l. Plebiscitum.
mindaz, mi a nép tetszését megnyeri, érzelmeivel megegyezik, vágyainak megfelel, eszméit és gondolkodását tolmácsolja; N. stilus, mit a közönséges nép is könnyen megért. Népszerüség, a nép tetszésének, rokonszenvének és hálájának megnyilatkozása, rendesen olyanok iránt, kiknek munkásságát és életét a közjóra törekvés és az önzetlenség jellemzi; népszerüsíteni a. m. valamit a nép felfogásához, gondolatmenetéhez alkalmazni, vele megértetni.
néven hivtak azelőtt a nagy városok oly másodrangu szinházait, amelyekben bohózatokat, tündéries és látványos darabokat adtak elő. Később, midőn a népszinmű (ol. scene popolari, nem. Volksstück) divatba kezdett jönni, énekes drámák és vígjátékok, meg operettek jöttek a N. műsorára; legújabban pedig általában oly előadásokat tartanak benne, amelyek nem annyira a magasabb művészi igények kielégítését tűzik célul mint inkább szórakoztatni akarnak könnyebb fajta színművekkel, vagy fényesen kiállított látványosságokkal. A budapesti N. képét és leirását l. Budapest (III. köt. 785. old.).
a szinpadi műtermékeknek az a faja, mely tárgyait s szereplő személyeit a népéletből veszi s azokat eszményíti. Sajátságos faja a drámai irodalomnak, mely a mellett, hogy a fő súlyt a népélet feltüntetésére s jellemzésére fekteti: annak érzelmi világát is felöleli népdalok s más népéleti énekek alakjában. A dologtermészetéből folyik, hogy ahány nemzeti népélet van, annyiféle jellegüre oszlik a N. is, mert egészen más természetü p. a német mint a francia, olyan vagy a magyar N. Minden nemzeti N.-termékek közt bátran mondhatni, hogy etikai tekintetben a magyar N. áll a legmagasabb szinvonalom, mert amig a német, francia s olasz kevesebb súlyt fektet a lélektani igazságokra s a drámai konfliktusokból fakadó költői szerkezetre, mint az alsóbb rendü komikumra és trágár jellegü bohóckodásra: addig a magyar N.-vek közt nagy számmal találkozhatunk olyan termékekkel, melyek nemcsak a leghivebben tükrözik vissza a népjellemet s érzületet, hanem drámai bonyodalom s morál tekintetben is a valódi drámai termékekkel is kiállják a versenyt. Szigligeti Ede, Szigligeti József, Tóth Ede, Almássy Tihamér stb. N.-vei fényesen igazolják ez állítást. A magyar N.-irodalom egyszersmind hatalmas fellendítője volt a magyar dalnak és zenének is, mert annak köszönheti ez jórészt kifejlődését, elterjedését s intenzivebb kihatóságát.
A leiró néprajz egyik legfontosabb fejezetét alkotják a hagyományos N., melyeket rendesen két csoportba szokás osztani. Az egyikbe az emberi élet három legfőbb momentumához és azok előzményei meg következményeihez fűződő szokások, a másikba pedig azok a hagyományos gyakorlatok tartoznak, amelyek az u. n. népies ünnepkör (l. o.) kiemelkedőbb dátumain újulnak meg évről évre ismétlődve. Amazok szorosabban családéleti jellegüek, míg emezek már inkább az egész nép, vagy legalább törzs társaséleti jelenségei. A családéleti szokásokat a születés, házasságkötés és halál három fő mozzanata köré csoportosítjuk s ezek sorrendjében a hagyományos keretek közt meglehetős egyöntetüséggel mozgó népélet mindazon jelenségeit letárgyalhatjuk, amelyek e három csúcsponttal többé, kevésbé szoros, vagy akár csak távolabbi vonatkozásban állván, összességükben az emberi élet nemzedékről nemzedékre ismétlődő jelenségeinek szakadatlan láncolatát alkotják. A születés első fő fejezetébe oszthatók a fogamzásra, terhességre és szülésre, a gyermekágyra és a csecsemő, valamint a serdülő gyermek ápolására és nevelésére vonatkozó összes szokások és az ezek alapjául szolgáló hiedelmek. Az ifju korral mindkét nemre nézve kezdődő szerelmi élet (a népies «udvarlás» összes kisérő jelenségeivel) a második csúcspont, a házasságkötés előzményei sorába tartozik s a lakodalmi szokások tartalmas fejezetében kulminál, amelyet a családalapítás egyéb, anyagi feltételekben gyökerező szokásjogi, vagy gazdasági intézményei egészítenek ki. A halálozás fejezete köré csoportosíthatók végül a népies orvoslás és betegápolás (jórészt csupa kuruzslás) etnologiai nevezetességü adatain kívül főleg a lélekképzet minőségét tanulságosan megvilágító mindazon szokások, amelyek a haldokló és a kiterített halott körül akár tudatos, akár pedig már feledésbe merült jelentéssel ismétlődnek; nemkülönben a temetés meg a halott-kultsz egyéb mozzanatai, minők sorába ősi eredetü oly szokások is tartoznak, amelyek a holtak iránti kegyeletről magasb művelődési fokon alakult fogalmakkal megütközést keltő ellenkezésben állnak (vampirizmus stb.). A népies naptár és ünnepkör sorrendjében évről évre ismétlődő N. e naptár természetéleti és egyház kettős, de szorosan egybefonódott szálára fűzve leginkább a téli és nyári napfordulat, a tavasz kezdete és az ezzel járó télkiűzés (télkihordás), a nyár bevonulása, az esővarázslás, a gazdasági élet aggasztó és örvendetes jelenségei 8aratás, szüret), a termésnek ártó hatalmak ellen való megvédése és biztosítása, a ház és háztáj meg a földek és gyümölcseik, valamint a hasznos házi állatok megáldása stb. fejezetekbe oszthatók. De a szerint, amint a illető nép vagy néptöredék életkörülményei az általános keretben egy vagy más irány felé módosulnak természetesen többet vagy kevesebbet, az említetteken kívül esetleg más sok mást is (vadászati, halászati, pásztorélet, hadviselési, kereskedelmi és ipari, szépművészeti és jogéleti, politikai stb.) szokásokat ölelhetnek fel.
A magyar, vagy helyesebben magyarországi N. (mert sajátszerüen és kizárólagosan magyar N.-ról alig lehet szó) a közép-európaiak körébe tartoznak ama számos megegyezés alapján, melyet a velünk együtt, v. körülöttünk élő németség és szlávság meg románság népszokásaival mutatnak. Eredetük után kutatva, csupán elenyészően csekély töredékük enged őshazai származásra némi bizalmatlanul tapogatózó következtetést, mihelyt a kutatásnál a e téren elég sokáig uralkodott elfogultságtól szabadulni tudunk. S ezen nincs is mit csodálnunk, ha a középkori kereszténységnek a kebelébe tért pogány népekre gyakorolt nagy asszimiláló kulturai hatását, mely a nyugati népeknél is nagy mértékben mutatkozik, tekintetbe vesszük. Ezzel azonban korántsem akarjuk azt mondani, hogy az egyes sajátszerü vonások a N. majdnem minden kategoriájában nálunk nem akadnának. Csak azt kell azonban még ezekre vonatkozólag is megjegyeznünk, hogy azok magyarázatában addig, amig műveltségtörténelmi alapon is kielégítő felvilágosításhoz juthatunk, az őskori és őshazai emlékekre való hivatkozással kár a bizonytalanság sejtelmes útvesztőibe tévednünk. A módszeres eljárás, mint a folklore (l. o.) egyéb elemeire nézve, itt is az, hogy előbb a lehető legmesszibbre visszakisérhető mult és a még sok érdekeset nyujtó, de néprajzi tekintetben rohamosan elszintelenedő jelen népszokásait amennyire csak tehető, pontosan leirva, időben és helyrajzilag definiálva, nemkülönben a népréteget illetőleg is, amelyre kiterjednek s a hozzájuk való ragaszkodást intenzivitását is feltüntetve egybegyüjtsük; aztán előbb a velünk együtt és köröttünk, majd a tőlünk távolabb élő, de bármikor velünk közelebbi vagy távolabbi érintkezésben állott népekéivel pontról-pontra egybevessük. A hasonlóságok közös műveltségtörténeti vagy analog emberéleti forrásait rendre véve, a megegyezések magyarázatában ezeket csak akkor tartsuk kimerítve, amikor csakugyan nem marad már a közös származáson, az ennek alapján álló nyelv- és igy képzetközösségen kívül egyéb, amivel e találkozások okát adhatnók s e etnogoniai magyarázat egyébként is helytálló bizonyítékokkal támogatható, aminők közé p. a tapogatózó etimologiai kisérletek kérészéletü fajtája éppenséggel nem tartozik.
l. Felségiség.
l. Népiskola.
a népoktatási intézetek hivatalos közlönye, alapította Eötvös József báró közoktatásügyi miniszter 1868 febr. 6. A lap eleinte 7 nyelven hetenkint egyszer jelent meg s valamennyi hazai népiskolánka ingyen küldetett szét. Szerkesztője Környei (l. o.) János, 1874--1895-ig Gyertyánffy (l. o.) István volt, kinek szerkesztése alatt a lap már csak magyar nyelven s hetenkint kétszer jelent meg. 1895 végén Wlassics közoktatásügyi miniszter a lap átalakítása érdekében értekezletet hivott egybe s a tanácskozás eredménye a N. korszerübb átalakítása lett. Szerkeszti 1896 óta Ujváry Béla.
a népességnek lakóhelyek szerint való csoportosulása. A lakóhelyek fogalma különbözőkép állítható felé: a közigazgatási jog másként osztályoz, mint a társadalmi statisztika. A N. szélsőségei egyfelől a nagy városok, melyek magas kulturáju korokban, ugy az ókor vezető népeinél, mint napjainkban, igen nagy fejlődésnek indulnak és igen nagy részét vonják magokhoz a népességnek; másfelől az elszórtan fekvő lakóházak, a tanyák, hol egy-két épület áll távol a falutól. A N.-t statisztikailag olykép mérik, hogy a különböző népességü lakóhelyekből csoportokat alakítva, kimutatják, hogy hány százalék esik az összes népességből az egyes csoportokra. L. Népesség.
l. Tribunus.