(chrysorin), mozaikarany vagy Hamilton-fém, igy nevezik azt az aranyszinü sárgarezet, melyet különösen a bearanyozandó tárgyak öntésére használnak. Általában 100 rész rézhez 50-55 rész cinket adnak.
fővárosa a Muata Jamvo országának (1. o.).
igy nevezzük a gyümölcsféléknek, különösen a szőllőnek, kisajtolt levét. A szőllő-M. 10-24% cukrot, 0,4-1,2% savat tartalmaz, értéke főleg cukortartalmától függ, mert az erjedés folytán a cukor alakul át szesszé, s igy minél több cukor van a M.-ban, annál erősebb lesz a belőle származó bor. A M. cukortartalmát a mustmérővel (1. o.) határozzuk meg. Az aszuborok M.-ja még több cukrot is tartalmaz, mi onnan származik, hogy a M.-ot utólag az összegyúrt aszu szőllőre töltik. A M.-ot kénezés, szalicilsav hozzáadása és pasteurözés által szokás konzerválni; 0,5‰ (1 hl.-re 50 g. szalicilsav) teljesen meggátolja az erjedést, legcélszerübb azonban a M.-tal megtöltött palackokat vizzel telt üstbe tenni, s a vizet felforralván, pasteurözni, s végül kifőzött dugasszal elzárni.
1. Ló (XI. köt. 596. old. 1. hasáb).
v. mustárfű (növ.), repce Diószegiéknél, Sinapis L.), többnyire egynyáréltü, sárga és keresztes virágu fű, 11 fajjal (hazánkban 4) Európában. A káposztával közelről rokon, főleg azért különbözik tőle, mert a M. termésének 3 vagy 5 ere van. Termése keskeny, szálas vagy hosszas, kardforma, lapított v. lapos négyszögletü csőrrel és gömbölyded magvakkal. A S. alba L. (fehér, sárga, kerti vagy angol M.) egynyári, 3-6 dm. magas, sertés kóró. Magva 1-5, gömbölyded, sárgás, gödrösen pontozott. Német- és Angolországban, Hollandiában bőven termesztik. Sajtolás után kövér olajától megtisztítják, azután szétmorzsolva ecettel v. besűrített musttal (ezért a neve mustár) keverik. Ezenkivül helyi szokás szerint lisztet, kurkumát, mindenféle fűszert, sőt még hagymát, foghagymát, sót tesznek bele. Ez az étel-M. A S. arvensis L., mustárrepcsén, mezei fű; a S. dissecta Lag. pedig len közt vagy vasút mentén (Nagyvárad, Vésztő) honosodott meg. A fekete v. zöld M. (Sinapis nigra L.) botanikailag a M.-tól eltérőbb, a Brassica-génuszhoz is csatolják (Br. nigra Koch), sőt külön génusznak is tekintik (kélmustár, repcsén, Melanosinapis Schimp. et Sp.). Egynyáréltü 1/1-11/2 m. magas ágas fű. Magvából 18-24% enyhe, enni vagy égetni való kövér olaj sajtolható, de M.-flastrom, lábfürdető éteres M.-olaj, valamint étel-M. is lesz. A M.-flastromot M.-porból vagy szétdörzsölt magból készítik, kevés fehér M.-t is szokás közé tenni. Rozsliszttel és ecettel keverik vagy vizzel híg péppé alakítják s nagyon hathatós hólyaghúzó lesz a bőrre kötve. Helyette még az erősebb M.-szeszt is használják. A fekete M.-t leginkább Elzász, Hollandia, Angol-, Cseh-, Francia-, Olasz- és Görögország és Kalifornia termesztik. A S.juncea L. Oroszország pusztáin terem; Sarepta környékén Indiában. Afrika középső részében, valamint más meleg vidéken is termesztik. Magva a fekete M.-é-hoz hasonlít még kémiai tekintetben is. Oroszországban jóízü ételolajat és M.-port készítenek belőle; az európai piacra tömérdeket szállítanak s a lisztje (sareptai v. orosz M.) étel-M.-nak és orvosilag használatos. A M.-t már a római és görög orvosok használták orvosságnak. Fűszercélra félporcellán edényben jut a kereskedésbe. A Görögországból szállított M. az Eruca Sativa terméke. Az orosz M.-liszt finomabb és erősebben hat. Török M., 1. Mustárkápri. - A M. jó erőben levő homokos vagy meszes talajon díszlik legjobban s ugy mivelik, mint a tavaszi repcét. A zöld növény takarmánynak is alkalmas.
1. Mustár.
(növ., Cleome L.), a káprifélék füve v. cserjéje, levele egyszerü hármas v. hetes, virága sárga v. biborszin, öbbnyire fürtös, tokja egyrekeszü, sokmagu. Mintegy 90 faja mind a két földségnek meleg vidékein terem, legtöbb Amerikában meg Arábiában. A C. pentaphylla L. ötös levelü, K.-indiai és középafrikabeli egynyári fű. Kellemetlen szagu friss füve officinális. A C. riphylla L. guineai és szenegambiai egynyári fű. Amerikában bort és szirupot is csinálnak belőle. A. C. ornithopodioides L. (török mustár) kisázsiai, magvát ugy használják, mint Európában a mustárt. Más faja kerti virág. V. ö. Filarszky N., Adatok a Cleomeae rendszertani állása, szövettani szerkezete és fejlődéséhez (Budapest 1884).
(allilszulfocianid, alliltiocianid). Az összetett éterek csoportjába tartozó vegyület; képlete CS=N-C3H5. A fekete mustár (Sinapis nigra) magvaiban egy glikozidának, a mironsavnak, káliumsója fordul elő, amly ugyancsak a magvakban található fermentum, a mirozin, behatására viz jelenlétében szóllőcukorra, káliumhidroszulfátra és M.-ra hasad szét. Ugy készül, hogy a fekete mustármagvakat összezúzás után kisajtolják és a maradékot hideg vizzel leöntve, több óráig állni hagyják és azután ledesztillálják. Az említett bomlás következtében képződő M. a szedőbe gyül össze. Ilyen módon 1000 rész mustármagból 2,11 rész M. kapható. Mesterséges úton többféle módon kapható, igy alliljodid- és alkoholos káliumszulfocianid elegyének ledesztillálása révén. A M. szintelen, erősen fénytörő, rendkivül csípős, könnyezésre ingerlő szagu és a bőrön hólyagot húzó folyadék; fs. 10°-on 1,017, fp. 150,7°. Vizben kis mértékben, borszeszben, éterben könnyen oldódik. A világosságtól lassanként megbarnul. Ammoniával allilszulfohugyannyá egyesül. Vizzel vagy sósavval melegítve széndioxidra, kénhidrogénre és allilaminra bomlik. 50 annyi borszesszel (mustárszesz) vagy zsíros olajokkal higítva különösen mint bőrizgató szert használják.
mustelidae (lat.), 1. Menyétfélék.
(lat.) a. m. menyét-cápa, 1. Cápa.