igen finom minőségü kukorica-keményítőnek.
a nyelvtanban a szokásos definició szerint a gondolatnak szóban való kifejezése. (A M. definiciójáról egész irodalom van; magyarul v. ö. különösen Balogh P., Brassai, Lehr V. és Szinnyei cikkeit a Magyar Nyelvőr 19., 20. és 21. kötetében.) Az ősember beszédében nem volt még különbség szó és M. között. Minden sző egy-egy teljes M. volt, egy-egy eseményt, egy-egy tapasztalatot közölt. Az ős-M. tehát a mai beszédnek igéjéhez állott legközelebb, s vannak máiglan M.-aink, melyek pusztán igéből állanak, s melyek valamely eseményt egy szóval se hangos, sem gondolatbeli pótlására. Ha azt mondjuk p., hogy villámlik, semmiféle személyt vagy tárgyat nem nevezünk meg, hanem pusztán ige alakjában mondjuk ki észleletünket. Ezen ősrégi kifejezésmód többnyire olyan esetekben maradt fenn, melyekben a nép nem is tudta volna megnevezni a cselekvő személyt vagy tárgyat (személytelen igék). Rendszerint azonban többé v. kevésbbé pontosan meg tudjuk ezt nevezni, ugy hogy a nyelvnek előbbrehaladott állapotában a M.-ok rendesen két lényeges részből állanak: egyik az ige, mely magát az eseményt v. cselekvést fejezi ki, a másik valamely névszó, mely meghatározza az eseménynek okozóját, megnevezi a cselekvő személyt vagy okozóját, megnevezi a cselekvő személyt vagy tárgyat. E két M.-részt nevezzük állítmánynak és alanynak.
E szerint minden M.-nak két szóból kellene állania, melyeknek egyike alany, másika állítmány; ilyenek p. ezek: ember tervez; Isen végez; eső esik; dolgozzunk mi. Azonban sokszor előfordul az az eset, hogy a M. csak egy szóból áll, még pedig többnyire magából az állítmányból s az alanyt csak hozzá gondoljuk, p. esik, dolgozzunk. De sokkal közönségesebb az ellenkező esett, hogy t. i. a M. kettőnél több szóból áll. Sokszor ugyanis annyit állítunk az alanyról, hogy nem tudjuk mind egy szóba összefoglalni s ilyenkor magát az állítmányt több szóval kell kifejezni. Sokszor meg azt, amiről állítunk, nem nevezhetjük meg határozottan egyetlenegy szóval, ilyenkor tehát az alanynak kell több szóból állania. P. a gyarló ember | önhittségében merész dolgokat tervez. A teljes alany: a gyarló ember; a puszta alany csak «ember» volna, az eléje tett melléknév azonban kiegészíti azt a képzetet, melyet itt az emberről akarunk kelteni. A teljes állítmány: önhittségében merész dolgokat tervez; a puszta állítmány «tervez» volna, «önhittségében» és «merész dolgokat» az állítmánynak kiegészítő részei, sőt magukat a dolgokat megint a «merész» szó egészíti ki. A puszta alanyból és puszta állítmányból álló M.-ot puszta M.-nak vagy tőmondatnak nevezik; amely M. pedig más részekkel ki van egészítve, az bővített M. Megkülönböztetünk továbbá egyfelől állító és tagadó, másfelől értesítő (jelentő vagy kivánó) és kérdő M.-okat. L. Igemód és Kérdés.
A M. lehet azonfelül egyszerü és összetett. Az utóbbiak alkotórészei ismét alárendeltek v. mellérendeltek. A mellérendeltnek mind a két tagja főmondat, a másik pedig a neki alárendelt mellékmondat. A mellék-M.-ok, a szerint amint a fő M.-nak különböző részeit helyettesítik, lehetnek alanyi, tárgyi, hattározó, jelző M.-ok. A fő- és mellék-M. sorrendjét tekintve, lehet a mellék-M. a fő-M.-ra nézve elő-M., utó-M. és közbevetett (közbeszúrt) M. Retorikai tekintetben kiváló figyelmet érdemel a kör-M. (l. o.).
a nyelvtanban több mondatnak eggyé való összefűzése, összekapcsolás, más szóval az összetett mondatok szerkesztése. L. Mondat. V. ö. Simonyi Zs., A magyar kötőszók, egyúttal az összetett mondat elmélete (akadémiai pályamunka 3 kötetben, 1881-83).
a nyelvtanban, a mondatnak bizonyos szabályok szerint alakított, szerkesztett tagjai. A fő M.: az alany és az állítmány (l. Mondat). Ezeket kiegészítik a mellék-M. AZ állítmányt kiegészítő mondatrész háromféle lehet: a) állítmánykiegészítő alanyeset, p. Mátyás «igazságos volt», Mátyás «király lett», Mátyás «király maradt»- b) tárgy, melyet az alany cselekvése áthat, p. munkásaink «szénát kaszálnak», «hullatja levelét» az idő vén fája (Arany); c) határozó, mely a legkülönbözőbb körülmények meghatározására szolgálhat, p. « mennybe vittek» angyalok (hely); «tétlenségben él», «henyéléssel tölti» a napot (állapot); «kérlek szépen» (mód); szellő «támad hűs hajnalra» (idő). Az alanyt kiegészítő mondatrész rendesen jelző, azaz olyan szó, mely az alanynak egyik jelét, ismertető jegyét fejezi ki; p. szegény ember szándékát «boldog isten» birja. Azonban jelzője nemcsak alanynak lehet, hanem minden névszónak, p. éppen az idézett mondat tárgyának, a szándéknak, jelzője «szegény ember», sőt magának ennek a jelzőnek is van jelzője: szegény. V. ö. Simonyi, Mondattani vázlatok a Nyelvtud. Közlemények 25. kötetében.
(latin műszóval constructio), a nyelvtanban a mondat alakja, alakulása, p. cselekvő és szenvedő M. stb. L. Mondat, Mondattan.
(görög műszóval syntaxis), a nyelvtannak azon része, mely a szavaknak mondatokká való összefűzését, összeszerkesztését tűzi ki föladatává, illetőleg a mondatszerkesztésnek elméletét és szabályit állapítja meg. A M.-t két fő részre oszthatni: az egyik az egyszerü, a másik az összetett mondatot tárgyalja. Az első résznek további fölosztása: a mondatfajokról szóló rész (l. Mondat), a mondatrészek tana, végre a szórend szabályai.
(ejtsd: mondegu), 225 km. hosszu folyó Portugáliában. A Serra da Estralléban ered, elfolyván lábánál, a beiramari síkra ér és a Figueria da Foznál torkollik. Vizkörnyéke 6202 km2, 80 km.-nyi hosszuságban hajózható. Nagyobb mellékvizei, a Dajel, az Alva és Aranca. Áradásai gyakoriak.
(francia, ejtsd: mon gyö) a. m. Istenem!
(növ.), l. Mandolafa.