l. Boreas.
város Veracruz (ettől 105 km.-nyire) mexikói államban, a Rio Blanco balpartja fölött, vasút mellett, 1282 m.-nyi magasban, 20,700 lak., pamutfonással, szövéssel és nádcukorkészítéssel. 28 km.-nyire tőle van O., vagyis Ciltaltepetl nevü 5582 m. magas vulkán, egész Közép-Amerika legmagasabb hegycsúcsa. Állítólag 1856. Müller báró jutott föl először a tetejére. Legutolsó kitörése 1545-66-ig tartott, a hóhatár rajta 4292 m. magasban van; legmélyebben lenyuló glecsere El Corte 4015 m.-nyi magasságban ér véget.
családi nevén Bloemen Jan Frans van, németalföldi festő, szül. Antwerpenben 1662., megh. Rómában 1748 táján. A két Poussin és Claude Lorrain legszerencsésebb utánzója volt, s melléknevét a tájképein festett szép látóhatártól (ol. a. m. O.) kapta. Képei, melyeken nagy részt Tivoli környékét festi, leginkább Rómában vannak; számosat saját találmányu edzési módjával is megörökített.
a sertés nyakszirtje, melyet levesnek vagy sós vizben megfőve, reszelt tormával szegélyezve tálalnak fel.
l. Orkney-szigetek.
v. szélvész, l. Vihar.
város, l. Perekop.
(gör.), a szinpad előtti tojásdad alaku tér a görög szinházakban, mely a félkörívben emelkedő ülőhelyekig terjedt. Az O. közepén állott a timele, lépcsőkön elhelyezett áldozatoltár. Itt adták elő a táncaikat is. A rómaiaknál a szenátorok helyei szoktak az O.-ban elhelyezve lenni. Tehát az O. az emelt szinpadtól a proedriának nevezett első ülőhelyekig terjedt, melyeknél a diazomásák (középjárók) végződtek. Az O.-t a podium vette körül; a római cirkuszok- és arénákban, ahol az egész teret igénybe vették, azok, kik rendszerint az O.-ban szoktak ülni, a podiumon ültek. Ezen volt baldachin alatt a cubiculumnak nevezett császári páholy is.
török szultán, l. Urkhán.
(és jenisszeji föliratok), Ázsiában talált régi, ismeretlen irásu, kőbe vésett föliratok. Csak legújabban sikerült egy részüket megfejteni s ebben legnagyobb érdeme van Thomsen Vilmos dán nyelvtudósnak, akadémiánk külső tagjának. Kitünt, hogy a föliratok nyelve török s legközelebb áll az ujgur nyelvhez; a Kr. u. VIII. sz.-ban vésték őket kőbe, tehát az ural-altáji nyelvcsaládnak legrégibb emlékei. V. ö. Simonyi Zs., Esemény az ural-altáji nyelvtudomány terén (Nyelvtudományi Közlemények, 1894).