(Ostrea edulis L.), az Ostreidae kagylócsaládnak egyik faja. Kagylói szabálytalanok, egyenlőtlenek, a baloldali vastagabb, íves mig ellenben a jobboldali lapos fedővé módosult. Az Európát körítő tengerek partjain igen elterjedt és az u. n. O.-telepeken, 40 m. mélységben tömegesebben tenyészik, de főleg a kevésbbé iszapos talajt kedveli. Ha a két kagylóhéj közé bedugott késsel elvágjuk a záró izmot, a két kagyló felnyilik s az állatot magát láthatjuk. Himnős és a szaporítás ideje juniustól szeptemberig tart. Az anya a petéket nem rakja le a külvilágba, hanem kagylói alatt őrzi mindaddig, mig a fiatal lárvák maguk ki nem rajzanak s ekkor előbb a tenger fölszinére emelkednek, de későbben a mélységbe ereszkednek le. Ekkor elveszítik a lárvakori mozgásszervüket, a vitorlát, egy helyhez rögzülnek s ha a természeti körülmények egészen kedvezőek, tovább fejlődnek és szaporodnak, ellenben ha homok, iszap vagy növénytörmelék borítja el őket, menthetetlenül elpusztulnak. Az O. tápláléka mikroszkópos állatokból és növényekből, valamint korhadó szerves anyagokból kerül ki. A hideg iránt igen érzékeny s ez veszedelmes ellensége, de ellenségei tovább a haladnak, a rákok, a tengeri csillagok és csigák. Teljes kifejlődését a helyi körülményekhez képest csak több év mulva éri el, sőt e tekintetben még a fajta is nagy jelentőségü. A nagy vagy kis, a vastag v. vékony héju, a kevés- vagy sokleveles példányok valamennyien helyi változatok. Rendes körülmények között 10-12 évig él, de már 3-4 éves korában akkora, hogy árucikk gyanánt használható. Az O. legtömegesebben az angol és a francia partokon tenyészik, ugyszintén gyakori a norvégiai partokon is az É. sz. 65. fokig. A schleswigi partokon mintegy 50 osztrigatelep van, amelyek 1,5-9 m. mélységben fekszenek és mintegy 100 m. széles, 1000 m. hosszu szalagok. Fenekük homokos, apró kavicsokkal és kagylóhéjakkal fedett. De elszórtan egyebütt is tenyésznek egyenként, húsuk azonban nem oly ízletes. Angol- és Franciaországban pástétomot és szósokat készítenek belőle, más országokban nyersen fogyasztják. A jütlandi partokon a Kattegatig terjed le az O.; Limfjordban régebben hiányzott, de 1825 óta, mikor a tenger a szárazt áttörte, önként bevándorolt és megtelepedett, majd annyira elszaporodott, hogy most jövedelmező kereskedelmi cikk. A Keleti-tengerben, kevés sótartalma miatt, nem tenyészik. A kifejlett állatnak elegendő 1,7% sósviz, a lárva azonban csupán 3%-osban élhet meg. Az apály és dagály igen fontos tényező az O.-ra, mert ez adja meg a táplálékot. Az Európa körüli tengerek közül az Atlanti-ocenában, a Közép-, Adriai- és Fekete-tengerben is tenyészik. Leggazdagabb O.-telepei Észak-Amerikának vannak. Az ausztráliai O.-telepek Dél-Walesben és Tasmaniában feküsznek.
Az O.-halászat igen egyszerü. Ahol a telepek az árapályban feküsznek, az O. kézzel szedhető, a mélyebben fekvő telepekből O.-gereblyével. E gereblye zacskóval függ össze, amely magába veszi az összegereblyélt O.-t. Hogy az O. a tengerparti lakóknak évezredek előtt fontos tápláléka volt, arról tanuságot tesznek az u. n. konyhahulladékok a dán partokon. Olaszországba Kr. e. száz évvel Sergius Orata telepítette be először az O.-t a Baje melletti öbölbe. Plinius a lukrini tóból ismerteti. 1375. III. Eduárd megtiltja az O.-lárvák gyüjtését s csak május havában engedélyezi. Az O.-tenyésztés tehát már nagyon régi. Az O. gondozása abból áll, hogy összegyüjtik, kedvező talajt készítenek számára, jól táplálják, minek következtében húsa ízletesebb lesz. A mesterséges O.-tenyésztésnél főleg arra törekednek, hogy a fiatalok kellő védelmet találhassanak s e célból gondoskodnak tapadási helyekről. Az O. egyike a legismertebb és legkedveltebb nyalánkságnak, de valódi ízét csak az érzi, aki lassan falatozza el. A citromlével való befecskendezése elveszi eredeti ízét s a mellett emészthetetlenné teszi. Éppen igy elveszi ízét a paprika is. Az r-nélküli hónapokban nem oly ízletes, mint az r-esekben; ez idő alatt rágósabbak s a mellett a meleg időben könnyen megromlanak. Rendesen ebédeknél bevezető étel gyanánt fogyasztják, már a régi rómaiak is igy élvezték. De szik különböző módokon elkészítve is, különösen Francia- és Angolországban. Tápértéke majdnem olyan, mint a legjobb fajta halaké. Fogyasztása igen változó, igy Páris 1852. 78 millió, 1858-ban 57 millió és 1868-ban csak 26 millió O.-t fogyasztott. 1876. Franciaország 330 millió O.-t adott el, mig 1866. még Páris szükségletét sem tudta fedezni. London egymagában ez idő szerint 800 millió darabot fogyaszt. Az egész Anglia O.-fogyasztása mintegy 80-100 millió koronát képvisel. Észak-Amerikában valóságos népies eledel és eredeti hazájában 9-12 milliárd darabot fogyasztanak el évenként. kagylóit megtisztítva, kiégetve és porrá törve, gyomorégés ellen, fogpor és fényesítő por gyanánt használják. Ha nagy tömegekben kerül kézre, kagylóiból meszet égetnek. Természetrajzáról már egész ki irodalom van, melyben számos a tenyésztésre vonatkozó közleményt találunk, ilyen Möbius L., Die Auster und die Austerwirthschaft c. munkája is 1877-ből.
az ugyanily nevü járás székhelye Volhinia orosz kormányzóságban, 158 km-nyire Zsitomirtól, a Vilia és Govin összefolyásánál (1890) 16,971 lak., bőr-, szappan-, gyertya-, dohány- és sörgyárral; Galicia felé élénk gabona-, gyapju-, bőr- és fakereskedéssel; erődítményeinek, egy templomnak és jezsuita-kollégiumnak romjaival. O.-ról az okiratok 1100. tesznek először említést; egykoron független fejedelemségnek volt székhelye. Legjobban virágzott a XVI. sz.-ban, amidőn Konstantin volt a fejedelme, aki itt könyvsajtót állított föl; ebben nyomták szláv nyelven az első bibliát.
(Ribnij), az ugyanily nevü járás székhelye Voronezs orosz kormányzóságban, a Tihaja Szoszna partján, (1890) 8188 lak., szappan- és faggyufőzéssel; élénk gabona- és marhavásárokkal.
az ugyanilye nveü járás székhelye Lomzsa (ettől 35 km.-nyire) orosz-lengyel kormányzóságban, a Narev bal partján, az Omulev torkolatával szemben, vasút mellett, (1890) 6438 lak., posztószövéssel. A mocsáros környékü város mellett 1807. a franciák legyőzték az oroszokat; 1831 máj. 26. a Skrzynecki vezérlete alatt álló lengyel hadat verték itt meg és ezzel utat nyitottak maguknak Varsóba.
(okmányokban Osztropataka), kisközség és vasúti állomás Sáros vármegye sorokai j.-ban, a kassa-oderbergi vasút mentén, (1891) 356 lak., a Bánó-család kastélyával. 1790. és 1865. fontos régészeti leletekre bukkantak itt, melyek közül kivált az első (Bécsben, az 1865-ik évi a budapesti nemzeti muzeumban) a legrégibb népvándorláskori leletek egyike, közel rokon a nagy-szent-miklósi és petreosai leletekkel. A leletek jellemzése Hampelnél (A nagyszentmiklósi kincs, 143. old.), rajzaik Pulszkynál (A magyar történelmi ötvösműkiállítás 72, 78-79.).
az Északnyugati Kárpátok egyik fő csoportja, mely Bars, Hont, Nógrád, Gömör és Zólyom vármegyékben a Garam, Ipoly és Rima völgyei közt terjed el s tulnyomóan trachitból épül fel. Nem képez egységes hegységet, hanem egymás mellé sorakozó több csoportból áll, minők a Selmecbányai-hegycsoport (melynek fő csúcsa a Szittnya, 1011 m.), az Osztroski- 1025 m.) és a Vepor- (1341 m.) csoportok (l. o.). A tulajdonképeni Osztroski-hegycsoport Nógrád és Zólyom vármegyék határán emelkedik, de Ny-i szakaszával Hont vmegyébe is átnyulik; e hegység Korpona és Bozók vidékéről, az említett vármegyék határán DNy-ÉK-i irányban egészen Nógrád vármegye É-i csücskéig terjed, ahol az Ipoly völgye választja el a Vepor-hegységtől. De-felé oldalágai lenyulnak az Ipoly völgyéig (Losoncig és Kékkőig); É-i oldalágai, melyek a Szalatna és Garam völgyéig terjednek, rövidebbek. A fő gerinc a Korpona völgyénél 652 m. magassággal kezdődik, de csakhamar a Jávorosban 1044 métert ér el s ezentul főbb emelkedései a Vlcsa jáma (901 m.), Budiszka szkala (767 m.), Javor (816 m.), majd a mélyre bevágódó kriványi hágón tul a Dobrocs (921 m.), Tanyovo (931 m.), Pater vagy Bikov (1113 m.) és Ipoly (1058 m.), mellyel a hegység az Ipoly forrásánál végződik; itt van egyúttal az átmenet a Vepor- és Fabova-hegységekbe. Az oldalágakban is vannak magasabb emelkedések, igy a D-i ágakban a Csach (783 m.) Bradló (818 m.), Lazov vrch (649 m.), Lisec, újabban Madáchtető (699 m.), az É-i ágakban a Drjen (868 m.) és Velki Korcsin (863 m.), a D-i ágak hullámos, egymással párhuzamosan DK-felé csapó völgyek által szeldelt fensíkot képeznek, az E-i oldal inkább hegységi jellegü. Az O. hegycsoport nagyobbára gránitból és jegőcös palákból épült fel, helyenként trachit is nagyobb kiterjedésben lép fel, K-i szakaszában a mész is előfordul. A hegységben számos község van, de csakis egy közlekedési út vezet rajta keresztül, Losoncról a kriványi hágón át Zólyomra; ennek irányát követi a vasút is, mely a hágót alagúttal fúrja át.
(Osztrovszk), 1. az ugyanily nevü járás székhelye Pszkov (ettől 51 km.-nyire) orosz kormányzóságban, a Velikaja jobb partján, vasút mellett, (1891) 4964 lak., sör-, szesz- és téglagyártással, lenkereskedéssel. Egykori erősségének romjai a Velikaja egyik szigetén máig is láthatók. O.-ot 1501. a litvánok égették föl; 1581. elfoglalta Báthory István, de csakhamar visszaadta az oroszoknak. - 2. O., az ugyanily nevü járás székhelye Lomzsa orosz-lengyel kormányzóságban, a Grzybovka és vasút mellett, (1890) 8380 lak., dohánygyárral és O.-i viz (illatszer) készítéssel.
l. Temes-Sziget.
Nyikolajevics Sándor, orosz drámairó, szül. Moszkvában 1823 márc. 30. (ó.naptár), megh. Scselykovban, a kasztromai kormányzóságban 1886 jun. 2. (ó.naptár). A moszkvai egyetemen tanult, aztán a kereskedelmi törvényszéknél kapott állást, hanem már négy év mulva (25 éves korában) irogatni kezdett. A vígjátékirodalom trén Gogoljt követte, de különösen a kereskedői rend nyerseségét, tudatlanságát és fonákságait tette nevetségessé. A kereskedők nagyon is nehezteltek rá mindjárt első ilyen fajta darabjáért a Csődért, melynek később, a cenzura akadékoskodása folytán, Szvoji ljudju szacstjomszja (Számítkozzunk össze) címet adott. Legjobb darabjai: Bjednájá Njeveszta (Szegény menyasszony 1853); Nje o szvoji szani nje szadjisz (Ne ülj lyan szánkába, amely nem a tied 1853); Bjedrosztj nje porok (A szegénység nem bűn 1854); Groza (Vihar, dráma, 1860); Sztaryj drug lucose novyh Douh (Egy régi jó barát többet ér, mint két új, 1860); ezek mai napig is fent tartják magukat az orosz szinpadokon, mig a történelmi drámában tett próbái kevésbbé sikerültek, bár ezek is figyelemre méltók; ilyenek: Dmitrij Szamozvanec i Vaszilij Sujszkíj (Ál-Demeter és Sujszkíj Vaszilj, 1867); Vaszilisza Meljentjeva (1868) stb. Összegyüjtött munkáit 10 kötetben jelentek meg (Szt.-Pétervár 1887).
(Osthorn), kisközség Szepes vármegye szepes-ófalvi j.-ban (1891) 1865 rutén lakossal, vizi fürészművel; lakói halinát készítenek.