(ejtsd: ravasol), francia anarkista. Több rendbeli merénylet elkövetése miatt, mely sok ember életébe került, a rendőrség már 1891. köröztette, de nyomát nem lelte. Végre a Rue de Clichyben végrehajtott dinamitrobbantás után 1892 márc. 30. Párisban elfogták és jun. 23. Montbrisonban lefejezték.
(ejtsd: ravajak) Ferenc, IV. Henrik francia király gyilkosa, született Angoulemeben 1578., kivégezték 1610 máj. 27. irnok, majd néptanító volt, mig végre az adósok börtönénébe került, ahol vallásos rajongás fogta el. Kiszabadulván, Párisban való utaztában a Feuillants rendjébe lépett. Mióta azonban a rend kötelékéből elbocsátotta, újra nyomasztó viszonyok között tengődött szülővárosában, mig végre forradalmi művek olvasása közben megérlelődött benne a királygyilkosság gondolata. Tettét 1610 máj. 14. Párisban a De la Ferronnerie nevü utcában hajtotta végre. Mikor a király kocsija egy pillanatra megállott, R. kését először a király oldalába, azután pedig a szivébe döfte. Rögtön elfogták, de a legkegyetlenebb kínzások dacára sem nevezte meg cinkostársait. A Grave-téren (máj. 27.) lovakkal szaggatták szét. V. ö. Loiseleur, R. et ses complices (Páris 1873).
város Pendsab brit-indiai tartományban, a Szohan jobb partján, vasút mellett, (1891) 73 795 lak., akik közt 29264 hindu, 32 787 mohammedánus és 6072 keresztény; R. Kasmirral folytat élénk kereskedést.
l. Rámájana.
Szerém vármegyében a Fruskagora hegységben, Irig községtől ÉNy-ra fekvő hires vazlrendi szerb kolostor, igen díszes templommal, melyben Lázár (l. o.), az utolsó önálló szerb fejedelem (két a délszláv költészet Lázár cárnak nevez) sírja van, kihez mint nemzeti szenthez tömegesen zarándokolnak a szerbek.
város Girgenti olasz sziciliai tartományban, a Salsótól Ny-ra, (1881) 8481 lak., olaj-, mandola- és pisztácia-kereskedéssel.
az ugyanily nevü galiciai kerületi kapitányság székhelye, a Bugba torkolló Rata és vasút mellett, (1890) 7476 lak.
l. Lövőfegyver.
l. Csalás.
fekete posztóval bevont emelvény, melyre a halottat kiterítik. - R. próba, l. Istenitéletek.