(Patrasz), Achája és Elisz nomárkia és görög érsekség székhelye a Peloponnezus É-i partján, a Patrei-öbölnél, ahol két termékeny síkság között egy dombsor benyulik a tengerbe és alkalmat adott várépítésre, vasút mellett, (1889) 33 529 lak., szappan- és szeszfőzéssel; élénk forgalommal. A kivitel fő cikkei: aprószőllő (1893-ban 114 849 tonna), bor, olajok, juh- és kecskebőrök; a kivitelé: pamut- és gyapjuszövetek, fonalak, gabona és liszt, gyarmatáruk és fémek. A rendesen és szabályosan épült városnak van székesegyháza, gimnáziuma, szinháza, szép postaépülete; a görög és római korból romok maig is láthatók. P. az osztrák-magyar Lloyd állomása és osztrák-magyar konzulátus székhelye. P. egyike volt Achája 12 önálló városának. Augustus császár korában Augusta Aroe Patrensis néven római gyarmattá lett. A középkorban lassankint Korintus fölé emelkedett és a Peloponnezus első kereskedő városává lett. A görög szabadságharcban heves küzdelmek folytak a birtokáért, mig 1821 ápr. 15. a törökök el nem foglalták és rommá nem tették. Azóta gyorsan emelkedett. V. ö. Molnár István, Gazdasági élet Görögországban (Görög földön, 255-263. old.).
(lat. pater, a. m. atya, szónak többes száma) a. m. atyák, a római szenátorok, a régibb róm. kat. egyházban pedig a jelesebb egyházi irók.
(lat.) a. m. haza.
l. Atyai hatalom.
(gör.), eredetileg püspök, ki azonban jelesül azért, mert fővárosokban (metropolis) székel, lassankint püspöktársai fölé emelkedett s metropolitai hatóságot nyert. A régi időben öt P. létezett: a római, konstaninápolyi, alexandriai, antiokiai és a jeruzsálemi, de az utóbbi négy (keleti) P.-ság később a római egyháztól elválván, csak címként maradt meg. A nyugati egyházban a római P.-n (a pápán) kivül külön P.-i méltóság nem fejlődött ki, de egyes püspökök a P. dísznevet nyerték, s ezeket kisebb P.-knak nevezték. A görög kat. és görög nem egyesült egyházakban ellenben valóságos P.-k vannak. A görög keleti egyházban jelesül a szerb P., kit a nemzeti kongresszus választ a s király megerősít, s ki méltóságánál s hivatalánál fogva a főrendiház tagja (1885. VII.).
l. Kereszt.
l. Matriárkátus.
a betüöntésben használatos acél betübélyegző. L. Betükölyü.
(lat.), városi nemesség. Ilyen létezett p. a Német birodalomban, Olaszországban. Ellenben Magyarországban a P. ismeretlen.
a római nép ókori társadalmi osztálya, ellentétben a plebejusokkal. Eredetileg a P. voltak az egyedüli polgárok és ingenui néven 3 tribusra és 30 kuriára oszlottak. Ez az állapot Servius Tulliusig tartott, azontul egészen Nagy Konstantin koráig a P. születési nemességet alkottak, ellentétben a polgári eredetü plebejusokkal, kiket Servius Tullius ruházott föl a polgárok jogaival. Amazok születt nemesek voltak, ezek új polgárok. A patricius az marad, tekintet nélkül esetleges szegénységére; a plebejus is megmarad plebejusnak, dacára nagy vagyonának, magas rangjának vagy hivatalának. Az egyik társadalmi osztályból azonban lehetséges volt a másikba való átlépés, akár ugy, hogy a patriciusból lett plebejus adopció v. rangján alul való nősülés folytán; akár pedig ugy, hogy a plebejust a szenátus és a kuriák szerint való komiciák határozata felvette valamelyik gensbe. Az utóbbi eljárás aránylag korán honosult meg (Brutus által a királyok előzetésekor), de hovatovább annyira ritka lett, hogy a patriciusi családok rendkivül megfogytak és a köztársasági korszak végén nem volt több 50 gensnél, melyeket aztán a császárok konzerválni törekedtek, sőt hellyel-közzel kiegészítettek is. Magánjogilag már Servius Tullius teljesen egyenjoguaknak nyilvánította a P.-at a plebejusokkal, de közjogilag nagy volt a különbség és a P. számos kiváltságokkal dicsekedhettek, melyeket csak százados küzdelmek árán sikerült a plebejusokra kiterjeszteni, igy p. a tisztségek kiváltságát (ius honorum). Először a quesztorságot küzdötték ki maguknak, aztán a katonai tribunságot és a konzulátust (Leges Liciniae Sestiae, Kr. e. 376-367). Következett a diktatur, a cenzura, sőt utoljára a pontifikatus és auguratus is (Lex Ogulnia). Csak az interrexnek méltósága maradt meg a P.-nak egyszer mindenkorra, holott a szenátusba szintén behatoltak a plebejusok, sőt birák is lehettek. A két rend közti küzdelemnek főbb mozzanatai a néptribunok állásának szervezése a XII táblás törvény és a Lex Canuleia, valamint azok a törvények, melyek utat nyitottak a plebejusoknak a főpapi állásokhoz. Mindazáltal a P. kiváltságai később is egyes papi hivatalukra való képességükben állottak (rex sacrificulus, flamines, Salii Palatini). Azonkivül ki voltak zárva a plebejusok a sacra gentilitiákból és a ludi Tronjaniban sem vehettek részt. Külső jelvények (öltözet stb.) dolgában a P. kevéssé vagy éppen nem különböztek a plebejusoktól, ha csak azt a holdacskát (lunula) nem tekintjük annak, amit sarujokon viseltek, holott a plebejusok saruin csattok voltak. A császárok alatt a születési nemesség hol kihalt, hol az udvar fényében vegetált, de régi kiváltságaiból semmit sem kapott vissza. Utoljára aztán az egész rend elzüllött és a P. neve címmé lett, melyet Constantinus óta ugy osztogattak, de mely többé örökös nem lett. Később, kivált az olasz köztársaságokban, patricius a. m. gazdag főúr, még pedig első sorban gazdag polgár, aki már családfával is dicsekedhetik. Igy terjedt el a P. fogalma világszerte; kiváló képviselőik a Welserek és Fuggerek Németországban, a Thurzok és Zimmermannok magyar földön.