(ang., ejtsd: primróz lig) a. m. primrose-szövetség, egy 1884. Churchill lord által Beaconsfield tiszteletére alapított politikai egyesület, mely a konzervativ párt programmjához ragaszkodik. Az egyesület tagjai gyüléseik alkalmával a primrose-t (kankalint) szokták viselni. 1894. a P.-nek 2275 fiókja volt angol földön, összesen 1 198 431 taggal.
a. m. törzsszám.
Dodon (növ.), l. Kankalin. - Primulaceae, l. Kankalinfélék. - Primulinae, lásd Kankalinképüek.
(lat.) a. m. az első mozgó, illetőleg mozgató; a régiek és különösen Eudoxus felfogása szerint az a legszélső kristályszféra, melyhez az álló csillagok vannak rögzítve, amely 24 óra csillagidő alatt egyszer fordul meg tengelye körül. Innen a régibb csillagászati munkákban tempus primi mobilis a. m. csillagidő. A napi mozgáson kivül hosszabb periodusu mozgással biró bolygók, a Nap és a Hold ugyancsak kristályszférákhoz voltak erősítve. A P. kristályszférája költői kifejezése azon ténynek, hogy az álló csillagok mozgásuk közben viszonylagos helyzetüket nem változtatva ugy fordulnak látszólag a Föld körül, mint rideg rendszer.
(lat.), első, a legelső; P. inter pares, első az egyenlők közt.
(franc., ejtsd: prensz, de régebben magyarosan princ-nek ejtették) a. m. fejedelem, herceg.
(ang., ejtsd: prinsz konzort) Angliában Viktória királyné férjének Albertnek (l. o.) a címe.
sziget a Szt.-Lőrinc-öbölben és Kanada egyik tartománya, amelyet Új-Skóciától és Új-Braunschweigtól a 15-40 km. széles Northumberland-szoros választ el, 5524 km2 területtel, (1891) 109 078 lak. Partjai sziklásak, méy fjordok szaggatják. Felülete sík, csak kisebb dombok vannak rajta. Rövid folyói számosak. Éghajlata enyhe és nem ködös. A közép-európai gabonák és gyümölcsök jól megteremnek rajta. A halászatra nézve a Szt.-Lőrinc-öböl legjobb állomása; de a halászat legnagyobbrészt az Egyesült-Államok poglárainak van a kezében. A lakosok nagyobb része francia eredetü. A csekély számu benszülött a mik-mak-törzshöz tartozik. A közigazgatás élén egy főkormányzó áll. A törvényhozó testület (Legislativ Assembly) 30 tagból áll. Fővárosa Charlottetown (l. o.). Új-Skóciával, Új-Braunschweiggal, Quebec, Halifax és Boston városokkal rendes hajóösszeköttetésben áll. 1497. Cabot fedezte föl és S. John's Islandnak keresztelte. Mai nevét 1799. kapta. Kanada többi részeivel együtt jutott angol uralom alá.
(ang., ejtsd: prinsz af velsz), az angol uralkodónak legidősebb fia és trónörökös. A P. egyúttal Earl of Chester (kinevezés folytán) és Duke of Cornwall (kinevezés nélkül). Az uralkodó ifjabb gyermekei és a királyi családnak többi ágai: Princes of the Royal Blood (hercegek királyi vérből). A P. neje v. özvegye: Princess of Wales, az uralkodónak legidősebb leánya: Princess Royal.
l. Pulo-Pinang.