(ejtsd: monteszpan) Franciska Athénais marquise, XIV. Lajos kedvese, Rochechouart Gábor, Mortemart herceg leánya, szül. 1641., megh. Bourbon l'Archambault fürdőben 1707 máj. 27. 22 éves korában nőül ment M. marquishoz, s egyúttal a királyné udvarhölgye lett. Szépsége, de még inkább kelleme és szellemessége által annyira elbájolta a királyt, hogy egyelőre még Lavalliereval szakított volna. A marquist, aki családi boldogságának földúlása ellen tiltakozni mert, a Bastillebe zárták; később birtokaira internálták, mig végre 1676. házasságát törvényesen fölbontottnak nyilvánították. M. pedig 1668-82. föltétlen befolyást gyakorolt a királyra s hatalmát nagyravágyásának kielégítésére fordította. A politikába ugyan nem avatkozott, de rendkívüli féltékenységével végre Lajosnak mégis terhére esett. Szerencsecsillaga 1682. tünedezett, amidőn Scarron költő özvegye (l. Maintenon asszony), akire Lajos gyermekei nevelését bizta, annyira behizelegte magát a király kegyébe, hogy ez M.-t 1687. az udvartól, 1691. pedig Párisból is számkivetette. M. ezóta hol birtokain, hol pedig Bourbon fürdőben élt. Vénségére megszállta a buzgóság és ekkor a szt. Jakab-leányai c. rendbe lépett. Törvényes férjétől egy fia volt, Antin herceg; XIV. Lajostól pedig nyolc gyermeke született, akiket a király törvényesített. Ezek közül említendők: Maine herceg, Vexin gróf (megh. 1683), de Nantes kisasszony (Bourbon herceg neje), de Tours kisasszony (megh. 1681), de Blois kisasszony (Orleans herceg neje), Toulouse gróf.
(ejtsd: monteszkiö) Károly de Secondat, de la Brede báró, francia filozofus, politikai iró, szül. La Brede kastélyban 1689 jan. 18., megh. Párisban 1755 febr. 10. A bordeauxi parlamentnek már 1714. tanácsosa volt, 1716. pedig u. o. a szenátus elnöke lett. Első művében: Lettres persanes (magyarul is: Persa levelek, fordította Palásti Sándor, Budapest 1874), élesen birálja kora politikai, társadalmi és irodalmi életét. Ezután hosszu tanulmányútra indult; bejárta Német-, Magyar-, Olasz-, Angolországot, Svájcot, Hollandiát, s benső barátja lett Cheserfield lordnak. Római tartózkodásának emléke a hires: Elmélkedések a rómaiak nagyságáról (magyarul többször; ily címen és utoljára ford. Orlai Antal, Budapest 1891), melyet a Dialogue de Sylla et d'Eucrate (1748) mintegy kiegészít. Husz évi tanulmány után jelent meg M. fő műve: Esprit des lois (magyarul: A törvények lelkéről, a fordító neve nélkül, Pozsony 1833), mely az államtudományok további irányára és kifejlődésére korszakalkotó hatással volt. Összes műveinek legjobb kiadásai: a londoni (4 köt., 1757); baseli (8 köt., 1799); a párisi (8 köt., 1827, Destutt de Tracy, Villemain, d'Alembert, stb. jegyzeteivel), s legújabban a Laboulaye-kiadás (7 köt., Páris 1875-79).
(franc.), aki a gépeket felszereli.
1. Gyula, olasz szobrász, szül. Bistagnóban (Piemont) 1837 okt. 8., a genovai akadémián, majd Rómában tanult. 1874. a római Accademia di San Luca tanára, 1889. pedig szenátor lett. Kisebb genreszerü szoborművekkel lépett föl, de hirnevét életnagyságu márványcsoportja alapította meg: Jenner próbaoltást végez fián (genovai kórház). Egyéb művei: Viktor Emánuel óriási szobra Rovigóban (1881); Bellini zeneszerző szobra Cataniában (1882); Thalberg szobra Nápolyban; Viktor Emánuel király lovasszobra Bolognában (1888); Kolumbus első inspirációja; Az örök dráma (leány és halál, 1892).
2. M. Kolos (Claudio), az olasz zene újjáalakítója, szül. Cremonában 1567 máj., megh. Velencében 1643 nov. 26. Mesterének, Ingegnerinek utóda volt: karnagy a mantovai Gonzaga hercegségnél 1603-13., ekkor a velencei Szt. Márk-bazilika karnagyául hivták s az elődeinél nagyobb javadalmazással tüntették ki. Első szerzeményei (Canzonette a tre voci, 1584) óta öt kötet madrigalt adott ki, mikorra a nagy tudományu Artusi megirta az ő modern harmoniái ellen 2 kötetes vádiratát (1600); ez nem gátolta M.-t haladásában, s 1607. a hercegi menyegző ünnepére irt első operája Orfeo diadalra juttatta a Caccini és Peri teremtette recitálás elvét. Már 1608. Arianna c. operát irt, 1624. egy elbeszélő szöveggel áttört drámai zeneművet: Il combattimento di Tancredi e Clorinda, ebben alkalmazza először a vonós hangszerek tremolóját; 1630. a szintén alkalmi Proserpina rapita c. dalművet. A dögvész ekkor elnémította a művészeket. M. legközelebbi operája volt Adona (azaz Adonis) 1639.; gyorsan következtek: Le nozza di Enea con Lavinia; Il ritorno d'Ulisse in patria (1641, a bécsi udvari könyvtár kézirata); L'incoronazione di Poppea. Mindezekben a zenekarra irás első öntudatos művésze M., változatos, sokszinü, jellemző a hangszerelés. Megjelent számos egyházi és más kisebb zeneműve, egyesek azóta Burney, Choron, Kiesewetter, La Fage, Martini, Winterfeld munkáiban; az Orfeo már 1609. is, újabban pedig a Publicationen der Geseellschaft für Musikforschung 10. kötete gyanánt. V. ö. Bellaigue cikkét: Revue des deux Mondes 1896 márc.
(ejtsd: -verdsine), hires klastrom és bucsújáró hely Avellino olasz tartományban, Avellino mellett 1320 m. magas hegyen. A templomot és a benne levő madonnaképet 1182. szentelték föl.
San Felipe de, Uruguay dél-amerikai köztársaság fővárosa, 215 km.-nyire Buenos-Ayrestől, egy szelid lejtőjü félszigeten a La Plata-torkolt közelében, 2700 m. széles öböl partján, szemben a 148 m. magas Cerro nevü dombbal, vasutak végpontja, (1893) 225 662 lak., akiknek közel fele idegen (spanyol, olasz, francia és argentinai). Az ipar meglehetősen kezdetleges, de a kereskedelem élénk. Uruguay összes bevitelének 90 és kivitelének legalább 70%-a ezen a városon megy át. A kivitel értéke közel 20 és a bevitelé több mint 26 millió dollár. Amaz leginkább Anglia, Belgium, Franciaország, Brazilia, az Egyesült-Államok, Argentinia és Kuba felé irányul; fő cikkei: bőrök, gyapju, csontok, szarvak és húskivonat. A betüvel kiválóbb cikkei pamutáruk Angliából, gyapjuáruk Francia- és Németországból, mezőgazdasági gépek, vasúti felszerelések dohány és szivar, faolaj, cukor, rizs, rum és bor. 1892. érkezett 1068 tengeri hajó 1,4 millió tonna tartalommal és 2571 folyami vagy parti hajó 1,1 millió tonna tartalommal. A legfontosabb európai kikötőkkel M. rendes hajóösszeköttetésben áll. M. egyike D.-Amerika legszebb városainak; egyenes és széles utcái számos négyszögre (cuadras) osztják. legszebb tere a Plaza Independencia, amelyet egy szabadságszobor díszít. Kiválóbb épületei: a két tornyu székesegyház, a kormányzói és kongresszusi palota, a börze, a Solis-szinház 1800 látogató számára, az 1825. alapított nagy Caridad-kórház. Közművelődési intézetei közül a kiválóbbak az egyetem jogi és orvosi fakultással, a nemzeti muzeum értékes etnográfiai gyüjteménnyel; nyilvános könyvtár, katonai és mérnöki iskola; vakok, árvák és szegények háza. M.-t 1725. alapították, 1792. lakóinak száma már megközelítette a 30 000-et. 1808. felszabadult a spanyol alkirályság, 1825. a braziliai uralom alól. 1828. lett Uruguay fővárosává. 1807. az angolok, 1814. az argentinaiak, 1815. ismét az uruguayak foglalták el. 1860. kiűzettek a jezsuiták. V. ö. Bordoni, M. e la republica dell Uruguay descrizione statistica (Milano 1885).
(Monviso) a Kotti-Alpok legmagasabb (3843 m.) csúcsa a francia határ közelében, olasz területen. Szép kilátás van a csúcsáról. Először 1861 aug. 30. Mathews és Jacomb angolok jutottak föl reá.
Lola, kalandjai által ismeretes táncosnő, szül. a skóciai Montroséban 1820., megh. New-Yorkban 1861 junius 17. Bathban egy nevelőintézetben nevelkedett és 1837. egybekelt egy James nevü hadnaggyal, kit 1838. Kelet-Indiában követett. De már 1840. elhagyta férjét és Európába tért vissza. Ezután Európa különböző városaiban szerfelett kalandos életet folytatott. 1846. került Münchenbe mint spanyol táncosnő, hol I. Lajos király szerelmét annyira megnyerte, hogy a király miatta elbocsátotta az Ábel-féle minisztériumot, ki tiltakozott az ellen, hogy M.-t grófnővé tegye a király. Wallerstein minisztériuma alatt csakugyan kinevezték grófnőnek Landsfeld címmel. Miután I. Lajos bajor király a koronát letette, Lolától is hivatalosan megvonták a bajor indigenatust. Számos kalandos utazás után ismét Londonba tért, ahol 1849. a testőrségnek egy Heald nevü hadnagyával házasságra lépett; de 1850. Spanyolországban ez is elvált tőle. 1852. Észak-Amerikába ment, hol mint táncosnő ismét a szinpadra lépett. Közzétette memoirejait, sőt az általa e célra irt darabokban el is játszotta bajorországi élményeit, melyekben ugy tünt föl, mint a néptől ünnepelt felszabadítója az országnak az ultramontán iga alól. 1853 nyarán Kaliforniába utazott és itt még kétszer lépett házasságra, először Hull lapszerkesztővel, azután pedig egy német orvossal. Ez utóbbinak halála után New-Yorkba tért vissza és itt nyilvános felolvasásokat tartott a politikai és szociális viszonyokról. 1855. Ausztráliába ment, ahol szini előadásokat adott. 1856-58. ismét az Egyesült-Államokban volt. 1859. Londonba, 1860 elején New-Yorkban.
(Montecuhzoma), a régi Mexiko utolsó fejedelme, szül. 1480 körül, megh. 1520. 1502. követte hasonló nevü atyját a trónon, de Cortez (l. o.) már 1519. betört országába és a spanyol fenhatóság igája alá hajtotta (l. Mexiko). E miatt saját alattvalóival gyült meg a baja, akik fegyvert ragadtak és M.-t palotájában ostrom alá vették. Ez alkalommal M. sebet is kapott. A spanyolok rettenetes kapzsisága és kegyetlensége és a saját, valamint népének kétségbeejtő helyzete öngyilkosságra birták. 1520 jun. önszántából éhhalállal mult ki. Fiai kat. hitre tértek és I. (V.) Károly spanyol királytól a M. grófi címet kapták. Az egyik M. gróf 1697-1701. spanyol helytartóként szerepelt. A M.-család utolsó sarja Marsilio de Teruel, M. grófja és spanyol grand volt, akit VII. Ferdinánd szabadelvü gondolkozása miatt Spanyolországból száműzött. M. ere Amerikába költözött, ahol 1831 október 22-én New-Orelansban meghalt.
latin állatnevek után Montfort Dénes francia konchiologus (megh. 1820.) nevének rövidítése.