Párisi láb

l. Láb.

Párisi lakk

a. m. karmin-lakk, l. Festék-lakk.

Párisi medence

a geologiában igy nevezik Franciaország É-i részében a Szajna vizterületének azt a lapos tányérforma mélyedmélyét, mely geologia-korára nézve nagyobbrészt krétakorbeli, de a melynek alapját harmadkorbeli, széleit pedig jurakorbeli rétegek alkotják. Mivel e mélyedés közepén épült Páris, ezért a P. név.

Párisi sárga

Mesterséges festék, amely ólomszulfáttal, gipsszel v. báriumszulfáttal elegyített ólomkromátból áll. Higított savakban oldhatatlan, mérges.

Párisi szerződés

a keleti (krimi) háborut befejező s Párisban 1856 márc. 30. kötött nemzetközi szerződés, mely Törökország ügyeit rendezte, azt az európai nemzetközi jog keretébe felvevén; Oroszországnak az aldunai fejedelemségek felett gyakorolt protektorátusát az európai szerződő hatalmakéval helyettesítette (l. Párisi kongresszus) s a dunai hajózást szabadnak nyilvánította. A dunai hajózás tekintetében hozott határozatainak foganatosítására a parti államok bizottságának és az u. n. európai Dunabizottságnak felállítását rendelte el. L. Duna.

Parisius

Ludolf, német politikus és publicista, szül. Gardelegenben 1827 okt. 15. Halléban jogot tanult, azután a birói pályára lépett, de politizálás miatt állását vesztette. 1861-66-ban a porosz országgyülésnek, 1867-87. a birodalmi gyülésnek volt tagja. 1868-72. kiadta a Volksfreund c. hetilapot, melyben erős támadásokat intézett a kormánynak reakciós politikája ellen. Önálló pártpolitikai művei: Die Genossenschaftsgesetze im deutschen Reich (Berlin 1876); Deutschlands politische Parteien und das Ministerium Bismarck (u. o. 1878). Irt regényeket és gyüjtött népdalokat.

Párisi vérnász

l. Bertalanéj.

Párisi violet

l. Metilviolet.

Párisi vonal

l. Vonal.

Párisi vörös

l. Olom oxidjai.


Kezdőlap

˙