(ejtsd: ribó) 1. Sándor Félix József, francia politikus, szül. St.-Omerben 1842 febr. 7. Párisban jogot tanult és azután ugyanott ügyvédi irodát nyitott. 1870. kinevezték a Szajna-törvényszék helyettes birójává, 1875. pedig Dufaure a bűnügyi és kegyelmi ügyek igazgatójává nevezte ki az igazságügyminisztériumba. Ezen állásától R. azonban már 1876. megvált és 1878. a képviselőkamarába választatott, ahol a balközéppárthoz csatlakozott és mérsékelt köztársasági elveket követett. Rövid idő alatt befolyásos állásra emelkedett, s a balközéppárt vezére lett. 1890 márc. 17. a Freycinet-kabinetben a külügyi minisztérium vezetését vette át és ebben az állásában vett részt 1891. Alexis orosz nagyherceg és az orosz hajóhad fogadtatásában. 1892 febr. 24. minisztertársaival ugyan visszalépett, de a Loubet-minisztérium bukása után maga alakított új kabinetet (1892 dec.), melyben az elnöki tárcát vállalta el. Azt igérte, hogy a kabinet a Panama-botrányban erélyesen fogja nyomozni a bűnösöket, de ebbeli igéretét csakhamar megszegte, amiért előbb több minisztertársának, 1893 márc. 30. pedig magának R.-nak is le kellett mondani. A dec. alakított Périer-Casimir minisztériumban nem kapott tárcát, és az 1894 máj. hivatalba lépő Dupuy-kabinetben sem; de az 1895 jan. 24. kinevezett új kabinetnek R. lett az elnöke. Csakhogy a déli vasút szindikátusa által felidézett parlamentáris válság az új kabinet bukását vonta maga után és R.-nak le kellett mondania (1895 okt.28.). R. több munkát irt: Biographie de Lord Erskine (1866) és Acte du5. aoôt 1873 (1874).
2. R. Théodule, francia filozofus, szül. Guingampban 1839 dec. 18. Az École normale növendéke, ki 1885. rendkivüli tanára a Sorbonnenak, 1888 óta a College de Franceon az összehasonlító és kisérleti lélektan tanára. 1876. megalapítja a hires Revue philosophique c. folyóiratot, melyet ma is szerkeszt, 1884. a filozofiai lélektani társaságot. Tudományos működése majdnem egészen a lélektannak van szentelve; ezen kivül csak egy Schopenhauerről irt essairől (La philosophie de Schopenhauer, 1874) van tudomásunk. Lélektani művei ezek: Tárgyalta az angol jelenkori lélektant (1870) és a németet (1879); első alapvető önálló műve az átöröklésről szól, melyet legújabban Holló István fordításában a magyar tud. akadémia könyvkiadó vállalatában adott ki (1896). Azonkivül külön művekben tárgyalta azemlékezetnek (1881), az akaratnak (1882), a személyiségnek (1885) betegségeit. Külön műben tárgyalja a figyelem lélektanát. Lefordította Espinassal együtt Herbert Spencer nagy lélektani művét 2 köt.-ben (1874-75).
(ol.) a. m. visszaváltó.
(ejtsd: rikár) Lajos Péter, francia politikus, szül. Caenban 1839 márc. 17. A jogotvégezte és azután ügyvéd lett Rouenban, mely városban később polgármesterré, 1885. pedig képviselővé választották. A képviselőházban a köztársasági balpárthoz csatlakozott. 1892 febr. igazságügyi és közoktatási miniszter lett a Loubet-kabinetben, mely állásban szigoru eréllyel lépett fel a főpapság ellen. A Panama-válság kitörése után R. saját felelősségére oda utasította az államügyészt, hogy a csalók ellen a vádkeresetet megindítsa; Reinach báró tetemének boncolását és az öngyilkos papirosainak lefoglalását ellenben megakadályozta. A képviselőház e miatt 1892 nov. 28. az egész kabinetnek bizalmatlanságot szavazott, mire ez R.-ral együtt visszalépett. Loubet megmaradt ugyan a rekonstruált minisztérium élén, de R. tárcája Bourgeoisnak jutott. R. csak 1895 nov. lett újra miniszter, amidőn a Bourgeois-kabinetben az igazságügyi tárcát kapta. A délivasút-társaság szindikátusa által elkövetett csalárd üzelmek dolgában nagy erélyt fejtett ki. 1896 ápr. az egész kabinet és vele R. visszalépett.
Dávid, angol köztársasági iró, szül. Londonban 1773 ápr. 19., megh. u. o. 1823 nov. 11. Szülői a gyakorlati kereskedői pályára nevelték őt, de midőn az izraelita vallásról a keresztény vallásra tért, egész rokonsága elfordult tőle s r. magára hagyatva folytatta tanulmányait. 25 éves korában már jó hirü bankári üzlete volt s rövid idő alatt meggazdagodott. Szabad idejében folytonosan tanult, kezdetben ásványtannal, kémiával és mennyiségtannal foglalkozott s csak meglett férfikorában fordult a közgazdaságtan felé, amely tudományban Smith Ádám legjelesebb követői közé tartozott. Legelőször 1808. a Morning Chronicleben közölt néhány levelet az arany áremelkedésének okairól s miután nézetei nagy figyelmet és erős ellentmondást keltettek, 1809. tudományos szigorusággal és éles logikával fejtette ki egy önálló munkában azt, hogy az aranyrudak magas ára és külföldre áramlása egyszerüen az angol bank jegyeinek értékcsökkenéséből magyarázható. A munka óriási sikert aratott s oly nagy tekintélyre tett szert, hogy a méltán hires bullion-bizottság (l. o.) egész sereg szakértő tekintélynek s az angol bank igazgatóinak véleményeivel ellentétben R. fejtegetéseit fogadta el. Ezután ugy gyakorlati, valamint elméleti közgazdasági kérdések irodalmi tárgyalásával foglalkozott R. s ebbeli érdemeinek elismeréséül 1819. parlamenti taggá választották. Kutatásai a forgalomra és a jövedelemelosztásra, továbbá az adóelméletre vonatkoznak. Munkái: The high price of bullion, a proof of the depreciation of banknotes (London 1809); Reply to mr. Bosanquet's practical observations on the report of bullion committee (u. o. 1811); An essay on the influence of a law price of corn on the profits of Stock (u. o. 1815); Proposals for aneconomical and secure currency, with observations on the profits of the bank of England (u. o. 1816); Principles of political economy and taxation (u. o. 1817, magyarra fordította A közgazdaság és adózás alapelvei címen Láng Lajos, Budapest 1892); Protection of agriculture (London 1822). V. ö. Pikler Gyula, R. (Budapest 1885).
Olaszországban Melfi és Salerno közt eső megerősített város (ma Contursi). I. Lajos király második nápolyi hadjárata alkalmával 1349 jun. 23. hajnalban a magyarok különös módon, emberi hágcsóval foglalták el, t. i. egyik a másik vállára állott s úgy érték el a fal tetejét. Laczkfy István és András voltak az elsők, kik a falat meghágták. Őket követték Sós László és Marócsuk. E két utóbbi Laczkfy István zászlaját már a város tornyára tűzte ki. Utánok jövő szolgáik azután a kaput gyujtották meg s igy az álmukban meglepett lakosoktól a várost könnyü szerrel elfoglalták. V. ö. Hist. Hung. FontesDom. (III. 157-8).
(ejtsd: rikazoli) Bettino báró, olasz államférfiu, szül. Firenzében 1809 márc. 9., megh. Rómában 1880 okt. 23. Régi toscanai család sarja, Firenze és Pisában nevelkedett, később azonban Brolio várában Siena mellett) a gazdaságnak szentelé magát. Csak 1847. lépett nyilvánosságra, midőn a toscanai nagyherceg elé egy reformtervezettel járult s Firenze polgármestere lett. Az 1859 ápr. forradalomban mint egyike a legelsőknek a nagyherceg ellen lépett föl, májusban belügyminiszter lett, aug. 1. pedig Toscana diktátora, mely állásában aztán Olaszország egyesítését nagyban támogatta. Toscana annektálása után 1860 márc. 26. Viktor Emánuel kinevezte őt Toscana főkormányzójává, ápr. 6. pedig a belügyminisztérium igazgatójává és Cavour halála után (1861 jun.) olasz miniszterelnökké tette. Helyét azonban 1862 márc. Rattazzinak kellett átengedni s csak 1866., az osztrák háboru kitörése előtt lépett ismét a kormány élére. Minden kisérletnek, mely a porosz szövetség felbontására irányult, hevesen ellene szegült és erélyesen sürgette a háboru megkezdését. Ennek befejezése után R. fő feladatául az állam decentralizációját iparkodott keresztül vinni; a mellett a pénzügyet javította s az állam és egyház teljes különválását sürgette. 1867. feloszlatta a parlamentet, a nélkül azonban, hogy sikerült volna neki a kabinetet célszerűen kiegészítenie és állását megszilárdítani. Igy azután 1867 ápr. kénytelen volt újból visszalépni. Ezentúl csak szórványosan szerepelt a közéletben.
(ejtsd: riccsi), 1. Scipione, toscanai püspök és teologus iró, nemes család sarja, szül. Firenzében 1741 jan 7., megh. Rignoma villájában 1810 jan. 27. Atyja R. Péter szenátor volt Firenzében, a hires jezsuita-generális pedig nagybátyja. Az egyházi pályára lépvén, csakhamar pistojaiés pratói püspökké tették. Ebben az állásban I. Lipót toscanai nagyherceggelvállvetve a felvilágosodás eszméinek terjesztése körül buzgólkodott, kikelt a pápai mindenhatóság ellen és a szerzetesrendeket a püspökök fenhatóságának akarta alája vetni. Azonban püspöktársai a firenzei zsinaton, valamint a köznép R. tervei ellen nyilatkoztak, akinek I. Lipót távozásakor (1790) Pistojából elmenekülnie és püspöki méltóságáról lemondania kellett. VI. Pius pápa R.-t tanai miatt az Auctorem fidei bullában mint eretneket elitélte. R. igazolni iparkodott ugyan tanait, de az itéletben megnyugodott és csöndes magányban töltötte utolsó éveit. - 2. R. Katalin, szent, l. Katalin (6).
(ejtsd: riccsa), város Molise olasz tartományban, 20 km.-nyire Campobassótól, a Tappinóra nyiló völgyben, (1881) 8235 lak., kéntartalmu ásványvizforrással.
olasz festő, l. Volterra.
1. Dávid, l. Rizzio. - 2. R. Domenico, l. Brusasorci.