l. Margarin.
(országos). Az igazságügyminisztérium fenhatósága alá tartozó és bűnvádi eljárás tárgyát tevő kémiai vonatkozásu kérdésekben hivatalos szakértőként szereplő s a szükséges kémiai vizsgálatokat végző hivatal, melynek leggyakrabban mérgezések vagy mérgezésre való gyanu esetében nyilik szerepe. A hivatal a 70-es évek elején keletkezett; vezetője egy végzett gyógyszerész, ki mellé azonban újabb időben az orvosi és törvényszék-orvosi kérdésekben segítő és tanácsadó szakértőül egy diplomás orvosdoktort is alkalmaznak, kinek egyszersmind helyettesi minősége is van. A különben szűk munkakörrel, meglehetősen szegényes berendezéssel és csekély (évi 800 frt) dotációval biró laboratorium Budán (egy azelőtt korcsmául használt helyiségben!), három szúk szobácskában van elhelyezve s mai hiányos fölszerelésével csak ugy tekintető, mint a létesítendő új és modern szakértelemmel berendezett intézetnek magva.
művelődés (kultura), általában mindazon tevékenység, mely bármely tárgyat megnemesít, vagy valamely célra alkalmassá tesz; szorosabb értelemben a M. ezen tevékenységnek eredménye. Tehát épp oly joggal beszélhetünk egy szántóföldnek M.-éről, mint a tudományok és művészetek, vagy az embernek mint egyénnek és a nemzeteknek művelődési menetéről (civilizáció).
A M.-történet feladata ebből kifolyólag, hogy azokat az általános törvényeket kutassa, és megvilágítsa, melyek szerint az emberiség, őskorától fogva, a különböző fizikai föltételek alatt tudatosan fejlődött, bizonyos eszmék hatása alatt fokozatosan emelkedett vagy sülyedt. E vizsgálódásai közben rajzolnia kell az emberi szellem és tevékenység minden munkálódását; kimutatnia az okokat, melyektől a M. egyes korainak fejlődése vagy átalakulása függ; összehasonlítania a különböző típusokat, keresnie mindenütt az állandó és az esetleges jellemvonásokat stb. Ezért a M.-történet, bár nem hagyja figyelmen kívül az egyes nemzetek politikai történetét, amelynek vezető eszméiben mindig a nemzet műveltsége tükröződik, mégis inkább az emberi tudás fejlődését vizsgálja, s az egyes nemzetek vagy korszakok eszményeinek gazdagságából v. fönségéből von következtetést a kulturális viszonyokra; e mellett nem hanyagolja el azt a kölcsönös hatást sem, melyet az egyes nemzetek kulturája egymásra tesz s egyúttal a különböző nemzetek hajlamait, tehetségeit s ezek küzdelmét a boldogságra törekvésben, csoportosítva és a történeti felfogáshoz idomítva állítja előtérbe. Az ily értelemben vett M.-történet szükségét és fontosságot először Burkchardt Jakab (l. o.) és Freytag Gusztáv (l. o. művei mutatták ki; nyomukban haladtak Strauss Dávid, Sainte-Beuve és Riel; később mások az irodalmat (Herder), a művészetet (Winckelmann), a geográfiát (Humboldt) a közgazdaságot (List), a jogtudományt (Savigny) stb. szintén megkisérlették M.- történeti szempontból tárgyalni.
Miután Voltaire (Essai sur l'histoire générale et sur les moeurs et l'esprit des nations, Genf 1756) példáját adta, miként lehet megirni az egész emberi nem M.-történetőt, nyomában egész irodalom keletkezett, mely szorosabban véve inkább a történelem bölcsészetének körébe tartozik (Herder, Görre, Schlegel, Hegel, Lotza, Hermann stb.). Ha a szigoruan értelmezett M.- történet a műveltség összes tényezőire s a világtörténelemben szerepelt valamennyi népre kiterjeszkedik, általános M.-történet a neve; ha ellenben a műveltségnek csak egyik v. másik tényezőjével, v. csak egyes nemzet M.-ével foglalkozik, részleges M.-történetnek nevezzük. A modern irodalomban kiváló műveket irtak: francia nyelven Guizot, Roux-Ferrand és Laurent; angolul Bückle és Lecky; németül Hellwald, Otto Henne am Rhyn stb.; magyarul Bihari, Kerékgyártó Á., György A. stb.
a matematikában azon eljárások, melyek segítségével adott mennyiségekből (a számtanban adott számokból) bizonyos törvények szerint új mennyiséget állítunk elő. A legismertebb műveletek az összeadás, a kivonás, szorzás és osztás, melyeket a számtalan 4 alapműveletének nevezünk. Direkt művelet (l. o.).
L. Művelés.
minden cselekvő igétől származhatik. Az ilyen igen mindig azt jelenti, hogy az alany mással müvelteti, téteti, végezteti a cselekvést, nem pedig maga végzi. Ha p. azt mondjuk, hogy «a vezér elfoglaltatja katonáival a várost», vagy hogy «a vezér pihenteti katonáit», itt mindenik mondatban két cselekvő személy van, a vezér és a katonák: az igazi cselekvést a katonák végzik, azok foglalnak és pihennek; az alany, a vezér csak elrendeli a foglalást és pihenést, tehát előidézi, okozza a cselekvést (azért latin nevük ez igéknek: verba causativa).
(eszt.), a mű teremtője, egyéni alanya, melynek pszichologiai alkotásától és személyes működésétől a mű sikere sok irányban függ. A M. csak akkor mondható annak ha a fantázia elevenségét, a találékony elme mozgalmasságát jó ízléssel és külsőleg alakító tehetséggel tudja összeegyeztetni. Fantázia nélkül a mű rideg és unalmas lesz és még a valóságot utánzó realista sem nélkülözheti a gyönyörködtető képzeleti alakzatokat. A szerint milyen gazdag, milyen változatos, mily meleg vagy milyen fegyelmezett a képzeleti erő, a szerint különböznek a művészi egyéniségek. A találékonyság inkább elmebeli tehetség és néha a fantáziát pótolja. A találékonyság főleg a vígjátékban és bohózatokban, valamint a vicces és humoros elbeszélésekben játszik szerepet. A M. ideáljai: az igazság, szépség és erő; a nagy M. egyszersmind lelkes vezetője, bölcs oktatója nemzetének, sőt az egész emberiségnek. De sem maga a fantázia, sem az elmebeli tehetség, sem az ihlettség nem elegendők a remekmű előteremtésére. Ehhez járul még a józan tanulmány és a biztos technika. Ez utóbbi a M.-i eszközökkel és formákkal való biztos és öntudatos bánást jelent. A technika az, mi a léleknek testet ad, a test pedig a szépformáju szerves egész. A költőnek anyaga a nyelv, ezt kell mesterileg birnia, ennek titkába belehatni. A jól megválasztott szó, a kerek dallamos mondat csudákat művel. A költő kölcsönözhet a zenétől ritmust, dallamot, metrumot és rímet, játszhatik a nyelv zenei elemeivel. ha a fölt tudja elbájolni, előkészíti a szivet és fogékonyságra. A nyelv tudását össze kell kötnie a költőnek a beszéd ismeretével, mint retorikusnak ismernie kell a beszéd tagolását, a hallgatók pszichologiáját, az egyes szenvedélyek felgerjesztését és csillapítását, az érvelést, mely a párbeszéd lelke, az elbeszélést, végre a szóvirágokat és a fülbemászó szóbeli alakzatokat. Innen átmehet a költői előadás formáihoz, melyeket dráma, eposz és lira cikkek alatt elégségesen tárgyaltunk. Csak ha a technika ezer mesterségében épp oly biztos és otthonos a M., mint erős a fantáziában, gyengéd az érzelmekben, merész és átható a gondolkozásban, csak akkor teremtheti meg remekművét.
tágabb értelemben minden ügyesség, melyet a gyakorlat ad meg; szorosabb, vagyis tisztán csak esztétikai értelemben azonban M. néven csak az u. n. szabad, vagy szép-M.-eket értjük, melyeket a bizonyos gyakorlati célokat szolgáló, vagy hasznos M.-ektől megkülönböztetünk. A szabad M.-ek célja a szépet megjeleníteni ugy az eszmében, mint az alakban, s ezzel közvetlenül a tetszés érzetét fölkelteni; ilyen M.-ek a festőszet, a szobrászat (a kettő együtt képző-M.-ek, l. o.), a zene, a költészet stb.; a hasznos M.-ek közé sorolják a műipart (l. Iparművészet) s az építészetet is, melyeknek termékei nemcsak gyönyörködtetnek, hanem bizonyos életbe vágó gyakorlati szükségleteket is kielégítenek; ezért a hasznos M.-eket ugy tekintjük, mint összekötő kapcsot a szabad M.-ek s a mesterségek közt. A M.-ek magasabb szellemi életet föltételeznek, s mivel céljuk a gyönyörködtetés, csakis ott jöhetnek létre, ahol a fizikai élete szükségletei ki lévén elégítve, a szellem szórakozás után vágyódik; eredetükben tehát az emberben rejlő magasabb röptü szellemi alkotás és teremtő erő nyilatkozásai, kifejlődésükben pedig a természetet utánozzák, de tőle mégis elütnek: mert amabban a valódi élet, a M.-ekben ellenben a látszat lép előtérbe.
A M.-eket sokféleképen osztályozzák; legegyszerübb az, mely az anyagból indul ki, s ennek megfelelően a M.-eket materiális (építészet, festészet, szobrászat) és szellemi költészet, szinjátszás, zene) M.-ekre osztja fel. Mások nemcsak az anyagra, hanem a M.-ek közvetlen hatásának módjára is tekintettel vannak s megkülönböztetnek oly M.-eket, melyek mozdulatlan testeket ábrázolnak (építészet, festészet, szobrászat), test nélküli mozgásokkal hatnak (zene, ének), élőmozgó testekben nyilatkoznak (tánc, mimika, szinjátszás); ezekhez csatlakozik a kizárólag szellemi téren mozgó szubjektiv M., a költészet (. o.).
a felsőbb művészeti iskolák általánosan dívó elnevezése. Ilyenféle intézménynek legelső nyomát a régi Görögországban Szikionban találjuk, ahol Pamphilos festő a peloponnezusi háboru után tanítványait tizenkét éven át tanította és ezért egy talentum fizetést kivánt, mely összeget Apelles és Melanthios is megfizette neki; a művészeti oktatásban a fő súlyt a matematikára és a geometriára fektette, amely tudományok nélkül a művészetben való tökéletességet lehetetlennek tartotta (Plin. Hist. Naturalis, XXXV., 76). Egyébként az ókorban a görögöknél a fiu rendesen az atyja mesterségét követte; igy volt a művészetben is, s iskoláig a műhely szolgált, ahol a fiu atyjának és mesterének munkájában részt vett és ekként sajátította el a művészetet. Lassankint e patriárkális szokás megváltozott és a mesterek idegen ifjakat is felvettek műhelyükbe. A fiuk és a nem családbeli tanítványok a mestertől elsajátított művészetükkel egyaránt megőrizték mesterük emlékét és művészetlét még a római korban is, ami meggyőző jele annak, hogy a családi kegyelettel kapcsolatban és abból kifolyólag mily sújt fektettek a művészeti iskola leszármazására. Pausanias a Kr. u. II. sz.-ban irja: «Ezt a szobrot Pantias készíté, aki a szikioni Aristokles művészetét kézről kézre hetedik nemzedékben örökölte» (IV., 3., 11.). A középkorban, amikor a művészet inkább technikai járatosságból állott, eleinte a kolostori műhelyek voltak a művészet iskolái; a XII. század végétől kezdve céhekben szervezkedett világiak gyakorolták a művészetet, a céhek szabályai szerint hozzájuk szegődött ifjak műhelyeikben sajátították el a művészet elemeit. A XIV. században Firenzében a festők a sebészek és az orvosok céhébe tartoztak és Cennino (Il libro dell' arte o trattato della pittura) szerint Taddeo Gaddi festő 24 évig volt Giotto tanítványa, Cennino pedig az utóbbi fiának Angelo Gaddinak műhelyében 12 évig tanult. A szó mai értelmében vett művészeti iskolához legközelebb áll Squarcione festő műhelye, mely megvető alapját a padovai iskolának. Squarcione az ókori szobrászat emlékeinek szép gyüjteményével birt, s ez emlékek tanulmányozására fektette a fő súlyt, ami által nagy hatást gyakorolt a XV. sz.-beli olaszországi festészet fejlődésére. Lionardo da Vinci 1496. Milanóban M.-t alapított, amelynek mivoltát azonban nem ismerjük pontosabban; úgy látszik, hogy abban a mester hajlamaival összhangban a tudományos oktatás vitte a fő szerepet. Rómában XII. Gergely pápasága (1572-1585) alatt keletkezett az Accadeimia di S. Luca. Az iskolaszerüen szervezett művészeti oktatás tulajdonképeni alapítója Lodovico Caracci, aki egyszersmind megvető alapját a bolognai festészeti iránynak. Ez időtől fogva a műhelybeli oktatás mindinkább háttérbe szorul. A párisi M.-t (École de beaux-arts) XIV. Lajos király kiskorúsága alatt Mazarin bibornok alapítá 1648. Németországban első volt a nürnbergi akadémiai 1692. Sandrart alapított. A bécsi akadémia 1692., a berlini 1699., a drezdai 1705. keletkezett. Utóbb következtek: a lipcsei (1764), a düsseldorfi (1767), a casseli (1777), a prágai (1796), a müncheni (1770), a königsbergi (1843), a Weimari (1858), a stuttgarti (1867). Európa többi országaiban, Angol-, Olasz-, Spanyol- és Oroszországban is meghonosodott a művészeti oktatásban az akadémiai rendszer. Magyarországon a M. hiányát többé-kevésbé pótolják az országos mintarajziskola és mesteriskolák. A felsorolt intézetekben a művészeti oktatás a tudományos képzésen alapul, amihez utóbb a technikai ügyesség elsajátítása járul, s befejezik a műhelyi tanulmányok.
amelyben a művészet bármely ágának termékeit őrzik, elnevezése sokféle. Az állam v. városok által alapított, nyilvános jellegü és nagyobb M.-t rendszerint muzeumnak v. galériának, az olyant, mely csupán festményeket tartalmaz, képtárnak szokás nevezni. A magánosok M.-e az alapító nevét viseli. L. még Gyüjtők.