Moszlavina-hegység

l. Garics.

Moszlem

l. Muszlim.

Mosztar

az ugyanily nevü hercegovinai kerület fővárosa, kat. és gör. kel. püspök és mufti székhelye a Hum és Podvelez közötti szűk Narenta-völgyben, a folyó mindkét pattján, vasút mellett, (1890) 12 665 lak., akik közt 6825 mohammedánus; dohánygyárral, fegyverkovácsolással, különösen jatagánkészítéssel; főgimnáziummal, felsőbb leány- és kereskedelmi iskolával, vincellériskolával, vizvezetékkel. Legjelentékenyebb épületei az egy íves 27,34 m. hosszu és a vizszin fölé 19 m.-nyire emelkedő Narenta-híd, amelyet II. Szulejman korában építettek; a gör. kel. székesegyház; a bazilika-alaku kat. templom és az élénk Csarsija vagy M.-i bazar. A Hum-hegyen terjedelmes erősség nyomai láthatók. A hagyomány szerint M. alapítója 1440. Radivoj Goszt volt. Fölvirágzása a török uralommal kezdődik. A velenceiek elleni háboruban a moszlinok egyik fő erőssége volt 1684. egy hirtelen támadást, 1717. pedig hosszu ostromot verek vissza.

Mot

(franc.) a. m. szó. M. d'ordre, l. Jelszó.

Motacilla

(állat), a. m. barázdabillegető (l. o.). Motacillidae, l. Billegetőfélék.

Motala

város Östergötland svéd länben, a Vetter-tó partján, ahol a M. Sröm folyik ki belőle, vasút mellett, (1892) 2697 lak., jelentékeny mekanikai műhelyekkel (1200 munkás), amelyekben gőzgépeket, gőzhajókat, ágyukat, vasúti fölszereléseket stb. készítenek.

Motala Ström

D-i Svédország egyik legnagyobb (100 km.) folyója, amely a Vetter-tóból folyik ki és a Keleti-tenger Brĺviken nevü öblébe torkollik. Átfolyik a Roxen és Glan tavakon. A folyóviz ereje számos gyárat hajt.

Mot d'ordre

(franc., ejtsd: mó dordr) a. m. jelszó.

Motenebbi

l. Mutanabbi.

Motesic

(Felső-), kisközség Trencsén vmegye báni j.-ban, (1891) 503 tót lak., faárugyárral, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Felső-M. és a szomszédos Alsó-M. (162 tót lak.) a hajdan Trencsén vármegye történetében korszakot alkotott Motesiczky-családnak volt fészke. E dinasztiai hatalommal és vagyonnal biró család legszebb emléke a két M. között vonuló erdő, mely csupa diófából áll, melyeknek termése az átutazók rendelkezésére van bocsátva.


Kezdőlap

˙