Barend (Bernaert) van, németalföldi festő, szül. Brüsszelben 1488 és 1490 között, megh. u. o. 1541. Barend Valentin festő fia volt, 1518. Parmai Margit, Németalföld helytartónőjének udvari festője lett, 1527. eretnekség vádja alatt elvesztette állását, de 1532. magyarországi Mária, az új helytartónő, ismét kegyébe fogadta. V. Károly császár számára is dolgozott. 1527 és 1532 között alighanem Rómában tartózkodott. Első műveiben még Gerard Dávid álláspontján van, bár az olasz művészet hatása is némileg meglátszik rajtuk. Ilyen p. a bécsi muzeumban levő oltárképe, mely Tamás és Máté apostolok életéből vett jeleneteket ábrázol. Utóbb, Mabuse hatása alatt, mind jobban átveszi az olasz művészet sajátos formáit, de mérsékelten, a nélkül hogy egyéniségéről, nemzeti jellegéről lemondana. Legszebb képei ebből a korból: Három szárnyu oltár, a középen Job megpróbáltatását ábrázoló képpel (1521, brüsszeli muzeum); Krisztus siratása (u. o.); Menekülés Egyiptomba (Liverpool, Royal Institution). Aző tervei után V. Károly császár számára készített, az uralkodó vadászatait ábrázoló falszőnyegek a párisi Louvreban vannak; mások a madridi muzeumban.
a Száva baloldali mellékvize, ered Verőce vármegye D-i határában a Papukhegységben, D-nek folyik s a Psunj hegységnél DK-re fordulva, a hegyektől teljesen körülzárt pozsegai medencén folyik keresztül; Pleternicánál DNy-ra fordul, a pozsegai medence D-i kijáratán áttör s a Száva lapályára kilépve, Koba mellett abba ömlik. Hossza mintegy 110 km. Legnagyobb mellékvize balfelől a Londja.
kisközség Sáros vármegyei felső-tárcai járásában, (1891) 898 rutén lak., vasúti állomással és táviróhivatallal. Hozzátartozik Kurcsin vashámor. O. Galicia felé az utolsó vasúti állomás s egyúttal a lublói fürdő állomása.
(holland) a. m. háboru; O.-hajó a. m. hadihajó.
hires gyémánt (l. Gyémánt, VIII. köt. 394. old).
orosz nemesi család, melynek alapítását a hagyomány egy O. Iván nevü közönséges íjászra (sztrelecre) vezeti vissza, akit Nagy Péter parancsára ki kellett volna végezni, de olyan derekasan viselte magát, hogy a császár nemességet adott neki. Unokája volt Gergely, katona és diplomata, szül. 1734 okt. 17., megh. mint az olyan nevü novgorodi kormányzó fia, 1783 ápr. 24. Részt vett a hétéves háboruban és szépsége által magáva vonta II. Katalin cárnő figyelmét, aki kedvesévé tette s akinek érdekében O. testvéreivel együtt előkészítette azt az államcsinyt, mely III. Péternek trónjába és életébe került. Nem lett ugyan a császárnő férje, mint ahogyan remélte volt, de gazdag anyagi jutalmat nyervén, egyúttal vezénylő táborszernaggyá léptették elő. 1762. grófi rangra emelték, 10 évvel később pedig II. József birodalmi hercegséget adományozott neki. De szerencséjének csillaga lassankint elhomályosult. A foksáni kongresszuson alig tudott Törökországtól valamit Oroszország részére kicsikarni, az udvarnál pedig a császárnő elfordult tőle és kegyével Potemkint tüntette ki. Katalinnal való frigyének gyümölcse a Bobrinszki-család. - Elek (Alekszej), a fentebbinek fitestvére, szül. 1737., megh. 1809 jan. 5. Hatalmas erejü és akaratu ember, kinek III. Péter megbuktatásában döntő szerep jutott. ş kiáltotta ki cárnőnek II. Katalint, ő fojtotta meg III. Pétert és jutalmul kamarás és a gyámsági kancellária elnöke lett. 1768. ő vezette a szigettengerben felvonult orosz hajórajt, melynek Csezme melletti fényes győzelméről maga O. is Csezmenszkij melléknevet kapott. - Vladimirovics Gergely, a fentebbinek unokaöccse, szül. 1777., megh. Pétervárt 1826 jul. 4. 1812 óta az államtanács tagja, irodalommal foglalkozott és több tudós társulatnak tagja lett. Gyönge egészségénél fogva többnyire külföldön, különösen Párisban tartózkodott. Művei: Mémoires historiques, politiques et littéreires de Naples (5 köt, Páris 1825); Histoire des arts en Italie (4 köt., u. o. 1822) és Voyage dans une partie de la France (3 köt., u. o. 1824). Vele kihalt az O.-család törvényes férfiága, de azért feltünik - Fedorovics Elek, O. Fedornak, O. Gergely és O. Elek öccsének természetes fia, szül. 1787., megh. Pétervárt 1861 máj. 21-én. Már a francia hadjáratokban is kitüntette magát, de még inkább az 1825 dec. 26-iki katonai felkelés alkalmával, melynek leverésében nagy része volt. Ennek jutalmául grófi rangra emelték, majd lovastábornok és az 1829-iki drinápolyi békekötés után rendkivüli meghatalmazott és követ lőn Konstantinápolyban. 1833. ő volt parancsnoka azoknak az orosz csapatoknak, melyek a Boszporusban kikötöttek s miután igy a szultánt a hunkjár-kalesszii szerződésnek aláirására kényszerítette volt, 1844. a titkos rendőrségnek főnöke és Miklós cárnak állandó kisérője lett. 1854. hasztalan iparkodott Ausztriát az orosz szövetségnek megnyerni. Egyetlen fia, Alekszejevics Miklós herceg, szül. 1820., megh. Fontainebleauban 1885 márc. 29., eleinte katona volt, de miután 1854. Szilisztria ostrománál félkarját és félszemét elvesztette volt, a diplomáciai pályára lépett és 1860-80. egymásután képviselte Oroszország ügyét elébb Brüsszelben, azután Bécsben, Párisban és Berlinben. Az irodalmi téren is müködött, orosz nyelven megirta az 1806-iki porosz háboru történetét (Pétervár 1856).
nagyközség Torontál vármegye nagybecskereki j.-ban (1891) 2099 szerb lak.
melyet nálunk orosz vagy muszka lónak is neveznek. Európa leggyorsabb ügető lova. Orlov gróf állította elő 1778. különböző lófajták keresztezése által. Nem szép, de nagyon gyors ló, melyet ügetésben csak az amerikai ló mul felül. Oroszországot kivéve főleg oly államokban foglalkoznak a tenyésztésével, ahol évenkint ügető lóversenyek tartatnak.
Ivanovics Boris, orosz szobrász, szül. 1793., megh. Szt.-Pétervárt 1837 dec. 28. Először a szentpétervári akadémián tanult, főleg Martos és Pimenov vezetése alatt, majd I. Sándor cár nagy mellszobrával akkor sikert aratott, hogy császári ösztöndíjjal Rómában Thorwaldsennek lett tanítványa. Olaszországból visszatérve a szobrászat tanára lett a szentpétervári akadémián. Legkitünőbb művei: Faun és bacchánsnő; Paris az almával; Tilinkózó Faun; az angyal szobra I. Sándor cár emlékszobrán Szt.-Pétervárt; Kutusov és Barclay de Tolly tábornagyok emlékszobrai Szt.-Pétervárt; I. Sándor cár nagy mellszobra a szenátus üléstermében.
és összetételeit, l. Orrmány.