József (zebegnyői), főkapitányi helyettes, szül. Pesten 1834. Tanulmányait Budapesten végezte. 22 éves korában a helytartótanácsnál dolgozott, honnan Mező-Turra szolgabirónak vitték. 1859. megint a helytartótanácsnál működött. A következő évben a főváros szolgálatába állott s 4 esztendeig működött a tanácsban mint aljegyző. 1864. az akkor pestávorsi rendőrséghez került és nem sokára terézvárosi alkapitány lett és ilyen minőségben 1867-ig működött. A tisztujítások alkalmával kisebbségben maradván, a nyilvános életről visszalépett. 1878. megint visszatért a rendőrtisztviselői pályára s átvette a II. kerületi kapitányság vezetését. 1881. tanácsossá lett és mint ilyen a közigazgatási ügyosztály élére került. Végre 1886. főkapitányi helyettessé lett. 1895. a szerb Takova-rendet nyerte, 1896. királyi tanácsosi címet kapott és a román korona-rend tiszti keresztjével tüntették ki.
kisközség Árva vármegye trsztenai j.-ban, (1891) 1474 tót lakossal.
(ejtsd: pikin), Tazewell county székhelye Illinois É.-amerikai államban, az Illinois folyó és vasutak mellett, (1890) 6347 lak., gazdasági eszközök és kocsik gyártásával.
(Pe-king), a khinai birodalom fővárosa az É. sz. 39°36', a K. h. 116°28' alatt, a nagy É.-khinai alföldön, 150 km.-nyire a tengertől, Pe-csi-li tartomány Sun-tien nevü kerületében, a Pei-ho mellett. Az éghajlat egészen kontinentális. Évi középhőmérséklet 11,81 °, a januári -4,58 °, a juliusi 26,08 °. Az évi esőmennyiség 651 mm. Adminisztrativ szempontból két járásra van osztva, a K-ire (Ta-hszing-hszien) és a Ny-ira (Van-ping-hszien). Ismertebb azonban azon felosztás, amely a mostani mandsu dinasztia megtelepedése korából való s amely szerint a város tatár és khinai részre oszlott; amabban a császár és az előkelők, emebben a polgári foglalkozásu lakosság lakott. Most e felosztás értelmét veszítette. Lakóinak számát 500 000-re becsülik; régebben tévesen több millióra becsülték. A tatár város ÉNy-i szögletében megtompított négyszög, amelyet 23,9 km. hosszu, 13 m. magas és felül 11 m. széles fal fog körül; a 9 kapu fölött és a 4 szögletben 30 m. magas tornyok emelkednek. A kapukat külső sáncok, a falakat kevéssé előre álló, egymástól 100-100 m.-nyire levő bástyák védik. A tatár várossal D-en érintkezik a valamivel szélesebb, de nem oly hosszu khinai város, amelynek 7 kapuja által áttört falai és tornyai is alacsonyabbak. A tatár város közepét, mintegy 1/5-ét a császárváros foglalja el a maga palotáival, templomaival, házaival és boltjaival. Ennek a közepén van a császár tulajdonképeni lakóhelye, a vörös város, amelyet külön sáncok fognak körül és amelybe császári engedély nélkü belépni tilos. A benne levő legtöbb palota és kert még a mongolok idejéből való. A tatár városban a fő utcák mind ÉD-i vagy KNy-i irányuak, egymást derékszögben metszik és keresztezésüknél fából készített (1-4) diadalkapuk emelkednek. A házak egyemeletesek; a császári fogadótermek nagyobbára magas alapzaton állanak. A paloták és templomok fedeleit sárgás-zöld vagy kék fényes cserépzsindelyek takarják. A csatornák és az utcák, sőt az épületek is nagyobbára mind elhanyagolt, romladozó állapotban vannak. A tatár város kiválóbb épületei: a szén- vagy messzelátó domb (Csing-san vagy Mei-san) 5 pavillonnal; a dobos-torony; a harang-torony; a csillagvizsgáló a XIII. és XVII. sz.-ból való bronzeszközökkel; a vizsgálati csarnok 12000 ember részére való cellákkal; a nagy láma-templom (Jung-ho-kung); a Konfucse-templom (Ven-miao) a kődobokkal és gránitcölöpökkel, amelyeken állítólag Kr. e. 1200-ból feliratok láthatók; a klasszikusok csarnoka a 9 klasszikus könyvnek több mint 200 kőtáblára irt szövegével; a jó uralkodók temploma (Ti-vang-miao); a Lung-fu-ssze-templom, amelyben havonkint 6 napon át látogatott vásárokat tartanak. A tatár városban vannak az ég és szántás-vetés temploma (Thien-tan és Se-csi-tan), a szinházak és a sok bolt részben külön bazárokban, részben külön e célra kijelölt utcákban. Ezeken kivül a tatár városban vannak az európai országok követségei, a katolikus templomok; Nan-tang kórházzal, Tung-tang, az 1888 dec. 10. beszentelt Pai-tang, amelynél P. és É.-Pe-csi-li apostoli vikáriusa is lakik és amellyel egy papnevelő, egy iskola és egy könyvsajtó van kapcsolatban; végül a Szi-tang régi temetkezőhelyekkel. Orosz ortodox intézet a Pei-Kvang, a hittérítők székhelye. A katolikus kórházon kivül a protestáns hittérítőknek is vannak kórházaik. A római katolikus és protestáns hittérő iskolákon kivül említést érdemel az u. n. Peking-egyetem, Tung-ven-kvang, amelyben idegen tanárok khinaiakat tanítanak európai nyelvekre és tudományokra. P. az idegenek előtt nincs nyitva s akik európaiak benne laknak, vagy a követségek vagy az idegen vámigazgatóságnak vagy a hittérítő társaságoknak tagjai; számuk alig haladja meg a 200-at.
P. közeli környékén szintén vannak jelentékenyebb épületek; itt van a császári nagy vadaskert, amelyben antilope-nyájak és a másutt kiveszett Cervus Davidianusok láthatók; a Hun-hón átvezető híd a Lu-ko-csiao; a 13 emeletes pagoda; a hold-templom (Jue-tan); a katolikus hittérő állomás a Sa-la-öl, a régi portugál temetővel, amelyben számos jezsuita térítő nyugszik; a XV. sz.-ból való 5 tornyu tibeti templom; a harang-templom (ta-csung-ssze); a császári nyaralók; Van-csou-san, a Jü-csiian-san egy nagy pagodával, Juen-ming-juen, Hszi-ang-san; mindezeket az angolok 1860. nagyban megrongálták. Továbbá a Hvang-ssze lámatemplom a nagy márványemlékkel, amelyet Kien-hung császár a P.-ben elhalt Tesu-lama emlékére állíttatott; a Ti-tan, a föld temploma és a Jih-tan, a nap temploma. Állítólag már Kr. e. 1121. a mai P. helyén állott egy Ki nevü város, amely Kr. e. 723-221-ig Jenu fejedelemségnek volt fővárosa. Kr. u. a VI. sz.-ban a kis tatár fejedelemségnek, Mujongnak volt székhelye. 986. elfoglalták a kitan-tatárok és fővárosukká tették; 1151. a Kin-dinasztia D-i székhelyévé tette. 1215. elfoglalta Dszingisz-khán, akinek unokája, Kubiláj 1267. ide tette át a mongol császárok székhelyét és Khan-ba-lighnak (Kambalu) keresztelte. A mongolok elűzetése után Jugn-lo, a Ming-dinasztia tagja 1409. Nang-kingból ide költözködött; ekkor kapta a város a mai nevét, amelyet azonban a khinaiak nem igen használnak; ők King-csengnek vagy King-tunak hivják. Jelenleg vasutat építenek P. és Tien-cin között.
Kétakkora mint a mi közönséges kacsánk. Tartása pinguinszerü, miért is itt-ott pinguin-kacsának is mondják. Felegyenesedve jár, nyakát függélyesen tartja, mély törzse szintén fölfelé irányuló, farkát pedig mereven, szinte vizszintesen hordja. A P. feje telt, vastag, csőre inkább rövid, széles és vastag, mintsem keskeny és finom. Szine pirosas-sárga, legvégén fehér folttal; hibás a zöld foltos, sötét sávokkal tarkázott vagy éppen fekete foltos csőr. Szeme barna. Az időjárás iránt érzéketlen, könnyen felnevelhető és igen hizékony. Öreg hízlalt gácsérje 4,5-6 kg. Két éves gácsérok súlya 3,5 kg., öreg tojóké 3-3,5 kg. Évi tojáshozama a 60-90 darab, de 120 darabot is meghaladhat. A tojások súlya 94-98 g. Húsa igen izletes.
Kulához tartozó puszta Bács-Bodrog vármegye kulai j.-ban, kincstári mintagazdasággal, ahol sikeresen alkalmazzák az öntözést s mintegy 120 ha. területen kitünő eredménnyel művelik a rizstermesztést.
az a zsinór, melyre a halász a horgot köti, l. Halászat (VIII. köt. 574. old.).
l. Tea.
-család (petrovinai). A Tétény-nemből származott. A mai pozsegavármegyei Szregyani helyén állott (hajdan kőrösvármegyei) s régiesen Pukurnak is irt Peker vagy Peker-Szerdahely várostól vette nevét. A család a XIV. sz. elején két testvér, Péter és Pál után két ágra szakadt. E két testvér közül Péter a Peker (régiesen Pukur, ma Biela) folyótól É-ra eső területet kapta birtokul, Pál pedig a délit. Igy aztán az előbbi birtokrészt elnevezték Petrovinának (innen a család előneve), az utóbbit pedig Paulovinának. A család birtokos volt még Aszuágyon (előbb Baranya, utóbb Kőrös vmegye) és Krassó vmegyében is. Egyik női tagja, Klára 1380. id. Erzsébet királynőnek kedvelt udvarhölgye s végrendeletének egyik végrehajtója volt. V. ö. Csánki, Kőrös vmegye (41-42. old.); Katona, Hist. Crit. (673-676. old.).
Joakim, egész Szlavonia bánja volt V. István idejében. Midőn 1272. a király meglátogatta a Dráva-Száva közét s onnan Bihács felé folytatta útját, jun. 24., alkalmasint a királyné tudtával, elrabolta László herceget; talán azért, hogy kierőszakolja Habsburg Rudolf leányával való eljegyeztetését. A király, ki Joakim helyébe most azonnal Majs nádort nevezte ki bánná, ostrom alá fogta Kapronca várát, hová a volt bán a kis királyfival zárkózott; a hosszas ostrom végét azonban már nem élte meg. A király halálának (aug. 6.) hirére P. Székesfehérvárra vitte Lászlót, szétverte a vele egyetértő Erzsébet királyné ellen föllázadt Egyed mester csapatát, s megkoronáztatta Lászlót, kinek nevében most ő kormányzott. Újra visszaszerezte a maga báni méltóságát, Bachatort pedig, ki Kaproncát s benne a királyfit megoltalmazta, megerősítette éppen V. Istvántól nyert vasvármegyei várföldében. Novemberben tárnokmesterré s pilisi ispánná tétette magát, hogy biztosítsa az udvarban nélkülözhetetlenségét. Mint Habsburg Rudolf hivének, nagy része volt a II. Ottokárral való háboru felidézésben. 1273 elején azonban a királynő meghasonlott vele, s kegyeltjei, Kán Miklós erdélyi nagyprépost és Kemény fia Lőrinc segítségével megbuktatta s minden méltóságától megfosztotta P.-t és pártját, mire kitört a polgárháboru. A fenyegető külveszedelem azonban pár hét mulva már kibékítette a pártokat s P. újra tárnok lett, nemsokára pedig Pozsony védelmét is átvette Ottokár ellenében, de nem tarthatta meg a várat. Ottokár visszavonulása után mindent elkövetett a csehektől megszállt magyar várak visszavételére. Detrekő alatt megverte ugyan a cseheket, a várak ellen azonban nem boldogult. Hadi babérokat nem igen arathatván, a legfőbb méltóságokat saját rokonainak akarta megszerezni, s p. öccsét, Miklós gecskei ispánt országbiróvá tétette; 1274 jun. elején azonban ellenségei megbuktatták őt, sőt vele együtt magát Joakimot is. P. és Henrik bán erre palotaforradalommal felelt; hatalmukba kerítették a kis királyt s anyját és visszafoglalták méltóságaikat, a királynő gyülekező fegyveresei elől azonban a Drávántulra vonultak, mintegy kezesül és eszközül vivén magukkal a 8 éves András herceget. Csák Péter a kis királlyal utánuk sietvén, a fövenyi csatában szept. 26-29. közt megverte őket; Henrik bánt levágta s maga P. is csak bajosan menekülhetett el. 1275 márciusában a pártok ismét kibékültek, P. ugyancsak a pilisi ispánságot nyerte vissza, de rövid időn, jun. 5-6. visszaszerezte minden hatalmát s pártját újból uralomra juttatta. Vele szemben nem volt akarata a kis királynak, s ezt rábirta, hogy a csehekkel kötött ideiglenes békét meg ne erősítse, Ottokár cseh királlyal személyesen ne találkozzék, s Habsburg-barát politikát űzzön. Csák Péter azonban 1275 novemberében ismét megbuktatta P. kormányát, mire megint kitört a polgárháboru, mely az egész télen át dühöngött, kivált a Dunán tul. A bajnak 1276 juniusában a király a szokott módon, P. pártjának kormányra juttatásával akart véget vetni; ezúttal P. az egész Szlavonia bánságát nyerte vissza. Politikája diadalt aratott, mert Habsburg Rudolf 1276 nov. 21. hódolatra birta II. Ottokárt s a békébe Magyaországot is belefoglalta. 1277. a föllázadt horvát nép «megtörésére» vezetett hadat, a harcban azonban 1277 ápr. elesett.