rendezett tanácsu város Gömör vármegyében, a Rima szép völgyében, igen szabályosan s csinosan épült város, a vármegye törvényhatóságának, a kir. pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, kir. törvényszéknek és bányabiróságnak, járásbiróságnak, közjegyzőségnek, pénzügyőrbiztosi állomásnak, csendőrszakasz-parancsnokságnak és magyar kir. erdőgondnokságnak széke. Van itt államilag segélyezett egyesült prot. főgimnázium, alsófoku kereskedelmi iskola, iparostanonc-iskola, fafaragászati tanműhely, magyar kir. földmíves-iskola, vármegyei közkórház, szegények intézete, takarékpénztár, gömörvármegyei nép- és iparbank, ipartestület, ménteleposztály, gőzmalom, vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Lakóinak száma (1850) 3887 volt, (1870) 4664 és jelenleg (1891) 5562, kik közt 4865 magyar, 136 német és 528 tót; hitfelekezet szerint 2251 róm. kat., 1050 ág. evang., 1741 ref. és 487 izraelita. Házainak száma 1002. A lakosok élénk kereskedést űznek, és hires kenyeret és fonott kalácsot sütnek. Van itt több közhasznu egyesület, köztük a gömörvármegyei magyar közművelődési egyesület. Itt jelennek meg a Gömör-Kishont (XVI. évf.) és a Gömör (V. évf.) c. hetilapok és a vármegye hivatalos értesítője (VII. évf.). Igen szép a város népkertje (Széchenyi-kert), melyben kaszinó, fürdő és lövőház van.
[ÁBRA] Rimaszombat címere.
A város története elég viszontagságos, Mint lakóhely, a magyarok bejövetele előtt kétségen kivül fennállott; erre mutat az itt kiásott mindenféle hamvveder, római pénz, bronzfegyver stb. Majd Villa Stephani néven mint bányászközség ismeretes s mint ilyen kapott 1268. Vancha István kalocsai érsektől diplomát, azóta István-falu (Gross-Stephelsdorf); majd sok és igen előkelő szabadalmat évelezett s 1335. Károly Róbert a városok sorába vette fel s mindazon szabadalmakkal felruházta, amelyekkel Buda birt. Ez időtájban hol a Zéchen-, hol a Zéczy-család birtoka volt, a XV. sz.-ban a Losonczy-, majd a Gúthi-Ország-család tulajdonába ment át; 1441. Giskra lakott benne s tőle a Mátyás király hadai foglalták vissza 1460. A város fejlődésére nézve sokat tett, hogy I. Ferdinánd 1514. valamennyi okmányait újra megerősítette. 1553. a török foglalta el s a füleki szandsák alá került várával Szabatkával együtt. 1562. a keresztények laktak benne s a töröktől végleg 1593. foglalta vissza Teufenbach és Drugeth. Később R. fele részben a Koháry- és a Forgách-nemzetséget illette, 1655. Thököly István, 1669. Rákóczi Ferenc birta, mignem magát sikerült e század elején megváltania. A kereskedelemnek igen számot tevő emporiuma volt, a R.-i aranyművesek, szűcsök, timárok, szűrcsapók és takácsok (Bethlen Gábor idejében csutorások) és később a fazekasok jelentékeny szerepet játszottak a magyar ipar történetében. Népe a XVI. sz.-ban előbb a Luther tanát fogadta el, majd a Kálvin vallására tért; 1769 óta Mária Terézia erélyes fellépésére a róm. katolikusok is újra tért nyertek benne. A város 1687 óta Hont vármegye egyik kerületének volt székhelye. 1802 óta Gömör-Kis-Hontba kebelezték, az utolsó évtizedekben annakvégleg valóságos székhelyévé lett. R. szülöttei közül említendők: Decsy Sámuel, Hatvani István a bűvészetéről ismert debreceni professzor, Tompa Mihály a költő, Ferenczy István szobrász, Szentpétery József műötvös, Szathmáry-Latkóczyné a nemzeti szinház művésznője s Blaha Lujza. Tompának ez idő szerint emel szobrot a város. V. ö. Findura Imre, R. története (Budapest 1894).
(rima és alsó-sztregovai) János, lirikus költő, szül. Alsó-Sztregován (Nógrád) 1550 és 1560 között, megh. 1632. Atyja R. György diák (literatus), anyja Madách Krisztina volt és igy anyai ágon Madách Imre költőnknek őse. Jó nevelésben részesült, s a grazi és bécsi egyetemeken is tanult és iskolái befejezése után, 1587 körül ecsedi Báthory István országbiró vette udvarába, hol alkalma volt a fegyverforgatást s vitézi gyakorlatokat elsajátítani. Ott azután, főképen bizonnyal költői tehetsége folytán, nagyúri ismeretségekbe jutván, Erdélybe ment s ott töltötte a fejedelmek udvaránál s táboraiban élete legnagyobb részét. Báthory Zsigmond 1594. irt hadi daláért kedvelte meg s vitte magával udvarához, valószinüleg mint énekes apródot, de hadi szolgálatra is. Azután Bocskay István udvarában s zászlói alatt találjuk, ki mellett gyorsan haladt előre a bizalom s kitüntetések útján: előbb titkár, majd kamarás vagy kincstárnok s utóbb belső tanácsos és a fejedelem megbizottja a zsitvatoroki békekötésnél. Ez időben házasodott meg, nőül vévén Ághy Orskot, s miután az új királytól, II. Mátyástól sok jót várt az ország, R. is ennek szolgálatába állott, de midőn új sérelmek érték az ország és vallás szabadságát, s Bethlen Gáborban találta fel hazafias reményei eszményképét, ennek ajánlotta fel kitünő tehetségeit, s megbizásából a diplomáciai szolgálatok egész sorát végete. Háromszor járt követségben a török portánál, mint a fejedelem küldöttje, hadi segélyt szorgalmazva; ugyanannak képviselője volt Liphtay Imrével az ott összegyült karokkal való alkudozáson, a soproni országgyülésen és annak bizalmi embere a szőnyi békekötésnél és a besztercebányai gyülésen. E fontos politikai és diplomáciai szereplés mellett soha sem szünt meg a tudományokat és irodalmat művelni, s különösen kitünő és szerencsés egyházi s didaktikus költő volt. Balassi Bálinthoz szoros barátság kötötte, s ennek költészete, mely új hangjával s formáival oly nagy hatással volt korára, R.-t is elbűvölte s lelkesítette. E baráti összeköttetés s rokonszenv Balassi haláláig folytonosan tartott s mindkét félre buzdító és nemesítő volt. Balassi halálára irta Bocsásd szent lelkedet c. énekét. Munkái, a Balasséiva egytt, több íbe, összesen harmincszor adattak ki. (V. ö. Toldy, Handbuch der ung. Poesie, I. köt., 31. old. s bővebben a Beöthy Zsolt szerkesztette Képes Magyar Irodalomtörténet, I. köt., 333. s. köv. old.). Irói nevét nyomaásban Istenes énekei tartották fenn, de kétségtelen, hogy irt másféle műveket s világi verseket is. Deák versi é kéziratos imakönyve az akadémiában őriztetnek; elveszett művei közül említésbe jöttek s talán még feltalálhatók lesznek: portai naplói, kora történetéről irt műve, életfilozofiai és didaktikus tartalmu munkái és tapasztalatai, Nagypénteki meditációk c. vallásos elmélkedései.
Károly, besztercebányai püspök, egyházi iró, szül. Esztergomban 1825 febr. 4. Középiskoláit Esztergomban, Pozsonyban és Nagyszombatban, a teologiát Bécsben végezte. Pappá szentelték 1848 jun. 21. Rövid idei káplánkodás után 1850. tanulmányi felügyelő a bécsi Pazmaneumban, 1852-53. tanévtől az egyháztörténelem és jog tanára az esztergomi papnevelőben, 1861-ben pazmaneumi aligazgató, majd ideiglenes igazgató és pápai t. kamarás, 1867 márc. 16-án pozsoni kanonok, 1868 márc. Rudolf trónörökös, Gizella és Klotild hercegnők magyar nyelv- s irodalomtanára, 1870. lekéri javadalmas apát, 1876 jun. 17. a Lipót-rend lovagkeresztese, 1889 ápr. 28. pozsonyi városi plébános, 1892. pápai prelátus, 1893 jun. 6. besztercebányai megyés püspök. Számos tudományos cikkein, értekezésein, szent beszédein kivül önálló művei: Historia Colleggi Pazmaniani etc. (Bés 1865): Capitulum insignis Eccl. Coll. Posoniensis etc. (Pozsony 1880); Adalék az Új M. Sion 1880-iki évfolyamához (u. o. 1881) stb. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.
német történelmi költeények kevesebb költői mint történelmi értékkel, mert szerzőik gyakran olyan forrásokat használtak, melyekhez ma már nem lehet férni és saját korukat illetőleg az eleven tapasztalatok adatait szolgáltatták. Megemlítendők itt a következők: Livländische Reimchronik (kiadta Pfeifer Fr., Stuttgart 1844) a XIII. sz.-ból; Reimchronik der Stadt Köln, Hagen Gottfriedtól (a XIII. sz.-ból, kiadta Grote, Köln 1834); Österreichische Reimchronik, Steier Ottokártól, az 1250-1309-iki korszakból (kiadta Pez a Scriptores rerum austriacarum 3. kötetében); Deutschordenchronik, Jeroschin Miklóstól (kivonatosan kiadta Pfeifer, Stuttgart 1854, teljesen Strehlke a Scriptores rerum prussicarum 1. kötetében); Mecklenburgische Reimchronik (1378. megirva); Marburgi Wigand Reimchronik-ja, mely 1394-ig terjed; Appenzeller Reimchronik (1400 körül); Holsteinische Reimchronik stb.
l. Küldvény.
(az ókori Ariminum), az ugyanily nevü járás és püspökség székhelye Forli olasz tartományban, a Marecchia és Ausa torkolata közt, vasút mellett, (1881) 10 838, mint község 37 078 lak., halászattal, selyemszövéssel és kénbányával; tengeri fürdővel; nyilvános könyvtárral, amelyet 1617. Gambalunga alapított, régiségtárral, többféle római régiséggel (Porta Romana v. Arco d'Augusto, 14 m. magas diadalkapu, amelyet Augustus tiszteletére emeltek a Via Flaminia befejezésének emlékére; 7 íves márványhíd, amelyet Augustus kezdett építeni és Tiberius fejezett be). A szt. Ferencről elnevezett templom (Tempio dei Malatesta) tiszta renaissance ízlésü, de be nem fejezett épület, amelyet 1447-55. Ghismondo Malatesta építtetett Leo Battista Alberti tervei szerint. Számos síremlékkel. E templom előtt látható V. Pál pápa bronzszobra. A Julius-Caesar-téren egy XV. sz.-beli emlékkő áll a Rubiconon való átkelés emlékére. A Malatesták palotája belső díszeitől most meg van fosztva; ennek egyik termében ölték meg Francesca da R.-t, akit Dante a Pokolban és Silvio Pellico egyik tragédiájában örökített meg. R., eredetileg umbriai város, Kr. e. 269. a rómaiak gyarmatává lett, akik erős várrá tették. Az exarchatus korában a Pentapolis maritima egyik tagja volt. Nagy Károly pápai birtokká tette. III. Ottó a Malatestákat tette benne császári helytartókká, akik csakhamar függetlnítették magukat. 1501. elvette tőlük Borgia Lukrécia; két évvel későbben elfoglalták a velenceiek, 1528. pedig a pápai hatalom. V. ö. Tonini, Storia Riminese (1860); Yriarte, R. (Páris 1882); Cartonini, Histoire civile et religieuse de Rimini (1880).
Francesca, l. Francesca da Rimini.
l. Rím.
József, l. Kovács (10).
(Romnik-szarat), az ugyanily nevü román kerület (3340 km2 ter., 155 014 lak.) és püspökség székhelye a Rimnicu ba partján, a Strajesci (561 m.) K-i lábánál, mocsáros lapályon, vasút mellett, (1890) 10 533 lak. 1854. csaknem az egész várost tűz pusztította el. 1789. Koburg hercege, az orosz-osztrák sereg vezére, itt győzedelmeskedett a törökökön.