Gyula, német költő, szül. Marieneyben 1803 jul. 8., megh. Oldenburgban 1867 okt. 10. Jogot tanult, de tanulmányait félbeszakítva, néhány évet Olaszországban töltött, befejeztükkel pedig a birói, majd az ügyvédi hivatásnak élt. Irodalmi működésével azonban magára vonta a figyelmet és az oldenburgi udvari szinház dramaturgjává neveztetett ki (1844). Súlyos és hosszan tartó betegség már 1850. végleges nyugalomra kárhoztatta. M. legszebb sikereit lantos és balladaköltészetével vívta ki. Költeményeinek gyüjteménye Gedichte v. 1836. jelent meg. E verses kötetét még megelőzte Das Lied vom Ritter Wahn c. epikus költeménye, olaszországi tartózkodásának gyümölcse. Ahasver c. eposza 1838. jelent meg. Drámáiban, melyeknek nagy sorozatával ajándékozta meg a német szinpadot, nagyon kirí a tendencia és a retorikai elem mellett a költői alig érvényesül. Irt még novellákat: Bilder im Moose, hangulatos, idillikus elbeszéléseket, továbbá egy történeti regényt: Der Kongress von Verona (1842). Összes művei 1863. jelentek meg nyolc kötetben; fia bővített kiadást rendezett sajtó alá 1880. V. ö.: Julius M., Eine biogr. Skizze és Zschommler, Beiträge zu Julius M.-'s Erinnerumgen (1891).
Salamon Hermann, német drámairó, szül Casselben 1821 jan. 14., megh. Bécsben 1877 febr. 17. Természettudományi tanulmányokat végzett a marburgi egyetemen és a karlsruhei műegyetemen, mire Bécsben egy ideig nevelősködött; azután az osztrák közoktatásügyi minisztériumban nyert alkalmazást; 1871. osztrák lovagságot kapott. M. legnagyobb sikereit első népies drámával (Deborah 1849, Der Sonnwendhof 1857) aratta. Többi drámája (Cäcilie von Albano, Düweke, Pietra, Der Schulz von Altenbüren, Maryna, Madeleine Morel, Die Sirene) rövidebb életü volt. M. irta több német opera szövegét, egyebek közt a Windsori víg nőkét is (magyarra fordította Csepreghy Lajos Pest 1859). Költeményei 1847. és 1866. jelentek meg; összegyüjtött művei 6 kötetben 1878.
1. Gusztáv, német vígjátékiró, szül. Spandauban 1825 máj. 11. Harmincegy éves koráig katonatiszt volt, azóta sziléziai birtokán gazdálkodik. Egyike a legtermékenyebb német vígjátékiróknak, ki az ő költői ambició nélkül ugyan, de nagy ügyességgel, a szinpad igényeinek kitünő ismeretével és a komikum iránti jó érzékkel megirt bohózatos darabjaival már több évtizedeken át otthonos a német szinpadokon. Nálunk is fordításokban v. átdolgozásokban ismertebb darabjai: Der Veilchenfresser (1876); Der Bibliothekar (1878); Krieg im Frieden (1881) stb. Legjobb darabja: Der Militärstaat (1895). Darabjainak egy nem teljes gyüjteménye 17 kötetben (1873-86) jelent meg.
2. M. Gyula, német szobrász, szül. Berlinben 1832 jun. 14. A berlini művészeti akadémián, Fischer Ágost és Drake műtermében képezte ki magát, 1857. és 1858. pedig Rómában és Párisban tanult. Művei közül különösen említendők: Cornelius de Greiff emlékszobra Krefeldben; a Művészi Ipar szobra a berlini nemzeti képtár épületén; Krisztus nagyszobra a berlini Szentháromság-templomon; a harcosemlék Naumburgban; I. és III. Frigyes Vilmos királyok nagy ércszobrai a lichterfeldei hadapródiskola főbejáratánál; a Halászatot ábrázoló csoport a berlini Belle Alliance-hídon; Chamisso emlékszobra Berlinben; Egy nimfa elrabolja Amor fegyvereit (márványcsoport) stb.
3. M. János Jakab, német publicista és jogtudós, szül. Stuttgarban 1701 jan. 18., megh. u. o. 1785 szept. 30. Tübingában tanult, 1724. Bécsbe ment, hol Schönborg gróf tanácsadója lett. 1736. titkos tanácsos és az oderai-frankfurti egyetem igazgatója, 1739. lemondott, mert szabad elvei miatt kegyvesztett lett I. Frigyes Vilmos királynál, s 1751-ig nem vállalt államszolgálatot. Ekkor ismét tanácsosnak hivták meg Stuttgartba, de a herceg M.-nak tulajdonítván az ellen irányult emlékiratokat, 1759. nehéz várfogságra hurcoltatta, honnan csak 1764. került ki s ekkor előbbi méltóságát is visszakapta. Több mint 500 kötetre erjedő művei közül fontosabbak: Teutsches Saatsrecht (50 köt., Nörnberg 1737-54); neues teutsches Staasrecht (224 köt., Suttgart és Frankfurt 1766-82); Deusches Staatsarchiv (13 köt., Hanau és Frankfurt 1751-57); Versuch des neuest. europ. Völkerrechts (10 rész, Frankfurt 1777-80), sb. Születésének századik fordulóján leplezték le ércszobrát Stuttgartban. V. ö. Wächter, J. J. M. (Stuttgar 1885); Adam, J. J. M. als württ. Landschaftskonsulent (u. o. 1887).
Szilárd tárggyal, p. fadarabkával sima üveg-, fém- v. más anyagból készült lapon húzott vonalak láthatóvá válnak, hogy ha utólag a lapra rálehelünk; a leheletből képződő harmat az érintett helyeken másképen csapódik le, mint az érintetlen részekben. Még szembeötlőbb a tünemény, hogy ha a lapot kénesőgőzöknek kitesszük; a kénesőgőzök különösen az érintett helyen rakódnak le. Egy módosítása a kisérletnek abban áll, hogy a sima lapra vésett fémdarabot, pénznemet v. faragott követ elhelyezünk s azt hosszabb ideig rajta hagyjuk; ha azután a lapra rálehelünk v. azt kénesőgőzöknek kitesszük, akkor a tárgynak képe előtünik; a kisérlet még akkor is sikerül, hogy ha a tárgy a lapot közvetlenül nem is érinti, elégséges, hogy ha az két szélén p. csillámlemezkével megtámasztva hosszabb ideig ezen csekély távolságban a sima lap fölött el van helyezve. L. Abszorbció (I. köt. 49. old. 2. hasáb).
János Lőrinc von, német egyháztörténetiró, szül. Lübeckben 1694 okt. 9., megh. Göttingában 1755 szept. 9. Tanult Kielben. Teologiai rendes tanár lett 1723. Helmstädtben, honnan 1747. ilyen minőségben Götingába ment át, hol az egyetem kancellárja lett. Művei közül fontosabbak: Sitenlehre der Heiligen Schrift (9 köt., 1770-78); Heilige Reden (3 köt., 1732 s köv.). De legtöbbet munkálkodott s legmaradandóbb műveket alkotott az egyháztörténelem erén. Ide tartozó művei: Institutiones Hisoriae Ecclesiasticae (1755); Instirutiones Historiae Christianae Majores (1763); De Rebus Christianorum ante Constantinum Commentarii (18753); Dissertationes ad Hist. Ecclesiasticam pertinentes (2 köt., 1767); Versuch einer unparteiischen Ketzergeschichte (2 köt., 1746-48).
(héb. a. m. felkent), a messiásnak héber elnevezése.
1. M., politikai község Verőce vármegye alsó-miholjaci j.-ban, (1891) 1592 horvát-szerb és magyar lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. M.-helység, l. Garics.
ételhulladékkal vegyes mosogatóviz, mely a disznó hízlalásánál (l. o.) lényeges szerepet játszik.
sajátszerü bőrkiütés, mely a szarvasmarhák lábain szokott kifejlődni, ha hosszabb időn keresztül sok burgonyamoslékot kapnak enni, kivételesen pedig a burgonya leveleinek vagy gumóinak etetése után is észlelhető. A kiütés majd mindig a hátulsó lábvégeken szokott legelőször mutatkozni, mint amely testrészeken a bőr a nedvesség és piszok behatása alatt kevésbbé ellenálló, mint egyebütt. A csüd bőre kipirosodik, megduzzad és fájdalmas s e miatt az állatok kötötten járnak, állásközben pedig ide-oda tipegnek. Majd a bőrön apró hólyagocskák fejlődnek, melynek később felpattanván, savós tartalmuk a bőrön keresztül kiszivárgó nedvvel együtt összetapasztja a szőröket és barnás varakká beszárad; közben pedig a gyuladt bőr többé-kevésbbé meg is vastagszik. Valamivel súlyosabb esetekben ez a kiütés feljebb terjed a csánkok felé, sőt ezeken tul a combokra is, esetleg a törzs, a has és a nyak bőrét is ellepheti. A bőrbaj fejlődését az esetek egy részében emésztési zavarok és fokozódó kevésvérüség és gyöngülés jelei is kisérheti, melynek végül elhanyagolt esetekben a betegek elhullására is vezethetnek. A M. megelőzése végett ajánlatos a burgonyamoslékot, valamint általában csirázó burgonyát és a növény leveleit kisebb részletekben más száraz takarmánnyal keverten etetni. Tapasztalás szerint 20-40 liter moslék naponként és fejenkint nem ártalmas. Hasonló irányban kell az étrendet szabályozni, ha a betegség már fellépett. Ezenkivül nagy gondot kell fordítani az állóhelyek tisztán és szárazon tartására, hogy a lábak bőre is száraz maradhasson. A beteg bőrrészleteket fertőtlenítő és szárító kenőcsökkel vagy porokkal kezeljük, miközben a netalán észlelhető emésztési zavarokat is figyelemre kell méltatni.
(Baseny), kisközség Temes vármegye központi j.-ban, (1891) 1175 oláh lak.