becses magyar kézirat, papiroskódex, 1508-ból. Tartalma (a Winkler-kódexével nagy részben megegyez) vallásos oktatások és elmélkedések, a passió, legendák, imádságok és énekek, hangjegyekkel. E hangjegyek egyszersmind legrégibb ily maradványok, miket magyar szöveggel találunk. József nádor félszázados kormányzásának emlékére a budapesti egyetem N.-nek nevezte el s könyvtárába őrzi (Cod. Hung. No. 1. jelzett alatt). Ortográfiája főbb sajátságaiban a Guary-kódexével azonos, nyelve pedig határozottan az ö-ző vidékek nyelvjáráshoz tartozik V. ö. Zolnai, Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig (1895).
(Szász-), kisközség Kis-Küküllő vármegye erzsébetvárosi j.-ban, (1891) 1198 német, oláh és magyar lak., postahivatallal és postatakarék pénztárral.
(növ.), l. Nádpálma.
(növ., rotangpálma, ratans, Calamus L.) iszalagpálma, a pálmákat a pázsitfélékkel fűzi össze. Virága olyan mint a pálmáké, de a termete inkább a nádtermetü füvekével egyezőbb. A C. rotang Willd. kelet-indiai, szárát, a tüskéitől megtisztítva Jávából százankint nyalábba kötve mint spanyol nádat v. katton-nádat küldik a kereskedésbe. Hazája az indiai archipelagus, különösen Borneo, Szumátra meg a maláj félsziget. Legtöbb spanyol nádat fogyaszt el Khina és Japán, ahol számtalan holmit, még hajókötelet is csinálnak belőle. Nálunk sétavessző, ernyőnyél, porolópálca, széthasogatva v. gyalulva és megnyujtva pedig széket (nádszék), kosarat, kötelet stb. fonnak belőle, szövőszékbe használják. Van világosabb, vékonyabb fajtája, továbbá vastagabb, sötétebb és keskenyebben bütykös. Ebből lesz a sétavessző. A spanyol nádat gyakran kénnel fehérítik, kosárfonásra pedig megfestik lakkozzák vagy bearanyozzák. A hulladékot párnázónak és súrolónak használják. A halcsontot is pótolják vele (wallosin). A C. verus Willd. kelet-indiai, hasonlókra, de hálónak és kötélnek is használatos. A C. viminalis Wild. a kereskedésnek jávai rotangja. A C. niger Willd. jávai, sárkányvér és nádszék lesz belőle. C. scipionum Luor., malakkai nád néven árulják. A C. Draco Willd. (sárkányrotang), kelet-indiai, gyümölcsének sötétpiros gyántája sárkányvér (sanguis draconis) néven az európai kereskedelmeben gyakori. A táblás sárkányvért (sanguis draconis in tabulis) a droguista kolofoniumból, porrá tört piros szantalfából és kevés sárkányvérből mint műterméket olvasztja össze.
(Rohrbac, Bodkav), kisközség Nagy-Küküllő vármegye szentágotai j.-ban, (1891) 572 német lak.; kis kezdetleges fürdője van.
(növ., bugafény Sadlernál, nádtippan Hazsl., Calamagrostis Adans.), magasabb bogas pázsitfű, 135 faja (hazánkban 8) mind a két földségnek hidegebb mérsékelt vidékein s a tropusok hegyein nő. Pelyvája a töven szőrös. Nád közt, vizparton, homokon (siska v. siskanád, Calamagrostis Epigeios L.), erdőben, vágásban nő, házfedésnek és aljazónak használatos. Kemény szárával a pipaszárat is tisztítják. (pipaszurkáló). Különben a N. sovány takarmány, sőt érdes levele a jószág száját is megsértheti.
v. nádrafű (növ.), l. Morzsika.
kisközség Krassó-Szörény vármegye temesi j.-ban, (1891) 1726 német, oláh és tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Itt a N.-i bánya- a vasipartásulatnak jelentékeny vasgyára van, mely nagy olvasztóból és öntödéből, hengermű- és lemezgyárból, szög- és ekegyárból áll; a gyárban 765 munkás dolgozik s az évi termelés 24 000 q nyersvas, 13 000 q öntvény, 8000 q hengervas, 6000 q vaslemez stb. A N. környékén levő vasércbányákban kevés ércet termelnek, ezt nagyobbára távol vidékről kell hozni. N. környéke igen szép; a község a Pojána Ruszka-hegységbe teendő kirándolásokra igen kedvező kiinduló pont. V. ö. Thirring Gusztáv, Vázlatok a Pojána Ruszka-hegységből (Magyar Kárpátegyesület Évkönyve, 1886. évfolyam).
már a babiloniaknál és a persáknál használatos ruhadarab volt; viselték a frigiaiak, a partusok, a szarmaták és a szkíthák is. A rómaiakat annyira meglepték a gallusok nadrágjai, hogy Gallia egyik részét nadrágosnak (Gallia Braccata) nevezték el. Rómában a N.-ot csak a késői császárok korában kezdték hordani, ellenben a galliai és germán légiókat a zord klima már jóval előbb rászorította a N. használatára; öreg és beteges emberek azonban mér előbb is viseltek N.-ot (femoralia v. feminalia), sőt életének végső éveiben maga Augustus császár is felöltötte. Adelvald longobard királyról mondják, hogy az É-i népek közt elsőnek hozta be a N. divatját, de Thorsbjergben (Jütland) még egy bronzkorszakbeli sírban találtak N.-ot. A XII. sz.-tól kezdve a N.-két részből állt; az alsó a térden felül a comb közepéig érő harisnyaszerü N. volt, mig a felső a mai úszó-N.-hoz hasonlított (Bruch v. Broche), s a kettős fűzős szíjakkal kapcsolták együvé. A XVI. sz.-beli francia N.-ok (I. Ferenc korában) még térdig sem értek, III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot födték el. Midőn a nők a krinolint kezdték hordani, a férfiak kitömték N.-jaikat, s ez Angliában (Erzsébet) oly arányokat öltött, hogy a parlament ülőhelyeit ki kellett bővíteni; csak XIV. Lajos korában kapta a N. azon végleges alakját, mely aztán divatban is maradt mindaddig, mig a XVIII. sz. vége felé az u. n. pantalló ki nem szorította. A XV. sz.-ban kezdték viselni a plundra-N.-ot (bugyogó), melyhez a gazdagabbak töméntelen mennyiségü posztót használtak, fel. Az É-i országokban a nők is viseltek N.-ot, melyet éjszakára sem vetettek le, mint most a lapp és grönlandi asszonyok; mint alsóruha a XVI. sz.-beli krinolinokkal jött divatba, s először az olasz courtisaneok hordták, majd Franciaországban is fölkapták (IX. Károly udvarában) az olasz Medici Katalin kezdeményezésére. L. még Magyar viselet.
(növ., natragula, nagydraguba, farkascseresznye, elalutófű, bolondfű Meliusnál; alomhozófű, nagyfű Benkőnél; nádragula Veszelszkinél, Atropa L.), a csucsorkafélék füve, 1-2 faja Európa és Ázsia hegyein terem. Szirma harangforma, a széle ötkaréju, bogyója gömbölyű, cseresznyéhez hasonlít, kétrekeszű, a csillag módjára szétterül kehely van alatta. Az A. belladonna L. (mérges cseresznye) szára 1/2-11/4 m. magasra nő, két-kétáguan ágazik szét (l. az ábrát), levele tojásdad, mirigyes szőrös, azért érintve mintegy zsíros tapintatu. Virága a levél tövéből ered, lecsüngő, barnalila sötétebbel erezett, ritkábban szennyessárga (var. sordescens); bogyója fénylő feketed, a leve piros és nagyon mérges. Árnyékos erődben Közép- és D.-Európában, hazánkban meg a Kaukázuson terem, különösen a mesz4es földet kedveli. Az olasz nép a bogyójával az arcát festette, ettől ered a bella donna (a. m. szép asszony) elnevezése.
[ÁBRA] Nadragulya, mellette az élernyő elágazása vázolva és jelölve, 1, 2, 3, 4, a virág helye, a, b a hegylevél meg az előlevél. A számok az egymás után következést jelölik.
A növény legfőbb mérge nem az atropin (l. o.), mint eddig tartották, hanem a hioszciamin (l. o.). A N.-ban azonkivül egy alaktalan, gyántaszerü, keserü ízü alkaloid, belladonnin is van, továbbá atrozin és krizatropasav nevü festőanyagok. A N.-val való elég gyakori mérgezések rendesen ugy történnek, hogy gyermekek a N. bogyóit tetszetős külsejük és édeses ízük miatt megeszik. Ilyenkor a torok kiszárad; a beteg csak nehezen, v. egyáltalán nem tud nyelni; arca kipirul, bőre skarlátvörös, forró és száraz, mert a méreg a vertékelválasztás idegeit megbénítja; a szem bogara kitágul és közel vitt gyertyalángra sem húzódik össze, mert az atropin a szivárványhártya körkörös izmának mozgató idegét szintén működésképtelenné teszi; azután a beteg igen lármás, vidám deliriumba esik táncol, nevetgél, sőt dühöng, mert a méreg izgatja az agyvelő kérgét. Igen jellemző továbbá, hogy a szivnek gátló idege és ennek végződései szintén megbénulnak, ezért is a pulzus rendkivül felszaporodik. Gyermekeknél már 3-4 bogyó heves mérgezést okozhat, különösen a virágzás idején (jul.), mikor a legtöbb méreg van a bogyókban. A mérgezés különben rendesen nem halálos, bár a gyógyulás lassu és a szimptomák ijesztők. Amint fölismertük a mérgezést (ezt a szem bogarának tágassága igen jól elárulja), hashajtót, hánytatót, csersav-tartalmu szereket (gubacsforrázat) adunk, a nyakra mustárpapírt teszünk és még idején orvoshoz fordulunk, aki gyomormosás és polikarpin alkalmazása által könnyen elejét veheti a bajnak.