János Chrysostomus Wolfgang Theophilus, máskép Wolfgang Amadeus, német zeneköltő, szül. Salzburgban 1756 máj. 28., megh. Bécsben 1791 dec. 5. Atyja M. Lipót (1719-87) jó zenész és kitünő oktató volt; hegedüiskolája: Versuch einer gründlichen Violinschule (1756) számos kiadást ért. Mint 3 éves gyermek mohón hallgatta nénje M. Mária Anna zongoraleckéit és próbálgatta a billentőket; összeillő hangok ujjongó örömre fakasztották. 4 éves korában hallása nyomán játszott akármit, a hegedüjátékot magától tanulta, és megkisérlette egy handversenydarab szerzését a zongorán; 51/2 éves korában hangversenyben lépett fel: Eberlin Sigismundus Hungariae rex c. daljátékában, de talán csak mint énekes. Atyja felfogta lángelméjét s a bámulatos gyorsan előhaladt gyermekkel 1762. művészi körútra mint Münchenbe, majd Bécsbe; mindenütt csodálatot keltett M. orgona- és zongorajátéka (lepellel borított billentőkön stb.) és fugarögtönzései. Messze körútja 1763. Frankfurton és számos főrangu kastélyon át Brüsszelbe, majd Párisba vezette, ahol első műveit kinyomtatták: 4 hegedüszonátát. Londonban Bach Sebestyén egyik legifjabb fiát, Bach János Keresztélyt is ámulatba ejtette mindennemü készségével; itt 6 hegedüszonátát szerzett. Párison és Svájcon át, mindenütt ünnepelve az elragadt fejedelmi személyek, elismert művészek és a közönség részéről, csak 1766 őszén tért haza Salzburgba, itt irta meg aztán első oratiumát (Márk evang. 12, 30). Egy évig tanult, azután Bécsbe ment; II. József előtt is játszott, testvére szintén; bár a császár maga szólította fel opera irására: a La finta semplice c. első dalművész még sem engedték szinre kerülni irigyei, kik azt a rágalmat terjesztették, hogy nem M. maga, hanem apja költi a fiunak tulajdonított szerzeményeket; hangversenyezni sem engedték. Hanem Bastien és Bastiennen címü kis operája zárt körben (Mesmer dr. házánál; a budapesti operában 1892 dec. mutatták be) szinre került, s 1768 dec. M. maga igazgatott egy nagyszabásu előadást, saját ünnepi miséjét. Olasz körútja (1769 végétől 1771 elejéig) diadalok és ünneplések láncolata volt, elismerték páratlan szellemét olyan tekintélyek, mint Sammartin (Milano), Martini atya (Bologna), Vallotti (Padovában); a pápa aranysarkantyus lovagrendet adományozott neki, s Bolognában, fényes vizsgálat után, az Accademia dei Filarmonici tagjául választották. Milánóban 1770 karácsony óta Mitridate, re di Ponto c. dalművét óriási tetszés közepette 20-szor adták egymásután; Salzburgba térve, La Betulia liberata c. oratoriumot irt, őszre ismét Milanóban kellett lennie Ascanio in Alba c. alkalmi darabjával (egy főhercegi nászra), mely sokkal nagyobb sikert aratott, mint az ünnepelt Hasse Ruggiero-ja. Következő operái: Milanóban (Lucio Silla), Salzburgban (König Thamos) és Münchenben (La finta gardiniera, Az ál-kertészleány, 1775) nagy sikert arattak. A salzburgi érsek rosszul bánása miatt búcsut vett Slazburgtól és anyja kiséretében Münchent, Mannheimot és Párist kereste fel. Itt anyja meghalt (1778 jul. 3.), s M. kénytelen volt újra Salzburgba hazatérni. Udvari orgonás lett 1772., mig Idomeneo operája müncheni rendkivüli nagy sikere után (1781) megvált az érsektől s állandóan Bécsben települt le. II. József császár megbizta az Entführung aus dem Serail megirásával; mint boldog vőlegény érte meg ennek óriási sikerét 1772., s csakhamar nőül vette mannheimi szerelmi tárgyának, Weber Alojziának szintén énekesnő testvérhugát Konstanciát. 1785. Le rozze di Figaro (Beaumarchais után Da Ponte szövegére) Bécsben nem tetszett, mert az olasz énekesek készakarva elrontották; prágai nagy sikere után M. Prágában adatta először a szintén Da Pontéval dolgozott Don Juant (Il dissoluto punito o il Don Giovanni 1787), melyet ott nagy lelkesültséggel fogadtak is, de utána Bécsben nem ért el sikert. A anyagi zavarain segíteni, állás nem kinálkozott M. számára. Lichnowsky herceggel hangversenykörútra indult: Berlin, a drezdai udvar, a lipcsei Tamás-templom s a potsdami udvar hallották, II. Frigyes Vilmos porosz király fel is ajánlotta a 3000 talléros első karnagyi állást, amit M. hazafias érzése nem engedett elfogadni. József császár erre a Cosi fan tutte, ossia la scuola degli amanti (Igy cselekszenek a nők mind, v.: A szerelmesek iskolája) operával bizta meg (179); a következő évben II. Lipót koronázására Prágában La clemenza di Tito (Titus kegyessége) került szinre, és Bécsben utolsó dalműve Die Zauberflöte (Varázsfuvola). Majdnem egészen befejezte a rövid utolsó betegségében (megrendelésre, de balsejtelmek közt) irt Requiemét. Halálos ágyán adták hirül, hogy a Szt. István-dom karnagyául neveztetett ki. Barátai nem kisérték ki egészen a messzi st.-marxi temetőbe, hol egy közös sírba tették, s rövid idő multán senki sem tudta többé sírhelyét. A temetőn 1841 óta, Salzburgban 1789 óta, a bécsi operaház mögött 1896 ápr. óta (Tilgner Viktortól) áll szobra.
M.-ot általában a legnagyobb zeneköltőnek tartják. Ennek csak egyik tényezője az a rengeteg sok, összesen 626 műve, amit oly rövid élettartama megalkotni engedett: 2 mise, 8 vecsernye, 4 egyházi ének, 1 kantáté orgonával, 17 orognaszonáta, 23 opera, száznál több ária és dal zenekari és zongorakisérettel, 23 ének-kánon (2-12 szólamra), 22 szonáta és 5 más darab zongorára, 45 hegedüszonáta és 11 kamarazenemü zongorakisérettel, 48 kamarazenemü csupán vonós hangszerekre, 49 szimfónia, közel száz kisebb zenekari mű (szabadkőmüvesi gyászinduló, szerenádok, táncdivertimentók stb.) és 55 hangversenydarab. A mennyiség helyett a minőséget ismerjük el névadóul, s a kifogyhatatlan költői ér, a mindig friss dallamalkotó képzelet mellett az örökbecsü, a remek alkotások tulsúlya többet nyom a latban. M. gyorsan, könnyen dolgozott, de mindig megvan műveiben a mélység; ha ezt a faktura, a kidolgozás technikai része talán (az egy vagy két hangszerre irt darabokban) néha nélkülözi is, de a mű szellemi oldala nem; azaz zenéje rendkivül kifejező, bensőségteljes. M. ritka fogékony lélek volt, mindent nagyon átérzett; lángelmére vall, hogy minden hangulata rögtön zenébe olvadt; termékenysége közvetlen voltát éppen ez a műveiből áradó sokféle hangulat bizonyítja, főleg operáiban, ahol a legkülönfélébb jellemek, indulatok, helyzetek jellemző zenei festése kézzel fogható. A nagy mesternek egyébiránt önálló, könnyen felismerhető egyénisége is tükröződik: minden művét meg lehet ismerni átlátszó formájáról és könnyed folyásu, édes dallamiról, ami szintén az ő könnyüvérü, a holnappal nem törődő s az életnek mindig napfényes oldalát kereső természetének köszönhető. Az életöröm volt M. igazi eleme; mély kedélye ugyan nem idegenkedett a vallásos magába szállástól és ismerte a tragikus hangulatokat is, de az utóbbiakat ritkán szólaltatta meg, a vallásias érzés pedig nála, a inden szépért élő-haló világfinál, nem lehetett olyan uralkodó elem, mint p. Bach Sebestyénnél s ezért egyházi zenéjét most, száz év multán, felületesnek érezzük. Életteljes, dúsgazdag tartalmu dalművei azonban (Szöktetés a szerályból, Figaro házassága, Don Juan, Varázsfuvola), szimfóniái, a Haydnnak ajánlott quartettek stb. az átlátszó polifonia és kifejezés maradandó, élvezetes minta-alkotásai.
M. özvegye szül. Weber Konstancia, Nissen dán államtanácsos neje lett, megh. 1842. márc. 6. Fiai: M. Károly (1784-1859), Milanóban mint hivatalnok hunyt el. M. Wolfgang Amadeus, született 1791 jul. 26-án, megh. Karlsbadban 1844 jul. 2. Streicher, Alberchtsberger és Neukomm tanítványa lett, zongoravirtuóz és Lembergben a Caecilia-egyesület alapítója. Szerzeményei köznapiak.
város az orosz Tere-területen, a Terek balpartján, (1892) 14 104 lak., selyemhernyótenyésztéssel, élénk állatvásárokkal. Azelőtt M. vár volt.
a lokomotiv (l. o.) magyar neve. M. továbbá a löveg előrésze (a Protze német elnevezésből formálva böröcnek is nevezték). Részei: a rúd a rúdszárnyakkal; a tengelyderék a M.-szeggel, M.-lánccal és a pecekkel; egy feszítősín, amely a rúdszárnyaknak a tengelyderékkal való összekötésére szolgál; a juha-sín, amelyen a M.-tusa fekszik; a fölhérc; a lábdeszka; a vastengely a fa tengelytokkal; két kerék. A rúd elején van a húzóhorog és kötőlánc. A M-on van a lőszertartó M.-szekrény, amelynek fedelén ül 3 tüzér. E kétkerekü taligához kapcsolják a lövegtalpat s a rajtafekvő löveget, s igy négykerekü járóművé válik (l. Löveg). Vannak nyereg- és szekrény-M.-ok. Az előbbiek csak az ágyu szállítására valók, mig az utóbbiakon lőszert stb. helyeznek el. A tábori lövegeknek szekrény-, a vár- és ostromágyuknak nyereg-M.-uk van.
(héb. Mose), Amram és Jochebed fia, Mirjam és Áron testvére volt, s a Lévi törzséből sarjadt; a hagyomány szerint Izraelt kiszabadította az egyiptomi rabságból (Kr. e. 1500 táján). a Jahve-vallást s ezzel a tulajdonképeni zsidó nemzetet alapította. Nebo hegyén halt meg 120 éves korában. Az ortodox zsidók ma is Isten prófétájaként tisztelik M.-t. A M.-re vonatkozó hagyományok csodás legendákkal (kimenekülése a Nilusból, csodatettei Fáraó előtt, az átkelés a Vörös-tengeren stb.) vannak tarkítva, noha az kétségtelen, hogy M. történeti személyiség volt. D e a nép, melyet Egyiptomból kivezetett, s amelynek a Sinai-hegyen állítólag törvényt adott, csak később tömörült egységes nemzetté, a Palesztinába bevándorolt héber törzsek beolvasztása után. M. egyszerüen megszabadított néhány héber törzset az egyiptomi rabságból, ezeket a sinai Isten kultuszára tanította, s papjuk, vagyis vezetőjük és prófétájuk volt.
1. ben Izráel (Iszerlsz M., rövidítve: Remó), zsidó teologus, szül. 1520 körül, megh. Krakóban 1572 máj. 1., ahol 1550 óta a rabbiság tagja volt, a talmudi irodalomnak még ma is elsőrangu tekintélye. Káró József Sulkhán áruchjához irt jegyzetei (hágáhosz, Máppá) a germán, magyar és szláv zsidóknál döntő befolyással voltak a szertartások gyakorlatára. Művei. Dárké Mósa, a zsidó vallásos gyakorlatról; Mechir jájin, magyarázat Eszter könyvéhez; Tórász háólá, Tórász khátász, történeti jegyzetek a Juchászin c. zsidó krónikához, döntvények stb. - 2. M., l. Chorenei.
igy szokták nevezni azt a két hosszukás, négyszegletü, felső végükkel egymást érintő s részben borító fehér vászondarabot, mely az evang. lelkészek napi öltönyének, az un. n. Luther-köpenynek a mellborító részén csüng alá s mely azon kőtáblákat jelképezi, melyekre Isten Mózesnek a sinai hegyen a tiz parancsolatot véste fel.
(növ.), l. Dunafürt.
Valamely test M.-ban van, ha egymásra következő időpontokban különböző helyzeteket foglal el. A fizik-nak ama részét, mely a testek M.-ával s azok leirásával foglalkozik, mekanikának nevezik. A mekanikának azt az ágát, mely a M.-t az őt létesítő okoktól és a mozgó anyagtól függetlenül tárgyalja, kinematikának (l. o.) nevezik; a dinamika (l. o.) tekintettel van a M. okaira és a mozgó test anyagára. A föld felületén végbemenő M.-oknál a földet nyugvónak tekintjük, pedig tudjuk, hogy a föld saját tengelye körül forog; a Nap körül kering. A mekanika a testek M.-ának tanulmányozásában azokat apró részekre u. n. anyagi pontokra bontja s mindenek előtt ezeknek M.-át vizsgálja. Azt a mértani helyet, melyet a mozgó pont az egymásra következő időkben elfoglal, pályának nevezzük. A szerint, amint a pálya egyenes vagy görbe vonalu, megkülönböztetünk egyenes vonalu és görbe vonalu M.-t.
Egyenes vonalu M:-nál az egyenes iránya megadja a M. irányát, mely tehát a M. tartama alatt állandóan ugyanaz. Görbe vonalul M.-nál a M. iránya valamely pontban megegyezik az abban a pontban a pályához húzott érintővel; a M. iránya tehát pontról pontra változik. Nyilvánvaló, hogy a pálya még nem jellemzi teljesen a M.-t, mert hiszen ugyanazon pályán nagyon sokféle M. lehetséges. Ha az anyagi pont bármily egyenlő időtartamokban egyenlő utakat fut be, a M.-t egyenletesnek mondjuk. Ha azonban az egyenlő időközökben befutott utak nem egyenlők, a M. változó. Az egyenletes és változó M. pontosabb jellemzésére a sebesség fogalmat szolgál. Az egyenletes M.-nál a sebességet az időegység alatt befutott út szolgáltatja; egyenletes M.-nál tehát a sebesség állandó. Változó M.-nál a sebességet mindig egy meghatározott időpontra kell vonatkoztatnunk, nem szólhatunk sebességről általában, hanem csak sebességről valamely időpillanatban s ebben az időpillanatbana sebességet az az út méri, melyet az időegységben befutna, ha ettől a ponttól fogva sebessége állandó maradna. A változó M.-nál gyakran szólunk középsebességről (1. o.). A középsebesség mértéke az a szám, melyet kapunk, ha a M. két szélső pontja között fekvő utat a befutására szükséges idővel osztjuk. A változó M. egyenletesen változó, ha a sebesség egyenlő időközökben egyformán változik. Az időegység alatt a meglevőhöz hozzájáruló sebességet gyorsulásnak nevezzük.Az egyenletesen változó M.-nál tehát a gyorsulás állandó. A szabadon eső test M.-a ilyen nagy közelítéssel egyenletesen változó.
A M. tartama alatt a sebesség változtathatja nemcsak nagyságát, hanem irányát is; ami a M. tárgyalását megnehezíti. Ilyen esetekben a mekanika a tényleges M.-t három, esetleg két oly M.-ból rakja össze, melyek mindegyikénél a sebesség iránya állandó s csak a nagysága változó: a M.-t illetve a sebességet összetevőkre bontja. Az eljárást a következő példa mutatja: valamely ló percenkint 100 m.-t haladva egyenes vonalban, egy dombra megy fel. A M. teljes jellemzésére meg kell mondanunk: a lovagló út mekkora szöget zár be a délkörrel s mekkora a hajlása a vizszinteshez, tehát mindössze három adatra van szükségünk. Ugyanezt a M.-t ugy is leirhatjuk, hogy megmondjuk, percenkint mennyivel mozdul el a ló dél felé, mennyivel kelet vagy nyugat felé és mennyivel emelkedik. Eme három adat is elégséges a M. jellemzésére. Ezt a három sebességet a tényleges sebesség derékszögű összetevőinek nevezzük. Hasonló értelemben beszélhetünk a gyorsulásnak összetevőiről is. Az ellenkező feladat is, t. i. adott összetevőkből is. Az ellenkező feladat is, t. i. adott összetevőkből a tényleges u. n. eredő sebességet megszekeszteni, a parallelogramm tételével (1. o.) megoldható. Az összetevőkre való bontás azért előnyös, mert az összetevő M.-ok könnyebben tanulmányozhatók, mint az eredő M. s a vizsgálatot sokkal szimmetrikusabbá teszi. A dinamika alapja a Newton felállította három tapasztalati alaptörvény, az u. n. mozgási törvények (1. o.).
Az élő szerveztek M.-a az a működés vagy tevékenység, melyben az élet maga nyilatkozik, tehát ennek, különösen az állati életnek fő tulajdonsága. Magában véve ugyan nem vonhatunk határt az élettelen test szétbomlásának és a táplálkozás vegyi folyamatának tömecs M.-ai közt; de a magasabb rendü állatoknál, hol az egyes szervek munkamegosztása tökéletesebb és határozottabb, már különbséget kell tennünk: amennyiben ugy az egész testnek állapotát (helyzetét) változtató térbeli M.-ok, mint az emésztési és a fizikai élethez szükséges M.-ok is, bizonyos összehúzható rostok (1. Izmok) segítségével történnek. A magasabb rendü állati szervezetek M.-ainak rugója és indító oka az idegrendszerben van, a melynek kettős irányu működéséhez képest megkülönböztetünk: l. önakarati M.-okat, melyeket az idegrendszer középpontjából kiinduló közvetlen izgalom (akarat) hatása alatt végzünk, s 2. reflex M.-okat, melyek öntudatlanul is, az érzékeny idegek izgatása folytán is létre jöhetnek. A növényeknek a M. ugyan nem sajátsága, mégis M.-t itt-ott rajtok is tapasztalunk. Aprotoplaszmának önálló mozgékonysága van, a kriptogamák ondószála, valamint a rajzó spórája is mozog, ezért sokáig állatnak tekintették. A moszatok rajzói v. rajzó spórái v. sejtjei az anyasejt falát, amelyben képződtek, áttörik s a vizben egy ideig állat módjára hemzsegnek. Nyugalomra szállva, oly faju növény lesz belőlük, aminő az volt, amelytől származtak. Micsodas belső erő indítja mozgásnak a rajzó sejteket v. az ondószálalakat, még ismeretlen, de a mozgásuk a szüntelenül rezgő szőrszálaikal (cilia) szokott megindulni. A M. sok növény fenmaradását és könnyebb szaporodását nagyon elősegíti. A M.-hoz tartozik a nutatio, vagyis azok a görbületek, amelyeket a hosszában növekedő szerv minden külső hatás v. bántalom nélkül, egymásra következőleg más-más irányban tesz. A vöröshagyma szára, mielőtt határozott magasságát elérné, lassan ide-oda görbül. A nutatióhoz tartozik a felfutó szár tekergődzése v. csavargódzása is.
A természetben végbemenő mozgások tulnyomó része valamely közegben, p. levegőben v. vizben stb. történik. E közben a mozgó test mozgása közben a környező közeget is mozgásba hozza. Utóbbi körülmény befolyásolja a testnek mozgását is; eme befolyásról pedig oly módon adhatunk számot, hogy a test mozgása közben oly erők lépnek fel, melyek a test mozgását akadályozni törekszenek, a test sebességével ellentett irányuak, azt mondjuk: a közeg ellenállást fejt ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy eme ellenállás arányos: 1. a közeg sűrüségével; 2. a felülettel, mellyel a mozgó test a közeget eltolja; szerepe van azonban a felület alakjának is. Ha nyitott esernyőt tartunk vállunk mögött és ugy futunk, nagyobb ellenállásra találunk, mint amikor nyitva magunk elé tartjuk, pedig a felület mindkét esetben egyformán nagy; 3. sebesség négyzetével, amig kisebb sebességről van szó; nagyobb sebességek esetében az ellenállás gyorsabban nő. Mikor a mozgó test mozgása közben más testekkel érintkezik, ugyancsak fellépnek oly erők, melyek a mozgást lassítani törekszenek; eme jelenséget súrlódásnak nevezzük. Ennek két faját különböztetjük meg, csúszó és gördülő súrlódás. A kisérletek tanusága szerint a csúszó súrlódás: 1. arányos a nyomó erővel; 2. független az érintkező felületek nagyságától. Igy valamely parallelipiped, melyre csak a nehézség hat, vizszintes síkon való csúszásakor egyforma ellenállásra talál, bármely lapjára fekszik is; 3. független a sebességtől; 4. függ az érintkező felületek minőségétől. A gördülő súrlódás nagy megközelítéssel arányos a nyomó erővel és fordítva arányos a gördülő test átmérőjével. Folyadékok mozgásánál ugyancsak súrlódás lép fel a folyadék és az edény falai között, mely arányos a folyadék sebességével, valamint magok a mozgó folyadékrészek között is, mely arányos a szomszédos folyadékrészek sebességkülönbségével; az előbbi súrlódást külsőnek, utóbbit belsőnek nevezik. Ugyanaz áll a légnemü testekre is.
Igy nevezik a Newton felállította 3 tapasztalati alaptörvényt, melyek a dinamika alapját teszik. Az első tétel a tehetetlenség törvénye, mely azt mondja, hogy bármely test mindaddig megmarad nyugalmi v. mozgási állapotában, mig valami külső erő reá nem hat. A test mozgási vagy nyugalmi állapotában tehát külső ok nélkül változás elő nem állhat s éppen eme külső okot erőnek nevezzük. Oly test, melyre semmi erő nem hat, v. nyugalomban van, v. pedig állandó sebességgel egyenes vonalban mozog. A második alaptörvény a következő: A mozgás változása arányos az erővel s azon irányban történik, melyben az erő hat. A mozgás változása alatt a sebesség változását értjük irány és nagyság szerint. Az erő tehát arányos a gyorsulással, annak irányába esik, p. a szabadon eső test gyorsulása arányos a földi nehézségnek s utóbbinak mértékeül szolgálhat. A tapasztalat azt mutatja, hogy kétszer olyan tömegü testnek kétszer akkora erő kölcsönös ugyanakkora gyorsulás stb., ugy hogy a mozgó test tömegének és gyorsulásának szorzata arányos a reá ható erővel. Ha továbbá az erő egységéül azt az erőt választjuk, mely a tömegegységben a gyorsuló egységét létesíti, ugy az erő mértékét a tömeg és gyorsulás szorzata szolgáltatja. A harmadik alaptörvény értelmében minden hatást mindig éppen akkora és ellenkező visszahatás kisér. Az asztalon fekvő kő az asztalra bizonyos nyomó erőt gyakorol; ugyanolyan, csak ellenkező nyomó erőt gyakorol az asztal a kőr. Valamely mágnes vonzza a vasdarabot; ugyanazon, de ellentett irányu erővel vonzza a vasdarab a mágnest.