falu Liegnitz porosz kerületben, 2 km.-nyire Görlitztől, a Neisse és Rotwasser összefolyásánál, vasút mellett, (1890) 874 lak. Ismeretes Nádasdy grófnak 1757 szept. 7. Winterfeldt porosz generális ellen intézett hirtelen támadásáról, amelynél Winterfeldt is elesett, de Zieten közeledtére az osztrákok mégis kénytelenek voltak az elfoglalt állásaikat elhagyni.
István, l. Matica.
(a latin opus musivum-tól), apró üvegkockákból összerakott burkolat, ellentétben a kődarabokból v. egyéb természetes és mesterséges anyagból összerakott, sík felszinü burkolattal. E szót átvette és általános értelemben használja minden európai nyelv. Magyarul is M.-nak nevezzük, nem csupán az üvegkockákból, hanem a változatos szinü és legkülönfélébb anyagból összerakott mustrát v. ábrázolást, mely padlónak, falnak, vagy bármely egyéb tárgynak burkolata. Készül: kőből, üvegből, égetett és zománcot agyagból, fából, fémből, elefántcsontból, bőrből, papirból, kelméből, kagylóból. A dilettánsok buzgalma felhasználja a tojáshéjat, a szalmát, a virágszirmokat, a leveleket, a gabonát, a rovarok és pillangók szárnyait, a madarak tollait, az emberi hajat és több effélét. Az utóbbi anyagokból készült M.-nak a kedvtelés körén kivül nincsen jelentősége. Hellyel-közzel a M.-hoz sorolják a berakott műveket is, igy p. a tausiát és a zománcos ötvösműveket is. Másfelől az összerakott művü ábrázolások és mustrák némely fajának saját neve van. Igy a szines üvegdarabokból előállított képeket üvegképeket, az eljárást üvegfestészetnek nevezzük. A bőr-M. a könyvkötészet, a selyemből és egyéb kelméből készült M. pedig a himzés körébe tartozik. A fa-M.-ot intarziának nevezzük. E szerint a szó szoros értelmében M.-nak azon ábrázolásokat és mustrákat nevezzük, amelyek apró kődarabokból, zománcozott agyag- vagy üvegkockákból, v. pedig nagyobb darab, de formára metszett kőlapokból készülnek. A M. ez utóbbi faja szoros kapcsolatban van az építészettel, amennyiben az épület padlatának, falainak és mennyezetének burkolatául és egyben díszítményéül szolgál. A mustrás M.-nak csakis díszítményi és technikai jelentősége van.
A musivum szó néhány századdal Kr. u. vált használatossá, s eredete bizonytalan. Ugy látszik, hogy eleinte a falnak és mennyezetnek kagylókból és kődarabokból készült burkolatát nevezték igy, a padló ilyetén burkolatának latin neve opus tesselatum, opus vermiculatum. A M. nyomait azonban megtaláljuk az ókor keleti népeinél is. Az assziriak palotáik vályog falaiba égetett agyagból való kúpokat nyomkodtak sűrün egymás mellé, amely kúpok szines mázzal festett alapja szinek szerint elrendezve mustrát képezett. Az assziroknál, valamint egyéb ázsiai népeknél is dívott a M.-szerü szines burkolatu padló (Eszter könyve I. 6.). A görögök eredetileg csak a padló burkolatául alkalmazták a M.-ot, hasonlóképen a rómaiak is, ugy azoknál, mint ezeknél tulajdonképen a himzett szőnyeget helyettesítette, s miként a szőnyeg, akként a M. is részint mustrás, részint alakos. Zeus olimpiai templomának előcsarnokában 1829. a franciák által felfedezett M. négyszögü darabokból állt, melynek meanderrel és pálmalevelekkel szegett mezejében halfarku triton kagylóval tülköl. Az egyenes vonalu, himzett szőnyegmustra mellett dívott a hajlított vonalu hálós és fonatos mustra, a folyondár, a virág, a rózsa, pikkely, körvonal stb. A M. technikai fejlettsége utóbb oly nagy tökélyt ért el, hogy alkalmatossá vált olyan festészeti ábrázolások előállítására, melyek a szinek finomabb árnyalatait is utánozzák és visszaadják a távlati látszatot. A görögök Nagy Sándor idejében már igen ügyes M.-készítők voltak, s ekkor vált divattá képeket M.-ban mázolni. Hieron szirakuzai uralkodó hajójának több termében az Iliasz jelenetei voltak ábrázolva. Sosos M.-műves Pergamonban az u. n. söpretlen szobát készíté, melyet azért neveztek igy, mivel padozatán a lakomáról való ételhulladékok s minden, amit kisöpörni szokás, változatos szinü kockákból volt ábrázolva. Különösen említésre méltó részlete a vizes edény, melynek szélén négy galamb áll. (L. Aszarotosz.) Herakliton szintén ügyes M.-műves volt; egyik művének részlete, mely hulladékok közt lakmározó egeret ábrázol, Rómában állítólag Sulla honosította meg a M.-ot. Azonban a rómaiak nem ismerték föl, hogy a M. mennyire alkalmas a fal díszítésére, s inkább a padozatra használták, ugy hogy ahova a római uralom eljutott, mindenütt találunk ilyen padlókat, melyek részint egyszerüen mustrásak, részint alakosak. Aquincum egyik fürdőjének romjai alól is került elő alakos M., mely gladiatorokat ábrázol. Legnevezetesebb e fajta mű, mely Pompejiban 1831. került napvilágra, a nápolyi muzeumban őriztetik, két harmada életnagyságu lovas és gyalogos alakokkal a csata sorsát eldöntő heves összeütközést, Nagy Sándor győzelmét Darius fölött; némelyek szerint az Isszos, mások szerint az Arabella melletti csatát ábrázolja. Nagyon valószinü, hogy festett képnek a másolata.
Az ó-keresztény művészet korszakában nagy szerepet vitt a M. A római katakombákban nem ritkaság a M.-padló; szt. Cirjék katakombájában fali M. is találkozik. Az ó-keresztény művészet fölismerte, hogy a M. az épület falával való szoros összetartozásánál, tartósságánál fogva mily nagy fontosságu az épület díszítésében. AZ olasz félszigeten a IV. sz.-tól a IX. sz.-ig tart az ó-keresztény M.-képirás; tevékenységének két fő helye Róma és Ravenna. Rómában M.-kal díszített legrégibb épület a 354. szt. Constantiának keresztelő háza és utóbb sírkápolnája; a Szt. Pudenziana-templom apsziszának M-ja a IV. sz. végéről a legszebb, művészetileg legbefejezettebb e fajta mű; a Szt. Szabina, a Maria Maggiore és Pado fuori le mura templomok M.-jai az V. sz.-ból, a Cosma e Damiano templombeliek a VII., a Nero e Achilleo templombeliek a VIII., a Prassede, a Cecilia és S. Maria della Navicella templombeliek a IX. sz.-ból valók. Ravennában a legrégiebbek, az V. sz.-ból valók a S. Giovanni in Fonte, az orthodoxok keresztelő házát, S. Vitale és S. Apollinare Nuovo templomot díszítő M.-művek, melyek a képirás ez ágának legteljesebb kifejlettségét mutatják. Ugyanott a S. Apollinare in Classe templom M.-jai a VII. sz.-ból valók.
Ugyanez időben Bizáncban is nagy szeretettel művelték a képirás ez ágát, mely az új császári város fényűzési hajlamainak legjobban megfelelt. A IV. és V. sz.-ból való művek itt nem maradtak fönn. Valószinü, hogy e századokban a művészet ez ágában Róma és Bizánc közt nem volt nagy eltérés. A VI. sz.-ból, valószinüleg Justinianus idejéből valók Szaloniki egyik mecsetjének, azelőtt szt. György templomának M.-jai. Konstantinápolyban a Justinianus által épített Hágia Szófia (isteni bölcsesség) templom M.-képei a bizánci művészet legnagyobb alkotásai lehettek. A. 726. kezdődött és a IX. sz. végén véglegesen megszünt képüldözés után a makedoniai dinasztiabeli császárok alatt a M.-képirás újra fölvirágzott, a X. sz.-ban azonban hanyatlásnak indult. (L. Bizánci művészet.) A X. és XI. sz.-ban Rómában és egész Olaszországban majdnem egészen szünetelt a művészeti tevékenység. Felső-Olaszországban elég sűrün, D.-Olaszországban gyérebben fordulnak elő XI. és XII. sz.-beli M.-padlók, melyek azonban fölötte durva kimunkáltságuak. A XII. sz.-ban keletkeztek Rómában a S. Clemente, a S. Maria in Trastevere és a S. Francesca Romana templomok M.-jai, melyek azonban nem vetekedhetnek a IV-VIII. sz.-beliekkel. A római S. Paolo fouri le mura-templom apsziszának XIII. sz.-beli M.-jai olyanok, mintha bizánciak készítették volna. Ugyanezen időben Rómában és környékén az u. n. Cosmas-család (l. o.) működött. E családnál műveinek terjedelménél fogva nagyobb jelentőségü Jacobus Torriti, ki 1288-tól 1292-ig készítette a laterani bazilika, 1295. a S. Maria Maggiore-templom apsziszának élénk szinü, gazdag, de formailag gyarló M.-képeit. Hozzája csatlakozik Pietro Cavallini és Philippo Rusuti, kik szintén Rómában, továbbá Cimabre és Gaddo Gaddi, akik Pisában és Firenzében dolgoztak. Említésre méltó még a spolentói székesegyház homlokzatát díszítő nagy M.-kép, mely Solstrenus mester műve 1207-ből, végül a római Szt. Péter-templom előcsarnokában levő M.-kép, mely Krisztust a háborgó tengeren ábrázolja és mely Giotto műve.
E művekkel a renaissance művészet keletkezésekor a M. szerepe a képirás történetében véget ér, a nélkül, hogy Ny.-Európában Olaszországon kivül általánosabb elterjedést nyert volna. A XIX. sz.-ban ismét nagyobb figyelmet fordítanak a M. művelésére. Olaszországban legnevezetesebb a vatikáni M.-műhely, továbbá Velencében a Salviati-féle és Venezia-Murano részvénytársaság műhelyei. A budapesti lipótvárosi templom kupolájának M.-jai Salviati velencei műhelyében készülnek. Franciaországba 1876. keletkezett az École nationale de Mosaďque; ugyanott van több magánintézet is. Ausztriának Innsbruckban van M.-műhelye. Az orosz kormány Pétervárt 1846. állított fel M.-gyárat.
l. Musszuvarany.
l. Mozaik.
elavult szinnyomó - eljárás. Senefelder (l. o.) találta föl, de csak a berlini Liepmann József alkalmazta először (1842). Az eljárás célja volt valamely képnek összes szineit egyetlen egy nyomólemezről s egyszerre nyomni. E végből magukból a különböző festékekből állították össze a nyomólemezt; nedves, rugalmas festékdarabokat raktak mozaikszerüen egymás mellé, utánozva az eredeti képnek árnyalatait s szineit. Az igy készült festéklemezről aztán nagy gonddal, még több fáradsággal levonatokat készítettek a nyomósajtón, de a nyert képek annyira tökéletlenek, voltak, hogy az egész találmány nemsokára a feledésbe merült s helyet engedett a litográfiának. Az eljárást a hetvenes években szetnokrómia néven javításokkal újra alkalmazták.
Az üveg- vagy római mozaik készítésére alkalmazott szines, könnyen olvadó üveg vagy rudak vagy lemezek alakjában fordult elő a kereskedelemben. A mozaik-készítő a lemezekből hosszukás darabokat vág, szükség szerint a fuvó lámpa előtt kihúzza és rajz szerint a kréta a lenolajból készített ragaszba rakja. Az ilyképen üvegdarabokból összerakott képet végre simára csiszolják, a hézagokat pedig bázikus cinkkloridból álló ragasszal betömik.
a vallási és erkölcsi eszmék, szokások és törvények összessége, amelyet a zsidó hagyomány Mózesre vezet vissza. L. Zsidóság.
(Mozambique, vagy Mocambique), portugál főkormányzóság D.-Afrika K-i partján (1891 óta hivatalosan «K.-afrikai Szabad Állam»), Madagaszkárral szemben, melytől a M.-csatorna (1700 km. hossz, 400-888 km. széles) választja el M. a Delgado-foktól és Rovuma folyótól a Delagoa-öbölig terjed; befelé angol Közép-Afrikáig, a Maschona és a Manika országokig; 768 740 km2 területén 800 000 lak. (köztük 2000 fehér) él. Két tartományra oszlik: a tulajdonképeni M.-ra és Lourenço Marquesre (l. o.); alacsonypartjai és a szirtes meg zátonyos tengerfenék miatt közelében a hajózás nagyon veszélyes. Földje változatos; a Ny-i parton a Zambezitől É-ra meredeken emelkedik egész Njassa-tóig egy 600 m. magas fensík, a buján benőtt Namuli-hegységgel (2280 m.) és a Morambala-heggyel (1260 m.) a Sire mellett; a Zambezitől D-re befelé egészen sík a Határhegyig (2320 m.) és a Lebombo-hegyig (520 m.). Folyói közt a Zambezi (l. o.) a legjelentékenyebb; bár ugy ez, mint a Sire (l. o.) vizesései miatt a hajózásra kevéssé alkalmas; a Pungre fontos kereskedelmi út lesz, ha a beirai vasútvonal (Fontesvillától a Masona-földig) kiépül; a Sabi száraz időben alig 30 m. széles az esős évszakban azonban veszedelmes (2000-3000 m. szélesre is) megárad. M. klimája egészségtelen és lázas betegségeket okoz; csak a fensíkon kellemes; a roppant forróságot hirtelen váltja föl a csípős hideg (néha 35°C. különbséggel), s az erős évszak novembertől áprilisig tart. Növényvilága tropikus; a parthoz közel lakatlan mocsarak húzódnak, melyben bivalyok, elefántok, orrszarvuak és ragadozók tanyáznak. Lakói jó részt bantunégerek, van sok zulukaffer is; Gungunhana 20 000 harcossal a Gaza-földön lakik, a yao-négerek itt-ott elszórva élnek.
A XV. sz. végén a XVI. sz. közepéig Monomatapa hatalmas néger birodalmat alapított M.-ban. Először Vasco di Gama (1498 jan. 23.) lépett ki földjére a Zambezi egyik torkolatánál, s azóta a portugálok lassankint elfoglalták, de az egészségtelen klima miatt soha állandó és virágzó gyarmatokat nem alapíthattak; a meglevők is csak mint a K.-indiai kereskedelem közvetítő raktárai fontosak. A rabszolgakereskedést csak 1871. szüntették meg, s midőn 1891. az angol délafrikai társasággal összeütközésbe keveredtek, a portugál kormány a leginkább angol tőkével alapított M.-társulatot fölhatalmazta, hogy kormányozza a M.-nak Zambezi és Sabi közé eső területét, a vámok és adók összes bevételeinek 71/2%-áért. Fővárosát (szintén M.), mely a part melletti 3 km. hosszu M. korállszigeten fekszik, 1580. Juan de Castro alapította; egészségtelen, nincs ivóvize, de azért a kereskedés gócpontja, biztos révvel, több raktárral, (1887) 7380 lak. (köztük 100 fehér), három erőddel, templomokkal, kórházzal, stb. Mosszorilban, a szemközti parton épültek a kormányzó s az európai kereskedők házai. Bevitele: főleg gyapotáruk, (1893) 1,58; kivitele: kaucsuk, elefántcsont, szezám-mag, 1,05 millió frt. volt. V. ö. Drummond, Tropical Africa (London 1888).
(eredetleg mosta'riba, azaz nem tiszta arab vérüek), az arab nemzeti genealogiában a régi arabság azon rétege, mely nem tisztán Kahtántól származik, hanem az ős-araboknak az országot régi időben lakó autochon népekkel való vegyüléséből ered; ellentétül a telivér arabokhoz: al-'arab al-'âriba. A mohammedán hódoltság idejében Spanyolországban az araboktól való megkülönböztetésül a M. nevet az országot való megkülönböztetésül a M. nevet az országot lakó keresztényekről használták. Egyházuk önálló, a rómaitól különböző liturgiát használt, mely a régi gót liturgián alapult és melyet csak VII. Gergely pápa erélyes rendszabályai szüntettek meg, bár nem teljesen, mert a toladói Corpus Christi kápolnában naponkint van, a szt. Márkus és Juata-Rufina templomokban vasár- és ünnepnapokon, végül Salamancában 16-szor évenkint. A M.-ról v. ö. Dolfus L. értekezését: Revue de l'Histoire des Religions (XXVIII köt., 1893, 111-134. old.).