(állat, Buteo Bechst.), a nappali ragadozók rendjébe, a sólyomfélék családjába tartozó madárnem. Csőre rövid és magas, tövétől görbült, szárnyai aránylag hosszuak, a fark csúcsáig érők, az 5-ik evező toll a leghosszabb, farka középhosszuságu és levágott, csüdjük a középső ujjnál hosszabb. Mintegy 22 faja ismeretes, melyek, az ausztráliai régiót kivéve, az egész földön elterjedvék. Hazánkból 3 faj ismeretes, u. m. a fehér farku ölyv (B. ferox Gm.); az egerész ölyv (B. vulgaris Bechst., képes l. a Ragadozó madarak szines mellékletén), háta sötétbarna, hasa szürkés-fehér-sárga, számos sötét szivformáju folttal és haránt hullámvonallal, farkán 12 (ritkán 13-14) fekete-barna harántsávval. Hossza 50-56, farkhossza 26, szárnyhossza 38-40 cm. Hazája Európa, Nyugati-Ázsia és télen Észak-Afrika. Hazánk egyik legközönségesebb kóborló, helyet változtató ragadozója, mely egereket, kigyókat pusztít, de gyakran az apró házi szárnyasokban is tesz kárt. Fogságban könnyen tartható, megeszik mindent. Fészkét ápril végén magas fákra építi és 3-5 zöldesfehér, barnán pettyezett tojást rak, melyeket a nőstény egyedül költ ki. Inkább hasznos, mint káros. A gatyás ölyv (Archibuteo lagopus Gould) háta sötét barna, világosabb foltokkal, hasa fehéres, mellén barnán foltos és hasán barnás mezővel. Fehér fark, vége fekete széles szegéllyel. Csüdje egészen tollas. Hossza 65, farkhossza 24, szárnyhossza 45 cm. Észak-Európát és Amerikát lakja. Magyarországban ősztől tavaszig fordul elő. Kisebb emlősöket és madarakat pusztít. Gyakran károkat is tesz. Különösen alacsony fákon fészkel. Egyszerre 4 fehér-vöröses tojása van.
(Nagy-, Nagy-Ölves), kisközség Maros-Torda vármegye marosi felső j.-ban, (1891) 1018 oláh és magyar lakossal.
(növ., repő Diószegiéknél, saspáfrány, néhol ördögborda, Pteridium Gleditesch, Pteris L.), a páfrányfélék génusza, spóracsoportja mint szegély a levélszélen folytonos, s a levél széle ezenkivül hátra görbülvén, a spóracsoportot elfedi. Egyszer v. többször szárnyalt levelü páfrány, 120 melegtartományi fajából hazánkban csak egy terem. A Pteris v. Pteridium aquilinum L. lombja nagy, 0,3-3,8 m. husszu, egyenként nő, háromszögletüen tojásdad, háromszor szárnyalt, Európában és hazánkban a legnagyobb páfrány. A P. esculenta Forst. Új-Hollandiában meg a Társaság-szigeteken terem. Termékeny földön magasra és sűrüre nő. Tőkéjével táplálkoznak. Több Ö.-faj, p. a Pteris serrulata L., egyszer szárnyalt leveleivel mint lombdísz üvegházban gyakori. Az utóbbi keskeny sallangos levelü formákat (Pteris longifolia L., Pt. Cretica L.) újabban Pteris génusz alatt hagyják, az igazi Ö.-t pedig a Pteridium génuszhoz vonják. V. ö. Agardh, Recensio specierum generis Pteridis (London 1839); Mettenius, Übereinige Farngattungen (Frankfurt 1858); Kuhn, Decken's Reisen III. Botan. v. Ostafrika.
(Vlahovo), kisközség Ugocsa vármegye tiszáninneni j.-ban, (1891) 1132 rutén és német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
l. Magyar táncok.
az a technikai művelet, melynek segítségével a szilárd halmazállapotu fémet cseppfolyós halmazállapotuvá változtatják. L. Olvadás, Olvasztó tégely, Öntészet. - Ömlesztő válatás, l. Arany (II. köt., 12. old.).
l. Megszólítás.
(állat, Aspius Ag.), a nyilt hólyagu halak rendjének egyik neve megnyult testtel, meglehetős nagy pikkelyekkel; teljes oldalvonalakkal; hátúszója rövid, erős tüskéje nincs s a has- és alfelúszó közötti terület átellenében fekszik; alfelúszója megnyult, 13 vagy több sugáru; szája nagy, meglehetős részútos; bajusza nincs; garatfogai kétsorosak s a külső sorban három fog van. Keleti Európából s Ázsiából három faja ismeretes, nálunk a ragadozó őn (A. rapax Ag.) az itthonos, melynek vidékek szerint más-más nevet adnak. (V. ö. Herman O., A magyar halászat könyve, 1887.) Szájnyilása felfelé tekint, igen tág; teste megnyult, kissé oldalt összenyomott; hát- és hasvonala kerekített; szemei és pikkelyei kicsinyek; háta kékeszöld; oldalai kékes-ezüstös fényüek; hasa fehér; mell-, has- és alfelúszói pirosak; hossza 40-80 cm. Ápr. és máj. hóban ívik. Veszedelmes ragadozó és az apróbb halakat nagyban pusztítja. Hazánkban igen közönséges és húsa igen jóízü.
olyan határozók (l. o.), melyek mintegy önálló névszókká, melléknevekké vagy főnevekké válnak az által, hogy bizonyos állandó kapcsolatokban vagy jelentésekben járatosak, p. helyre legény, tejbe kása, által út, ellen párt s maga ellen is mint főnév, stb. V. ö. Simonyi értekezését, Ö., a Budenz-Albumban.
l. Kozmás olajok.