l. Patrologia.
(lat.) a. m. védelem, megvédés.
kisközség Szabolcs vármegye kisvárdai járásában, (1891) 2149 magyar lak., vasúti állomással és táviróhivatallal.
homeri hős, Menoitios és Sthenele fia, Achillesnek kebelbarátja, kit elkisért Trója falai alá és miként barátja, egy ideig ő is távol tartotta magát a harctól. Csak mikor a görögök már-már nagyon szorult helyzetben voltak, akkor kérte el Achilles fegyverzetét; ezzel vértezve, elűzte a trójaiakat a görög hajóktól, eloltotta a hajók tüzét, több trójai hőst (többi közt Sarpedont és Sthenelost) legyőzött; vitézül szembeszállott Hektorral és háromszor megrohanta Trójának falát; mikor negyedszer is megtámadta a várost, Apollo egy csapással elkábította és P. Hektor fegyverétől elesett. Fegyverzete hosszas küzdelem után Hektornak jut, de P. holttestét társai megmentik. A halálát követő éjjelen P. álomkép alakjában megjelenik Achillesnek; kéri, hogy temesse el nemsokára és engedje meg, hogy hamvaik majdan közösen pihenjenek. Achilles ünnepélyes halott játékokkal tisztelte barátja emlékét, s árnyaik az alvilágban is együtt mulatoztak.
(gör.-lat., vagy patrisztika) a. m. a szent atyákról szóló tudomány, igy nevezik a XVII. sz. óta az ókor keresztény irodalmának történetét. A P.-nak atyja szt. Jeromos, ki 392. irt De viris illustribus c. munkájában az első kisérletet tevé a keresztény teologiai irodalomtörténetre. Az utána következők folytatják ott, ahol szt. Jeromos, illetve az elődök elhagyták. Igy Gennadius, Sev. Izidor, Toledói Ildefons. A XI-XV. sz.-ban Sigebert, Honorius, Joh. Trithemires szereztek maguknak érdemeket. A XV. sz. óta a P. hatalmas virágzásnak indult, részint a humanisták, részint a reformátorok munkálkodása folytán. Nevezetesebbek ez időből: katolikusok: Dupin, Le Nourry, Ceillier stb.; reformátusok: Cave, Oudin stb. A XVII. sz.-beli luteránusok: Gerhard, Hülsemann, Olearius nevezték el P.-nak. A XVIII. sz.-ban határvonalat húztak az ó- és újabbkori egyházi irók között. A görögöknél általában Damaszkusi Jánosig, a latinoknál Nagy Gergely pápáig. XIX. sz.-beli irodalom: katolikusok: Möhler, Patrologie (Regensburg 1840); Fessler J., Institutiones Patrologiae (Innsbruck 1850-51); Alzog, Grundriss der P. (Freiburg 1866); Nirschl, Lehrbuch der P. (Mainz 1881-85, 3 köt.); Bardenhewer, P. (Freiburg 1894); hazai: Rézbányay, Compendium P. (Pécs 1894); protestánsok: A Dictionary of Cristian Biography etc. (London 1877-87); Harnack, Gesch. der altchristl. Literatur bis Eusebius (Lipcse 1893); Krüger, Gesch. der altchr. Literatur in den ersten drei Jahrhunderten (u. o. 1895); stb.
(lat.), a) a római polgár viszonya felszabadított rabszolgájához. Az utóbbit libertusnak, a volt urat patronusnak nevezték; b) a római patriciusnak viszonya a plebejusokhoz, aki őt védnökének (patronusnak) választotta, s akit ebben a viszonyban «kliensnek» neveztek; c) az egyházjogban kegyuraság (l. o.); d) patronus általában védnök, pártfogó.
(franc., ejtsd: patron), az az ércből v. papirosból készült hüvely, amelynek rendeltetése a lőport és lövedéket egybefoglalni, ugyszólván oltalmazni. L. Töltény.
(gör.) a. m. atyáról való elnevezés, minők p. a görög -ides végü neve, Pelopides stb., s eredetileg a magyar -fi végüek is: Kendefi stb. L. Személynevek.
l. Patronatus.
(franc., ejtsd: patrúly) a. m. járóőr. A felderítő, biztosító és hirszerző szolgálat teljesítésére szánt kisebb csapat.