(cautio), az arra törvény szerint kötelezett által leteendő biztosíték. Állhat készpénzben, a törvény által elfogadhatónak nyilvánított értéke papirosokban, jelzálogban. Katonatisztek csakis Ó. letevése után nősülhetnek meg, mely szabály alól csak kevés kivétel állapíttatott meg. Az Ó. arra való, hogy kamati a tiszti családnak tisztességes megélhetést biztosítsanak.
(növ., Zizania L.), pázsitfű, a Z. palustris L. (tuskarora-risz), Észak-Amerika álló vizeiben él, 2-2˝ m. magas. Olyan földet kiván mint a rizs, de sokkal zordonabb vidéken is megnő.
afrikai törzs, l. Herero.
a. m. Havai (l. o.).
(lat.), rendesen a. m. kosárvonal (l. o.). Descartes oválisai oly görbe vonalak, melyek egy bizonyos pontból jövő fénysugarakat ugy törnek meg, hogy a törés után ismét egy pontban találkoznak. - O. eszterga. l. Szerszámgépek.
afrikai néger törzs a német DNy-i Afrikában.
1. Ó., kisközség Nógrád vmegye balassagyarmati j.-ban (1891) 513 magyar lakossal, Forgách Ilona gr. tulajdonát képező Amália-kőszénbányával. - 2. Ó. (Burg), kisközség Vas vmegye felső-őri j.-ban (1891) 521 német lakossal, táviróhivatallal, vasúti megálló. Hegyen fekvő várát és a közeli Vashegyet, melyen a monda szerint Mátyás király is megfordult, gyakran keresik fel turisták. - 3. Magyar-Ó. (Ungarisch-Altenburg), nagyközség Moson vmegye magyaróvári j.-ban, a Lajta és Kis-Duna egyesülésénél, (1891) 3302 német és magyar lakossal; a vármegye törvényhatóságának, a járási szolgabirói hivatalnak, járásbiróságnak és telekkönyvnek, királyi közjegyzőségnek, államépítészeti hivatalnak, királyi tanfelügyelőségnek, adófelügyelőségnek székhelye; van adóhivatala, pénzügyőrbiztosi állomása, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Legjelentékenyebb intézete a magyar királyi gazdasági akadémia (l. Óvári gazdasági akadémia),mely Ó. régi várában van elhelyezve. Ó.-on van ezenkivül kegyesrendi algimnázium, alsófoku piariskola, kisdedóvó (Hildegardeum), kórház, takarékpénztár, az osztrák-magyar bank itt mellékhelyet tart fenn, többféle egyesület, közte a mosonvármegyei gazdasági és a vármegyei régészeti egyesület, továbbá két magyar lap: Mosonmegyei Lapok (VIII. évf.) és Mezőgazdasági Szemle (XIV. évf.). Ó. egyúttal központja Frigyes (előbb Albrecht) főherceg nagy uradalmának, melyhez nagy sörgyár és tehenészet tartozik. Mária Terézia megvette az Ó.-i uradalmat leánya Krisztina főhercegasszony kelengyéül, melyet ma Frigyes főherceg bir. 1809 szept. 29. a franciákkal kötött békeelőzmények itt irattak alá. 1848 dec. 22. Windischgrätz tábornok szállotta meg a várost. Ó. történetének részleteit, l. Moson vmegye. - 4. Ó., Trencsén vármegyében a Vág folyó partján jelenleg romokban heverő régi vár, Sztrecsnó várával szemben.
város Beira Mar portugál tartományban, az aveirói laguna ÉK-i végében, vasút mellett, (1878) 10,022 lak., halászattal és parti hajózással.
kisközség Szatmár vármegye csengeri j.-ban, (1891) 1321 magyar lakossal.
1. Kelemen, jogtörténettudós, szül. Pécsett 1844 nov. 21-én. 1872 szept. 29. a kolozsvári egyetemen a jogtörténet tanára, 1892-93. rektor, 1892 máj. 5. akadémiai levelező tag lett. Legbecsesebb műve a magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyüjteménye (idáig 4 hatalmas kötet), melyet Kolosvári Sándorral együtt szerkesztett.
2. O. Konrád, királyi főpohárnokmester, nagybirtokos volt Mosonban, Pozsonyban és Baranyában. IV. Béla ellenében V. Istvánt pártolván, a mosoni urakat német segítséggel zaklatta s a mellett hamis pénzt is veretett. E miatt IV. Béla javai nagy részétől s a lébényi monostor kegyuraságától megfosztotta ugyan, de utóbb 1263. V. István közbenjárására mindenét visszaadta.