vagy ordo (lat.), a róm. kat. egyházjogban az egyházhatalomra való képességet szerző ünnepélyes cselekmény: felszentelés. Az O. szentség és a felszenteltre eltörölhetetlen jelleget ruház, ugy hogy aki egyszer pappá lett, az nem-pap többé nem lehet. Az O. csak az egyházhatalomra való képességet nyujt, nem pedig jogot is az egyházhatalomnak bizonyos helyen és bizonyos személyek irányában gyakorlására, amihez külön küldetés szükséges. A szentségnek teljessége a püspökségben pontosul össze, mert az O.-ra kizárólag a püspök jogosult. Az egyházi hatalomnak bizonyos korlátok között átruházása által eredt a püspökségből a presbyteriatus és a diaconatus. A püspöki és a presbiteri rendet együttesen sacerdotium-nak is nevezik, mert csak ez a két rend képesít a titokteljes áldozat bemutatására (misézésre); a diakonátust ezekkel szemben minisztériumnak nevezik, mert ez csakis az isteni tisztelet körül való szolgálatokra képesít. Mind a három rendet pedig ordines hierarchici-nak nevezik, mert mind a három isteni és apostoli eredetü, mig a többi rendek csak későbben fejlődtek ki. (L. Egyházi rend.) O.-ra csak a püspökök jogosítvák, a negyedik alsóbb rendet azonban, valamint a külön rendet nem alkotó tonzurát alárendeltjeiknek s csakis a kolostor határain belül a szerzetesapátok, egyházuk szolgálatában levő egyéneknek a bibornokok is - ha presbiterek - feladhatják. A püspökök is csak saját megyéjökben s csak saját megyebelit szentelhetnek fel. Korlátlan felszentelhetési joga csak a pápának van. Ennek jogi alapja az, hogy csakis a pápák, de nem a püspökök személyenkint véve is utódjai az apostoloknak. Az a püspök, aki a felszentelésre illetékes, az illető felszentelendőnek u. n. proprius episcopusa. Aki illetéktelen püspöktől tudva veszi fel az egyházi rendet, az a nyert rendnek gyakorlatától mindaddig eltiltva marad, mig illetékes püspöke őt fel nem menti. Több illetékes püspök között a felszentelendő szabadon választhat.
A felszentelésre vonatkozó illetékességnek négyféle alapja van. Illetékessé válik ugyanis a püspök: a) ratione originis; b) ratione domicilii; c) ratione bbeneficii és d) ratione familiaritatis v. commensalitii (ha a felszentelendő 3 éven át a püspök szolgálatában állott). A nem illetékes püspök a felszentelést csak elbocsátó levél (literae dimissoriae) felmutatása mellett eszközölheti. A rend felvételére bizonyos kellékek szükségesek, melyeknek hiánya a felszentelést részint érvénytelenné, részint szabálytalanná teszi. (L. Incapacitas és Irregulartias.) A felszentelésnek bizonyos címre (titulus) kell történnie, amely felszentelnek fentartására szolgál. Ez rendesen a javadalom (beneficium, l. o.), ilyennek hiányában az u. n. titulus mensae, azaz oly alap, melyből a felszentelt hivatalképtelensége esetére ellátást nyer, hazánkban a püspökmegye; szerzeteseknél, kik szegénységi fogadalmat tesznek, a titulus paupertatis és a fogadalmi cím titulusprofessionis, mert a felszentelt szerzetesnek ellátása a szerzetet terheli. A protestáns egyházban az O. nem szentség, s nem nyujt eltörölhetetlen jelleget.
(lat. az ordo többes száma), az egyházi rend fokozatai, l. Egyházi rend.
(lat.) állítólag még Nagy Gergely korából való róm. kat. egyházi szertartásos könyv.
(ang., ejtsd: ordnensz), igy nevezik Nagy-Britanniában a lövegügyet; O. department-nk pedig azt a hatóságot nevezik, amelynek rendeltetése a tüzér-, hadmérnök-, helyőrségi és kaszárnyaügyről való gondoskodás.
l. Ordinatio.
(ordódi, rozsonmiticzi és alsó-lieszkói). Régi magyar nemes család, mely már a XII. sz.-ban szerepel. (V. ö. Ipoly-könyvtár.) A Hunyadiak korában Bodrog vármegyében virágzott s egyik tagja Gergely 1504. e megye alispánja volt. A mohácsi csata után Komárom, Bars, Nyitra és Trencsén vármegyékben terjednek el a Bács-Bodrog vármegyékből menekülő György és János testvérek leszármazottjai. Ezeknek maradékai közül I. Kristóf trencsénvármegyei alispán, ennek fia II. Gáspár 1576-1629-ig kincstári tanácsos, s ennek egyik fia, I. Imre országos kincstári pénztáros, másik fia, I. István 1659-ben alnádor volt. Ez utóbbinak Apponyi-leánytól nemzett egyik fia, Zsigmond (megh. 1708.) csanádi püspök lett, László és III. Gáspár fiai pedig terjesztették a családot, mely azután előkelő felsőmagyarországi családokkal, a Majláthok, Rakovszkyak, Szentiványiak, Mednyánszky bárók, Majthényiak, Sándorok, Beniczkyek, Melczerek, Trsztyánszkyak, Marsovszkyakkal stb. rokonságba, sógorságba jutva, roppant számra szaporodott. II. Kristóf trencsénvármegyei főbiró fiai magasb világi s egyházi hivatalokat viseltek: II. Pál szepesi, II. Gábor 1776. esztergomi kanonok, IV. István és I. Károly a pálos szerzet főnökei, I. Lajos helytartó-tanácsos, IV. Imre királyi táblai biró, III. Kristóf 1758. trencsénvármegyei alispán voltak; unokái közül Tamás 1784. nyitrai kanonoki széken ült, s maradékai, valamint III. Kristóféi is nemzedékről nemzedékre előkelő hivatalokat viseltek Trencsén, Nyitra, Bars, Esztergom s főképen Komárom vármegyékben. Az 1848-iki szabadságharcban a család legtöbb tagja részt vett. Fentebb említett I. Kristóf fiának, III. Jánosnak, ki a rozsonmiticzi ág törzse lett, századokon át virágzott, vmegyei hivatalokat viselő ágából származott György, ki Rákóczi ezredese volt (1707), valamint Pál (l. o.) miniszter.
1. O. Lajos, közgazdasági iró, szül. Nagy-Máloson (Bars) 1852 febr. 19. Érettségit Budapesten tett 1869. Azután 3 évig hallgatója volt a kolozsmonostori m. kir. gazdasági tanintézetnek. U. o. 1872., 1873-ban pedig Magyar-Óvárotta gazdasági akadémiánál a vegytani szakban asszisztens volt. 1874. a budapesti egyetemen hallgatta a vegytant s a rokon tárgyakat, 1875. Bécsben a műegyetemen a vegyészeti technologiát. 1875-80-ig Bars, Baranya és Borsod vármegyékben gazdálkodott. 1880 máj. 1. a barsvármegyei gazdasági egyesület titkárja, 1881. az országos gazdasági egyesület előadó titkárjává lett. U. o. 1882. első titkárrá, 1888. igazgatóvá lépett elő. 1981. távozott az egyesülettől, amelynek lázas tevékenysége tíz éven át főleg az ő rendkivüli szorgalmának eredménye. 1883. nyerte a Ferenc József lovagrendet, 1885. a belga Lipót-rendet, ugyanazon évben a francia Du mérité agricole rendjelet, 1889. ezen rend tiszti rangjába promoveálták. A gazdasági szakirodalom terén kifejtett munkássága: 1880. szerkesztette a borsodvármegyei gazdasági egyesület Értesítőjét; 1884. megirta az Állattenyésztők kalauzát; 1884. megalakította az országos gazdasági egyesület kebelében a gazdasági könyvkiadó-vállalatot, melynek első munkáját, a Lecouteux francia művét (A csalamádé termelése és vermelése) ő ültette át a magyar irodalomba; 1885. adta ki és szerkeszti máig is a Gazdasági Lapokat, amely akkor csak mint a Magyar Föld napilap heti melléklete jelent meg; 1886. vette át a Kodolányi-féle gazdasági Zsebnaptár és Évkönyvet és szerkeszti máig; 1887. Engelbrecht Károllyal szerkesztette a Molnár Istvántól átvett Borászati Lapokat, melyet újjá alakítván, attól egy év múlva visszalépett; 1888. megirta a francia nemzetközi gazda-kongresszus Compte rendue-ja számára a magyar mezőgazdasági helyzetét; 1890. irta A szőlő trágyázása c. eredeti művét; 1895. a Szőlőszeti Lapokat adta ki a kassai Maurerral; 1895. létre hozta a gazdák gőzekeszövetkezetét; 1896j. a barsvármegyei gazdasági egyesület igazgató-elnökévé választotta meg.
2. O. Pál, magyar kir. közlekedésügyi miniszter, O. Vince komáromvármegyei főjegyző, később a váci püspöki és kalocsai érseki javask kormányzójának s Ghiczy Máriának fia, szül. Budapesten 1822., megh. 1885 aug. 26. Jogi tanfolyamot végezve 1848. fogalmazó lett a kereskedelmi minisztériumban, majd Szalay László oldala mellett, ki a Batthyány-kormány által a német birodalmi gyülésre meghatalmazott követül küldetett, titkári minőségben Frankfurtban volt. A világosi fegyverletétel után külföldre ment és Párisban Teleki László gróf mellett működött. 1861., az alkotmányos élet részbeni visszaállítása után Komárom vármegye főjegyzője lett, onnét országgyülési képviselővé választatott s az országgyülés feloszlatása után, a provizorium alatt, komáromvármegyei bagotai jószágán gazdálkodott s családjának élt, sokat tanulva és magát a nemzetgazdasági szakban képezve. Az egészen alkotmányos korszak kezdetén, 1868-ban tisztelő vármegyéje alispánná s majd országgyülési képviselővé is választotta, bár anyja s neje után az ellenzéki, s a szinte ellenzéki vármegyére nagy befolyást gyakorló, de méltányos és higgadt Ghiczy Kálmán közel rokona a Deák-párt szilárd tagja volt, mert megbiztak ismert jellemében, s nem felejtették, hogy már 1848-ban a vármegye udvardi kerületét képviselte, hogy a szabadságharc után el is volt fogva, s azután birtokára belebbezve, hogy Szalay László és Teleki László iskolájában neveltetett, s a közügyek régi, tapasztalt szolgája, s a közpálya nehézségeivel jó ismerős, munkás és szerénysége mellett is jelentékeny férfiu. Az országgyülésen nemcsak hű Deák-párti maradt, hanem a párt zöméhez, a szorosabb bizalmi körhöz tartozott. Szerénysége, félre vonulni szerető természete, zajtalan, hatásokat nem vadászó, minden feltünő szerepléstől, idegenkedő egyénisége nem képeztek akadályt, hogy előbb a közlekedési, majd a pénzügyi bizottságok állandó tagja, az utóbbinak Zsedényi halála után s Csengery Antal betegeskedése alatt elnöke is legyen. Péchy Tamás lelépése után Tisza Kálmán által 7-ik közlekedési miniszterré hivatott meg. Mint miniszter nagy kötelességtudás, erély és szorgalommal végezte kötelmeit s az összes pártok becsülését birta. Közlekedési politikájában elődei hazafias nyomaiban haladt. Az államvasuti hálózatot fejlesztette és az idegen társulatok vasutait államosította s az árvizvédelmi munkálatokat siettette. Lemondása után az új főrendiház tagja lett, de ennek tárgyalásaiban már részt nem vehetett. V. ö. Vasárnapi Ujság 1880. 19. szám, arcképpel. - Fia O. Pál, szül. 1852., a komáromvármegyei udvardi járás országgyülési képviselője 1885-92-ig.
(lat.) a. m. a legkisebb testvérek rendje, neve az 1474. paolai szt. Ferenc által alapított szerzetes rendnek, röviden minimi (fratres). E rend csak 1493. kapott szabályokat. Célja: alázatosság, bűnbánat és javulás. Nevüket azért vették, hogy magukat még jobban megalázzák mint a ferencrendiek (fratres minores), v. talán Krisztus szavait: «quamdiu fecistis uni de his fratribus meis minimis, mihi fecisti» tartották szem előtt. Szabályaikat VI. Sándor (1502) és II. Gyula (1506) erősítették meg. Jóllehet idők folytán 5 tartományra osztva 470 házuk volt és a rendből számos kitünő férfiu emelkedett ki, különös tekintélyre nem vergődtek. Manapság csak néhány házuk van Olaszországban, Róma székhellyel.
(franc. ordonnance, l. o.), a parancsolás cselekménye. Átvitt értelemben: 1. szolgálati előirás; 2. valamely katona, aki egy felebbvaló mellé van rendelve. Annak O.-tisztek, altisztek és rendfokozat nélküli katona-O.-ok. Vannak O.- csapatok is, p. Németországban az u. n. lovas törzs-O.-k (Berittene Stabs-Ordonnanzen), akik a főbb parancsnokok, dandártábornokoktól felfelé, szolgálatára vannak rendelve. Az O.-tisztek (magyarul parancsőrtisztek) valamely főbb parancsnok rendelkezésére a segédtisztek mellé osztatnak be. Compagnie d'ordonnance-oknak nevezték Franciaországban az V. Károly idejében akkor szervezett csapatokat, amikor belátták, hogy a hűbéres hadak sem nem elég erősek, sem nem eléggé megbizhatók. Számra nézve 15 compagnie, az állandó hadsereg csirájának tekintendők. Fentartásukra az orléansi parlament rendei 1439-ben 1.200,000 livrenyi adót (taille perpétuelle) szavaztak meg.
l. Non lueu.
(franc., ejtsd: ordonáńsz), igy nevezték az 1789-iki forradalom előtti időben a királyok és régensek által kibocsátott rendeleteket Franciaországban. Az O. voltaképen kétfélék: tágabb és szükebb értelemben vett O. Ez utóbbiak: a közjogi és pénzügyi kérdésekre vonatkozók, továbbá a deklarációk, nyilt levelek (lettres patentes) és szabályzatok, melyek a törvényes magyarázásával, megerősítése s alkalmazása módjával foglalkoztak. Minden (szűkebb értelemben vett) ordonnance-ot a király irt alá, az államtitkár pedig ellenjegyezte; ezen felül a nagy pecséttel látták el s a pecsétőr is láttamozta. Mint az ediktumok, ugy az O. is rendesen a folyó év havától voltak keltezve s «car tel est notre plaisir» szavakkal végződtek. XIV. Lajos parancsára a harmadik dinasztia királyainak öszes ordonnance-ait hivatalosan összegyüjtötték, mely gyüjtemény jelenleg 21 folians kötetre terjedt (Páris 1723-1743). Ez a gyüjtemény az 1051-1514-iki korszaknak ordonnance-ait tartalmazza s Collection du Louvre név alatt lett ismeretessé; ezenfelül megemlítendő az Isambert, Jourdan, Decrusy és mások által kiadott Recueilgénéral des anciennes lois françaises (u. o. 1721-33, 29 köt.) című gyüjteménye.